Egy klasszikus sci-fi halálról és megváltásról

Könyvajánló - Philip K. Dick: Ubik

"Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis?"

Az elmúlt években sorra kaptuk az Agave Könyvek jóvoltából a sci-fi nagyágyú, Philip K. Dick könyveit. Idén megérkezett az Ubik című kötet új kiadása is kissé vakító, élén rózsaszín borítóval. A történet több, mint ötven éves, de mai napig beszippantja az olvasókat és talán az egyik legismertebb munkája.

Egy alternatív jövőben járunk a '90-es években. (Oké, nekünk már múlt, de értitek :D ) Egy olyan világ ez, ahol gyakorlatilag mindenért fizetni kell. A gépek mind 5 centessel működnek. Ha például ki akarsz kapni valamit a hűtőből, akkor bedobod az aprót és kinyílik az ajtó, aztán újabb aprót dobsz be a kivett termékért. Jó mi? 

De nemcsak ettől furcsa ez a világ, hanem a különleges képességektől, mint pl a telepátia vagy a jövőbe látás, melyekkel emberek bírnak, de nyilván ez sokaknak nem tetszik, ezért külön iparág létezik, ahol anti-tehetségekkel tompítják az emberek képességeit. És persze az sem épp megszokott dolog, hogy a halál még nem az élet vége, ugyanis egy lefagyasztott, klinikailag halott ember is képes kommunikálni, akár céget irányítani.

Történt egy robbantás, ahol az egyik nagy cég tulajdonosa, Glen Runciter is életét veszti. Az élet megy tovább, de aztán egyre furább dolgok kezdenek történni. A regény főszereplője, Joe technikusként dolgozik és látja, hogy valami nem stimmel. Először csak apróságok, mint amikor romlott tejet kap a kávéjába, de aztán következik egy elszáradt holtest, egy olyan nőé, akivel ráadásul előző este még beszélgetett. És a csapat tovább fogy...

De közben még mindig szép sorban érkeznek az üzenetek a halott Runcitertől, majd jön a hatalmas pofon, amikor kiderül, hogy mi is áll a dolgok hátterében. Ne higgy el mindent, amit látsz! Még abban sem lehetsz soha biztos, hogy a valóságban minden valódi, amit annak gondolsz...

A kötet nem véletlenül népszerű. Rendkívül olvasmányos, könnyen beszippantja az embert ez a sodró lendületű regény, miközben bőven zakatolnak a fejünkben kérdések, melyekre aztán szép sorban válaszokat kapunk, de persze nem egyszer előfordul, hogy "áhá, már értem", aztán jön egy váratlan fordulat és megint nem tudod mi van. Dicktől már megszoktuk, hogy gondolatkíséreltekkel bombáz minket. Érdekes módja ez a regény a halál és az élet kilátástalanságának témaköreinek körüljárásának.

A regény legalább feléig nyomasztó módon merülünk el a főhős életében, aki körül épp darabokra hullik a világ. Aztán, ahogy a srác elkezdi összerakni a kirakóst, mi is lassan képbe kerülünk. És az is érdekes, bár Dick műnél annyira nem is meglepő, hogy fél évszázad után is aktuális társadalomkritika vár minket a regény lapjain. Egy újabb kihagyhatatlan Dick kötet a klasszikus sci-fi rajongóinak!

A kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Érdekelnek a szerző más művei is? Kattints!

Sorozatgyilkos a drezdai pokolban

 Könyvajánló - Frank Goldammer: Rémember

Drezda, 1944. A második világháború tombol, és közben egy rémisztő sorozatgyilkos, a Rémember szedi az áldozatait.

Max Heller a második világháború egyik legpokolibb városában, Drezdában él és szolgál, amikor a káosz, pusztulás és halál közepette felfigyel egy brutális, kegyetlen sorozatgyilkos munkálkodására is. 1944 novemberének végén két 10-12 éves fiú talál egy holttestet. A helyszínre Max Heller ér ki elsőnek, és a szükséget szenvedő országban szinte mindenből hiány van ekkor. Megfelelő világításból, benzinből, időből és megfelelő szakértelemből egyaránt. Heller, aki csupán kényszerűségből Heil Hitlerezik, megpróbálja végezni a munkáját, mert egy ilyen tettet még ilyen vészterhes időkben sem szabad válasz nélkül hagyni. Aztán a sorozatgyilkos ismét lecsap...

Heller felettese, a náci Klepp pontosan tudja, hogy Heller nem hű a hitleri eszmékhez, noha erre bizonyítéka nincs, ezért ahol lehet, próbálja ellehetetleníteni a munkáját, Karin, Max felesége pedig megpróbálja épségben és egészségben tartani a vészterhes időkben is a tisztességhez és elvekhez ragaszkodó férjét. Aztán eljön 1945 eleje, amikor a szövetséges légierő mintegy 3500 tonna bombával porig rombolta a város. Heller szerencsésen túlélte, és mindenki azt hiszi, hogy az addigra már közszájon forgó Rémember is belehalt a bombázásokba. Vajon tényleg így van, vagy folytatja véres tevékenységét?

Frank Goldammer

Különös egy könyv ez, amiben keveredik a második világháború - német szempontú - története, főleg Drezdára vonatkozóan, és egy vérbeli sorozatgyilkosos ámokfutás és nyomozás története. Általában nem szeretem a történelmi krimiket, ahogyan nem szeretem a történelmi romantikus könyveket sem legtöbbször, vagy legyen történelmi, vagy krimi, vagy romantikus, és két utóbbi inkább játszódjon korunkban. De ez egy jól sikerült ötvözet, ahol ugyan maga a sorozatgyilkos cselekménye és az utána való nyomozás nem a legzseniálisabb, legcsavarosabb, de "szép" hátteret ad neki a hitleri Németország - majd pedig a szovjetek bevonulásának - visszásságai, a frontról érkező hírekkel és persze a kiapadhatatlan szóbeszédekkel. Nagyon szépen megmutatkozik, hogy mit okoz egy háború emberi, társadalmi oldalon - és hogy egy ilyen esemény milyen lehetőséget ad egy sorozatgyilkosnak, akinek így kevésbé kell bujkálnia. 

Frank Golammer, a szerző 1975-ben született Drezdában, ott él a mai napig is, eredeti foglalkozása festő-mázoló, de már huszonéves kora óta ír, regényei általában kötődnek szülővárosához. A Rémember Max Heller felügyelő első esete, németül azóta már négy további regény követte. Megkedveltem a makacs, de elvhű és emberséges Heller karakterét, remélem, hogy nyomozásait nyomon követhetjük magyarul is a továbbiakban. :)

A fordítás Kurdi Imre munkája, gördülékeny és olvasható stílusú, a borító pedig kifejezetten jól sikerült szerintem.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak! A kötet elérhet kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Kövess minket Facebookon!

 

Rejtett gyöngyszem Balaton-felvidéken: Kecskevár-kilátó

 Balaton-felvidék, fél órás séta, 
csendes erdő, klassz kilátó és 
pazar panoráma. 
Irány a Kecskevár-kilátó! 

Aki szereti a természetet és a gyönyörű panorámákat, az általában a kilátókat is kedveli. A Balaton partján számos kilátóval találkozunk. Jön az ősz, amikor még kellemesebb kirándulni, mint közel negyven fokban, ezért ajánlok egy klassz helyet, ahonnan mesés kilátásban lesz részünk a Balaton Keszthelyi-öblére, a Tapolca-medence tanúhegyeire, a Keszthelyi-hegység északi részére és még Közép-Európa legnagyobb bazaltbányáját is megcsodálhatjuk a magasból.

