Kultúrpara: Nádasdy Ádám: nem ilyennek képzeltem a Hortobágyot (sem)

Könyvajánló - Nádasdy Ádám: 100 év - 100 kép - 100 gondolat

Hanem milyennek képzelted a Hortobágyot, édes lelkem, kívánkozik ki belőlem a kérdés, mire Nádasdy Ádám válaszol is azon nyomban: "A semmit meg kéne szokni, mint kamaszkorban a sör keserűségét."
Bingó! Tényleg. A Hortobágy néha még az ott lakóknak sem rejt szépséget, máskor pedig egészen váratlanul támaszt az addig arra sosem járt emberben elgondolkodtató rajongást a sík vidék után.

Kortörténeti dokumentumokat tart az olvasó kezében, Nádasdy Ádám személyes vallomásaival 100 év - 100 kép - 100 gondolat címet kapott, a Kossuth Kiadó nevével fémjelzett, külcsínre, belbecsre igényes mű, amelyet minden gondolkodó, nosztalgiázó érdeklődőnek ajánlom figyelmébe, de ugyanilyen szeretettel szólítom meg a derékhadat és a fiatal olvasókat is a könyvvel kapcsolatban: igazi ínyencfalat ez az ország múltját érintően. Közben Nádasdy Ádám színvonalas gondolatait szemelgetjük, amely írások első pillantásra nem látszanak másnak, mint tűnődő semmiségeknek, hogy aztán mellbe vágjon a markáns, évtizedeken keresztül tudatalatt érlelt, csak úgy odadobott valósággal: "A semmit meg kéne szokni, mint kamaszkorban a sör keserűségét." Érted és érzed a mélységét? Akarod kibontani, elemezni? Mert lehetne ám! Ilyen és ehhez hasonló mondatokat a tapasztalt, jó értelemben sokat élt ember képes csak úgy simán, külön hangsúlyozás nélkül egy beszélgetésben evidenciaként, finom eleganciával, az odadobás rossz szájízű szándéka nélkül kimondani vagy a másik elé írásban letenni.

Munkácsy Mihály és az a bizonyos cilinder az asztalon

1890 és 1989 közötti képeket láthatunk az albumban, mellettük pedig olvashatjuk a szerző kesernyésen humoros, finom asszociációkkal teletűzdelt sorait. Ki tudja azt például a ma világában, hogyan kell egy úriembernek 1894-ben az etikettnek megfelelő módon letenni a cilinderét az asztalra? Nos, Munkácsy Mihály tudta. Elnézed a díszes társaságot a Nemzeti Múzeum fűtetlen termében, ahol a festőóriás monumentális alkotásának, a Honfoglalásnak, bizottsági átvétele zajlott (1984): az urak fázósan, megdermedve, téli kabátokban, kalapokban, cilinderekben üldögélnek vagy álldogálnak. És miután Munkácsy úgy képzelte, hogy a szlávok megtiszteltetésnek veszik Árpád hódítását, így ők bizony az első adandó alkalommal el is szakadtak tőlünk.

Figyeld balszélen az öltönyös, kalapos fiatalembert!

Képet válogatott a Nagykörútról, ahol még baloldali a közlekedés (1892), írt a Munkásgyűlés (1902) címet kapott képhez is, amelyben remekül elkapta a vezetőnek alkalmas fiatal férfi - ismeretlenül is - valószínű sorsát a XX. század további 50-60 éve során: "A legérdekesebb a baloldalt elöl álló sötét ruhás fiatalember, feltolt keménykalapban. Ő a szakszervezeti vezető, később majd illegális kommunista lesz, ha megölik, utcát és laktanyát fognak elnevezni róla. Nyilván derék, szimpatikus ember, de az ilyeneknek az emlékét úgy összenyálazták később a pártpropagandisták, hogy csak lenéző ellenszenvvel tudunk rájuk gondolni. Ha pedig életben marad, pártvezető lesz, ami kiöli belőle ezt a távolba néző, eltökélt, rokonszenves fiatalembert." Tűpontos leírás, nem?

1918-ból származik az Etetés című kép. A Nagy Háború idejéből ennél békésebb képet nem is választhatott volna Nádasdy Ádám, aminek nyugalmába úgy volt képes becsempészni két világháborút, hogy egy darab fegyver vagy katona, uram bocsánat, korszakot fémjelző politikus sincs ábrázolva. A képet a szöveg teszi nyomasztóvá. Három hízó kunyerálja az ételt egy falusi karámban, a ház asszonya pedig egy cső kukoricát kínál nekik (bár, szerintem inkább egy csutkát, amin már nincs szem, azt is a fotó kedvéért). Ezek a hízók el lesznek cserélve árura, aranyra, ez utóbbi pedig majd a második világégés során ismét materializálódik valami ennivalóra.

Végállomáson láthatjuk a kalauzt és a buszvezetőt levegőzni a Hősök tere - Lepke tér (ma Kosztolányi Dezső tér) között járó 1. számú autóbusz ("ormányos" busz) előtt. Abban az időben úri huncutságnak tűnt buszra szállni, kétszer annyiba került egy jegy rá, mint a villamosra: kevés volt belőle, "és az se ér oda hamarabb, ne szórjuk a pénzt". (1938)

Mindszenty József

Mindszenty bíboros (1947), aki olyan korban lett hercegprímás, amikor a kemény ember helyett némi hajlékonyság többet ért volna, lakáshiány, társbérletek (1948), gépállomás (1952), sajtószabadság (1956), két asszony a piacon, amelyen az öltözetek kirívó különbsége sehogysem az osztály nélküli társadalomról árulkodik (1959), a Corvin Nagyáruház fémdoboz nélkül (1960), a Moszkva tér, ahogy már én sem láttam (1965), eredeti Csontváry a Galamb utca 3. szám alatti magánlakásban (1979), Munkásőrség (1983), PeCsa pár évvel későbbről - amiről anno első hallásra nem akartam elhinni, hogy ilyen csúnyán lehet becézni, áthallással a hátsó fertályra (1985), NDK emigráció (1989).

Nádasdy Ádám magyar nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár

Válogathattam volna más képeket az ajánlóba: politikusokról, híres eseményekről, de Nádasdy Ádámnál sem ez volt az első, hanem a mindennapok történései, mára elfeledett kinézetű utcák, épületek, tevékenységek leírásai, azokhoz fűződő érzések, villanások lenyomatainak papírra öntése. Sokkal izgalmasabbak ezek, mint Horthy, Rákosi vagy Kádár tetteinek avatott boncolgatása. Arra ott vannak a hivatalos csatornák, történészek vitatkozgathatnak különféle források igénybevételével akár egy a betű jelentőségén is. Ez személyes történelem, személyes vallomások, személyes vélemények, amelyek egy-egy kép kapcsán merültek fel Nádasdy Ádámban, megfogalmazva sok-sok ember sosem megformázott gondolatait, aha élményeit.