Könyvajánló - Charlotte Dujardin: A lány a táncoló lovon
Inspiráló történet egy kiemelkedő sportoló, egy olimpiai bajnok, egy világrekorder, Charlotte Dujardin életéről, szárnypróbálgatásairól, útjáról a sikerig és kalandjairól csodálatos patás társaival.
"A díjlovaglás az összhangról szól. Olyan bizalmas kapcsolatot kell kiépíteni a lóval, hogy minden, amit együtt csinálunk, egyszerűnek és erőlködéstől mentesnek tűnjön, mintha varázslat volna."
A kötetben a mára világhírűvé vált olimpiai bajnok díjlovagló, 34 éves Charlotte Dujardin egész kiskorától meséli el, miként vált szenvedélyévé a lovaglás. A szenvedély a génjeimben volt, anyja sikeres díjugrató volt mielőtt anyává vált volna. Charlotte életében először egy makacs pónin ült 3-4 éves korában. Mesél egy kicsit szüleiről, nagyszüleiről, testvéreiről, a farmról, ahol felnőtt, majd első versenyéről, melyen a négy éves pici Charlotte ún. felvezetőszáras versenyen indult. Aztán szépen sorban haladt előre. Azt is beismeri, hogy imádott nyerni, de sajnos ez nem sikerülhetett mindig és azt rettenetes hisztik kísérték. De mindig nyerni akart és mindent meg is tett ezért. Az sem tántorította el soha, ha leesett a lóról.
"Addig maradtam a lovardában, amíg ki nem javítottam a hibát, bármeddig is tartott."
Őszintén mesél azokról az időkről is, amikor az apja üzleti vállalkozása nem ment, olyannyira, hogy házukat is elárverezték. Majd tíz év alatt hatszor kellett költözniük különböző bérleményekbe. Nem volt könnyű olyat helyet találni, ahol a pónik is elfértek, ráadásul már gyerekként tisztában voltak vele, hogy eljöhet a nap, amikor el kell majd adni őket. De szülei mindent megtettek, hogy erre ne kerülhessen sor és továbbra is versenyre jártak nővérével. Nem volt könnyű senkinek, és sajnos volt olyan ló, akit el kellett adniuk, a költözések iskolaváltásokkal jártak, de az élet ment tovább.
Charlotte és Ardenhall Royal Secret
Rengeteg tanulás után elérkezett az első díjlovas vizsgája, ahol 58%-ot ért el. Akkor ennek nagyon örült, de tudta, hogy még van hova fejlődni és akkor még nem is sejtette, hogy eljön az idő, amikor 90% feletti eredményt ér el. Tizenhat évesen végzett a suliban és végre minden idejét a díjlovaglásnak szentelhette. Nem volt pénzük drága díjlóra, de elmeséli a szerencsés esetet, amikor mégis sikerült hozzájutnia egyhez. Mindenért kőkeményen meg kellett dolgoznia. Tizenhét évesen kiváló tanárt szerzett, de az oktatásért cserébe dolgozott a lovardában. Főnöke és tanára, Judy Harvey sosem kímélte, mert a lovaglás kiváltság, amelyet ki kell érdemelni.
"Ehhez először a legalantasabb munkákat kellett elvégezni, azaz mindent, ami nehéz, koszos és büdös: trágyázás, ablakpucolás, szerszámok lekenése, ápolása, reggel nyolctól délután fél hatig, heti hat napon át."
Rengeteget tanult Judy-tól és nemcsak a lovaglásról, hanem a lovag gondozásáról is, megtanulta, hogyan kell beverni patkószöget, lovak lábát bandázsolni, testhőmérsékletet mérni, lekefélni őket. Lovászként remek iskola volt ez neki. Gyakorolt, fejlődött és közben sokat edzett, mert díjlovasként elengedhetetlen a jó kondíció.
Mesél a nagy lóversenyek felvételeinek állandó nézéseiről, elemzéseiről, a példaképeiről, barátairól, edzőtársairól, és a kiemelkedő tanárokról, akihez volt szerencséje pályája során. Közben becsúszik egy-egy sztori bulikról, pasikról, örömökről és csalódásokról. És természetesen rengeteg történet arról a néhány lóról, akiken, akikkel megtanult kiválóan lovagolni. Sokszor találkozott nehéz természetű lovakkal, így következő lova, melyet nagyanyai örökségükből engedhettek meg maguknak is illett a már megszokott sémába:
"Anya bizonyára nem álmai lovát látta Fernandezben, viszont ismert engem, és tudta, hogy nekem kemény ló való. Azután döntött a vétel mellett, hogy látta, töréstesztbábunak nézi a lovasait."