Az úticél Uzsa, ahonnan eljuthatunk a Kis bakonyi erdőtömb Kecskevár nevű csúcsára. Itt áll 2015 óta a Kecskevár kilátó, mely 15,5 méter magas és a 293 méter magas csúcson található. Uzsa Erdészeti telepe mellett található buszmegálló és néhány percnyi sétára vasútállomás is, de az autóval érkezők számára a 84-es útról lekanyarodva az Erdészeti telep mellett egy parkoló is rendelkezésre áll.

Mi úgy döntöttünk, az idei augusztus 20-i délutánunkat kerékpározással töltjük a Balaton környékén, de végül tettünk egy kitérőt a csúcs felé. Mivel még nem jártunk ott, nem akartunk kockáztatni, hogy megindulunk bringával, szerencsére a kerékpárokat ki tudtunk láncolni a telep kerítéséhez a parkoló mentén, hogy aztán gyalog induljunk fel a kilátóhoz. Kerékpárral csak nagyon bátraknak és jó terepbringával közlekedőknek ajánlom, bár ők is futnak majd akadályokba, ezért csak nagyon odafigyelve érdemes elindulni. Sok helyen homokos, kavicsos az út és időnként egy-egy kidőlt fába is futottunk az ösvényen. Amúgy sportcipőben is jól járható, bár eső után csúszós lehet. A legjobb erdőben minden esetben egy kényelmes túracipő.

Ami biztos: lehetetlen eltévedni. A parkolóból a hegy felé nézve jobb kézre már látni is fogjuk az első fán a fehér alapon piros háromszög-jelzést. Ezt követve fél óra alatt fel lehet érni a hegyre. 30-50 méterenként találunk jelzést, tökéletes és kényelmes túraútvonal. Nekünk kb. 20 perc volt, de kicsit szedtük a lábainkat, hogy még naplemente előtt le is érjünk. Az út folyamatosan emelkedik, de nem vészes, a végén van csak egy-két rövidebb kaptató.

Csupán nagyjából 15 km-re van a Balaton, mégis kevéssé ismert kirándulóhely. Mi a kora esti órákban, hétkor érkeztünk, egy lélekkel sem találkoztunk. Fenyők és tölgyesek között sétálva juthatunk fel a faszerkezethez, ahol egy asztal is vár minket padokkal, ha egy picit megpihennénk, mielőtt megmásszuk a lépcsőket. Már innen is szép a kilátás, de sokat számít az a 12 méter, amennyit még lépcsőznünk kell felfelé, hogy aztán élvezhessük az elénk terülő látványt.

A képek nem tökéletesek, telefon volt csak nálunk, de még lefelé egy cuki gyík is megmutatta magát a lépcsőn. Remélem arra azért elég lesz ez a pár kép, hogy kedvet csináljak egy kis őszi sétához. Mi biztos, hogy felmegyünk egyszer havas időben is. A terep akkor sem húzós és mesés lehet a vidék hófehérbe burkolva is.

Kövess minket a Facebook-on is!

7 pazar kilátással megáldott magyarországi kilátó

Magyarország világörökségi helyszínei

A nyolcvanéves és a tizenegyéves, meg a II. világháborús rejtély

 Hogy boldogul a nyolcvanéves a tizenegyévessel? Miként tudja hozzátenni egyik is, másik is a magáét egy rejtély kibogozásához? Kinek van nagyobb szüksége a másikra?

A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

 

Könyvajánló - Carlo Rovelli: A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

Ha tudni szeretnél valamit a fizikáról, a régi és az új tudományról, a kvantumgravitációról, akkor ne keress tovább: ez a te könyved!

 Rendhagyó módon engedjétek meg, hogy rögtön ide a poszt elejére betegyem a könyv előszavának egy-egy részletét. Ennél az előszónál jobb ajánlót ugyanis nem tudnék írni. Ha ez nem fogott meg, nem varázsolt el, és nem akarsz a hatására még többet olvasni Carlo Rovellitől, akkor ne is olvass tovább.

Megszállottjai vagyunk önmagunknak. A magunk történelmét tanulmányozzuk, a magunk lelki működését, a magunk filozófiáját, a magunk irodalmát, a magunk isteneit. Tudásunk jókora része voltaképpen az ember szüntelen körözése önmaga körül; mintha az egész világmindenségben mi lennénk a legfontosabbak.  A fizika, azt hiszem, azért tetszik nekem, mert ablakot nyit a világra, és messzire tekint -  szinte friss levegőt enged a házba.
Amit az ablakon át látunk, az folyamatosan csodálattal tölthet el bennünket.  Nagyon sokat megtanultunk már az univerzumról.  Az évszázadok alatt rájöttünk, hogy korábban mennyi mindenben tévedtünk.  Azt hittük, hogy a Föld lapos és mozdulatlanul nyugszik a világ közepén. Úgy hittük,  hogy az univerzum kicsi, és semmit sem változik.  Úgy hittük hogy az ember valami különleges fajta, és nincs rokonságban más állatokkal.  Rájöttünk, hogy léteznek kvarkok, fekete lyukak, fényrészecskék, térhullámok, és hogy különleges molekuláris szerkezetek vannak testünk minden sejtjében. Az emberiség olyan, mint egy gyerek, aki felnövekedvén döbben rá arra,  hogy a világ jóval több, mint az ő kis szobája vagy a játszótere:  hogy a világ hatalmas, ezernyi dolog vár benne felfedezésre, és számtalan olyan gondolatot ébreszt, amelyek eltérnek attól, amelyet kezdetben megfordultak a fejében.  A világegyetem sokarcú és határtalan; folyamatosan egyre újabb és újabb aspektusait fedezzük fel. Minél többet tudunk meg a világról, annál inkább csodáljuk változatosságát, szépségét és egyszerűségét.

De minél többet fedezünk fel belőle, annál inkább be kell látnunk, hogy sokkal többet nem tudunk, mint tudunk.  Minél nagyobb teljesítményűek a távcsöveink, annál szokatlanabb és váratlanabb képet mutat az égbolt.  Minél jobban megfigyeljük az anyag parányi részleteit, annál jobban megismerjük mélyszerkezetét. Ma már szinte egészen az ősrobbanásig ellátunk, addig a 14 milliárd évvel ezelőtti pillanatig, amikor megszületett az égbolt összes galaxisa; de már kezdjük sejteni, hogy a Nagy Bummon túl is van valami. Megtanultuk, hogy a tér görbül, és lassan már azt is pedzegetjük, hogy ez a tér rezgő  kvantumszemcsék szövevénye. 

Egyre többet tudunk a világ működésének alapszabályairól.Ha megpróbáljuk összeszedni mindazt, amit a 20. században a fizikai világról megismertünk, akkor azok nem abba az irányba mutatnak, mint az iskolában megtanult, az anyaggal és az energiával, a térrel és az idővel kapcsolatos gondolatok. A világnak olyasféle elemi szerkezete látszik kibontakozni, amelyet kvantumesemények nyüzsgő sokasága gerjeszt, s nincs benne sem idő, sem tér.

(...)

