Film vs könyv: Assassin’s Creed – A véredben a sorsod

Könyvajánló - Christie Golden: Assassin’s Creed

A 2016-os év egy a rajongók által várva várt videojáték-adaptációval zárult, amelyben korokon átívelő háborút vívnak az orgyilkosok és a templomosok. Az Ubisoft játékát a világ minden táján elsöprő siker övezte, a játékokon alapuló könyveket is több tucat nyelvre fordították le, így nem volt meglepő, hogy Hollywood is lecsapott rá és megjelent a film és a hozzá tartozó hivatalos filmregény.

Christie Golden: Assassin’s Creed - A hivatalos filmregény

A történet fő vonala, hogy a templomosok meg akarják szerezni maguknak az Éden-almáját. Ez a bibliai Éva almája, amely magában hordozza az eredendő ember génállományát. Úgy vélik, hogy eme kegytárggyal uralmuk alá tudnák hajtani a világot, hiszen a szabad akarattól megfosztva az erőszakra való hajlam eltörölhető lenne, és véget érnének az örökös háborúk.

Velük szemben állnak az asszaszinok, azaz orgyilkosok, akik évszázadok óta hisznek a szabad akarat fontosságában, ezért az életüket teszik az alma megvédelmezésére, melynek évszázadok óta nyoma veszett.

Michael Lesslie, Adam Cooper és Bill Collage forgatókönyve alapján írta meg a regényt a New York Times bestsellerszerzője, Christie Golden. Emiatt a történet teljes mértékben egyezik a filmben történtekkel. A különbség viszont az, hogy míg a filmre ötös skálán jó indulattal is csak maximum négyest adnék, addig a könyv simán megkapja az öt csillagot.

A könyvek előnye a filmekkel szemben, ami ebben a helyzetben is megmutatkozik, hogy sokkal több lehetősége van egy írónak megmutatni a karaktere múltját, gondolatait, hiszen több száz oldal áll rendelkezésére, ami lényegesen több mint, amit egy 120 perces mozi adhat.

1491-ben Aguilar de Nerha hivatalosan is csatlakozott a Testvériséghez. Nem volt választása, ez volt az ő hagyatéka. Miután szüleit a Rend parancsára máglyán elégették a Testvériséghez ment, akik bár vonakodva kissé, de befogadták és orgyilkost faragtak belőle.

Ugrunk az időben 1988-ba, ahol Cal rábukkan halott anyjára és gyilkosára, aki nem más, mint szeretett édesapja. Egy világ dől össze benne és harminc évnek kell eltelnie, hogy megértse apja utolsó hozzá intézett szavait:

„A véred nem a sajátod... Azt akarják, ami benned lakozik, Cal. Élj az árnyak között!”

A templomosok kidolgoztak egy módszert, mellyel visszakövethető az alma útja. Ehhez szükségük van asszaszinok leszármazottaira. Az Animus nevű gépre csatlakoztatva a genetikai memórián keresztül az őseink múltja is megjelenik előttünk egy virtuális valóság formájában, így újraélhetjük azt.

Az utolsó nyom az alma felé elvezeti őket Aguilar-hoz, akinek 500 évvel később, azaz napjainkban élő őse Callum Lynch, aki így az utolsó esélye a templomosoknak a kegytárgy megtalálásához. Calt gyilkosságért halálra ítélik és kivégzik Texasban, ám az injekciók után egy különös klinikán tér magához Madridban. Eleinte nem is érti mi történik, míg dr. Sofia Rikkin, aki az Animus létezéséért felel, elmagyarázza neki, hogyan élte túl a kivégzést és miként csempészték ki a börtönből.

„Tegnap este hat órakor kivégezték, és halottnak nyilvánították. Mostantól a világ többi része számára ön megszűnt létezni...
A maga segítségével, Cal, úttörő munkát tudunk végezni az erőszak végleges kiiktatása terén.”

Miközben megpróbálja elmagyarázni neki, hogy miért hozták ide, sőt már épp kezdi elhitetni vele, hogy ez az emberiség érdeke, apja keresztbehúzza a számításait és a géphez viteti Calt.

Amikor rácsatolták az övet, a tűk fájdalmasan a koponyája alá ékelődtek és meglátta a hatalmas karokat, melyek az Animust alkották gyermekkori emlékei árasztották el a fejét. Akkoriban javítóintézetek és nevelőotthonok között ingázott, játékszoftvereket lopott, melyeket gazdag kölyköknek adott el. S közben csak arra tudott gondolni, hogy most fosztották meg igazán a szabadságától.

„A szörnyű nap óta, amikor meglátta anyja még ki sem hűlt holttestét és a vértől csöpögő gyilkos pengét apja kezében, ahogy közelített felé, és őt is meg akarta ölni, Cal elhatározta, hogy soha, de soha nem engedi, hogy bárki is az irányítása alá vonja. Még a börtönben is sikerült valamennyire megőriznie az önjáróság érzetét, önmagát. De most ez a kar és kezelője... megfosztotta mindettől.”

A gép Spanyolországba repíti 1491-be, amikor Aguilar azt a feladatot kapja, hogy bármi áron védje meg a szultán fiát. Ő az utolsó láncszem, ami még távolt tartja a templomosakat attól, hogy az egész országot az uralmuk alá hajtsák és ezáltal megszerezzék az Almát, ami egyenes utat jelenthet a világ feletti uralomhoz. Cal mindent Aguilar szemén át lát, érzi az illatokat, a meleget, a mozgást.

