Kultúrpara

2016. december 24., szombat

Karácsony Apó levelei

 

Könyvajánló - J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Az angolszász országokban december 24-én éjjel jár Karácsony Apó házról házra, kéményről kéményre, és hordja az ajándékot a gyerekeknek. Mindenkiről tudja, hogy jó volt-e vagy rossz az évben, és érdemeinek megfelelően kapják az ajándékokat. Sok elnevezése van: Santa Claus is ő, de Angliában Father Christmas, vagyis Karácsony Apó a neve. Az 1920-as, 30-as években a Tolkien gyerekek abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy levelezhettek magával az Apóval.

Az első levél és rajz 1920-ban érkezett a Tolkien-családhoz, természetesen igazi Északi-sarki bélyegzővel, amikor a legidősebb fiú, John 3 éves volt. A leveleket és rajzokat maga Tolkien készítette persze, leveleiben megszólítva mind a négy gyermekét, egészen 1943-ig, a legifjabb gyermeke 14 éves koráig minden decemberre. Volt, hogy a postás hozta a levelet, máskor csak megtalálták a kandallópárkányon - és persze a gyerekek is általában írtak Karácsony Apónak. 

A Cartaphilus Könyvkiadó idén karácsonyra elhozta nekünk ezt a csodás gyűjteményt, benne az eredeti levelek és rajzok másolataival, és a szövegek fordításával. Hihetetlen jó döntés volt, egyrészt a Tolkien-rajongók számára eleve kötelező darab, másrészt nagyon kedves, vicces, bájos történeteket ismerhetünk Karácsony Apó és Jegesmedve (vagyis Karhu, de ezt nem sok embernek árulja el) tolmácsolásával, egész kis kompánia lesz a végére Hóemberrel (a kertésszel), jegesmedvékkel, manókkal, törpékkel, pingvinekkel sőt, még koboldokkal is csatáznak (persze ezek a csatározások a második világháború alatt írt levelekben történnek jórészt, és szegény Karácsony Apó sokat panaszkodik is a világban folyó háború miatt, hogy egyre kevesebb gyerek tartja vele a kapcsolatot, és nagyon sokan az otthonuktól távol vannak.) Legjobban az Apót és Jegesmedvét, a szeleburdi, jószándékú, de mindig valami gondot okozó segítőjét ismerjük meg.

Apó minden egyes levél mellé nagyon szép rajzokat, festményeket mellékelt. Az Apó kézírása igencsak reszketeg, ahogy az a képeken is látható, de ezt megmagyarázza a kora: 1924 vagy 1927 éves a első levelek írásakor, nem is emlékszik pontosan :)

Gyönyörű, színes, fényes papírra nyomott kedves kis történet ez, ahol Tolkien nem hazudtolja meg önmagát: hihetetlen képzelőerejét itt is beveti, és csodás, kerek mesét alkot Father Christmas alakja köré, sőt - akárcsak A Gyűrűk Ura világában -, nyelvész énje itt is előjön, is kitalál egy külön nyelvet, az arktiszi nyelvet, és néhány mondatot - Jegesmedve tolmácsolásában - így ír le.

Gyerekeknek és szüleiknek is kedves olvasmány lehet belőle :)

Köszönjük a Cartaphilus Könyvkiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a könyvet!

Kattintsatok a lenti borítóra, ha érdekel a könyv:

Ezúton szeretnénk a KultúrPara szerzői nevében Tolkien - vagyis hát Father Christmas - 1934 karácsonyára készült rajzával minden kedves olvasónknak boldog, könyvekben és élményekben gazdag karácsonyt kívánni!

 

2016. december 20., kedd

Fekete föld

 

Könyvajánló - Timothy Snyder: Fekete föld

A holokauszt: múlt. Sőt, olyan múlt, aminek megtörténtét sokan tagadják. Ismerjük vajon teljesen, mi és miért történt a 40-es években Európában? És megnyugodhatunk, hogy soha többé nem fog hasonló történni? Nem hiszem. A holokauszt múlt és jövő. Miért? Mert ember embernek farkasa.

Timothy Snyder: Fekete föld című könyve a holokausztról szól. Az oda vezető ideológiáról, arról, hogy a Németország által ténylegesen, vagy csak politikailag elfoglalt területeken hogyan és miért irtották az embereket, elsősorban a zsidókat, de nem csak őket. Arról, hogy hogyan rombolták le az államot módszeresen. Mert tömeges emberirtás kizárólag olyan területeken volt, ahol lerombolták előtte az államot. Vagy a szovjetek, vagy a németek. De leginkább ott, ahol mindketten megtették ezt 1-2 év különbséggel. Ennélfogva az ideológia, ami mentén létrejött a holokauszt ilyen mértékben, a nácik bűne, de azokon a területeken ment végbe szinte tökéletesen, ahol előtte megtapasztalhatták az emberek a szovjet hatalmat is. Persze pogromok voltak mindig is, korábban is.

1941-ben, Chişinău-ban történt pogrom után maradt holttestek

Mi is a pogrom?

Maga a szó az orosz "pusztítás" szóból származik. A pogrom egy kisebbség ellen irányuló erőszakos cselekmény, általában irányítás nélküli, de nem feltétlenül spontán. A középkorban járványok idején fordult elő leginkább, amikor az emberek valamelyik kisebbség bűnének tulajdonították a betegség kitörését, de bármilyen csapás miatt hibáztatták az épp aktuális kisebbséget, amelynek bűne a legtöbb esetben csupán az eltérő vallás, vagy eltérő nyelv volt. Közép- és Kelet-Európában, Oroszországban a mai napig előfordul, igaz általában nem fajul gyilkosságokig. Európa nyugati részén jórészt kiveszett már.