Mi is mind egy barlang mélyén élünk, a tudatlanság, az előítéletek láncaihoz kötözve, s gyenge érzékeink csupán árnyakat mutatnak nekünk. Ha megpróbálunk távolabbra látni, az csak összezavar bennünket: nem vagyunk hozzászokva. De megpróbálkozunk vele. Ez a tudomány. A tudományos gondolat feltárja a világot, újraértelmezi, és egyre jobb képekkel igyekszik a segítségünkre lenni: arra tanít bennünket, hogy egyre hatékonyabban gondolkodjunk. Látnoki erejével megrendíti az előítéletes gondolatokat, segíti a valóság új területeinek felfedezését, és újabb, hatékonyabb képeket alkot a világról. Ez a kaland a felhalmozott tudás egészén alapszik, a lényege mégis a változás. A világ határtalan és a szivárvány színeiben játszik, s mi neki akarunk indulni a felfedezésének. Elmerülünk a titokzatosságában és a szépségében; és a látóhatáron túl még feltáratlan területek rejtőznek. A határozatlanság és tudásunk bizonytalansága, amint azzal a tudatlanságunk végtelen szakadékaiba letekintve szembesülünk, nem teszi értelmetlenné az életet, épp ellenkezőleg: értékessé teszi.

Azért írtam meg ezt a könyvet, hogy elmondhassam, mi teszi nekem olyan csodálatossá ezt a kalandot. Írás közben olyan olvasót képzeltem magam elé, aki nem sokat konyít ugyan a fizikához, de szeretné tudni, mit értünk már a világ elemi történéseiből, és mit nem értünk még, és hogy merre keresgélünk tovább. De azért is írtam, hogy valamiképpen megpróbáljam érzékeltetni, hogy a valóságnak milyen lélegzetelállítóan szép panorámája tárul fel ebből a perspektívából.
(...)

Ugye olvasni akarod tovább is? Tényleg egész a gyökerektől indulunk: az ókorból, valamikor 2500 évvel ezelőttről, amikor a tudásanyagot és a megismerést egy fontos új eszme tette könnyebbé: a kételkedés lehetősége. Elengedték a mítoszokat és a meséket, és megpróbálták megismerni a világot elemi önmagában, a természetét. Ez a gondolati forradalom hatalmas változásokat hozott a tudományban, és csakhamar rájöttek elődeink arra, hogy a Föld gömbölyű (illetve geoid), hogy létezik egy kicsi, apró, akkor még oszthatatlannak vélt részecske, amely mindent felépít, és így tovább. Csüggesztő is, sőt, kifejezetten dühítő, de közben meg felemelő is belegondolni abba, hogy a mai fizikai tudásunk alapja 2500 éve már megvolt, csak aztán hála a politikának, a hatalomnak, az egyházaknak, ezt a tudást évezredekre jóformán elfeledtük. 

2500 éves utazást teszünk a jelenig, sőt, megkapargatva a jövőt Rovelli a tudomány nagyjainak nagy (fontos, és idevágó) elméletein át bemutatja, hogyan változott és bővült a tudásunk, hogyan szélesedett a látómezőnk, hogy mikor tévedtünk, és hogy mit hozhat a jövő. Rövid, de annál velősebb könyvecske ez, az utóbbi évek egyik legjobb tudományos, tudománytörténeti, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő könyve ez mindenről, ami körülvesz minket, és amiről a legegyszerűbb emberben is megfogalmazódnak a kérdések: mi a tér? Mi az idő? Mennyire érthetjük a kvantumvilágot? A könyv alcíme A dolgok elemi szerkezete, és ennél pontosabban és rövidebben nem is lehet meghatározni, mi az, amit körbejár a 13 fejezetben. 

Carlo Rovelli 1956-ban született Olaszországban, tudományos munkáját hazáján kívül az Egyesült Államokban végezte, jelenleg Franciaországban él és dolgozik. Küldetésének és feladatának tartja a tudomány népszerűsítését, és hozzá kell tennem, hogy tényleg nagyon jó ebben. A kortárs, ma élő és alkotó tudósok közül alig egy maréknyit tudok kiemelni, aki nagyon fontos és jó munkát végez e területen, közülük ő az egyik. (Az amerikai Michio Kaku (elméleti fizikus, húr-térelmélet, jövőkutatás), az amerikai Neil deGrasse Tyson (asztrofizikus), a brit Simon Singh (elméleti és részecskefizikus), és az amerikai David Eagleman (agykutató, neurológus) az, akit még ide tudok sorolni hirtelen.)
Rovelli szakterülete a hurok-kvantumgravitáció (vagy hurokgravitáció és kvantumgeometria), amely egy olyan elmélet, ami megpróbálja összeegyeztetni a látszólag egymásnak ellentmondó kvantummechanikai elméleteket az általános relativitáselmélettel, a könyvben pedig megkísérli bemutatni mindkettőt.

De ha semmiben sem vagyunk biztosak, hogyan bízhatunk a tudomány állításaiban? A válasz egyszerű: a tudomány nem attól megbizható, hogy biztos válaszokkal szolgál. Hanem mert a ma adható legjobb válaszokat adja. A tudomány adja a legtöbbet abból, amit a problémákkal küzdve sikerült megtudnunk. És éppen a nyitottság, a mindenkori ismeretek szakadatlan kétségbevonása teszi, hogy a tudomány válaszai a ma tudható legjobb válaszok: ha jobb választ találtál, akkor az tudománnyá válik. Einstein azzal, hogy jobb válaszokat adott Newtonnál, nem tette kétségessé épp ellenkezőleg: megerősítette – a tudomány alkalmasságát a legjobb válasz megadására.
A tudomány válaszai tehát nem azért hihetőek, mert véglegesek volnának. Azért hihetőek, mert nem véglegesek. Hihetőek, mert ezek a ma adható legjobb válaszok. És azért a legjobbak, mert nem véglegesnek tekintjük őket, hanem javíthatónak. Tudatlanságunk tudata teszi a tudományt megbízhatóvá. És megbízhatóságra van szükségünk, nem bizonyosságra.Igazi bizonyosságok ugyanis nincsenek, és soha nem is lesznek a birtokunkban, hacsak behunyt szemmel nem hiszünk valamiben. A legmegbízhatóbb válaszok a tudomány válaszai, mert a tudomány már meghatározása szerint is a legmegbízhatóbb válaszokat keresi, nem a bizonyosságokat.

Stílusát olyan nagy elődökhöz hasonlítják, mint pl. Richard P. Feynman, aki érthetően, humorosan, mégis mélyrehatóan és érdekesen volt képes felvázolni a tudomány akkori állását. Véleményem szerint a mai fakenews-okkal és populista butaságokkal telített világban a tudománynépszerűsítők végzik az egyik legfontosabb munkát. Ma, amikor nagyon sok helyen a tudományt ellehetetlenítik vagy korrumpálják, és sokszor névtelen és méltatlan "tudósok" azok, akik talán meggyőződésből, talán bosszúból, talán csak pénzért, vagy talán az 5 perc hírnévért első látásra is a legalapvetőbb tudományos tényeket is mellőző és meghazudtoló elméletekkel állnak elő (most, a COVID-19 kapcsán különösen elszaporodtak ezek); és amikor a tudományos nevelést, mint olyat, egyre inkább háttérbe szorítják; amikor tömegek élnek és nőnek fel úgy, hogy a legalapvetőbb természettudományi tényekkel és működésekkel nincsenek tisztában, de amikor az információ ezer helyről áramlik felénk; amikor sorra nőnek ki a földből és szaporodnak a konteós "klubok" a laposföldesektől a belsőföldeseken és oltáselleneseken át a reptoid-hívőkig, sőt, immár a büszke maszktagadókig; és amikor nagyon úgy néz ki, hogy életmódunkkal kipusztítjuk saját magunkat is, a tudomány az, ami megmenthet. Nem vagyok benne biztos, hogy meg kéne menteni minket. Oké, most szelíd voltam. Igazából nagyon is biztos vagyok benne, hogy nem kéne. De azért valahol mégis van egy aprócska, javíthatatlanul és undorítóan derűlátó és optimista részem. Ha tudnánk élni a lehetőségeinkkel (és nem visszaélni, ahogy évezredek óta tesszük), és létrehozni és megóvni egy tényleg élhető környezetet, akkor méltóak lennénk a megmentésre. De véleményem szerint egyetlen esélyünk erre a tudomány. Amit a politika és az irányítható tömeg kézben tart... Szóval ma, ebben a világban a legérdekesebb, legszebb és talán legfontosabb munkája a tudósoknak és a tudományt népszerűsítőknek és ismeretterjesztőknek van. Közülük pedig Carlo Rovelli a maga szakterületén kiemelkedő munkát végez. Ajánlom a könyveit bárkinek.

