Egy nem feltétlenül strandkönyv

Libby Page első regénye több szempontból sem mondható egy könnyed strandolvasmánynak. Lapjainak sokasága mellett az azokon kibontakozó történet is súlyt ad ennek a debütálásnak.

Nem állítom, hogy az első néhány fejezettel azonnal megfogott volna a könyv. Nagyon részletesnek találtam a helyszínek leírását, nem nagyon látszott az összefüggés a szereplők között, illetve kaptunk olyan személyeket is, akik semmilyen módon nem illettek a képbe. Majd történt valami: Kate, a fiatal újságírónő megkapja témaként a Brockwell strand bezárását. Nem elég, hogy teljes erejével beleveti magát a történet megismerésébe, de ezáltal megismerjük a nyolcvanhét éves Rosemary-t is, akinek élete eseményeibe is bepillantást nyerhetünk.

Innentől két idősíkra és három történetre válik szét a könyv, nagyjából fejezetenként váltva nézőpontot.

Az egyik idősík Rosemary múltja, melyet kislány korától végigkísért a strand. Lassan kapjuk a megfejtést, hogy miért ragaszkodik már-már szentimentálisan a strandjához, de miután látjuk, hogy élete minden fontos eseménye kötődik valamilyen módon a medencéhez, teljesen érthetővé válik miért is ragaszkodik annyira a közeli parkban lévő uszodához.

A másik idősík a jelen, ahol Kate és Rosemary útjai keresztezik egymást.

Kate - bár ódzkodva, de - belemegy az egyezségbe, azonban nem tudja, hogy ez nem egyszerű riport lesz, hanem egy egész életére hatással lévő úszás. Már a medencéhez eljutnia sem egyszerű (Helló, Pánik!), de miután leúszott pár hosszt, megkapja a megérdemelt interjút. Addig-addig beszélget az idős hölggyel, hogy nem csak annak múltját, de a strand személyzetének és leghűségesebb látogatóinak életébe is bepillantást kap, és megérti, hogy mennyire fontos is nekik, hogy megmaradjon az úszási lehetőség. Egyúttal arra is rádöbben, hogy már ő is kötődik ehhez a vízhez. Beszél a helyi tanáccsal, csapatot szervezve Facebook oldalt és petíciót indítanak, tiltakozást szerveznek.

Utóbbihoz kapcsolódik két nagyon emberi pillanat is: az egyik, ami szerintem a magyar borítót is ihlette (nagyon ötletesen), amikor Kate a nővérével beszélget és mialatt lábukat a vízben lóbálják sokévnyi kihagyást pótolnak be testvéri kapcsolatukban. A másik az újságoknak szétküldött sárga gumikacsákhoz kapcsolódik: azt ugyanis Kate főnöke elnevezi és valahányszor rápillant elmosolyodik.

Sokáig úgy tűnik, hogy siker koronázhatja a strand megmentésére tett erőfeszítéseiket, azonban előbb Kate-et tiltják le a cikksorozat folytatásáról, majd Rosemary is megbetegszik, és a városi tanács is úgy dönt, hogy a strandot bezárják. Ez a döntés azonban újabb tiltakozásokat, tüntetéseket vált ki. Kate annyira nem tud beletörődni a szeretett hely elvesztésébe, hogy fényképész kollégájával bezárkózik oda, vállalva a több napig tartó elszigeteltséget is.

A történetben vannak kiszámítható történések, azonban az utolsó 30 oldalon több váratlan fordulat is bekövetkezik. Ezek egyikére annyira nem számítottam, hogy megkönnyeztem - ilyen régen nem fordult már elő velem könyv olvasásakor.

Bármennyire is zavartak az elején a részletes helyszínrajzok, ahogy haladt a történet, nyilvánvaló lett, hogy a strandhoz kapcsolódó leírások igenis fontosak. Bármikor szóba került Rosemary és George életének egy olyan szelete, mely a medencéhez köthető, szinte láttam magam előtt, ahogy például átmásznak a kerítésen, vagy örök hűséget fogadnak egymásnak.

A szerző, Libby Page

És hogy honnan voltak a teljesen élethű leírások? Nos, az írónő maga is szívesen tölti idejét a könyve leginkább főszereplőjének tekinthető strandon.

Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak!

A könyvet a borítóra kattintva kedvezményes áron megrendelheted.

Kövess minket Facebookon!