„Cal a kezét bámulta, látta, ahogy a vékony, halálos penge előugrik az öt ujja alól – nem, csak négy, négy ujj volt a jobb kezén, a szertartás...”

Alan Rikkin, aki templomos Nagymester és a Rend elitjének, belső körének tagja eredményeket akar mielőbb. Türelmetlensége nemcsak saját magának köszönhető, a Rend is szorongatja, hogy mielőbb jussanak eredményre a lánya, Sofia által létrehozott Animus segítségével.

A gép és Aguilar emlékei által Cal mindent megtanul az orgyilkosokról, a harci technikáikról. Álmában is elkísérik őse emlékképei.

De mi történik, amikor Cal ráébred, hogy mi a Rend valódi célja az Almával?

A klinikán nem ő az egyetlen orgyilkos leszármazott. Szövetségesekre talál többükben és segítségükkel ősei nyomdokain járva szembeszáll a Renddel.

„A sötétben munkálkodva szolgáljuk a fényt. Orgyilkosok vagyunk.”

A kötet olvastatja magát. Könnyed, sodor magával az események hulláma és mégis izgalmas. Ami szintén fontos és egy piros pontot érdemel a szerző, hogyha nem játszottam volna soha AC játékkal vagy nem láttam volna a filmet, akkor is érteném, mert minden lényeges mozzanathoz társul magyarázat, ha éppen arra szorult az esemény.

A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésemre, melyet ezúton is köszönök!

 Többet szeretnél megtudni a könyvről?

 Kattints a képre!

 

 

 

 

 

 

 

 Assassin’s Creed - A film

Hogyan lehet a filmet összefoglalni egy mondatban? A könyv nagy vonalakban, látványos akciójelenetekkel. Cal, valamint őse Aguilar szerepében Michael Fassbender, a szenvedélyes orvos, Sofia szerepében pedig Marion Cotillard látható.

Díjnyertes szereplőgárdát sikerült a filmben felvonultatni, hiszen Fassbender és Cotillard mellett Jeremy Irons is szerepet kapott a filmben, aki Sofia apját játssza. Sajnos ez kevés volt, hogy egy ütős filmet rakjanak össze. Az alapötlete a történetnek jó lett volna, a kivitelezés sajnos kicsit kaotikusra sikerült.

A film elején rögtön három korszakot sikerül megjárnunk. Megnézzük, hogy mi történik 1491-ben Aguilarral, aztán hogyan hal meg Cal anyja 1988-ban, majd ugrunk a jelenbe Cal kivégzésére. Kicsit sűrű lett a kezdés, ezt egyenletesebben is el lehetett volna osztani.

A két főszereplő jól hozta a nekik szánt szerepet és a látvány is sokszor ütősre sikerült, például a múltban játszódó harcolós jelenetek kifejezetten pörgősre, magukkal ragadóra sikerültek. Egy nagyon jó filmhez adott volt minden: izgalmas alapsztori, kiemelkedő tehetségek mind színészi, mind rendezői oldalon, szép nagy költségvetés. Azért annyira nem volt rossz, a kíváncsiságom felkeltette annyira, hogy nyitott legyek a folytatásra, de picit többet reméltem tőle, mint amit kaptam.

Kövess minket a Facebookon is!

Ha érdekesnek találtad, itt olvashatsz egy másik klassz könyv-film párosról!

Festői szerelmek - Még a festők is emberek?!

Könyvajánló - Nyáry Krisztián: Festői szerelmek

Hogyan éltek híres festőink?
Kiket látunk a vásznaikon?
Mennyi féle szerelem létezik?
Hogyan állít annak emléket egy festő?
Megörökíti-e egyáltalán?

Nyáry Krisztián a művészeket más oldalról közelíti meg, mint az életrajzíróik. Érinti ugyan életük jelentős állomásait, de messze nem száraz formában, hanem érdekességekkel, titkokkal, huncutságokkal megtűzdelve. Nemcsak az alkotómunkáikról, hanem szerelmeikről is ír. Húsz történetben mesél több, mint harminc festő életéről.

Életük egy-egy fontos pillanatát kiemelve ecseteli - hogy stílusosak maradjunk -, milyen szituációk, érzelmek hatottak rájuk, miben láttak inspirációt, vagy épp kik adtak nekik ihletet. Akadnak vidám, felemelő történetek, melyek lélekemelők, de bizony vannak köztük a hányattatott sorsú művészekre jellemző, szívszorító sztorik is.

Ezekkel az életrajzokkal közelebb hozza a művészeket a mindennapok emberéhez. Már nemcsak egy-egy név lesznek egy szép festményre firkantva, hanem megértjük a mögötte levő események láncolatát is. Emberi sorsok sokaságát vonultatja fel a könyvében.

Egyes művészekről meglepő, néha talán még sokkoló, elborzasztó információkat is megtudhatunk.

Lotz Károly: Kornélia kibontott ruhában

Például, hogy Lotz Károly szerelmes volt nevelt lányába, Kornéliába és leghíresebb festményei őt ábrázolják.

„Kornélia úgy hozzátapadt nevelőapjához, mint borostyán a tölgyhöz.”