 A 30-as évek Európájában, főként Lengyelországban az antiszemitizmus igen magas lánggal égett, és a lengyelek kormányzati és diplomáciai szinten támogatták Izrael állam létrehozását az akkor brit uralom alatt lévő Palesztina területén. Akkoriban a keresztény egyház is a zsidókat tette kollektív bűnössé Jézus halála miatt (aki egyébként szintén zsidó volt). (Ami persze ha nem történik meg, a hitük szerint nincs megváltás sem, szóval mégis kellett az a kereszthalál, nem?) Az első világháborút követő békeszerződés, és a németek sajátos történelme és felfogása is eredményezte azt, hogy Hitler és a náci párt Németországban törvényes hatalomhoz jutott. A nácik terve akkoriban az volt, hogy egy különálló, egzotikus helyre deportálják az összes zsidót, cigányt, nyomorékot, fogyatékost és homoszexuálist, mivel szerintük ők ökológiai katasztrófát okoznak, már maga a létük is az. (Ez az egzotikus hely eleinte Madagaszkár szigete volt, később Szibéria jeges világát szemelték ki.) Visszavezették a vérvonalukat a bibliai szövegek alapján egészen Jáfetig, Noé egyik fiáig, és az jött ki, hogy a germán nép az egyetlen, ami megtartotta nagyjából vérüknek a tisztaságát. (Bár azt nem tudom, hogy az hogy nem jutott eszükbe, hogy Jáfet is zsidó volt pl.?) Ezt bemocskolni az elfajzottak vérével halálos bűn. (Noénak három fia volt, Sém, a zsidók és arabok atyja (innen jön a szemita, antiszemita kifejezés), Hám vagy Kám pedig az afrikaiak és ázsiaiak atyja.) 


A 30-as évek közepén úgy nézett ki, hogy a hitleri Németország és Lengyelország akár szövetséget is köthet, de végül ez nem valósult meg. A lengyelek megnemtámadási egyezményt kötöttek mind a Szovjetunióval, mind a németekkel, úgy gondolták, hogy ez a két hatalom egymással fog háborúzni a következő években. A náci propaganda része volt ugyanis az is, hogy a szovjet államvezetés csak egy zsidó báb, és ha egy nagyszabású hadművelet során legyőzik a katonai erőt, akkor Szovjetunió szétmorzsolódik. Sztálin félt is Hitler erejétől, és (akárcsak a szövetségesek később) túl is becsülte azt. Ám tett egy látványos gesztust: néhány magasabban szolgáló szovjet titkár valóban zsidó volt, őket eltávolította. Hitler értékelte ezt, és meg is köttetett a Molotov-Ribbentrop paktum. Aztán lerohanták és elfelezték Lengyelországot, később a szovjetek elfoglalták a balti államokat is, majd Hitler egy kicsit elszámolta magát, amikor nekiment a szövetségeseknek is, és lerohanta a szovjeteket.

De ne szaladjunk ennyire előre: maga a holokauszt, a tömeges emberirtás és kegyetlenkedés elsősorban azokon a területeken ment végbe, amelyeket a szovjet majd a német hatalom is elfoglalt. És tévedés lenne azt gondolni, hogy ezekről az emberirtásokról alig kevesen tudtak. Több millió ember halt meg egykori lengyel, lett, litván és ukrán földeken, mindenhol a helyi, korábban szovjetekkel, később a németekkel is kollaboráló jelentős számú lakosság, a katonaság, a rendőrség segítségével történtek a népirtások. Tévedés azt hinni, hogy halálkamrákban haltak meg a legtöbben, a többséget egyszerűen tömegsírokba lőtték. Hogy voltak-e zsidók a kettős kollaborálók között? Igen, voltak. Ahogy lengyelek, ukránok, lettek, litvánok, oroszok is.  Hiszen a németek kivégezték a szovjet kollaboránsokat, de mivel lehet leginkább elfedni, hogy - néhányan meggyőződésből, de sokan kényszerűségből, hiszen nem volt választásuk - összejátszottak a szovjetekkel? Azzal, hogy összejátszanak a németekkel is, és ráfogják a kollaborációt a zsidókra, minden zsidóra, és csak rájuk. Az ember önző, ez természetes dolog, senki nem akar meghalni, szenvedni. Inkább akkor haljon a szomszéd. Hogy a háza, kevés vagyona is az enyém lehet, ha én adom fel őt? Akkor megteszem! Akkoriban ez egy természetes vagyonszerzési és megélhetési politika volt. Persze nem mindenki tett így, szép számmal voltak olyanok, akik mentették és bujtatták ezeket az üldözött embereket.



De ha már szóba kerültek a gázkamrák: eleinte a nőket, gyerekeket, öregeket megkímélték. A német katonák és tisztek elméletileg bármikor megtagadhatták, hogy főbe lőjenek egy embert, nem vont maga után semmiféle következményt, büntetést, ha nem vállalják. Kevés példa volt erre, de volt, és nem örültek ugyan neki a felettesek. A többség mégis megtette. Ugyanezt egy lengyel vagy ukrán pl. nem mondhatta, mert akkor sok esetben kivégezték őt is. A németek ekkor még elég kiforratlanok voltak: a tisztek szerették a piszkos munkát az egyszerű katonára bízni, ők maguk kevesen és ritkán mocskolták be a kezüket vérrel. A szovjetek magasabb szintre tudták ezt emelni, náluk mindenki, akinek engedélye vagy parancsa volt a tömeges kivégzésekre, tiszt volt.
Németországban kipufogógázzal végezték ki a fogyatékosokat, megadva nekik a "kegyes halált". Később jött a parancs, hogy minden zsidót, cigányt, stb. ki kell irtani, és a minden alatt a gyerekeket is értjük. Sokan gondolkodás nélkül lőttek le gyerekeket és mindenkit, de sokaknak ez nem ment. Egy német tiszttől jött az ötlet: bezárják őket egy furgonba, aminek a csomagterébe bevezetik a kipufogógázt. Később ez a módszer elterjedt többfelé is, ezek tekinthetőek a valódi gázkamrák előfutárainak. Persze volt olyan, aki sokkal humánusabbnak tartotta, ha szemtől szemben fejbelövi a gyereket, és nem megfullasztja. Mogiljov volt az első város, ahol elrendelték, hogy minden zsidót, tehát a gyerekeket is öljék meg. Egy ott szolgáló (osztrák) német katona a következő levelet küldte a feleségének:

"Az első célzásnál a kezem remegett egy kicsit, de az ember hozzászokik. A tizediknél már nyugodtan céloztam, és biztos kézzel el is találtam sok nőt, gyereket, csecsemőt. Nem felejtettem el, hogy odahaza két gyerekem van, akikkel ezek a hordák ugyanígy bánnának, ha nem tízszer rosszabbul. A halál a mi kezünk által szép, gyors halál volt, azokhoz a pokoli kínzásokhoz képest, amelyeken ezrek és ezrek mentek keresztül a GPU börtöneiben. A csecsemők szép ívben repültek a levegőben, és mi röptükben lőttünk beléjük, mielőtt a testük beleesett a gödörbe és a vízbe."