Köszönöm a lehetőséget a Park Könyvkiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

 

Park, Budapest, 2019
248 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789633555507
Fordító: Balázs István

 

Baráti beszélgetések

 

Könyvajánló - Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A nagy sikerű Normális emberek szerzőjének első regénye, ami szintén fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak.

A könyv cselekménye leírható néhány sorban. A főszereplők ma élő fiatalok, egyikük, Frances, aki a történet narrátora, írói pályáját egyengeti, a legjobb barátjával, Bobbival megismerkednek egy házaspárral, és Frances és a férfi között kapcsolat szövődik, ami bonyodalmakat okoz. Ennyi. Tényleg. 

A könyv lapjain még csak be sem mutatja nekünk Rooney igazán a szereplőket, egyszerűen csak beszélteti őket. Beszélgetnek kiállításokról, fotózásról, írásról, az élet apró és cseprő dolgairól, akárcsak a valóságban, de az érzelmek teljesen rejtve maradnak - akárcsak a valóságban. Mi, olvasók érzékelhetjük őket, de akkor is csak inkább bebeszéljük, ugyanis főként a főszereplőnk és narrátorunk, Frances, érzelmileg meglehetősen kiüresedettnek tűnik, és nem átéli, hanem felhasználja és megfigyeli az érzelmeket, de a főszereplők mindegyike diszfunkcionális valamilyen szinten. Érdekes volt megismerkedni a szereplők nézeteivel, még ha nem is értek egyet egyikükkel sem, sőt, még csak meg sem kedveltem őket. Nem is kell.

Az az érzés támadt, hogy valami véget ért az életemben, talán az, hogy egész vagy normális embernek láttam magamat. Felfogtam, hogy az életem tele lesz hétköznapi szenvedéssel, amiben nincs semmi különleges. A szenvedés nem tesz különlegessé, és az sem tesz különlegessé, ha úgy teszek, mintha szenvednék. Ha beszélek vagy akár írok róla, attól a szenvedés nem válik hasznossá. Az sehogy sem érhető el.

Nem tudom eldönteni, hogy a narrátor, Frances mennyiben maga Sally Rooney. Meggyőződésem, hogy minden szerző valahol saját magát írja meg a karaktereiben - azt, aki, vagy azt, aki lenni akar, vagy azt, aki lehetne, de nem akar vagy nem mer. De mindenképp magából merít erőt. Az írás meglehetősen egoista dolog tud lenni, miközben mégis két emberről szól: az íróról és az olvasóról.

Nagyon hasonló hangot üt meg ebben a könyvében Sally Rooney, mint a Normális emberekben, ami részemről a tavalyi év top10 legjobb könyve között a dobogó környékén toporog. Arról és úgy beszél, amiről és ahogyan tud, és ezzel így hiteles is marad. Tényleg egy merőben új hangot üt meg az érzelmek ábrázolásával, ezzel a furcsa, mégis felüdítő távolságtartással és tényszerűséggel, és ezt valahogy jellemzőnek is érzem a 21. század fiataljaira. Nem akarnak színjátékot, nem akarnak hatalmas, mindent elsöprő érzelmeket, mert azok inkább ártanak, mint használnak, és főképp nem akarják a mosoly és jókedv álcája mögé rejteni magukat. Egy értelmesebb világot akarnak, amiben az emberek képesek végre együtt élni, és nem egymás nyakán, egymás ellenében, egymást elnyomva, hanem egymás mellett. Nyilván nem mindenki ilyen, nagyon nem, de úgy látom, hogy ma őszintébbek a fiatalok, mint voltak akár 30, akár 50 éve az akkori fiatalok, és nagyobb őszinteséget is várnak, mint vártak akkor. Elkövetik a saját hibáikat, beleringatják magukat a saját tévképzeteikbe. De legalább őszintén teszik ezt, kevesebb álarccal és álcával.

Az ő hangjuk Sally Rooney. Nekik szól és róluk szól - bár nem csak nekik. Egy merőben friss hangot üt meg, ami végre, végre nem az érzelmeket helyezi középpontba. Nagyon szépek azok és nagyon jók - de nem érnek fel a józan ésszel, nem szabad elfelejteni a manipulatív hatásukat. Magunkra és másokra is. Az ember egész életében, évezredek óta az emocionális és biológiai szükségleteit akarja kielégíteni, azt keresi és kutatja, de az emocionálisat sosem sikerül. Ennek a melléktermékei az elsöprő romantikus könyvek, történetek, filmek meg minden, amelyek olyan szerelemről szólnak, ami a legnagyobb jóindulattal sem létezik. És ha ezek az elsöprő érzelmek kimaradnak egy történetből, akkor az maximum valami véres krimi/thriller/horror lehet. Szépirodalom is csak nagyon nehezen.

De itt van, megérkezett. Egy olyan hangon szóló fiatal, merőben 21. századi szerző személyében, aki az üres fecsegésből és az érzelemmentességből egy szépirodalmi igénnyel megírt, mégis szórakoztató és rendkívül elgondolkodtató szöveget tesz le elénk. A kapcsolatokról, a szerelemről, ami sosem fekete és sosem fehér, és nagyon sokféle módon megnyilvánulhat, amiről nem is tudjuk valójában, hogy milyen, de az tuti, hogy nem olyan, mint a hősszerelmes filmekben és könyvekben. A barátságról, az érzelmek furcsaságáról és kuszaságáról, az önálló életet épp csak elkezdő fiatalok útkereséséről. Se nem üres, se nem sivár: csak nem hazudik a szemedbe, mint a legtöbb romantikus történet. Ez nagyon tetszik, és tudom értékelni, ahogy a bátorságot is, hogy mer különbözni.

(…) mikor rossz dolgok történek velem, azzal vigasztaltam magam, hogy okos vagyok. Amikor gyerekkoromban nem tudtam összebarátkozni senkivel, arról fantáziáltam, hogy minden tanáromnál okosabb vagyok, okosabb vagyok mindenkinél, aki valaha az iskolámba járt, valóságos zseni vagyok a normális emberek között. Ettől úgy éreztem magam, mint egy kém.