Vagy egy másik érdekes példa: sokan nem ismerik Cécile Papierre nevét, de ha azt mondom, Munkácsy Mihály, máris szinte mindenki bólogat. Ugye? A 19. század végén nem igazán használtak még ilyen megnevezéseket, mint menedzser, de gyakorlatilag Cécile volt a világ első női festészeti menedzsere, hiszen Munkácsy feleségeként mindig ügyelt rá, hogy a társasági eseményeken megfelelően jelenjen meg a férje. Minden lépésüket előre eltervezte ügyelve minden apró részletre.

Munkácsy Mihály és felesége a nászútjukon

Egy másik nagyon is ismert név a művészet világában: Szinyei Merse Pál. A Lilaruhás nő című festményét is bizonyára sokan ismerik, de nem biztos, hogy azzal is sokan tisztában vannak, hogy a képen látható hölgy a felesége volt. Aki ráadásul, amikor modellt ült férjének, épp első gyermekükkel volt várandós. Bár házasságuk megromlott, mert Szinyei a sok visszautasítás után sokáig festeni sem volt képes, ami dühkitörésekhez vezetett. És  persze az sem segített a lelkiállapotán, hogy öt éven belül vesztették el két lányukat.

Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő

Megismerteti az olvasót Czigány Dezső történetével is. Nehéz elhinni, hogy valaki, aki Bach-ot hallgat, órákat tölt el a vászon előtt, hogy „papírra vesse” érzéseit, képes brutális kegyetlenséggel meggyilkolni négy embert, köztük második feleségét is. Sőt! Erős a gyanú, hogy ez a szám nem fedi a valóságot, hiszen első felesége és még további nőismerősei is gyanús körülmények között követtek el öngyilkosságot.

Czigány Dezső: Kettős női arckép

És vajon mi történt a kedves Csinszkával Ady halála után? Egy viharos románc Babits Mihállyal, majd Márffy Ödönnel hozta össze a sors és ez a kapcsolat esküvőbe torkollott 1922-ben.

Még sok érdekes és izgalmas művész életével ismertet meg a kötet. Közelebb hozza őket az olvasóhoz, megpróbálja megmutatni milyen is lehetett egy művész élete az elmúlt évszázadokban.

A kötetet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós célból, melyet ezúton is köszönünk!

Sikerült felkelteni az érdeklődésed? Akkor kattints a képre!

Kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

 

 

 

Nyáry Krisztián YouTube csatornáján Demcsák Zsuzsa is elmondja véleményét az egyik művészről, aki a kötetben szerepel:

 

Sorozatgyilkosok: a tápláléklánc csúcsai vagy az emberiség legalja?

A világ legkegyetlenebb sorozatgyilkosai 1. rész

Ted Bundy, a Zodiákus, John Wayne Gacy, Andrei Chikatilo. Néhány név arról a listáról, amiről sokan hallottunk már. Nem, sajnos ők nem híres tudósok vagy tehetséges művészek, hanem a világ legkegyetlenebb sorozatgyilkosaiként váltak ismertté.

Amikor arról hallunk, hogy egy ember több tucat másik embert gyilkolt meg brutálisan, akkor az első kérdés a fejünkben az, hogy miért és hogyan képes valaki ilyet tenni. A legtöbbünknek megfordult már a fejében a gondolat a főnökünkre, a párunkra, az idegesítő szomszédra, hogy „Ó, te jó ég! Meg tudnám fojtani!”. Persze ezek csak bosszankodásunk furcsa kifejezései, legtöbben úgy vagyunk azért beprogramozva, hogy nem vagyunk képesek elvenni egy másik ember életét.

Sorozatgyilkos az, aki három vagy több embert öl meg különböző időpontokban. Az időpontok között napok, hetek, hónapok, sőt akár évek telhetnek el. A gyilkosságokat hasonló módon követik el és az áldozatokban van valami közös vonás, a koruk, a nemük, a foglalkozásuk, a társadalmi helyzetük, stb.

Sajnos a történelem során már azonosítottak jópár sorozatgyilkost, így elkezdték kategorizálni őket. Jelentős hányadukat két csoportba lehet osztani, bár ritkán, de azért előfordul, hogy mindkét típus jellemző egy emberre. Az egyik a szervezett sorozatgyilkos, aki általában magasabb intelligenciaszinttel bír és alaposan megtervezi a gyilkosságokat. Gyakran szimpatikus viselkedéssel cserkészi be áldozatait vagy az egyszerűbb utat választva prostituáltakat szed fel az utcán és a holttestet gondosan eltünteti. Ijesztő, hogy a környezetük sem sejt semmit, mert ezeket az embereket ismerőseik kedves, szimpatikus, barátságos emberként írják le.

Ezzel ellentétes a szervezetlen gyilkosok viselkedése, akik előzetes tervezés nélkül ölnek. A megfelelő alkalmat kihasználva hirtelen és figyelmeztetés nélkül csapnak le áldozataikra, sok esetben szertartásosan követik el tetteiket (csonkítás, halottgyalázás, stb.). Nulla tervezés, sőt annyira nem érdekli őket az áldozat miután végeztek vele, hogy nem tőrödnek a nyomok eltakarításával, sok esetben a holttestet is a helyszínen hagyják. Gyakran mentális zavarokkal küszködnek, ismerőseik furcsának írják le őket, ami miatt kevés barátjuk is van.