A volt szovjet megszállás alatt lévő területeken sokkal rosszabb volt a helyzet: a hanyatt-homlok visszavonuló szovjetek a legtöbb börtönben kivégezték az összes foglyot, és az ő halálukkal aztán feltüzelték a németek a helyi lakosságot, hogy ez a zsidók műve. Innen már adva volt, hogy minden zsidót lőjenek agyon, a lakosság pedig készségesen "beszolgáltatta" őket.
Érdekes dolog egyébként, hogy mennyire másképp kezelték a németek azokat, akik esetleg segítették és bújtatták a zsidókat. Lengyelország és Ukrajna területén ez pl. bűn volt, ha rájöttek, hogy egy lengyel zsidókat segít, akkor sok esetben agyonlőtték a lengyelt is. A megszállt Hollandiában ez nem számított bűnnek, ahogy Franciaországban sem. De keleten igen. Egy szovjet parancsnok mondta a következőt, és igaza volt: "Kelet az SS-é!". Ott szabad kezet kaptak a kegyetlenségüket, hatalomvágyukat kiélni akarók, nyugaton nem. Ez azért is volt, mert keleten ketten is szétverték az államiságot: a szovjetek és a németek. Ahol megszűnt az állam, ott gát nélkül irthattak, akit csak akartak. Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban nem szűnt meg az állam, csak korlátozták azt. Akkoriban hatalmas éhínség söpört végig főleg keleten: amíg 1943-ra kb. másfél millió zsidót öltek tömegsírokba, addig ugyanazokon a területeken nagyjából 3 millió volt szovjet katonát, hadifoglyot , politikai foglyokat éheztettek halálra ún. éhhaláltáborokban. Ezekkel az emberekkel aztán már bármit meg lehetett tenni. Mármint az éhhaláltáborok túlélőivel. Később, amikor elkezdték építeni és átalakítani a hírhedt táborokat, Auschwitzot, Buchenwaldot, stb., ezekből az éhhaláltáborokból toboroztak embereket a táborok fenntartására. 

Chiune Sugihara, egy a sok "szürke mentőangyal" közül, egykori japán konzul

Persze mindeközben ott voltak azok a német tisztek, katonák, azok a lengyel, ukrán, litván, magyar, angol, amerikai, sőt, japán közemberek, azok a politikusok és diplomaták, akik mentették is az embereket. Sokkal több volt, aki vadászta és gyilkolta őket, de ez minden korra igaz: tetszik vagy nem, az ember ilyen. Kegyetlen és elvakítható, szeret uralkodni, és valamiért szereti látni a pusztulást és szenvedést. Persze csak ha ő okozza. De mindig voltak és lesznek olyanok is, akiket ez elborzaszt, akik teljesen logikátlanul ugyan (hiszen az életüket kockáztatják), de mégis szembemennek a kegyetlenséggel. Hogy ez miből fakad? Ez egy megválaszolatlan kérdés. Az biztos, hogy a vallásnak semmi köze hozzá. A hitnek már lehet. A hitnek akár egy jó istenben, akár saját magunkban, akár magában az emberiségben. A neveltetésnek és körülményeknek sincs köze hozzá. Ez magából az emberből fakad. Akkor az életet jelenthette egy állampolgársági papír: nem véletlen, hogy az angolok, amerikaiak és a magyarok, akárcsak Sugihara, számolatlanul osztogatták ezeket a hamis okmányokat. Egy amerikai, magyar, vagy angol, vagy akármilyen más, nem német megszállás alatt lévő állam polgárát nem ölték meg, mert féltek a diplomáciai és egyéb következményektől. Csak a szétrombolt államok polgárait ölték, de őket válogatás nélkül. 

Nagyon fontos és tanulságos könyv, és főleg az utolsó fejezet: a jelen és a jövő. Ma nem fenyeget az a válság, ami a 30-as években jelen volt: kevés volt az élelem. Igaz, az állami vésztartalékok 2-3 hónapra elegendőek csak, de akkor is, szinte elképzelhetetlen, hogy emiatt és az ún. Lebensraum miatt legyen egy újabb népirtás. Népirtások egyébként mindig is voltak, és sajnos lesznek is. De ez, a holokausztnak elnevezett fejezete a történelemnek eddig egyedülálló, ami a méretét, az ideológiáját és a módszereit illeti. Lehet vitatkozni rajta, sőt, kell is. De főképp tanulni kell belőle. Ma a klímaváltozás az, ami okozhat hasonlót. Könnyű az emberiség kollektív bűnösségét (mert a klímaváltozás jelenleg az emberi tevékenység miatt zajlik) ráhúzni egy-egy csoportra, népre, vallásra, és őket kiirtani, elhinni, hogy ezzel megszűnik maga a probléma. De nem fog.

Oroszország ma pl. tagadja, hogy lenne klímaváltozás - ahogy Trump is -, mert az oroszok pénze ebből van. Kína rengeteget költ a "zöld" kutatásokra, az alternatív megoldásokra - nekik semmi érdekeltségük nincs a földgáz, kőolajpiacon. Amerika is elhiszi magáról, hogy ilyen náluk nem történhet meg, hiszen ők különben is a jó oldalon harcoltak akkor. Igen, egy fajilag szeparált hadsereggel. Akkoriban egy néger nem lehetett tiszt pl., és katona is csak nehezen. Mi is elhisszük, hogy csak kényszer alatt tettük, amit tettünk: sokan valóban, de sokan nem. 

Ha nem bánjátok, szeretnék itt elmesélni egy kis családi történetet. Nincs köze a holokauszthoz, inkább csak az emberiség viselkedéséhez. Anyai oldalról sváb származású vagyok, egy sváb községben élek, ahová az 1700-as évek végén, Mária Terézia és József uralkodása idején érkeztek az első lakók (vagyis hát maga a község már ezer éve is lakott terület volt, de a középkorban majd a török idők alatt elnéptelenedett teljesen), az én őseim is - anyai részről legalábbis, apai részről erdélyi származású vagyok - akkor jöttek ide. Ugorjunk. Nagyszüleim 1922-ben születtek, az akkor még szinte teljesen tiszta sváb községben, nagyapám harcolt is a második világháborúban, majd szovjet hadifogságba került, valahol az Ural déli részén volt 4 évig - nagyon nagy bánatom, hogy sosem mesélte el és nem is írta le az emlékeit onnan, megtört emberként tért haza, és sosem beszélt az élményeiről. A háború után a szovjet kézre került Magyarországon megindult a tisztogatás: németek és svábok ezreit lakoltatták ki és vitték Németországba vagy munkatáborokba. Így volt ez a dédszüleimmel is és nagyapám testvéreivel is, dédapámat hordággyal együtt rakták fel a marhaszállító vagonra, már idős, beteg ember volt, aki felkelni sem tudott. De vitték. A nagyszüleimnek szerencséjük volt, ők maradhattak.

