Ez egy sötét, kegyetlen duett

 

Könyvajánló - Victoria Schwab: Egy sötét duett

1193 nap. 334 könyv. Ennek kb. a kétharmada regény, a többi nonfiction (nem, nem számoltam meg). Ennyi kellett. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára olvastam olyan regényt, ami olyan hatással volt rám, mint ez a könyv. Ez a könyv kegyetlenül fájdalmas és mégis reményteli. Victoria Schwab, kegyetlen vagy! És zseniális.

Kate Harker nem fél sem a sötéttől, sem a szörnyektől. Sőt, vadászik rájuk, és piszkosul jól csinálja.

August Flynn szörnyetegnek született, de mindennél jobban vágyott arra, hogy ember lehessen. Most el kell fogadnia saját természetét: kerüljön bármibe, végig kell járnia az utat, amelyet sorsa kijelölt számára.

Fél évvel Kate és August első találkozása után az emberek és szörnyek háborúja immár nem csupán egy lidércnyomásos álom, hanem maga a valóság. Verity városában Augustnak olyan vezetővé kell válnia, ami ellen örökké tiltakozott, míg ezalatt Prosperityben Kate azzá a kegyetlen vadásszá edződött, aki mindig is lenni szeretett volna.

A sötétségben új szörny ébredezik, egy lény, amely a káoszból táplálkozik és felszínre hozza áldozatai belső démonait. Hazacsalogatja Kate-et, aki kénytelen visszatérni Verity háború dúlta városába, Augustnak pedig újra meg kell tanulnia bízni a lányban. A kérdés csak az, a valódi szörnyet lesz könnyebb legyőzniük, vagy azt, amelyik a tükörből néz vissza rájuk?

Emlékeztek még a kis versikére az első kötetből, az Egy kegyetlen dalból?

Corsai, Corsai, karmos árnyék, 
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, Malchai, eszes gonosz, 
véred issza és mosolyog.
Sunai, Sunai, szén a szeme, 
lelkeket lop az éneke.
Szörnyek jönnek, szörnyek járnak, 
és mindenkit felzabálnak!

Az első könyv végén a párosunk szétválik, August visszamegy Verity-be, Kate azonban Prosperity városa felé veszi az irányt. Fél év telt el, és bár Prosperity tagadásban leledzik, ott is megjelentek a szörnyek. Nem volt Jelenés, mint Verity-ben, nem egyszerre leptek el mindent, hanem apránként. Gyanús halálok. Állattámadások. Kitépett szívek... a Vadőrök, egy fiatalokból álló önkéntes csapat megpróbál a szörnyek nyomára akadni, hozzájuk csatlakozik Kate, aki a terepen végez a szörnyekkel. A Szívzabálókkal. Ugyanis nem csak Corsai-ok, Malchai-ok és Sunai-ok járják a világot, hanem Szívzabálók is, akik - nevükből adódóan - szívekkel táplálkoznak. És létrejön még valami... valami, ami egymás ellen fordítja és megőrjíti az embereket, valami, ami megfertőzi őket, valami, ami az erőszak szülte káoszból táplálkozik. És ez a valami Verity felé veszi az irányt, ezért Kate-nek nincs választása, visszatér, hogy szembeszálljon vele, hogy szembeszálljon Sloannal, aki az északi városrész felett uralkodik, de többet akar, hogy szembeszálljon Alice-szel, aki az ő bűnéből született... 

Egy elképzelés Augustról, Victoria Flynn alkotása. Én mondjuk teljesen máshogy képzelem :)

Nagyon régen - ahogy fentről kiderül, 1193 napja - találkoztam olyan könyvvel, ami ennyire letehetetlen, ilyen érzéseket vált ki belőlem, és ennyire kegyetlen... Persze sok könyv megérintett azóta, sokból vált kedvenc, sok volt, amit képtelen voltam letenni, de ez mégis más valahogy. Nem is tudom, miért igazából. Létezik a fejemben egy csarnok, amelyet megtöltenek a kedvenc karaktereim. A csarnokon belül van egy főasztal, ahová a legnagyobb kedvencek vonulnak be, a többiek kisebb, elkülönített asztaloknál ücsörögnek, itallal a kezükben beszélgetnek. És létezik egy teljesen különálló, az előbbinél privátabb kényelmes kis szoba, ahol eddig egyedül üldögélt valaki, akiről 1193 napja olvastam először. Már az Egy kegyetlen dal után is tekintgetett arrafelé kedvenc Sunaiunk, de csak most lépett be végül oda. Még csak megmagyarázni sem tudom igazából, hogy ők ketten - és ezáltal a könyveik is - miért különülnek el a többi kedvencemtől. Fogalmam sincs. Egyszerűen más liga. Talán egy dolog a közös bennük, ami a többiekre kevésbé igaz, ők emberibbek: a jóság. A kérlelhetetlen, megingathatatlan,  reménytelen, de reményt ébresztő, mégis emberi jóság. Ők egyszerűen jobbak, mint a többiek. August jobb ember, mint a legtöbben - noha nem is ember. De nem vagyok benne biztos, hogy ez az ok.

A Kate és August közötti kapcsolat annyira fájdalmasan és mégis annyira reményteljesen valóságos, hiteles, hogy olyannal nagyon ritkán találkozom könyvekben. Mindkettejük, ahogyan a többi főbb szereplő is - és ha beleveszünk mindenkit, Henry-t, Sloant, Alice-t, Ilsát, Sorot, még a rövid ideig, a könyv elején felbukkanó Vadőröket is, elég sok emberről és... és nem emberről beszélünk - szóval mindannyian élnek. Fejlődnek. Egyéniségek. Vannak egyéni vágyaik, céljaik, van múltjuk, logikus és emberi gondolataik, tetteik. Egyszerűen: jól felépítettek.

Az a finom, de mindvégig jelenlévő feszültség August és Kate között az elejétől fogva tragédiára van ítélve, legnagyobb sajnálatomra. Az övékénél élőbb, valódibb, tiszteletteljesebb és finomabb kötődést még sosem láttam. Szándékosan nem használom a szerelem szót, mert ez nem az - nem is lehet az -, ez több annál. Sokkal több. Mélységes tisztelet, barátság, törődés, szeretet. Valami, ami nem csak úgy varázsütésre lett köztük, mint sok esetben, hanem fokozatosan, lépésről lépésre alakult. Persze ennek a szálnak a kifejtése igazából alig néhány oldal - a hangsúly a város megmentésén van a régi és az új fenyegetésektől -, mégis, ez a legvalódibb dolog köztük. Két dologban biztos voltam, amikor a kezembe vettem ezt a könyvet. Az első az, hogy várnom kell vele pár napot, hogy befejezzek más könyveket, mert ha ezt kezdem el olvasni, akkor megszűnik a többi, így történt az előzővel is. A másik az, hogy a vége kegyetlen lesz. Nem tévedtem. Polcon maradós lett ő is, mi több, a kedvencek polcán kap helyet.

Köszönöm a lehetőséget - és a minőségi munkát - a Fumax Kiadónak! A könyv (egyébként gyönyörű) borítójára kattintva elérhetitek a kiadó oldalán, kedvezményes áron.