A legtöbb történetben az olvasó nincs jelen, csupán megismeri azt, mint egy láthatatlan kívülálló. Ez teljesen rendben is van. Nem is szeretem, ha egy könyv bevonja az olvasóit - "tudja ezt a kedves olvasó is", meg "biztosan az olvasó is így gondolja". Nem, az olvasó ott sincs, az olvasóról nem tud a könyv semmit, ne is foglalkozzon vele. De itt egy új szint: Frances, a narrátor közvetlenül az olvasónak meséli el a történteket, úgy, ahogy élőszóban is tenné. Nem használja a nálunk megszokott párbeszédjelölési formákat, csupán onnan tudjuk, hogy ezt valaki mondta, és nem az ő gondolata, hogy hozzáteszi, "mondta Nick." Szokatlan és új forma ez, és legtöbbször az ilyesfajta újításokat nem szeretem (mint pl. Cormac McCarthy-t, aki utálja a központozási jeleket, vagy Krasznahorkait, aki nem hallott még a tőmondatokról), üres és kényszeres erőlködésnek tartom, ami az ötlettelenséget próbálja leplezni, de itt valahogy ez nálam legalábbis működött. Mert Frances végig hozzám beszélt, és megismertem a kissé üres, érzelemmentes és katyvasz kis világát, aminek egy része nagyon tetszett, egy része nem, de a hangja, ahogy szólt hozzám, mégis megérintett, és látom benne a jövőt. 

Ismeretlen művész alkotása. Kerestem infót a képről, annyit találtam, hogy talán a San Diego-i művészeti kiállításon jelent meg az egyik évben, de ez sem biztos.

Nem szoktam két könyv után ilyet kijelenteni (ahhoz 3 kéne), de mégis: Sally Rooney a kedvenc szerzők népes sorába lépett nálam.

Ezen a ponton furcsa önképhiányt észleltem magamon, rájöttem, hogy teljesen képtelen vagyok magam elé idézni az arcomat vagy a testemet. Mintha valaki felemelt volna egy láthatatlan ceruzát, és a végén lévő radírral óvatosan kiradírozta volna a teljes megjelenésemet.

A kötet a KULT könyvek keretén belül jelent meg a 21. Század Kiadónál, akárcsak a Normális emberek, ez a kiadói sorozat pedig Magyarországon irodalmilag is, de a külcsínt tekintve is az egyik legnívósabb. Jelenleg 17 kötetből áll, és mind olyan könyv, amely társadalmi, emberi problémákat és érdekes sorsokat mutat be a múltban és a jelenben, egy eddig észrevétlen ablakon át tekint a világra, amit ezáltal más szemszögből látunk. Elgondolkodtató, néha sokkoló, de mindenképpen szép és fontos történetek ezek, szépirodalmi igénnyel, de szórakoztató módon. 

Dudik Annamária Éve fordította a Baráti beszélgetéseket, akárcsak a Normális embereket, és remélem, a szerző magyar hangja marad a továbbiakban is, stílusa gördülékeny és szórakoztató, a finoman humoros részeket is jól átadja, ahogy a drámaibb pillanatokat is.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron. 

Érdemes lejjebb görgetni, és megnézni a csodás KULT-csomagokat is, mert többféle összeállítás is van ezekből a könyvekből - megéri. :)

Kövess minket Facebookon!

A hobbit művészete

Könyvajánló - J. ​R. R. Tolkien, Wayne G. Hammond és Christina Scull: A hobbit művészete

Szereted Tolkien mesés világát? Elmerülnél A hobbit pazar helyszínein? Akkor ezt a gyönyörű albumot neked találták ki! Ismerd meg Zsáklakot, Völgyzugolyt, Magashegyet Tolkien egyedi illusztrációin keresztül!

J. R. R. Tolkien számos legendássá vált alkotást tudhat maga mögött. Egyike ezeknek A hobbit, melyet elsőként 1937-ben publikáltak. Magyarországon A babó címen jelent meg 1975-ben Szobotka Tibor fordításában. Adott egy bájos falu, ahol élnek a hobbitok, köztük a jámbor Bilbó, aki még sosem hagyta el Hobbitfalvát, ám ebben az izgalmas ifjúsági fantasy-ban Gandalf, a nagy mágus feladatot ad neki. Eleinte ódzkodik a gondolattól, de végül útra kél és számos izgalmas helyre jut el tizenhárom törp kíséretében. Veszélyes a küldetés, ugyanis egy rettegett sárkány, Smaug karmai közül kell visszaszerezni egy különleges kincset. Mesés világ, ahol különleges lények, tündék, törpök, orkok, trollok, wargok, törpök és emberek sokasága kerül hatalmas csatába...

A történethez Tolkien gyönyörű illusztrációkat készített. Ebben a páratlan albumban ezeket gyűjtötte össze Wayne G. Hammond és Christina Scull, közben pedig megismerhetjük a sztori hátterét, keletkezését. A hobbit akkora siker volt, hogy felkérték a szerzőt a folytatásra, így született meg A Gyűrűk Ura trilógia.

Láthatjuk a kötetben többek között Zsáklak első vázlatait, Hobbitfalvát, ceruza- és tollrajzos formában, valamint festményként is, ezt követően a gyönyörű tengwar (avagy tünde) betűkkel írt levelet, melyet Thorin írt Bilbónak (lásd fenn), aztán ott vannak a trollok, Völgyzugoly, Thror térképe (lásd lenn) és annak különböző vázlatai.

Kifejezetten tetszettek a holdbetűk vázlatai, tükrözött változatai. Izgalmas látni, hogy miként alkotta meg a különleges rovásrendszerét. És ezzel még a helyszínek sem értek véget. Kapott gyönyörű terveket a Ködhegység, majd jött az én egyik kedvenc képem, mely a "Bilbó ébredése a korai nap fényénél" címet kapta. A történetben ez a menekülés utáni reggelt illusztrálja.

Az ezt követő rajzok építészeket megszégyenítő alkotások, melyek Beorn csarnokát ábrázolják. Gyönyörűek! Szerintem kihagyhatatlan a kötet és egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. És még mindig jut hely érdekességnek, például egy térkép vázlatán A hobbit egy korai változatából olvashatunk részletet, ugyanis írás közben kapta el az ihlet és térképvázlatot rajzolt a kéziratra.

A Bakacsinerdő sötét, komor világa is helyet kapott, majd a Tündekirály kapuja sem maradhatott ki. Aki látta A szilmarilokhoz készült illusztrációkat, itt bizony felfedez majd némi hasonlóságot. :) Szintén izgalmas része a történetnek, amikor Bilbó megérkezik a tutajtündékhez, erről ceruzavázlatok és gyönyörű festett illusztráció is helyet kapott az albumban.

Ezt követi Tóváros, a Magányos Hegy, a hegyvidék és annak térképe, majd a hegy gyomrában lapuló Smaug (lásd fenn), és amikor már a hegy körül repül, de természetesen a pusztulása sem maradhatott le. Utóbbi kicsit teátrálisra sikerült, de így is izgalmas, nálam nyert. Ám mindig is kedvencem volt a fantasy kötetek jellegzetes eleme, a térkép. Vadonföld térképéről is süt, hogy rengeteg munka volt vele, ráadásul szerintem egy ilyen típusú történetnél, mely számos helyszínt érint, elengedhetetlenek, hogy pontosan értsük mi is történik a szereplőkkel.

Zárásként a kötéstervek és Bilbó-ábrázolások kerültek a kötetbe. Számos kiadása jelent meg már a világ minden táján a kötetnek. Szerintem szinte lehetetlen lenne összeszámolni, pláne, ha azt nézzük, hogy még nálunk is tizenhárom különböző borítóval jelent meg a legendás mese két különböző címen (A babó és A hobbit). De A hobbit művészetének borítója is helyet kapott a kötetben, ugyanis ez is Tolkien kreativitását és tehetségét dicséri, ráadásul a mai napig használják néhány kiadásnál, eme kötet szerzői pedig így nyilatkoznak róla:

"Méltán állíthatjuk, hogy ez a brit könyvborítók egyik legsikeresebb és inspiratív példája."