Úgy ment ez, hogy bekopogtak, szóltak, hogy kapnak egy órát, egy kis táskányi cuccot, némi élelmet, ruhát, ilyesmit összepakolhatnak, és viszlát, a házuk már másé. Olyan magyar és más embereké, akik simán elnézték, ahogy kilakoltatják ezeket az embereket a házukból, amit ők maguk vagy a szüleik építettek, ahol egész életükben éltek. A szomszéd ház pl. megtetszett egy Erdélyből idehozott nőnek, egy fiatal nő élt ott a kisgyerekével, a férjéről nem tudtak semmit, elesett, hadifogságba került, vagy úton van haza: semmit. Nagyapámnak is többször is halálhírét hozták, és van olyan, aki évek múltán visszatért, de addigra a feleség újra férjhez ment, ott volt több gyerek, kellett valaki, aki segít. A volt férj ekkor a szomszéd településen ismét megnősült, majd évtizedekkel később úgy alakult, hogy mindkettejük házastársa elég korán, 50-es éveikben meghalt, és akkor újra összeházasodtak. De kanyarodjunk vissza a szomszéd házhoz: a nőnek a gyerekével nem volt hová mennie, rokonai, ha voltak is, messze éltek, ha éltek még egyáltalán, ezért ő kútba akart ugrani a gyerekkel. Az erdélyi nő ekkor visszakozott, hogy ő azt hitte, ezek üres házak, nekik ezt mondták, és neki nem kell ilyen áron, maradjon csak az övé. De következő alkalommal egy férfinek már kellett a ház. Hogy mi lett a nővel és a gyerekkel, azt már nagyanyám sem tudta, többé nem hallott felőlük. 

Nagymamám öccse és egyetlen vér szerinti fiútestvére a Málenkij robot során halt meg. A nagyszüleim maradhattak, az volt a szerencséjük, hogy a község tanácselnöke jóbarátjuk volt, aki - a szokástól eltérően - nem feledkezett meg róluk. Pedig a jóakaró magyar szomszédok jópárszor jelentették fel őket, mert kellett volna a házuk valamelyik gyereküknek, ki is csapta az egyik szomszédasszony a balhét egyszer, hogy micsoda szégyen, hogy magyar településen egy olyan utcában, ahol már csak magyarok élnek, ott egy sváb család! Rendes, dolgos, jómodorú, szerényen élő család voltak egyébként. Nagyapám a tanácselnök unszolására be is lépett volna a pártba, akkor jobban jártak volna anyagilag, de amikor a papírt kellett kitölteni, a testvéreinél jelölte, hogy hány testvére van. Azok közül kettő vagy három (már nem emlékszem pontosan, ők utána Amerikába mentek tovább, és a haláluk és nagyapám halála után megszakadt a kapcsolat velük) Németországban él. Mondta a tanácselnök, hogy róluk ne is beszéljen, mondja azt, hogy csak egy testvére van. Erre ő nem volt hajlandó: nem tagadja meg a testvéreit. Így végül sosem lett a párt tagja, de szerencsére békében élhetett: 2003-ban, egy évvel nagyanyám után halt meg.

A másik történet is ehhez kapcsolódik: 70-es évek, a szüleim már megvették a telket, elkezdték építeni a házukat. Anyám boldogan pucolja és pakolgatja az ólnak szánt téglákat, dúdolgat közben, szép, nyári nap van. Egy idős nénike sírdogálva áll meg mellette, anyám megkérdezi: miért sír, Annus néni? Tudod kislányom, ott srégen szemben, az a fehér ház, látod? Na, az az én házam volt. Ugyanilyen boldog voltam, amikor építettük, tégláról téglára. És mi történt? - kérdezi anyám. Hát elvették, mondja Annus néni. Egy este megjelentek, bezörögtek, és kizavartak a házunkból, mert be akart költözni oda a Tóth. És nem tehettünk semmit, aznap este az utcára kerültünk, hiába építettük fel a saját két kezünkkel. 
Akkor az egy ilyen világ volt. Sokan visszasírják a régi rendszert. Kérdezem, ezt sírják vissza? Vagy ők lennének azok, akik elvennék mások házát? Vagy egy még régebbi rendszert sírnak vissza? Nem tökéletes a világunk, sőt. Ugyanazok a gyarló, hibás, önző és kegyetlen emberek lakják, akik mindig is lakták. De volt ennél rosszabb is, ahogy még lesz is.

Egy biztos, ezek a dolgok nincsenek még megfelelően kibeszélve, kutatva, megmagyarázva. Főként azok a bűnök, amelyeket a szovjetek követtek el. A mai Oroszország annak a Szovjetuniónak az utóda - elvégre Putyin elmondta, hogy a 20. század legnagyobb tragédiája az, hogy felbomlott a Szovjetunió. Annak a 20. századnak, amelyben két világháború meg egy kis népirtás is volt. Ez az Oroszország nem adta ki még mindig a szovjet aktákat kutatási, tényfeltárási célra. De ez már más téma.

Nagy-nagy köszönettel tartozom a 21. Század Kiadónak, amiért a rendelkezésemre bocsátotta ezt a könyvet. Régi vágyam volt már - a könyvfesztivál óta -, de sosem jutottam odáig, hogy megszerezzem és elolvassam. Bevallom őszintén: már hetekkel ezelőtt elolvastam, de fogalmam sem volt, hogy mit írjak róla. Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy vagy idéznék belőle egész oldalakat - annak meg semmi értelme -, vagy csak annyit írnék, hogy olvasd el ezt a könyvet, és ennek sincs semmi értelme. Még most sem tudom, mit is lehetne róla írni. Úgy döntöttem, hogy azon az egy levélen kívül, aminek olvasása után valóban elment az életkedvem - pedig nem vagyok egy gyenge gyomrú ember, lásd a középkori kivégzéses posztomat pl., mindig is érdekeltek ilyesmik, az emberiség és a történelem szép és sötét oldala egyaránt - de akkor és ott le kellett tennem a könyvet. Szóval azon az egy levélen kívül mást nem idézek a könyvből. Olvasd el. Tényleg.