Ahogy a gyilkosságok száma növekszik előfordul, hogy a szervezett viselkedést felváltja a szervezetlen, mert a kényszereik teljes mértékben eluralkodnak rajtuk, ami miatt óvatlanná válnak.

Mégis hogy lesz valakiből olyan szörnyeteg, mint például Gacy, aki 30 kisfiút erőszakolt és gyilkolt meg? Ezt sajnos nem igazán tudni. A legtöbb esetben csak találgatni lehet, hogy mi sarkallja ezeket az embereket tetteik elkövetésére. A kínzás, az emberi élet kioltása olyan kóros élvezetet nyújt, amit újra és újra át akarnak élni, hiszen a legtöbb sorozatgyilkos antiszociális személy, aki szenvedélyből öl. Hervey Cleckley The Mask of Sanity (Az épelméjűség álarca) című könyvében így fogalmazta ezt meg:

„A pszichopata tökéletesen szalonképes, pontosan tudja, mennyi szenvedést tud cselekedeteivel okozni környezetének, csak éppen nem törődik vele.”

A sorozatgyilkosok életútjának nyomon követésével próbálnak rájönni tudósok, hogy mi hajtja őket. Sok esetben állapították meg, hogy gyermekként bántalmazás áldozatai voltak, így a későbbi gyilkosságokat az őket ért sérelmek megtorlásaként követik el. Ezeknél az elkövetőknél a gyermekkori kiszolgáltatottságot felváltja a szexuális abúzus, az ölés okozta hatalom mámora.

Gyakran már kamaszkorban sokat képzelődnek róla, hogy embert ölnek vagy élvezettel olvasnak a szadizmus különféle formáiról, képeket nézegetnek ilyen dolgokról. Sok esetben figyelmeztető jelzésként megjelent az ún. McDonald-hármas, az állatkínzás, gyújtogatás és kései ágybavizelés tünetegyüttese is.

Egyes kutatók a drogfüggőséghez hasonlítják ezen emberek viselkedését. Éveken át gyűlik a szenvedélyüktől való megvonás, aztán elér egy végső pontot, ahol már nincs megállás: utat engednek a vágyaiknak, ezzel szabadon eresztve a szörnyeteget.

A szervezett sorozatgyilkosra jó példa Ted Bundy, aki az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa. 1974 és 1978 között volt aktív és bár több mint harminc gyilkosságot beismert, egyes becslések szerint ez a szám száz feletti is lehet. Egyik módszere az volt, hogy álgipszkötést rakott a kezére és egy áruház parkolójában nőket kért meg, hogy segítsenek a csomagjait elvinni az autóig, ahol leütötte és elrabolta őket, majd olykor megkínozta, aztán agyonverte, megfojtotta őket. Esetenként a nemi erőszakot a halál beállta után követte el az áldozatokon, de olyan is előfordult, hogy egész darabokat harapott ki a testükből. Brutális vérszomja határtalan volt, emellett a pszichológusi szakvélemény szerint kivételesen intelligens volt. Kezdetben saját védőjeként lépett fel a tárgyalásain, ahol meglepően jól érvelve védte magát. Sajnos eszét még ekkor sem jóra használta. A börtönből kétszer is megszökött, s míg szökés alatt volt sem tudott ellenállni a gyilkosságra való kényszernek.  A művelt és intelligens szörnyeteget a média címlapjai tették ismertté. Az emberi hülyeség határtalanságát pedig jól mutatja, hogy még a halálsoron is raklapszámra kapta a szerelmes leveleket rajongóitól, míg többszöri elhalasztás után, de végül 1989-ben villamosszékben kivégezték.

A két csoport mellett a motivációk alapján öt kategóriába sorolják ezeket a mészárosokat.

Élvhajhász

Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik csak élvezetből ölnek, nincs más motiváció. Jó példa erre Jeffrey Dahmer, aki a szörnyek között is kiemelkedő. Tizenhét embert ölt meg, de bűnlajstromán szerepel a nemi erőszak, a kínzás, a feldarabolás, a nekrofilia és a kannibalizmus is. Elmondása szerint már az általános iskolában is érdekelte, hogy mi van az állatok belsejében, aztán felnőttként ez az érzés csak erősödött. Alkoholizmusa csak rontott a helyzeten, míg egy nap úgy döntött létrehozza magának a tökéletes társat. Ehhez a még élő áldozatok koponyájába fúrt egy kis lyukat, amin keresztül savat öntött az agyukra, azt remélve, hogy ettől irányítható agyhalottá válnak. Mivel ez nem járt eredménnyel az áldozatait feldarabolta, majd fogyasztotta a húsukat, szerveiket, sőt formaldehidben tárolta a „maradékot”. Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy ezt miért tette, a válasz sokkoló:

„Úgy éreztem, hogy ettől a részemmé válnak, szexuális kielégülést okozott.”

 

Látnok

A látnok típusú elkövetők hangokat hallanak, sugallatot kapnak valakitől, hallucinálnak, hogy kit és miért kell megölniük. Nagyon ritka ez a típus, sok esetben azért próbálják a bíróságon elhitetni ezt, hogy a súlyosabb büntetést elkerüljék. Herbert Mullin elfogása után azzal védekezett a bíróságon, hogy azért ölte meg azt a 13 embert Kaliforniában a hetvenes évek elején, mert a hangok azt mondták neki, ha nem teszi meg Kaliforniát egy hatalmas földrengés elpusztítja és ezt csak emberáldozattal akadályozhatja meg. Az első áldozatáról, egy hajléktalan férfiról azt állította ő volt a bibliai Jónás, aki telepatikus úton kérte tőle, hogy végezzen vele. Baseballütővel, késsel, pisztollyal gyilkolt. A pillanat szülte áldozatokat választott, papot, hajléktalant, a legfiatalabb áldozata pedig egy négyéves gyermek volt. Még mindig börtönbüntetését tölti, de 2021-ben, 74 éves korában feltételesen szabadlábra helyezhetik.