Az album lenyűgöző! Pazar a borító, mindehhez vászonborítást adtak, hogy még ízlésesebb legyen a kötet. A rajzok és a hozzájuk fűzött megjegyzések pedig izgalmas körítést adnak A hobbit történetéhez. Aki nem olvasta a könyvet, először kezdje azzal, mert szinte a teljes történet darabokban megvan a kötetben az illusztrációk leírásaiban. :)

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A képre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Három szilmaril mind(en) felett

Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről

A női test és más összetevők

 

Könyvajánló - Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők

Disztópia, komédia, horror, mese, pszichológiai realizmus, mágikus realizmus, és maga a valóság - mindez egy kötetben.

Nyolc történet, nyolc novella, nyolc olyan világot fest le, ami nagyon távol áll a valóságtól, és mégis itt toporog a küszöbünkön. Mindegyiknek nők a főszereplői, és a meglévő társadalmi problémákat úgy bontja ki, hogy egyszerre kapargatja meg a felszínét csupán, de közben mégis a kút mélyére vág, hogy vergődj ki onnan, ha tudsz, kedves olvasó. Mindegyik történet a nőkhöz, nőiséghez, női szerepekhez kapcsolódik akár a szexualitáson, akár az anyaságon, akár az "oldalbordaságon", a mellőzöttségen keresztül. Egészen különös keveréke ez mindannak, amit ismerünk, vagy ismerni akarunk: a régi meséknek, a természetfelettiről szóló történeteknek és a valóságnak.

Az emberek vagy szörnyetegek, vagy sebezhető báránykák. Ők, vagyis mi egyszerre vagyunk az elkövetők és az áldozatok. Olyan kevéske kell, hogy átbillenjen a serpenyő.

A kötet teljesen egyedi hangon szól az olvasóhoz, feleleveníti és feltárja mindazt, amit szétnézve a világban tapasztalhat, láthat, mégis egy olyan világot nyit meg, amit nem feltétlen ismer. Nagyon különös élmény volt pl. a Leltár c. novella, amelyben egy nő életét ismerhetjük meg a szexuális kalandjain keresztül, miközben a világban egy furcsa kórság szedi az áldozatait, egy olyan járvány tombol, ami kizárólag érintéssel terjed. És az emberek mégsem képesek megállni, hogy megérintsék egymást, akár jó, akár rossz szándékkal. Nagyon érzékletesen jelent meg a nők és a férfiak eltérő szexualitása ebben a történetben. 

De ki kell emelnem a Különleges ügyosztály: Esküdt ellenségek 272-szer c. írást is, ami úgy épül fel, mint a sorozatok évadismertetői: egy-egy cím, és alatta 5-10 sorban pár kulcsesemény, ami abban a 45 percben történik a sorozatban. Bevallom, sosem néztem ezt a sorozatot, szóval gőzöm nincs, hogy egyes dolgok mennyire helytállóak a meglévő epizódokhoz képest, és azt sem tudtam, hogy a nevek egyáltalán megfelelnek-e a "valóságnak" (igen, megfelelnek, annak utánanéztem, de sokévadnyi sorozatot így hirtelen nem fogok ledarálni, az biztos). Mégis ezt emelném ki, ami az egyik legfurcsább, egyben egyik legjobb (bár ez utóbbiban rendkívül erős verseny van, Machado írásai között sok olyat találtam, amit "legjobbnak" tituláltam ebből vagy abból a szempontból). Nem tudom, mennyire kapna más színezetet, amit olvastam, ha egyébként ismerném a sorozatot. De ez az írás mégis maradandó lett, a kötet legkeményebb gondolatai és legelborzasztóbb eseményei ebben kapnak helyet. 

Egy férfi. Nemzetőr. Amikor megjelent a küszöbömön, azt hittem, evakuálni akar, de, mint kiderült, dezertált. Felajánlottam, hogy nálam töltheti az éjszakát, ő pedig megköszönte. Arra ébredtem, hogy egy kés van a torkomon és egy kéz a mellemen. Azt mondtam neki, hogy abban a pózban, fekve senkivel nem tudok szexelni. Hagyta, hogy felálljak, én pedig nekilöktem a könyvespolcnak, amitől elájult. Kivonszoltam a testét a tengerpartra, és legurítottam a hullámokig. Ő magához tért, és homokot kezdett köpni. Ráfogtam a kést, és azt mondtam neki, hogy induljon el, és csak menjen, és ha egyszer is eszébe jut akár csak visszanézni, akkor végzek vele. Ő engedelmeskedett, én meg addig bámultam utána, amíg egy sötét pöttyé nem zsugorodott a szürke parton, majd teljesen eltűnt. Utána egy évig nem láttam embert.

Carmen Maria Machado 1986-ban született a pennsylvaniai Allentownban, apai nagyapja Kubából menekült át az Egyesült Államokba, majd munkája révén találkozott későbbi feleségével, aki II. világháború idején Ausztriából menekült el. Főként novellákat ír, írásaival több díjat is nyert, és sok kreatívírás kurzuson és workshopon vett részt, tapasztalatai és stílusa ezeken keresztül csiszolódott leginkább.

Minden novella egy-két adott témára épül, ami erőteljesen jelen van a nők életében: a szexualitás eltérő megélése; az anyaság, az anyává válás, mint élmény többféle leírása, hiszen két nő nem élheti meg ugyanúgy az egészet, de ugyanaz a nő sem két különböző terhességet/szülést; a felszín alatt megbújó egyenlőtlenség; a különféle testképzavarok, amelyek férfiakat is sújtanak, de sokkal nagyobb számban nőket, és mindezeket vagy varázslatos mesébe, vagy bizarr fantazmagóriába csomagolva dobja elénk, de néha csak csupaszon, önmagában kapjuk meg. Nagyon érdekes élmény volt ezt a könyvet olvasni, és azt hiszem, fogom még olvasni a későbbiekben is. Ahogyan Machado megjelenítette azokat az ordító, hatalmas kis apróságokat, amelyek miatt és amelyekkel együtt a mi társadalmi megítélésünk másabb, mint azon szerencsés embertársainké, akiknek a személyi száma egyessel kezdődik... az elgondolkodtató, megrázó és felrázó, húsba vágó. 

Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek csapatának! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Kövess minket Facebookon!

 

Agave Könyvek, Budapest, 2020
288 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789634197041
Fordította: Ács Eleonóra, Ballai Mária, Farkas Veronika, Nagy Mónika, Török Krisztina, Orosz Anna, Bosnyák Edit, Molnár Berta Eleonóra

Utazások Középföldén - egy appvezérelt társas A Gyűrűk Ura világában

 

Társasjáték - A Gyűrűk Ura - Utazások Középföldén

Nemrégiben magyarul is megjelent az Utazások Középföldén társasjáték - mi pedig azonnal le is csaptunk rá, mint régi Gyűrűk Ura rajongók. Mennyiben más, mint a Mansions?

A festés @Sorastro munkája.

A játékot eredetileg a Fantasy Flight Games (FFG) adta ki, amely a mai társasjátékos világban az egyik legnépszerűbb ameri-típusú, történetközpontú játékokat kiadó cége. A magyar változatot a Delta Vision hozta el nekünk. A tartozékok megszokott minőségűek, bár a lapkák hajlamosak vetemedni, főleg a két nagy csatatérkép. A figurák azonban talán egy fokkal szebbek, kidolgozottabbak is, mint a megszokott - tökéletes alapanyagok a minifestéshez. 