A könyv eredeti címe Black Earth. Ritka eset, de jelenleg a magyar cím: Fekete föld talán még kifejezőbb. Mert egyrészt jelenti azt, hogy ez a könyv a történelem és emberiség egy fekete, sötét, bűnös és véres szeletét mutatja be, a Fekete Földet, másrészt viszont utal arra a náci-német hitre, hogy Ukrajnát el kell foglalni, mert a gazdag, termékeny fekete ukrán föld eltartja a német népet. Az az érdekes, hogy akkoriban a németek valóban úgy gondolták, hogy ott alig élnek emberek, az egy szabad, gyarmatosítható pusztaság. Ahogy egyébként nem is tekintették embernek az ott élőket sem: csak szolganép. 

A szerző, Timothy Snyder, amerikai történész, szakterülete a 20. századi Közép- és Kelet-Európa történelme

A kötet egyébként nagyon szép munka, a fordítással voltak problémáim, úgy érzem, hogy a fordító nem mindig tartotta a lépést Snyderrel, és ez bizony eredményezett néhány teljesen értelmetlen mondatot, és olyan is előfordult, hogy két mondat egymás után teljesen ugyanazt mondta, csak itt-ott más raggal. De túl lehet rajta lépni.

A lapok alján összesen majdnem 1000 lábjegyzet, forrásjegyzet szerepel, minden állítás többféle forrással alátámasztva, az egész maga megrendítő, elgondolkodtató, és külön tetszik, hogy kitekint a jelenre és a jövőre is. Timothy Snydertől olvastam már korábban egy könyvet - nem kizárt, hogy abból is írok majd egy ajánlót, mert nagyon szerettem -, mégpedig A vörös herceg címűt, ami egy elfeledett Habsburg herceg életéről szól. Azzal a könyvével már elérte, hogy minden más könyve is azonnal kívánságlistás legyen. Megvan tőle a Véres övezet c. könyv is, ami Kelet-Európáról szól elsősorban Hitler és Sztálin szorításában. Már tudom, hogy nagyon sürgősen el kéne olvasnom azt is - meglátjuk, mikor jutok oda.

Egyébként ezt a kis gondolatot Voltaire-től hadd tegyem ide a végére. Csak úgy. Célzás és bármi egyéb nélkül. Mindenki értelmezze úgy, ahogy szeretné.

Nem értek egyet azzalamit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

Ezt a könyvet pedig ajánlom karácsonyi ajándéknak a történelem iránt érdeklődőknek. A borítóra kattintva elérhetitek:

Egy egér kalandos utazása a Holdra

Könyvajánló - Torben Kuhlmann: Armstrong – Egy egér kalandos utazása a Holdra

Amikor megérkezik egy recenziós könyv valamelyik kiadótól elolvasom és utána mérlegelem, hogy mi lesz a könyv további sorsa. Van, amelyik megfog és akkor polcon marad, hogy később újra elolvashassam, de van olyan is, hogy nem az én stílusom egy könyv, olyankor elajándékozom egy rokonnak, barátnak, akinek valószínűleg jobban fog tetszeni. A mesekönyvek pedig unokahugikhoz vagy barátok gyerekeihez kerülnek. Na de ez? Tuti nem! Marad a polcon, hogy majd a leendő „Kisrenik” élvezhessék.

Az egerek, ha felnéznek a Holdra csak egy dolgot tudnak róla elképzelni: az egy óriási sajt, ami csak arra vár, hogy ők eljussanak oda és befalják az utolsó morzsáig. De nem mind gondolják így. Van egy kíváncsi, tudásra éhes kisegér, aki folyamatosan megfigyeli a Holdat és feljegyez mindent, amit lát. Hol kisebbnek tűnik, hol nagyobbnak, hol több látszik belőle, hol kevesebb. Rájön, hogy ez mitől van és úgy gondolja, hogy az egy hatalmas kráterekkel teli kőgolyó.

"Kis lépés egy egérnek – hatalmas ugrás az emberiségnek." 

Senki nem hisz neki, ezért elszomorodik. Míg egy nap érkezik egy titokzatos levél egy Smithsonian nevű helyről egy ismeretlen egértől. Kideríti a címet és megkezdődik kalandos utazása.

Egy kis vonatozás, aztán a végállomás a hatalmas emberi találmányokkal teli múzeum. De egy eldugott helyiségben rábukkan a titokzatos levelezőtársra, akit különös tárgyak vesznek körül, melyek mind repülésre alkalmas eszközök. Az idős egér megismerteti vele az egerek repülésének történetét és ekkor döntött úgy, hogy ő lesz az első egér a Holdon...

Kuhlmann nemcsak szerzője, de illusztrátora is ennek a csodás mesekönyvnek. A kisegér űrutazásával Neil Armstrong és az Apollo–11 legénysége előtt tiszteleg, akik elsőként jutottak el a Holdra. Újra gyerek lettem kicsit miközben olvastam, olyannyira, hogy még egy forró csokit is készítettem hozzá, hogy tökéletes legyen a nosztalgikus élmény.

A szerzőnek ez már a második kötete, amely az egerek repüléstörténetével foglalkozik. Első kötetét Charles Lindbergh, amerikai pilóta ihlette, aki az Atlanti-óceánt elsőként repülte át. Lindbergh - Egy repülő egér kalandos története című kötet 2014-ben elnyerte az év legszebb gyermekkönyve díjat Németországban. Íme egy kis videó arról, hogyan készülnek ezek a gyönyörű illusztrációk:

Lenyűgöző illusztrációk, izgalmas történet és egy szeretni való, kalandra éhes, bátor kisegér. A kötet utolsó pár oldalán pedig egy rövid összefoglaló olvasható az űrrepülés történetéről. A szerző említést tesz Galileiről, Ciolkovszkijról, Goddardról, Lajkáról, Gagarinról, Shepardről és természetesen nem maradhat ki a sorból Neil Armstrong és az Apollo-11 sem. Játszva tanulás!
Kell ennél több egy klassz képeskönyvhöz?
Nem hiszem.

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre!

366_armstrong_egy_eger_kalandos_utazasa_a_holdra.jpg

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre!

A könyvet a Partvonal Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

2016. december 15., csütörtök

Egy fantasy a lőpor korából? Igen!

