A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

 

Könyvajánló - Carlo Rovelli: A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

Ha tudni szeretnél valamit a fizikáról, a régi és az új tudományról, a kvantumgravitációról, akkor ne keress tovább: ez a te könyved!

 Rendhagyó módon engedjétek meg, hogy rögtön ide a poszt elejére betegyem a könyv előszavának egy-egy részletét. Ennél az előszónál jobb ajánlót ugyanis nem tudnék írni. Ha ez nem fogott meg, nem varázsolt el, és nem akarsz a hatására még többet olvasni Carlo Rovellitől, akkor ne is olvass tovább.

Megszállottjai vagyunk önmagunknak. A magunk történelmét tanulmányozzuk, a magunk lelki működését, a magunk filozófiáját, a magunk irodalmát, a magunk isteneit. Tudásunk jókora része voltaképpen az ember szüntelen körözése önmaga körül; mintha az egész világmindenségben mi lennénk a legfontosabbak.  A fizika, azt hiszem, azért tetszik nekem, mert ablakot nyit a világra, és messzire tekint -  szinte friss levegőt enged a házba.
Amit az ablakon át látunk, az folyamatosan csodálattal tölthet el bennünket.  Nagyon sokat megtanultunk már az univerzumról.  Az évszázadok alatt rájöttünk, hogy korábban mennyi mindenben tévedtünk.  Azt hittük, hogy a Föld lapos és mozdulatlanul nyugszik a világ közepén. Úgy hittük,  hogy az univerzum kicsi, és semmit sem változik.  Úgy hittük hogy az ember valami különleges fajta, és nincs rokonságban más állatokkal.  Rájöttünk, hogy léteznek kvarkok, fekete lyukak, fényrészecskék, térhullámok, és hogy különleges molekuláris szerkezetek vannak testünk minden sejtjében. Az emberiség olyan, mint egy gyerek, aki felnövekedvén döbben rá arra,  hogy a világ jóval több, mint az ő kis szobája vagy a játszótere:  hogy a világ hatalmas, ezernyi dolog vár benne felfedezésre, és számtalan olyan gondolatot ébreszt, amelyek eltérnek attól, amelyet kezdetben megfordultak a fejében.  A világegyetem sokarcú és határtalan; folyamatosan egyre újabb és újabb aspektusait fedezzük fel. Minél többet tudunk meg a világról, annál inkább csodáljuk változatosságát, szépségét és egyszerűségét.

De minél többet fedezünk fel belőle, annál inkább be kell látnunk, hogy sokkal többet nem tudunk, mint tudunk.  Minél nagyobb teljesítményűek a távcsöveink, annál szokatlanabb és váratlanabb képet mutat az égbolt.  Minél jobban megfigyeljük az anyag parányi részleteit, annál jobban megismerjük mélyszerkezetét. Ma már szinte egészen az ősrobbanásig ellátunk, addig a 14 milliárd évvel ezelőtti pillanatig, amikor megszületett az égbolt összes galaxisa; de már kezdjük sejteni, hogy a Nagy Bummon túl is van valami. Megtanultuk, hogy a tér görbül, és lassan már azt is pedzegetjük, hogy ez a tér rezgő  kvantumszemcsék szövevénye. 

Egyre többet tudunk a világ működésének alapszabályairól.Ha megpróbáljuk összeszedni mindazt, amit a 20. században a fizikai világról megismertünk, akkor azok nem abba az irányba mutatnak, mint az iskolában megtanult, az anyaggal és az energiával, a térrel és az idővel kapcsolatos gondolatok. A világnak olyasféle elemi szerkezete látszik kibontakozni, amelyet kvantumesemények nyüzsgő sokasága gerjeszt, s nincs benne sem idő, sem tér.

(...)