A játékhoz tartozik egy applikáció is - immár az is elérhető magyar nyelven, bár itt volt némi csúszás a fizikai megjelenés és az app magyarítása között, noha maga a játék is másfél hónapot késett magyarul a járvány miatt (gondolom). Lépéseinket, az ellenfelek képességeit és a térkép finomságait, tárgyainkat és képességeinket egyaránt az app tartja nyilván és számol velük. Teljesen nélkülözi a kockadobást, de azért van benne randomitás: kockák helyett paklit építünk, és abból húzunk megadott számú lapot, háromféle lap van a szimbólumokat tekintve: siker, lelkesedés és semmi. Ahány sikert tartalmaz, annyi sikerünk van az adott próbára, ez persze módosítható előkészített kártyákkal, tárgyakkal és lelkesedésekkel. 

A festés Bo Jørgensen munkája.

A játékban sokkal nagyobb az applikáció adta lehetőség és változatosság: sok különféle méretű kalandtérkép-lapka van, szabálytalan alakúak, mindegyik mező hexákból épül fel, már önmagában ez nagyobb változatosságot ad, mint a szintén appvezérelt Mansions of Madness 2-ben a szabályos négyzet és téglalap alakú lapkák. Kétféle kaland van: utazás és csatatérképen játszódó, a csatatérkép két nagy, öt részre osztott négyzet alakú lapka, két különböző oldallal. Hat hős közül választhatunk: Aragorn, Legolas, Gimli, Bilbó, Beravor és Elena. Az első négyet gondolom senkinek sem kell bemutatni, az utolsó kettő közül előbbi pedig egy északi kósza, ember, utóbbi pedig egy tünde, inkább támogató szerepben.

Felbukkanhatnak persze legyőzendő (vagy csak feltartó, zavaró) ellenségek is: orkok, koboldok, vargok és trollok nyomában járunk, miközben mindenféle ládikók és szeméthalmok között turkálunk, bejárjuk Középfölde vidékeit.

Hogy működik a játék?

A játék elején elindítjuk az alkalmazást, kiválasztjuk a kampányt (magyar nyelven egyelőre egy kampány, az Arnor csontjai érhető el, de van még egy 2499 Ft-ért megvásárolható DLC angol nyelven, illetve kint már megjelent egy fizikai kiegészítő is a játékhoz új kampánnyal, új hősökkel, új szörnyekkel) és a nehézséget (kalandozó, normál és nehéz fokozat van), majd a hőseinket. A játék játszható egyedül is, de minimum két hősnek kell indulnia, maximum 5 hős lehet játékban. Az app is és a hősök kártyái is írják az induló tárgyaikat - ezeket ki kell keresni a 83 tárgykártya közül. Minden hős választ egy szerepet, lehet védő, kapitány, muzsikus, vadász, betörő és felderítő. Mindegyik hőshöz tartozik egy neki szánt szerep, de nem kötelező ezeket választani, és ezek a kampány során, a kalandok között meg is változtathatóak. Minden szerepnek van egy saját, számozott, 12 lapból álló paklija - ezekből lehet fejleszteni a kampány során.

Ezután mindenki összeállítja a pakliját, ami kezdetben 15 lapból áll, és minden hősnek eltérő pakli építhető. 6 lap van benne, ami mindenkinek ugyanaz, ezek az ún. Alap készségkártyák, minden egyes hősnek a saját nevével ellátott, 5 lapból álló készlete van, illetve bele kell keverni a választott szerepének megfelelő készségkártyák közül az első hármat, továbbá egy gyengeség lapot.Ha ez megvan, indulhat is a parti: az alkalmazás megadja, hogy mely térképlapkákkal indulunk és mi található rajta. Minden kör elején egy 2-3 lapos ún. felderítési szakasz van, aminek az a lényege, hogy az összekevert saját paklink legfelső 2-3 lapját megnézzük, és eldöntjük, hogy melyiket hagyjuk a pakli tetején, melyiket tesszük alulra, de egyet meg is tarthatunk közülük, amelynek a leírt készsége a kör vagy a későbbi körök során is használható. Maximum négy előkészített lapunk lehet. Ezután a hősök lépnek/cselekednek. Minden körben két mezőt léphetnek maximum (kártyák/tárgyak módosíthatják), és cselekedhetnek, pl. interakcióba léphetnek egy jelzővel, támadhatnak, vagy pihenhetnek. Ha minden hős cselekedett, pihent, elvégezte amit akart, jön az árnyfázis, ami során az ellenfelek lépnek, támadnak, növekszik a fenyegetés (ez jelzi a játék végét, addig, amíg nem telik be, kereshetitek a célt és felfedhettek tárgyakat, egyebeket).

Alapvetően a saját pakli az, ami meghatározó, illetve a készségek. Ötféle készség van: erő, bölcsesség, ügyesség, lelkierő és ész, minden karakternek más-más értékekkel 2-4 között. Ez az érték jelzi, hogy támadás vagy egyéb próbák során hány kártyát húzunk fel a pakliból. A sikerek száma korlátozott, a kezdőpakliban azt hiszem, összesen 4 van, de ez később növelhető, illetve módosítható mindenféle előkészített kártyával/lelkesedéssel. Amint vége az árnyfázisnak és jön egy újabb akciófázis, amikor a hősök cselekednek, elsőnek frissítik a paklijukat, vagyis újrakeverik és húznak felderítést. 

A harc is a készségekkel működik, minden hősnek van egy fegyvere, Aragorn pl karddal indul, aminél az erőt kell használni. Aragorn ereje 3, tehát 3 lapot húzhat fel. 1 siker esetén 2 sebzést, 2 siker esetén 5 sebzést okoz, a sikerek és a sebzések száma is módosítható megfelelő előkészített kártyákkal. Legolas pedig íjász, nála az ügyesség számít, és így tovább.

Röviden és nagy vonalakban ennyi a játékmenetről, most nézzük a személyes élményeket.

Nekünk ugye megvan (és a kedvencek között tartjuk számon) a Mansions of Madness 2, ami szintén egy applikáció által vezérelt társasjáték. Igazából a játékmenet nem sokban különbözik a két játékban, annyi, hogy az egyikben kockadobás van a próbák során, a másikban meg pakliból húzunk, de ezen felül a sebzés mechanikája is szinte ugyanaz, viszont egészen más a játékélmény, és sokkal jobban kihasználja az applikáció adta lehetőségeket.

A festés @Sorastro munkája.

Harmadjára kezdtük újra a játékot. Elsőre úgy gondoltuk párommal, hogy mindketten két karaktert irányítva vágunk bele, így lett Gimli és Bilbó párom (szokás szerint... mindig a törpöket/kisnövésűeket választja mindenhol), Legolas és Beravor pedig én. Megtartottuk az eredeti szerepeiket, el is meneteltünk (hol sikerrel, hol kudarccal) az ötödik kaland környékére, amikor konstatáltuk, hogy kiba... szóval hogy nagyon nehéz a játék. Egyik karakter meg is halt (megint), a kalandot elvesztettük (megint), és egyszerűen annyi az ellenfél és akkora a térkép, annyi a lehetőség, hogy esélyünk sincs időben megtalálni a célt úgy, hogy túl is éljük. Kicsit utánaolvasgattunk, és kezdtünk lelombozódni, mert tényleg úgy éreztük, hogy túlságosan nehéz a játék. Egyébként normál módban indítottuk, milyen lehet a nehéz?? Több külföldi fórumon is panaszolták, hogy négy karakterrel irreálisan nehéz sokszor, hogy szinte csak az az egy út a jó, azon tudunk végigmenni időben, amit a készítők kitaláltak, de hát annyi a lehetőség, honnan tudhatnánk, melyik az? Honnan tudjuk, melyik keresésjelző a fontos és melyik csak kvázi felesleges elterelés (mindegyik ad valami bónuszt, ha sikerül a próba, de némelyik nem ér annyit, hogy megérje, míg más ismeretet - ezekből lehet fejleszteni a tárgyainkat - vagy újabb felfedett térképrészletet, létfontosságú információt vagy segítséget ad). 