 

Könyvajánló - Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Mindenkinek ismerősek a "hagyományos" fantasy-k: középkori harci stílus, lovagok és királyok, arisztokrácia és aljanép, mágia és különleges lények. Ebben a világban semmi keresnivalója a lőpornak. Vagy mégis? Brian McClellan bebizonyítja, hogy mennyire rosszul gondolták a hagyományos fantasy rajongói!

Persze voltak már próbálkozások, összemosni a napóleoni háborúk harci világát a mágikus fantasy-val, de állítom, egyik sem sikerült olyan jól, mint az elsőkönyves McClellan Vérrel írt ígéretek című kötete.

"A királyok kora lejárt - és én fojtottam vérbe."

A történet Adro fővárosában, Adopestben kezdődik, rögtön egy katonai puccsal: a sereg fővezére, Tamás tábornagy maréknyi lőpormágusával épp kiirtja a király leghatalmasabb embereit, a mágusokat, elindítva ezzel egy forradalmat, melynek végén a nép színe előtt végzik ki a királyi családot. Ismerős történet? Igen, valami hasonló történt a francia forradalom idején is, és a történet világa leginkább azt a kort, illetve a napóleoni háborúk világát idézi. Sokan össze is mossák a forradalmat Tamás tábornagy történetével. Nyilván az író innen vehette az ötletet, inspirációt, főként, hogy meg is köszöni egy tanárának, hogy megszerettette vele a történelmet: a történelemben megtalálható a legelképzelhetetlenebb ötlet gyökere is. De szerintem kár összemosni Tamás puccsát és a köré szervezett forradalmat a francia forradalommal, mert a kettőnek egész más volt az oka, a célja, és a következménye is. 

A szerző, Brian McClellan

Mi is ez az egész? Mágia és lőpormágia? Élő istenek és velük kötött alkuk? Ősi jóslatok és hatalomvágy? Igen, ezek mind megtalálhatóak ebben a történetben! 
Egyik főszereplőnk a korábban már említett Tamás tábornagy, a lőpormágusok vezetője, Adro katonai vezetője. Egy megfáradt, hatalmat is akaró, de a népével tényleg törődő stratéga, egy harcedzett, hatvanas éveiben járó katona, aki megelégelte a királyi család és a mágusok uralkodását, intrikáit, nemtörődömségüket. Másik főszereplőnk Tamás fia, Kétlövetű Tániel, egy legendásan ügyes lőpormágus és háborús hős, akit egy régi háborúból "rajta maradt" néma barbár varázslólány, Ka-Poel követ mindenhová. Harmadik főbb szereplőnk pedig egy korosodó felügyelő, Adamat, aki Tamás megbízásából nyomoz a vélt és valós ellenségei után. A történet több szálon zajlik, de a középpontjában leginkább Tamás és Tániel kapcsolata áll, a mára hideg, de egykor szeretetteljes apa-fiú viszony. A bonyodalmat egy ősi jóslat okozza, miszerint minden királyi mágust, minden Kiváltságost köt egy feloldhatatlan szerződés, amit az istenekkel kötöttek a királyok: a Kiváltságos köteles bosszút állni a király gyilkosán. Itt kerül képbe Borbador Kiváltságos, vagyis Bo, egy fiatal egykori Kiváltságos, akit - mivel összefeküdt néhány pártfogolttal, akivel nem kellett volna - Hegykorona erődjébe helyeznek át, ami elválasztja az ellenséges Kez birodalmat és Adrot. Így túléli a mészárlást, ám Tamást nem hagyja nyugodni a haldokló mágus által elmotyogott jóslat, és máris kész az első konfliktus: legjobb katonája a fia, Tániel, akinek gyerekkori barátja Bo. Mégis megparancsolja neki, hogy végezzen a Kiváltságossal. Eközben az öreg lőpormágusnak harcolnia kell a kis körével, az Egyházzal, a zsoldossereggel, az alvilági vezetőkkel, ígérgetni és zsarolni, hogy a kényes egyensúly fennmaradjon, miközben támad a Kez. 

Mi is az a lőpormágia?
Kevés ember születik lőpormágusnak, és erre születni kell, akárcsak varázslónak. A lőpormágus kapcsolatban áll a lőporral, irányítani tudja, érzi azt - mindegyik más-más szinten. Fel kell szippantani egy kevés lőport, és így megnyílik a világ, elmúlik a fájdalom, az érzékek felerősödnek, és a tudatunkkal irányítani tudjuk a kilőtt puskagolyót. Kétlövetű Tániel onnan kapta a nevét, hogy ő képes egyszerre két különböző irányba, különböző célok felé haladó golyót is irányítani az elméjével. Persze megvan a veszélye: rá lehet szokni a lőporra, a túlzott használata lőporvakságot okoz

De mi történt a Délorom hegyen? Borbadorral végez vajon Tániel? Miért omlott le a hegy fele? És igazak a pletykák, miszerint visszatért Kresimír, a legkegyetlenebb főisten? Ugyan már, egy felvilágosult, tanult ember nem hisz istenekben! Pedig... talán jobban tenné.

A könyv egyébként gyönyörű - a borítója és a kötése, kivitelezése egyaránt. Vannak benne térképek is, igaz nem sok, de akad, igazi Fumax munka! Sajnos a javítás már kevésbé jó: zavaróan sok a könyvben az elgépelés, főleg az első felében. Volt, hogy konkrétan elbizonytalanodtam, mi is egy szereplő neve, mert egy oldalon belül háromféle módon volt leírva. De ez simán megbocsátható hiba, ha az egészet tekintjük. McClellan pedig mesterien szövi a szálakat, és nagyon jó a leírása is: tisztán látom magam előtt a helyszíneket, a szereplőket, úgy az elmémbe égtek a képek bizonyos jelenetekről, mintha filmet láttam volna belőle. Épp ezért félnék tőle, ha terveznék megfilmesíteni esetleg - tuti egészen másképp képzelem, mint a készítők tennék :)
Őszintén szólva sokáig ódzkodtam ettől a történettől, azért, mert nagyon sok a piacon a rossz fantasy, és hogy a fantasy világát lőporral keverjük? Nem nagyon tudtam elképzelni. Végül egyetlen dolog győzött meg: maga a Fumax. Az évek során annyi jó könyvet sikerült olvasnom tőlük, és nem csalódtam egyben sem, hogy számomra már garancia lett a kiadó maga. És nem bántam meg, annyira nem, hogy a műfajban új kedvencet avathattam ezzel a sorozattal, amivel a - szintén Fumaxos - Hollóárnyék-trilógia  és a Riyria krónikák vetekednek egyedül. 