Charlotte és Fernandez, 2011. Aachen, Németország © Ken Braddick/dressage-news.com
Ahogy haladunk előre az időben egyre több verseny, egy több siker övezi az útját. Egyre több díjlovas szervezettel állt kapcsolatban, többek között ennek is köszönhetően volt lehetősége találkozni a legkiválóbb lovasokkal, ráadásul leckéket is vehetett tőlük. Apránként jöttek a külföldi versenyek, ahol nem is igazán az eredmény számított, hanem igyekezett megfigyelni a lovasokat, tanulni tőlük, tapasztalatot szerezni. A 2005-ös év jelentette számára az áttörést: kezdő kategóriában bajnoki címet szerzett Dezzel, majd ugyanebben az évben jött az első igazán nagy nyeremény, több ezer font, melyet mindet édesanyjának adott a számláik rendezésére.
A sikert hullámvölgy követte, melyről szintén őszintén vall. Rengeteg mindenre kell figyelni: feladatsorok, mozdulatsorok, zene, stb. Nehezére esett megjegyezni ezeket, ha hibázott leblokkolt, ami mind az önbizalma rovására ment. Szerencsére sikerült továbblendülni. Ezután sikerek és kudarcok, rengeteg tanulás és 2006-ban az első találkozás Valegróval.
"Valegrónak olyan elképesztő nyújtott vágtája volt - amitől ugyan kissé fékezhetetlen benyomást keltett - hogy biztos voltam benne, ezt a lovat nehéz megülni.
Szembetűnő volt a testfelépítése, hatalmas, nyers erőt sugárzó. Manapság rengeteg telivér díjlovat látni nyurga, elegáns lábakkal, míg Valegro inkább az ódivatú, zömökebb fajtához tartozott. Nagyon szemrevaló volt, csinos, vízicsikóra emlékeztető, úgynevezett csukafejjel, mint aki már a kinézetével is örömet akar szerezni."
Ekkor ismerte meg az olimpiai bajnok lovast, edzőt, Carl Hester-t, akitől rengeteget tanult, és aki végigkísérte az úton az olimpiai aranyig. A következő pár év a kemény edzésekről szólt és a lépdelésről előre a ranglétrán, ám sajnos Dez lesérült, így azt gondolta az olimpiai álmoknak lőttek. Azért akadt boldogságra is ok, nem is kevés. Sikerek a gyönyörű Blueberry (Valegro másik neve) hátán, és ami talán ennél is fontosabb: eljegyzés. :)
2011-ben rengeteg kritikát kapott, főleg, amiért Carl felültette a kiváló lóra. Időnként még ő is elhitte, hogy talán nem elég jó lovas, ám az Európa Bajnokságon mindenkinek bizonyított, amikor csapatban megnyerték az aranyérmet. Nemsokkal később jött a világrekord és onnan már nem volt megállás, jött az olimpiai arany, ráadásul olipmiai rekorddal.
És most jöjjön a Charlotte és Valegro nagy pillanata, amikor bezsebelték az olimpiai aranyat, mindez a kiváló lovas narrációjával:
Mesél még az olimpia után médiacirkuszról, melyet ahogy múlt az idő egyre nehezebben viselt. A házassága is válságba került, ráadásul az olimpia után jócskán felment Blueberry ára és mivel Carl sem gazdag családból származott, fontolóra vette, hogy eladja. A szétköltözés, a bizonytalanság megviselte, depresszióssá vált, de szerencsére ezen is túl tudott jutni, hogy aztán újabb sikereket érjen el, ráadásul már nemcsak lovasként bizonyított, hanem tanított is. Aztán ahogy teltek az évek, jöttek az EB érmek, szerencsére Blueberry hátán, majd az olimpia Rióban. Úgy ment a versenyre, hogy bármi történik, csodálatosan fogják magukat érezni Blueberry-vel. És valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ismét sikerült, megszerezte a második egyéni olimpiai aranyérmét.
Egy olvasmányos, nagyon közvetlen hangvételű, őszinte írás, melyben megismerjük egy kiemelkedő sportoló útját az izgalmas gyerekkortól, az embert próbáló időkön és a tehetség kibontakozásán át az olimpiai aranyérem megszerzéséig. Megismerjük a családját, a barátait, sporttársait, mestereit, és nem utolsó sorban az általa imádott lovait is. Süt a szavaiból a szenvedély, az alázat a díjlovaglás irányába, és le sem tagadhatná, hogy el sem tudja képzelni az életét ezek nélkül a gyönyörű, intelligens patások nélkül. Ez a kötet nemcsak azokat képes magával ragadni, akik szeretik a díjlovaglást. Bárki örömét leli benne, aki egy páratlan, kitartó, tehetséges, inspiráló nő hihetetlen útjában szeretne elmerülni.
Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak!
A könyvet a borítóra kattintva kedvezményes áron megrendelheted.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése