A tűz tanúja

Kegyetlen, brutális gyilkosság történik egy otthonban, ahol különleges igényű gyerekek laknak. Joona Linna dolga nem lesz egyszerű...

Már csak azért sem, mert épp belső vizsgálat folyik ellene, és csak megfigyelőként vesz részt a nyomozásban. De hamar a szívügyévé válik, és az igazság érdekében hajlandó áthágni bizonyos szabályokat is. Vidéken, egy különálló épületben kialakítottak egy otthont olyan lánygyerekeknek, akik betegségeik és mentális/pszichikai állapotaik miatt különleges bánásmódot igényelnek. Egy este az egyik lányt kegyetlenül meggyilkolják, a testét elrendezik, és vérrel írják tele a falat. De nem ő az egyetlen áldozat, az otthon éjszakai ügyeletben lévő dolgozóját is megölik. Az eset teljesen egyértelműnek tűnik: adott egy lány, akit valami tompa tárggyal ütöttek fejbe és öltek meg, és egy másik lány, aki a gyilkosságok éjszakáján eltűnik, és a párnája alól kerül elő egy véres kalapács. Vajon tényleg ennyire egyszerű a rejtély megoldása? És ha igen, mi lehet az indok? Még "őrültek" esetében is lennie kell valamilyen motivációnak...

Mindenkiben ott lappang az erőszak, csak éppen az emberek túlnyomó többsége képes megfékezni.

Joonát persze nem hagyja nyugodni az ügy, és szembemegy a saját társaival is, hogy rájöjjön, mi történt valójában. Ekkor kerül a képbe Flora Hansen, egy csaló halottlátó, aki azzal keresi a kenyerét, hogy kétségbeesett, hinni vágyó, a szeretteiket frissen elveszítő embereket ver át azzal, hogy kapcsolatba tud lépni az elhunytak szellemével. De most mégis valós látomásai támadnak a gyilkossággal kapcsolatban.

Feszes tempójú, erős hangulatú, nagyon rövid fejezetekből álló skandináv krimi-thriller, a Lars Kepler álnéven alkotó Ahndoril házaspárnak pedig éppen ez a legnagyobb erőssége. Ahogy befejeztem a könyvet, kicsit utánanéztem a véleményeknek a kötetről, azok pedig elég megosztottak. Sokak számára a hűvös távolságtartás, a szenvtelen leírás inkább taszító - számomra azonban éppen ez adja az erejét a történeteiknek. Távolságtartó, hűvös, szenvtelen, érzelemmentes leírás a történtekről, a menekülésről, a félelemről, a víz sodrásáról, bármiről. És éppen ettől tudjuk a leírtakat átélni és átérezni mi, minden egyes érzelmet, amit nem nevez nevén, amit nem akar nekünk eladni, lenyomni a torkunkon, csupán tényszerűen közli. Ez nem mindenkinek tetszik, nem mindenkinek való, és ez jól is van így. Nekem viszont nagyon tetszik. Ismerve a sorozat magyarul megjelent eddigi hat kötetéből négyet, nem ez a legjobb - legjobban továbbra is a Lesben, az ötödik kötet, és a Nyúlvadász, a hatodik tetszett. De mindegyikre igaz az erős hangulatfestés, a hathatós leírások, ugyanakkor a szenvtelenség. 

Egyszerű és magától értetődik – a múlt mindig tükröződik a jövőben.

Viszont mindegyiknek van egy másik aspektusa is: vérbeli (szó szerint is...) skandináv krimik. Mit is értek ezalatt? Hogy társadalomkritikusak, hogy az északi lelkület és/vagy táj erősen jelen van, és hogy bár kitalált történetet mesélnek el, ezeket mégis valós alapokra helyezik. Nem szeretnek játszani a valósággal, ferdíteni. A könyvekben megjelenő adatok, leírt dolgok, történelmi események, stb. valósak. Itt is azzal kezdik a könyvet, hogy nagy sajtóvisszhangot kiváltó, az emberek érdeklődésére számot tartó bűneseteknél a világon mindenütt segítségül szokták hívni a különféle médiumokat, halottlátókat, leginkább a nagyközönség megnyugtatása miatt és kétségbeesésükben. De eddig egyetlen egy valós dokumentált eset nincs, amelyet médiumok vagy halottlátók segítségével oldottak volna meg. Ezek az emberek bár nem állítom, hogy mindegyikük szándékosan, de szemfényvesztők. Lehet, hogy ők maguk is elhiszik, hogy látnak valamit. Lehet, hogy tényleg látnak is valamit - a megoldás azonban az agyukban keresendő, és nem a szellemvilágban. Persze tucatnyi nagyon jól hangzó történet kering valós bűnesetekről és azok állítólagos médiumi segítséggel való megoldásáról, ezek mind tök jó szenzációhajhász közönségcsábító történetek, és nem egyebek. Ha utánanézünk a valós történéseknek, egész más képet kapunk. Azt pedig, hogy az Ahndoril házaspár rögtön az elején leszögezi, hogy nincsenek valós esetek, amelyeket médium segítségével oldottak volna meg, nagyon tudom tisztelni. Még egy kitalált történet esetén is ragaszkodnak a valósághoz.

A metróban természetesen minden kocsinak száma van, mint a világon mindenhol, de Stockholmban a kocsik személynevet is viselnek. Állítólag a hagyomány 1887-ben kezdődött, a villamosokat húzó lovak nevével.

Ha olvastál már Kepler-krimit, és tetszett, akkor szerintem ebben sem fogsz csalódni. Ha nem olvastál még, akkor hajrá, ki tudja, lehet új kedvencet avatsz vele. :) Én valamiért sokáig ódzkodtam a skandináv krimiktől, őszintén szólva nem tudom, miért. Sosem olvastam, és mindig is szerettem a krimit, azonban a klasszikus krimi-noirokat nem. Nem tudtam, milyen a skandináv krimi, de még sosem olvastam, és azt tudtam, hogy naaaagyon sok van belőle, sok szerző, rengeteg kötet. Az első a Hóember volt Nesbotől, és bár az a kötet mai napig nincs a kedvenceim között, végre tudtam hová tenni a skandináv krimit, mint műfajt. Vagy alműfajt. És azóta sem sikerült csalódnom benne. Talán a Kepler-Ahndoril házaspár stílusa és történetei állnak eddig a legközelebb hozzám, de sok jót olvastam már. :)

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Kövess minket Facebookon!

Animus, Budapest, 2020
416 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789633247464
Fordította: Papolczy Péter