Nem ajánlom olvasásra, ha nincs meg a teljes trilógia. Tényleg. Ha viszont megvan, ne habozzatok, letehetetlen! Kitűnő karácsonyi ajándék is lehet belőle, a borítóra kattintva elérhetitek!

2016. december 14., szerda

Hollywoodi gyilkosság

Könyvajánló - Mary Higgins Clark és Alafair Burke: A ​Hamupipőke-gyilkosság

hamupipoke4.jpg

A New York Times bestseller írója megérkezett A gyanú árnyékában sorozat következő részével hazánkba. Ezt a művet azonban nem egyedül alkotta. Társul szegődött mellé Alafair Burke, talán ennek is köszönhető, hogy még jobban sikerült, mint az első kötet, ahol a Frissdiplomások gáláján elkövetett gyilkosság keltette a feszültséget.

A folytatásban is a tévéproduceré, Laurie Moran-é a főszerep, de végre a két elbukott valóságshow után meghozta a remélt sikert a megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó reality show. Már jöhet is a folytatás, a második epizód, mely A Hamupipőke-gyilkosság nevet kapta. 

A bűncselekmény helyszíne a fényűzés, a pompa, a filmipar fővárosa, Hollywood. Húsz évvel ezelőtt egy fiatal, tehetséges lány költözött a városba. A műszaki dolgok érdekelték, egyetemen tanult, de vonzotta a csillogás is, másik álma a színészet volt.

Egy napon megérkezett az áhított telefonhívás: egy feltörekvő filmrendező castingra várja a gyönyörű Susan Dempsey-t, aki boldogan újságolja vidéken élő szüleinek az izgalmas hírt és ígéri, hogy reggel újra telefonál...

...de sosem telefonált többé, hajnalban holtan találták egy parkban.

A média felkapta az eseményeket. Fiatal színésznőcske a gazdagnegyed közelében úton egy rendező házához. Olyan történet, ami tökéletesen mutat a bulvárlapok címlapján. Netán viszonya volt egy hírességgel, ami elfajult? Vagy egy félresikerült casting van a háttérben?

És nem, nem volt mostoha a képben. A Hamupipőke nevet azért kapta, mert egyik cipője hiányzott, mikor rátaláltak a holttestre. A rendőrség zsákutcába jutott, sosem találták meg a tettest.

hollywood-wallpaper1-600x375.jpg

Az ügy tökéletesen illeszkedett A gyanú árnyékában sorozatba. Ráadásul a korábbi gyanúsítottak közül azóta többen befutottak és ma Hollywood elitjébe tartoznak. Laurie megkezdi a szervezést, a forgatást és bízik benne, hogy ez a rész is jól sikerül majd.

Az előző kötethez hasonlóan itt is fejezetről fejezetre ismerjük meg a szereplőket, a rendezőt, Susan akkori fiúját, a szobatársát, az édesanyját, aki sosem adta fel a reményt, hogy megtudja mi történt aznap este a lányával. Persze Hollywoodban mindenkinek akadnak csontvázak a szekrényében...

Mi történt aznap éjjel? Hogyan jutott a parkba, hiszen az autója mérföldekre volt? A rendező a tettes vagy a furcsa pasija, aki titokzatosan nyilatkozik kettejük kapcsolatáról? Netán a szobatárs, aki Susan halála után megkapta a szerepet, amelynek a szereplőválogatására indult aznap este?

Miközben megismerjük a karaktereket egyik pillanatról a másikra terelődik a gyanú emberről emberre. Ebben a titkok felszínre kerülésének is komoly szerepe van, melyek növelik a feszültséget.

Könnyed stílusa miatt szinte olvastatja magát a könyv. Folyamatosan egyre több kérdés merül fel az olvasóban, állandó az izgalom, ettől válik letehetetlenné a könyv. Amikor bekerül egy gyanús egyház is a képbe az újabb érdekes fordulatot hoz. Ízelítőt kapunk belőle, hogy milyen, amikor egyes egyházak az ember félelmeit használják fel, hogy bármit megszerezhessenek tőle.

Vajon sikerül leleplezni a tettest? ...

Jövő áprilisban a 21. Század Kiadó elhozza nekünk a sorozat harmadik részét is, mely a Míg a halál el nem választ címet viseli majd, amikor egy a leánybúcsújáról eltűnt menyasszony esete lesz a feltárandó bűnügy. Már izgatottan várom!

Szeretnél többet megtudni a műről? Kattints a képre!

hamupipoke.jpg

A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

2016. december 12., hétfő

Gyilkosság a Frissdiplomások gáláján

 Könyvajánló - Mary Higgins Clark: Téged ​nem lehet elfelejteni

kek_szem2.jpg

Mary Higgins Clark A gyanú árnyékban című krimisorozatának nyitó része kifejezetten jól sikerült. Nekem legalábbis tetszett.

Nem kíméli az olvasót a szerző, rögtön drámaian nyit. Az első oldalakon az idilli kép: sebész apuka a kisfiát hintáztatja a játszótéren. De az öröm nem tart soká, megjelenik a semmiből egy pisztolyos alak, aki egy fejlövéssel végez Dr. Greg Moran-nel, majd a gyermek, Timmy szemébe néz és ezzel a fenyegetéssel távozik a helyszínről:

"Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz."

A gyilkosság egyelőre megoldatlan marad, egy nyom van csupán: a kék szempár, mely évek múltán is kísérti a kis Timmyt. Közben pedig ízelítőt kapunk abból, hogy kíséri nyomon az özvegy és kisfia életét a gyilkos, itt-ott felbukkan és csendben a háttérből figyel...

Hiába a fenyegetés, az élet nem állhat meg. Laurie Moran tévés producerként öt évvel férje meggyilkolása után egy új show forgatásába kezd, mely évekkel korábban történt megoldatlan bűnügyeket vizsgál.

Az első adás alapja egy húsz évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság. Egy jómódú üzletember lánya és három barátnője egyszerre diplomázott, ezért apuka úgy dönt egy hatalmas bállal ünneplik meg a sikerüket. Elnevezték az eseményt a Frissdiplomások gálájának. Divatos estélyi ruhák, fényűzés és csillogás.

Valahol félresiklik az este és a házigazda felesége meghal. Egy párnával fojtották meg.
De ki a tettes?
Mi lehet az indíték?
A háromszáz vendég között kell keresni a gyilkost, esetleg egy besurranó tolvaj, félresikerült rablás?