 

Küldetéstudatos

Ez a típus a társadalom haladását segíti elő. Legalábbis ő ezt hiszi és ennek szellemében öl. Úgy érzi nemesen cselekszik, amikor prostituáltakat vagy egy bizonyos etnikum tagjait gyilkolja meg. Ennek a csoportnak ismertebb képviselője Gary Ridgway, aki prostituáltakat fojtott meg, hogy megtisztítsa a világot. Többször utcán élő drogosokkal és tinilányokkal is végzett, akik otthonról elcsavarogtak. Minden áldozatát a társadalom peremén élők közül választotta ki. 49 gyilkosságot ismert be, de ennél több áldozatot feltételeznek. 17 éven keresztül szedte áldozatait, melyről senki sem sejtett semmit. Ismerősei, felesége kedves fickóként jellemezte. A kivégzést elkerülendő tett vallomást, majd a tetemekhez is elvezette a nyomozókat, így 48-szoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a villamosszék helyett.

 

Hatalomittas

Ez a leggyakoribb típus, aki azért öl, hogy hatalmat gyakoroljon áldozata felett, érzékeltesse a dominanciáját. A legtöbb esetben gyerekkori traumákra, megaláztatásokra vezethető vissza. Akkor még gyenge volt és be akarja bizonyítani, hogy már senki nincs hatással az életére. John Wayne Gacy elsősorban fiatal férfiakat vett célba. Őket gyakran megerőszakolta, brutálisan megkínozta mielőtt végül megfojtotta őket, és legtöbbjüket a saját háza alá temette. A gyilkos bohóc nevet adta neki a média, mert sikeres üzletemberként élt, aki szabadidejében a kórház gyerekosztályán bohócnak öltözve vidította fel a gyerekeket. Mindenki kedvelte a környezetében, senki nem gondolta volna, hogy eközben szabadideje maradékát milyen szörnyű dolgokkal tölti ki. 33 fiú megölése miatt ítélték halálra, 1994-ben kivégezték.

Profitorientált

Azokat a bűnözőket, akik nem élvezetből, lelki kényszerből ölnek egyesek már nem sorolnak a sorozatgyilkosok közé. Ezek az emberek haszonszerzés céljából, nyereségvágyból ölnek. Ebbe a kategóriába sorolható Marcel Petiot is, aki orvosként tevékenykedett a második világháború idején, aki hírnevet nem épp kiváló szaktudásával szerzett, hanem illegális drogokról, törvénytelen abortuszokról ismerték. Párizsban a német megszállás alatt elterjesztette, hogy 25 ezer frank fejében bárkit Argentínába tud csempészni. Sajnos több tucat zsidó esett a csapdájába: a szabadságot keresték, helyette ciánt kaptak, majd a Szajnában vagy Marcel erre a célra épített kemencéjében végezték. 1946-ban guillotine általi halálra ítélték és kivégezték.  

A női sorozatgyilkosok külön kategóriába sorolhatóak, velük a sorozat következő részében ismerkedünk meg.

Ha elsőként szeretnél értesülni legfrissebb bejegyzéseinkről, kövess minket a Facebook-on!

A kegyetlenség más formáiról is olvasnál? Itt egy cikk a legkegyetlenebb kivégzési formákról a történelmünkből!

Csak meg ne őrülj!

 

Társasjátékok világa: Mansions of Madness: Second Edition

"Hátborzongató szörnyek és kísértetek lapulnak a földeken, síroknál, iskolákban, templomokban és Arkham elhagyatott épületeiben Massachusettsben. Néhányan közülük sötét összeesküvést szőnek míg mások szerencsétlen áldozataikra lesnek, hogy felfalják vagy az őrületbe kergessék őket. Egy maroknyi bátor ügynökön múlik hogy felfedezzék az átkozott helyeket és lerántsák a leplet erről a túlvilági összeesküvésről, megmentve a várost a pusztulástól."

Ahogy ebben a posztban már szó volt róla, idén ismét elkezdtünk "aktívabban" társasjátékozni. Ennek örömére eldöntöttük, hogy bővítjük társasjáték-gyűjteményünket egy újabb darabbal, az alábbi kritériumok alapján:
- nem kerül többe 15 ezernél (oké, ha van egy, ami mindkettőnknek tetszik, 16-17 még belefér)
- nem Arkham világában játszódik (mivel megvan az Arkham Horror, és ritkán játszottunk vele előtte - nem miattam
- mindkettőnknek tetszik

Na igen, itt már akadtak problémák. Minthogy alapvetően épp annyira hasonlít az ízlésünk, amennyire könnyű összekeverni egy elefántot egy varjúval, 3 hétig tartott, hogy meg tudjunk egyezni valamiben. Végül már minden reményt feladva elmentünk a Szellemlovasba, nézegettük a bontott játékokat. Ott voltunk már egy ideje, amikor mondtam, hogy adja már ide azt a szép nagy darabot, nézzük meg, mi az. Megnéztük. Következő héten megvettük. Mindössze kétszer annyiba került, mint a kitűzött összeg, ráadásul Arkham világában játszódik. De már örültünk, hogy végre találtunk egyetlen egyet, ami mindkettőnknek tetszett. 

