Koltai Róbert: ott van a színház, ahol te vagy

"Nem túl gyakran írok könyvet. Átlag 75 évente, ezért most önző leszek" - készít fel bennünket életrajzi művére Koltai Róbert. Színház, film, rádió, szerepek és a mindent elsöprő bizonyosság: mindenkit meg lehet szelídíteni, ha megérinted a lelkét.

Koltai Róbert 2006-ban, a Megy a gőzös című film felvételekor (Szabad Föld, 2006. 09. 15.)

A cikket illusztráló képek egy része már megjelent újságokból származnak, amelyek az Arcanum adatbázisában találhatók - engedélyükkel felhasználva.

Amikor belefogtam ebbe a recenzióba, hajnali négy óra 13 perc volt és túl voltam egy másik kötet ismertetőjének befejezésén, Rákosi Mátyásról szóló könyv tartalmához írtam végszót. Amikor nem tud az ember aludni, akkor nem tud és kész. Találomra nyúltam bele az értékelésre váró könyvkupacba és húztam ki következő műként Koltai Róbert Sose halok meg? című önéletrajzi írását.

Gaál Ildikó írt róla rövid méltatást a borító fülén, s az ember, amikor címet keres, ami kifejező, figyelemfelhívó, először mindig belekukkant ezekbe a rövid írásokba is, mert gyakran lehet gyöngyszemet találni az inspirálódáshoz. Pátoszos, veretes szavakkal illette Koltai Róbertet, nevezte láttató művésznek, lámpaembernek, amelyek tényleg ülnek, de mégis úgy éreztem, címnek nem az igaziak, akkor sem, ha valóban ülnek a meghatározások. Így lett a cím inkább Koltai Róbert credo-féléje, hogy ott van a színház, ahol te vagy.
Szépen belemerültem az olvasásba, nézegettem a könyv végén a fotókat (megállapítottam, hogy tiszta édesanyja), kuncogtam Nógrádi Gábor (költő, író, újságíró, hangjáték-, tévéjáték- és filmforgatókönyv-író) előszaván, aki szerint Koltaival együtt dolgozni olyan, "mint szoros párkapcsolatban élni valakivel, aki naponta hatszor megkérdezi, hogy levittem-e a szemetet". Továbbhaladtam gyerekkorára, ahol ismételten rekeszizom rezgés (gy.k.: kacagás) következett be a negyedik mondatnál (megszámoltam): "Tisztelt Szülők! A gyerek gúnyosan néz." Ez előrevetítette, hogy Koltai Róbert bizony abból fog élni, hogy úgy néz, de úgy néz, hogy azon vagy sírni kell vagy röhögni, de fapofát vágni hozzá elképzelhetetlen.

Koltai Róbert 1977-ből (Új Tükör, 1977. 06. 26.)

Annyi mindenről szó esik a műben! Gyerekkoráról, amikor az igazságtalanságok még keservesebbnek érződnek, testvéreiről, ismerősökről, rokonokról, amelyek mind-mind egy-egy tapasztalás későbbi filmtervekhez (Csocsó, Sose halunk meg). Nem hallgatja el, mely darabokban miért bukott, érdekesen nevezi el színészetének sava-borsát egy gyermekkori élmény alapján (sír-nevet), és játékszenvedélyéről is őszintén vall (felcserélte egy másikra, a rendezés és az alkotás szenvedélyére). Menet közben meghallgattam Darvas Szilárd A nő teremtése c. versét Koltai előadásában (isten áldja a You Tube-ot), nem sokkal utána rájöttem, miért nem egy harmad osztályú szállodában üzletvezető-helyettes, és hogy a jó szereposztás miért fél siker.

Előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem lehet mindent megúszni, Koltai Róbert is. Vallja, hogy a színművészet sportolói állóképességet igényel, s hogy a munkát, a fájdalmakat és a küzdést nem lehet megúszni. Attól művészet a művészet, hogyha egy fontos poént háttal a közönségnek, a színpad mélyén kell is elmondani, arra megfelelően reagáljon a közönség. Mert azt úgy kell elmondani (Gábor Miklós a szakma lényegéről). Jöttek szerepek, amelyek pofon csapták (Az ügynök halála), a semmibe nyúló kéz drámája (Mario és a varázsló), sült csirke kritika Jordán Tamástól (Két úr szolgája), és itt nagy bánatomra fel kellett kelnem, a többit majd este.

Néha szerencséje is volt, amikor olyan népszerű, remek filmbe került bele, mint ahogy az Indul a bakterházba a vak véletlen vetette: Bence Ferenc trombózist kapott a lábába (istenem, pedig valóban neki találták ki a szerepet), Koltai pedig ijedten nézelődött, hogy tősgyökeres városi fiú létére mit fog tudni majd kihozni ebből a figurából. Aztán a kőkemény gombóc és az Olvasztó gyerek csínye, kontra Koltai bal szeme, de a jobb szemére sem látott egy darabig, avagy miért dőlt össze az épület idő előtt és miért bujdosott el Bendegúz a forgatás végén.Részlet a Sose halunk meg c. filmből

Az improvizáció az élet és a színészet sava-borsa, vallja másutt az életéről, szeret mindenbe beleszólni, mindenen változtatni, mindent más oldaláról is látni, mint csak arról, ami fájdalmas, ami bemerevült, vérében van a tanítás. Megszületik Illetékes elvtárs, a Rádiókabaré és Verebes István nagyszerű hármasa, azé a Verebesé, aki a Sose halunk meg után szerényen csak annyit jegyzett meg Koltainak, hogy "most már akár meg is halhatsz". Apropó, a film megszületésének ötlete, na az sem mindennapi. És ahogyan a hiányzó pénzt összeszedték a forgatásra, amiért aztán még be is kellett menni... hanyatt estem, amikor a sztorit olvastam. (Mellesleg garázskapura gyúrok, én is szívesen bemegyek a kérdéses összegért:))))

Illetékes elvtárs
Barátságok, Jordán Tamás, Kern András (a zakómániás), Dés László (a sorsfordító), Lukáts Andor, Darvas Ferenc (zongorakísérő), és sokan mások, rendezők, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Babarczy László, Ács János, Szőke István. Közben pedig két végéről égetni a gyertyát: reggel Pesten egy rádióban, később próba Szolnokon, utána ismét Pest, aztán éjszaka József Attila Színház, utána még aznap vissza Szolnokra, és hogy ne aludjon el vezetés közben, odaállni egy-egy kivilágított benzinkút elé, ahol hátrahajtott fejjel hunyni pár percet, negyedórát. "Volt már, hogy híre ment a kutasok között, hogy a művész úr talán meghalt, de mindig meglepem őket.... mert ugye sose!"

Mi van még? Ascher Tamásnak néha elég, ha csak a nézőtéren ül, ami miatt Jordán Tamás később őrjöng (nem, nem mondom el a pontos történetet), lógni iszonyú magasan és biccenteni a 30 méterre elsuhanó pilótának, három napig arra várni, hogy egy nyomorult krokodil kegyeskedjen kinyitni a szemét, telefon, amit nem lehet felvenni a színpadon, és a pillanatok éveknek tűnnek, na meg az enyhén kacagó létra esete....

Szóval: Sose halok meg? Dehogynem... dehogynem.. csak utána még sokáig élni fog.