Fejezetről fejezetre ismerjük meg a négy nőt, a családjukat és mindenki gyanús. De semmi sem marad nyomtalanul. A show forgatásán újabb titkok kerülnek napvilágra, melyek apránként elvezetnek a tetteshez...

Sok krimit olvastam már, az alap ugyanaz: gyilkosság, nyomozás, érdekes emberek, helyzetek, veszélyes szituációk, majd megoldják a rejtélyt.

De itt a szerző egy új, érdekes ötlettel állt elő, amikor úgy döntött nem a rendfenntartó szervekkel oldatja meg a gyilkosságot, hanem a show keretein belül derül ki az igazság és kerül elő a tettes. Kíváncsian vártam mi sül ki ebből és nem kellett csalódnom. Kicsit már-már filmszerűnek hat a leírás, élveztem. A karakterek szerethetőek, jól megformáltak és különleges körülmények között nyomozhatunk. Kitűnő részletességgel ismerhetjük meg a szereplők jelenét és múltját, ami kifejezetten tetszett, mindenkinek beleláttunk a fejébe, lelkébe kicsit.

Határozottan várom a folytatást, amely A Hamupipőke-gyilkosság címet kapta és már itt várja a polcon, hogy elolvassam. Gyertek vissza csütörtökön és megtudjátok milyen véleménnyel zártam a második kötetet.

Szeretnél többet megtudni a műről? Kattints a képre!

A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

2016. december 11., vasárnap

Lenyűgöző hegyek, melyek országaik és bolygónk ékei

December 11. Nemzetközi Hegy Nap

A Mount Everest a legmagasabb megmászható hegy a bolygón

Világnap a hegyeknek? És tényleg! December 11-én van a hivatalos Nemzetközi Hegy Nap. Ezt a neves eseményt az ENSZ jegyeztette be 2003-ban International Mountain Day (szó szerint azt jelenti, hogy nemzetközi hegy nap) néven. A megmozdulás célja az volt, hogy felhívják rá a figyelmet milyen fontos részét képezik világunknak a hegyeink.

Nemcsak attól természeti kincsek, hogy gyönyörűek, klassz kirándulóhelyek, síparadicsomok, hanem felbecsülhetetlen szerepük van a Föld klímájában, ásványi kincseik pedig nélkülözhetetlenek számunkra.

Az ünnep és tisztelgés jegyében ismerjük meg világunk pár kiemelkedő hegyét.

Matterhorn, Svájc

Bárkitől megkérdezik, hogy mit mondana Svájcról, garantált, hogy az első öt dolog között lesznek a hegyei. Nem véletlen, a világ minden pontjáról érkeznek ide túrázás és a siklás szerelmesei. A statisztikák azt mutatják, hogy a turisták imádják. Az egyik legtöbbet fényképezett látványossága Európának. 4478 méteres magasságával az Alpok hetedik legmagasabb hegye.

Licancabur, Chile

Ez a Dél-Amerikában található, mintegy 1000 éve alvó vulkán 5920 méter magasan fekszik és a világ egyik legmagasabban fekvő tavának ad otthon. A tó különlegességét nemcsak ez adja, attól is érdekes, hogy az év jelentős részében jég borítja, köszönhetően a -30 Celsius fokos hidegnek és mégis, rengeteg plankton él a vízben.

Kirkjufell, Izland

Erről a gyönyörű izlandi hegyről két képet mutatok nektek, mert az év egyik és másik részében két különböző arcát mutatja. Snæfellsnes-félszigeten található „Templom hegy” uralja a tájat a maga 463 méteres magasságával. A festői környezet magával ragadja az ember tekintetét függetlenül attól, hogy épp körülöleli az aurora borealis vagy nem.

32_kirkjufell.jpg

3_kirkjufell.jpg

Roraima-hegy, Venezuela, Brazília és Guyana

Ez a különleges látványt nyújtó táblahegy három ország határán található. 15 km hosszú, lapos tetejű, 2772 méter magas hegy csúcsát általában felhők borítják és gyönyörű vízesések teszik még látványosabbá.

Fitz Roy, Argentína és Chile

Ez a hegy, másik nevén Cerro Chaltén, mely Argentína és Chile határán található az Andok legismertebb és egyik legszebb csúcsa. Szürke sziklái ritkán bújnak elő a felhők takarásából, ezért nevezték el az indiánok füstölgő hegynek (Cerro Chaltén), melyet szent hegyként tiszteltek.

Denali, Alaszka

6168 méteres magasságával Észak-Amerika legmagasabb hegye. Majdnem 120 évig viselte a McKinley-hegy nevet, míg végül a helyiek évtizedes küzdelmei után visszakapta eredeti nevét, a Denalit a Denali Nemzeti Park 100. születésnapján. A hegy már több áldozatot követelt, megmászása veszélyes vállalkozás. A sarkkör viszonylagos közelsége rémes időjárást produkál.

Fuji, Japán

Japán legmagasabb hegye, az ország egyik jelképe, mely 2013 óta az UNESCO világörökség része. Bár legtöbbször felhők borítják, tiszta időben akár 150 km-re is el lehet látni. A hegyet öt tó veszi körül, melyekben kristálytisztán tükröződik a hegy szabályos alakja.

Großglockner, Ausztria

A Keleti-Alpok legmagasabb csúcsa, mely rendkívül népszerű célpontja a hegymászóknak. Évente átlagosan 5 ezren másszák meg. A hágón átvezető Großglockner Hochalpenstraße Ausztria legszebb panorámaútja, mely 48,3 km hosszú, 36 kanyarral és legnagyobb emelkedési szöge 12 százalékos. Kihagyhatatlan élményt nyújt!

Mont Blanc, Olaszország és Franciaország

Nevének jelentése a fehér hegy, de a franciák A fehér hölgynek (La Dame Blanche) is nevezik. Ez a 4808 méteres szépség a hegymászók és síelők paradicsoma. Feljegyzések szerint idén 230 éve, hogy először meghódították a hegycsúcsot. Azóta már "rutinfeladattá" vált, átlagosan évi 20 ezren jutnak fel a csúcsra.

Kékes, Magyarország

A hegyeket ünnepelve nem feledkezhetünk el kicsiny országunk hegyeiről sem. A Kékest nem kell nagyon bemutatni, 1014 méteres magasságával az ország legmagasabb csúcsa, mely nyáron tökéletes kirándulóhely, télen pedig síövezet.

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!