Ez a játék különleges, mivel szintén kooperatív, akárcsak az Arkham Horror, de itt a játékot, az ellenfelet egy applikáció irányítja. 

 Aztán elkezdtünk játszani. Nagyon kemény ez a játék, meggyőződésem, hogy nagyjából csodával határos mértékű szerencse szükségeltetik hozzá, hogy elsőre, random kiválasztott karakterekkel nyerjünk. Eddig még a kb. 20 játékból alig párat nyertünk meg, azt is úgy, hogy zsinórban 2-3-szor lejátszottuk ugyanazt a pályát (élesen emlékezve ugye arra, hogy melyik pont alatt mi van, mi fontos, mi csak elterelés, milyen próbákat kér legtöbbször - eszerint kiválasztva a nyomozókat is). Vettünk már egy Steamen elérhető új kalandot is hozzá, illetve egy dobozos kiegészítőt is.

A hétvégi játék során, amikor eldöntöttük, hogy dokumentáljuk a játékot, a számunkra elérhető 7 kaland közül azt választottuk, amelyikkel legelsőnek is játszottunk a játék megvásárlása után: Escape from Innsmouth címűt. Igen, itt nem kell gyilkosságokat meg fura rítusokat felderíteni: itt egyszerűen el kell menekülni. Talán harmadjára vettük elő ezt a kalandot, első két alkalommal nem sikerült elmenekülni, de lássuk, hátha most!

A nyomozókat véletlenszerűen választottuk, így lett párom Rita Young irányítója, aki inkább atletikus testalkatú, semmint a tudás embere, különlegessége, hogy egy körben kettő helyett hármat léphet - ő, vagy egy hatósugarában lévő társa. 

Az én nyomozóm pedig Minh Thi Phan lett, a kis ázsiai könyvmoly, különleges képessége pedig elég hasznos tud lenni: ő, vagy a hatósugarában lévő másik nyomozó egy kockát újradobhat bármilyen próbája során.

A játékot egy kicsi hotelszobában kezdjük, és rögtön az első kör után ránk akarja törni az ajtót egy Deep One Hybrid. Szerencsére emlékszünk annyira az előző játékokból, hogy nem is érdemes kifelé indulni, a lény felé, jöjjön csak utánunk ő. Jön is, némi küszködés árán le is győztük, és kaptunk tőle egy tárgyat, a Cult Sigilt. Ezután kicsit elszerencsétlenkedtünk két ránk támadó lénnyel, Rita a folyosón egy Thrallal küzd, aki a dobozos kiegészítő, a Beyond the Threshold új szörnye, Minh Thi Phan pedig egy szobával arrébb beszélgetésbe elegyedik egy nővel. Sajnos rossz kérdést tett fel, amiből a nő egyből levonta a következtetést, miszerint ő nem a szekta tagja, szóval átváltozott Cultisttá és meg is támadta. Három körbe telt, hogy legyőzzük őket, olyan szerencsétlenül dobtunk, és már itt sejtettük, hogy túl sokat tököltünk velük, nem fogjuk tudni befejezni. 

Hogy is működik a harc a Mansion of Madness: Second Edition világában?

Ahogy látható, a karakterek hatféle értékkel rendelkeznek, ezek közül egyik sem kevesebb senkinél kettőnél, és nem több ötnél. A játékban öt nyolcoldalú dobókocka van, amin van három csillag, két nagyító és három üres oldal. Annyi kockával dobunk a harc során (és minden próba során), amennyi az adott érték, amire dobni kell. Ezeket módosíthatják tárgyak, fegyverek, egyebek, ahogy tárgyak segítségével van lehetőségünk egy vagy akár minden kockát újradobni bizonyos fajta próbákhoz. A csillag a siker, ha eléri vagy meghaladja a célszámot, a próba sikerült, vagy meg tudtuk sebezni az ellenfelet. A játék során beszélgetésekkel nyomokat lehet gyűjteni, ezeket fel tudjuk használni, ha a kockával nyomot dobunk: a nyomért cserébe sikernek számít az is. Ha üres oldalt dobunk, nincs mit tenni, csak ha tárgy vagy képesség miatt újra dobhatunk. 

A játékban többféle fegyver létezik, nehézfegyver, szúrófegyver, lőfegyver, varázslat, puszta kéz... mindegyikhez más próba kell, a nehézfegyverhez pl. jellemzően strength, de nem mindig, van, amikor observation vagy agility. Szúrófegyverhez általában agility, de néha más, varázslathoz legtöbbször lore, de néha más, szóval a fegyver és támadási mód kiválasztásánál érdemes szem előtt tartani ezt. Persze nincs kőbe vésve, csak nagyobb az esély egy-egy fajta fegyvernél egy-egy fajta próbára.

Ha a próba sikerült, megdobtuk a célszámot, akkor sebzünk. Vagy csak annyit, amennyi a fegyver/varázslat sebzése, vagy annyit amennyi sikert dobtunk plusz a fegyver/varázslat sebzése. 

Szóval nagy nehezen legyőztük az ellenfeleket, így én beszéltem a kis csónak kapitányával, aki elvinne minket a lázongó városból, ahol az életünkre akarnak törni, csak keressük meg neki Craven ügynököt. Közben a csőcselék az utcákon jár körbe-körbe, a tengerpartra érve megidéznek egy szörnyet, aki ránk tör, jön egy másik is, merő menekülés az életünk. Amikor a csőcselék még egyszer körbeér, fel is gyújtják a házat, szóval vigyáznunk kell, merre megyünk. Közben a könyvtárban találunk egy puzzle-t is. Hatalmas nagy pozitívumot jelentenek számomra a játékban ezek a puzzle-k, ötletesek, szépek. Jellemzően observation próba kell hozzájuk, a fenti és lenti képeken láthatóak a játék során felbukkanó puzzle-k. A fenti egy sima tologatós játék, a színes követ kell a kijárathoz tolni, ez 5 lépésből érhető el. Minh Thi Phan observation értéke 4, viszont volt nála egy zsebóra, ami plusz egy lépést ad a puzzle-khöz, így egy kör alatt meg is lett. A lentinél pedig a teljes képet kell kirakni, ha jól emlékszem, ez két kör alatt, 8 lépésből sikerült.

Amíg Minh Thi Phan a rejtvényekkel küszködik, addig Rita tartja a frontot, harcol egy igen erős ellenféllel, Child of Dagonnal, amibe bele is őrül. A játékban az őrület akkor történik meg, amikor a játékosnak az elmepontjával megegyező számú horrorkártyája van. Ekkor minden horrorkártyát el kell dobni, és húzni egy őrület kártyát. Ennek néha nincs semmi hatása, máskor csak valami különleges dolog fennállása esetén nyerhet az adott nyomozó. Lehet piromániás, vagyis ő csak akkor nyer, ha legalább 6 mező ég a pályán, lehet önfeláldozó, vagyis csak akkor nyer, ha ő meghal, de éppen kleptomániássá is válhat, amikor a vele egy mezőn tartózkodó társaitól random ellop valamit. Ha az őrület után még egyszer összegyűlik az elmepontjával megegyező számú horrorkártya, akkor meghal a játékos. 

Végül nagy nehezen legyőztük Dagon gyermekét, és már sejtettük is, hogy mit kell csinálni, de nem volt elég idő: a következő körben a csőcselék lerombolta a dokkokat, menekülésünk egyetlen útvonalát, így vesztettünk.

Összesítés a játékról

Ez egy elég drága játék, de ötletes is, annak ellenére nem bántam meg, hogy ezt választottuk, hogy van bajom a játékkal bőven. Nézzük először a pozitívumokat:

- szép. Oké, lehet, hogy ez nem akkora szempont, de azért valljuk be, valamennyire mégis az. Fantasy Flight Games, minőségi és szép
- sokrétű. Tényleg az, de mivel a játék irányítását kvázi átadták az appnak, egyszerűbb használni, mint az első kiadást, ahol bizony egy külön játékmesterre is szükség volt
- a sebződés és az elmepontok veszítése ötletes, egyedi megoldású. Nézzük ezt egy kicsit bővebben! Minden karakternek van x életpontja és x elmepontja, a kettő összege 14 mindenkinél, de a számok eltérőek. Itt viszont olyan megoldás van, amivel én még nem találkoztam máshol, és nagyon tetszik: ha sérülünk nem jelzőt kapunk/dobunk el, hanem kártyát húzunk és fordítunk meg vagy tartjuk lefelé fordítva. Mindegyik más: sima kicsi sérülés, aminek nincs következménye, csak le kell fordítani. Törött kéz, törött láb, amit arccal felfelé kell tartani, és van hatása: kevesebb tárgyunk lehet, kevesebbet léphetünk, stb. Fejsérülés, aminek következtében valamilyen állapotkártyát kell húzni: leütöttek, vagy zavartak leszünk. Ugyanez a metódus a horrorkártyáknál is.
- a tábla változékony. Az app mondja meg, melyik ajtó mögé milyen helyiség való, de van többféle hall, könyvtár, szoba, stb. Így az ugyanannál a kalandnál sem egyforma a pálya, amin játszunk. Volt rá példa, hogy elég hamar kikaptunk, meg akartuk próbálni megint. A pályaelemeket nem akartuk leszedni, ennyivel is könnyítve a dolgunkat, de aztán kiderült, hogy muszáj, mert már egész más elemek kerülnek oda. 
- a történetek érdekesek, jól felépítettek
- a puzzle-k ötletesek, három vagy négyféle van, azok közül a kódfejtős a kedvencem, ami olyasmi, mint az a rendkívül idegesítő játék, a Színözön. Négy alakzatot vagy számot kell a gép által gondolt sorrendbe rakni, a próbálkozásnál jelzi, hogy mennyi van jó helyen és mennyi szerepel a kódsorban. Volt, hogy elsőre beletrafáltam, máskor meg annyira belezavarodtam, hogy 3 kör és 15 próbálkozás nem volt rá elég :)
- vannak bábuk! Oké, persze ezek miatt kerül a játék 30 ezerbe, és nem csak 22-be mondjuk, de akkor is :) Festhető, szépen kidolgozott figurák, tervezzük is, hogy befestjük majd őket. 

Nézzük akkor a negatívumokat, mert az is akad sajnos.