Ekkor eldöntöttük, hogy elölről kezdjük, legyen most az a két karakter, akik kimaradtak a játékból: Aragorn és Elena. Én szerettem volna Aragorn lenni, a könyvekben/filmekben is szimpatikus a karaktere, így hát párom lett az ismeretlen tündelány. Szintén az ötödik kaland környékén jártunk, szintén normál módban, amikor konstatáltuk, hogy ez a játék még így sem könnyebb, és ha néha nem válunk szét, nem tudjuk teljesíteni a küldetést, viszont annyi az ellenfél, hogy ha szétválunk, akkor Elenát, aki nem épp a legjobb harcos, szinte azonnal megölik... Nem, ez sem lesz így jó. Vesztettünk, megint, Elena meghalt, megint, és megbeszéltük, hogy legközelebb újrakezdjük, és mondjuk Aragorn és Legolas lesz a két hős, mert ők önmagukban is megállják azért a helyüket és tudnak harcolni, bár a készségeik nem a legjobban egészítik ki egymást (a lelkierőnk pl. mindkettőnknek csak 2), de azért nem is rosszak együtt. Na, itt tartunk most, immár a 9. küldetés jön, és eddig - némelyiket épphogy csak, de - egy kaland kivételével mindegyiket megnyertük.

Figurák az Eriador gonosztevői nevet viselő figurapakkból, amely magyarul is megjelent. Hozzáadja a játékhoz Feketeagyart, Gulgotart és Atarint, valamint néhány kártyát. A festés Tomas Dratva munkája.

Két fontos észrevételem van a játékkal kapcsolatban: az első, hogy az első néhány kalandon átmentünk vagy hatszor (volt, hogy csak úgy, tábla nélkül, este belenéztem az appba, egy, az eredetitől független kalandba, mert meg akartam lesni, mi lesz az eredmény, ha mást választunk egy-egy lehetőségnél), és persze egy történetet mesél el az egész, a fő cél mindig ugyanaz, de mégis teljesen más volt a játéktér felépítése is, és más és más lehetőségek és esetleges tárgyak tárultak elénk, tehát a játék jól kihasználja az applikáció adta randomitás lehetőségét, az újrajátszás foka elég magas, akkor is, ha a fő történetszálat már ismerjük. Ehhez jön az, hogy tényleg nagyon különböznek a hősök is, meg a kezdőpaklijuk is, szóval simán újrajátszható a játék akár többször is, úgy, hogy élvezetes is maradjon. (A Mansionsre ez kevésbé jellemző, csak némi idő elteltével vagy új kiegek, DLC-k vásárlásával.) 

A második észrevételem az, hogy hatalmas nagy szakadék van a kalandozó mód és a normál mód nehézsége között, sokkal nehezebb a normál, mint a kalandozó, sokkal több az ellenfél. Persze a kalandozó inkább arra jó, hogy felfedezzük a térkép minden zegzugát, a normálban viszont erre nincs idő, menetelni kell a cél felé. 

Személy szerint a játék egyébként nem adja vissza A Gyűrűk Ura hangulatot. Oké, viszonylag jó (bár néha nevetséges) szövegek, meg hát mégis Középfölde tájain utazunk, ott a Borbuggyan, meg ott vannak a hősök, de akkor is. Tőlem aztán lehetne ez egy akármilyen random fantasy is. Olyannyira vártam az elején A Gyűrűk Ura hangulatát, és annyira nem kaptam meg, hogy aztán egy hétvége alatt ledaráltam a (rendezői változatos) filmeket, amelyek szerintem még ma is tökéletesen megállják a helyüket (látványban is), noha idestova 18-20 évesek, és aztán elkezdtem (újra)olvasni a könyvet is. Ez egyébként ahogy észrevettem, abszolút egyéni dolog, mert más játékos meg épp arról számolt be, hogy nagyon jól visszaadja neki A Gyűrűk Ura világának élményét.

Egy-egy kaland egyébként 1, maximum 1,5 óra alatt lejátszható, a csatatérképes megmozdulások kicsit gyorsabbak - a kisebb hely miatt is -, mint az utazótérképes kalandok.

És ki ne felejtsem a grafikát! Az első társasjáték, ahol konkrétan első dolgom volt megnézni, miután kibontottam, hogy kiknek a nevéhez fűződik a grafikai megvalósítás. (Egyébként több tucatnyi grafikus dolgozott a külcsínyen.) Gyönyörű! A kártyák illusztrációi, a térképlapkák, a figurák kinézete, az egész design nagyon jól sikerült, látszik, hogy nem spóroltak rajta. Sajnálom, hogy ennyire aprócska kártyák vannak benne, csak azért, mert nagyon picikék a képek. A kedvenceim épp ezért a gyengeség kártyák, amelyek semmi jót nem adnak, de az egész lap a kis kereten kívül egy szép, a világhoz illő kép. Ha esetleg húzni kell egy új gyengeségkártyát a pakliba, akkor mindig átnézem őket, és aszerint választok, hogy épp melyik kép tetszik a legjobban, lévén semmi jelentősége nincs igazából, hogy melyik gyengeség van a paklimban. :) Egyedül Legolas figurájával nem tudok megbarátkozni: túl esetlen, vastag az íja. Értem én, hogy műanyagból ennél kecsesebbet, úgy, hogy tartósabb is legyen, nem lehet, de akkor is, ez az egyetlen problémám. Meg az, hogy teljesen máshogy néznek ki, mint a "megszokott" figurák. Azt is értem, hogy miért, vaskos jogdíjakat meg ilyesmiket fizethettek volna még a New Line Cinemának is, nem csak Tolkien jogutódjainak, de akkor is kissé mindig furcsa a fekete hajú Legolast vagy a teljesen másképp kinéző Gimlit, Bilbót látni. És nagy dilemma, ha festésre adjuk a fejünket, akkor Legolas szőke legyen, vagy legyen fekete, mint a játékban?...

Akad azonban egy harmadik fontos észrevételem is: vannak problémáim a játékkal, néha túl nehéznek, rohanósnak érzem a kalandokat, amikor nincs időnk felfedezni, és személy szerint hiányzik a kockadobás, én szeretem a Mansionsben azt, hogy kockák döntik el a próba sikerét, de az biztos, hogy nem sok játék van, amivel rövid időn belül hajlandóak lennénk harmadjára is elölről kezdeni, mert túl használhatatlan kombinációt alkottunk. Szóval alapvetően tetszik a játék, és biztos, hogy majd a házi készletünk része lesz a fizikai kiegészítő is. Meg a DLC is ott lesz az eszközeinken. De most megyek, mert el kell jutnunk Atarin csapatai előtt a Borbuggyanhoz. (Szerk.: Nem sikerült, Atarin megelőzött :()

A játék magyar nyelvű verziója megvásárolható ide kattintva, a magyar kiadó, a Delta Vision oldaláról!

A játék BGG-s adatlapja elérhető ide kattintva.

Mansions of Madness - Csak meg ne őrülj!

Kövess minket Facebookon!

A posztban szereplő képek a játék BGG oldaláról, az FFG oldaláról, illetve a magyar kiadó oldaláról származnak!