- túlárazott egy cseppet. Szép és igényes és ötletes, ráadásul úgy rakták össze, hogy élvezd, de hiányérzeted legyen és vegyél kiegészítőket, hátha az kielégíti. Nem fogja! Ettől függetlenül tervezünk még kiegészítőt venni :)
- nem használták ki kellőképpen az applikáció adta lehetőségeket. A játékok sokkal inkább lehetnének véletlenszerűek, de azon túl, hogy a pálya változik, más nem. Így ha egyszer játszottál egy kalanddal, már tudod, mit kell tenned, hogy nyerj. Persze ettől még nem fogsz nyerni, mert:
- túl nehéz. Tényleg az, kizártnak tartom, hogy egy sosemlátott kalandot két random nyomozóval megnyersz.
- néhol kiegyensúlyozatlan. Ott van az egyik karakter, Carson Sinclair, akinek az a különleges képessége, hogy egy körben egy cselekvés helyett kettőt csinálhat. Alapvetően egy játékos egy körben kettőt léphet és egyet cselekedhet, vagy hármat léphet, de nem cselekedhet. Carson kettőt cselekedhet, és az értékei is igen jók. Azon kevés alkalmakkor, amikor nyertünk, töviről hegyire ismertük a pályát, tudtuk, mit kell csinálni, és legalább egyikünk Carsonnal volt. És így is csak épphogy sikerült, utolsó körökben. Mivel ez a játék időre megy, az idő előrehaladtával egyre durvább dolgok történnek, vagy valamit meg kell akadályozni, lekörözhetetlen előnye van Carsonnak a többivel szemben. És még vele is közel lehetetlen nyerni!

Egyébként jó játék, ahogy mondtam, nem bántam meg a legkevésbé sem, bár picit kezdek morcos lenni rá :) Most már kell pár hét szünet, mielőtt elővesszük ismét.

Ha pontozni kell, akkor 8,9-nél többet nem kap a 10-ből.

Kövess minket Facebookon!

Mert festeni jobb!

 

Könyvajánló - Lenyűgöző városok (felnőtt színező)

Ma ha bemegyünk egy átlagos könyvesboltba, már egy egész polcnyi különböző felnőtt színező vár minket. Vannak ott mandalák, könyves-filmes színezőkönyvek (bevallom őszintén, hogy az összes Harry Potteres és a Legendás állatokos színező megvan. Természetesen egyelőre színek nélkül...), városképek, és már nem csak sima könyvek közül választhatunk: több színezhető képeslapos könyv is jelent meg.

Valami ilyesmi az itt már bemutatott sorozat is az Alexandra Kiadótól: minden könyvecskében 10 rajz, mindegyikből kettő, perforált, képeslappá, üdvözlőlappá alakítható. A kiadó jóvoltából a birtokomba került még egy, a Lenyűgöző városok című. Ahogy az előző posztban már utaltam rá: a színezés NEM megnyugtatóan hat rám. A legkevésbé sem... görcs áll a csuklómba, az aprólékos rajzok miatt 3 percenként hegyezni kell, és közben odafigyelni arra is, hogy lehetőleg nagyjából egyenletes legyen a színezés, ne legyen itt-ott erősebb, ne látszódjon a vonalak iránya. Mi ebben a megnyugtató bárki számára? Halvány lila elképzelésem nincs róla...

Viszont mivel festeni szeretek, mindegy mivel és mindegy mire, van egy rakás festékem is (pár hónapos adat: 227 üveg. Azóta valószínűleg több lett, mivel vettem még párat, sőt, azóta belekóstoltam az olajfesték használatába is - de erről máskor.) Szóval tettem egy próbát a festéssel. 

Hozzávalók, amiket használtam:

- DEKA Color Lack, Matt, Metallic, Pastell és Crystal festékek többféle színben
- Pentart gyöngyházfényű festékek többféle színben
- Hobbyművész saját márkás fémhatású festékek többféle színben
- védő és egységesítő fényes lakk a végén
- 1 db 000-ás ecset
- 1 db 0-ás ecset
- először tiszta, aztán a festékek színeiben pompázó víz sűrűn cserélve
- 1 db remegő bal kéz
- zene (amit megpróbálok nem túl hangosan énekelni, elkerülve a zajszennyezést)
- 1 db, kényelmetlenebb esetben 2 db fekete macska ölben

Nagyjából ezeket szoktam használni minden festéskor, most sem volt ez másképp. A velencei képet választottam, és első ránézésre ezek a rajzok sokkal kidolgozottabbnak tűntek, mint a Kalandos úti célok c. könyvecskében. De csak első ránézésre! A folyó festegetése közben realizáltam, hogy bizony a víz az ajtók szintjéig ér pontosan. Nem voltam még Velencében ugyan, csak képeket láttam, de azokon azért nem így áll a helyzet (egyelőre). A részletek itt is elnagyoltak, bár szerintem valóban kevésbé, mint az előbb említett színezőben. És igen, itt is naplementét választottam. Hiába, ez a kedvencem, és festeni sokkal szebben lehet, mint színezni :)
Ez a kép is igen kezdetleges lett a neten fellelhető színes csodákhoz képest, de lényegesen jobban élveztem a készítését, mint a színezés esetén. Fessetek ti is! :)

Kövess minket Facebookon is, hogy ne maradj le az érdekességekről!