Mi is mind egy barlang mélyén élünk, a tudatlanság, az előítéletek láncaihoz kötözve, s gyenge érzékeink csupán árnyakat mutatnak nekünk. Ha megpróbálunk távolabbra látni, az csak összezavar bennünket: nem vagyunk hozzászokva. De megpróbálkozunk vele. Ez a tudomány. A tudományos gondolat feltárja a világot, újraértelmezi, és egyre jobb képekkel igyekszik a segítségünkre lenni: arra tanít bennünket, hogy egyre hatékonyabban gondolkodjunk. Látnoki erejével megrendíti az előítéletes gondolatokat, segíti a valóság új területeinek felfedezését, és újabb, hatékonyabb képeket alkot a világról. Ez a kaland a felhalmozott tudás egészén alapszik, a lényege mégis a változás. A világ határtalan és a szivárvány színeiben játszik, s mi neki akarunk indulni a felfedezésének. Elmerülünk a titokzatosságában és a szépségében; és a látóhatáron túl még feltáratlan területek rejtőznek. A határozatlanság és tudásunk bizonytalansága, amint azzal a tudatlanságunk végtelen szakadékaiba letekintve szembesülünk, nem teszi értelmetlenné az életet, épp ellenkezőleg: értékessé teszi.

Azért írtam meg ezt a könyvet, hogy elmondhassam, mi teszi nekem olyan csodálatossá ezt a kalandot. Írás közben olyan olvasót képzeltem magam elé, aki nem sokat konyít ugyan a fizikához, de szeretné tudni, mit értünk már a világ elemi történéseiből, és mit nem értünk még, és hogy merre keresgélünk tovább. De azért is írtam, hogy valamiképpen megpróbáljam érzékeltetni, hogy a valóságnak milyen lélegzetelállítóan szép panorámája tárul fel ebből a perspektívából.
(...)

Ugye olvasni akarod tovább is? Tényleg egész a gyökerektől indulunk: az ókorból, valamikor 2500 évvel ezelőttről, amikor a tudásanyagot és a megismerést egy fontos új eszme tette könnyebbé: a kételkedés lehetősége. Elengedték a mítoszokat és a meséket, és megpróbálták megismerni a világot elemi önmagában, a természetét. Ez a gondolati forradalom hatalmas változásokat hozott a tudományban, és csakhamar rájöttek elődeink arra, hogy a Föld gömbölyű (illetve geoid), hogy létezik egy kicsi, apró, akkor még oszthatatlannak vélt részecske, amely mindent felépít, és így tovább. Csüggesztő is, sőt, kifejezetten dühítő, de közben meg felemelő is belegondolni abba, hogy a mai fizikai tudásunk alapja 2500 éve már megvolt, csak aztán hála a politikának, a hatalomnak, az egyházaknak, ezt a tudást évezredekre jóformán elfeledtük. 

2500 éves utazást teszünk a jelenig, sőt, megkapargatva a jövőt Rovelli a tudomány nagyjainak nagy (fontos, és idevágó) elméletein át bemutatja, hogyan változott és bővült a tudásunk, hogyan szélesedett a látómezőnk, hogy mikor tévedtünk, és hogy mit hozhat a jövő. Rövid, de annál velősebb könyvecske ez, az utóbbi évek egyik legjobb tudományos, tudománytörténeti, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő könyve ez mindenről, ami körülvesz minket, és amiről a legegyszerűbb emberben is megfogalmazódnak a kérdések: mi a tér? Mi az idő? Mennyire érthetjük a kvantumvilágot? A könyv alcíme A dolgok elemi szerkezete, és ennél pontosabban és rövidebben nem is lehet meghatározni, mi az, amit körbejár a 13 fejezetben. 

Carlo Rovelli 1956-ban született Olaszországban, tudományos munkáját hazáján kívül az Egyesült Államokban végezte, jelenleg Franciaországban él és dolgozik. Küldetésének és feladatának tartja a tudomány népszerűsítését, és hozzá kell tennem, hogy tényleg nagyon jó ebben. A kortárs, ma élő és alkotó tudósok közül alig egy maréknyit tudok kiemelni, aki nagyon fontos és jó munkát végez e területen, közülük ő az egyik. (Az amerikai Michio Kaku (elméleti fizikus, húr-térelmélet, jövőkutatás), az amerikai Neil deGrasse Tyson (asztrofizikus), a brit Simon Singh (elméleti és részecskefizikus), és az amerikai David Eagleman (agykutató, neurológus) az, akit még ide tudok sorolni hirtelen.)
Rovelli szakterülete a hurok-kvantumgravitáció (vagy hurokgravitáció és kvantumgeometria), amely egy olyan elmélet, ami megpróbálja összeegyeztetni a látszólag egymásnak ellentmondó kvantummechanikai elméleteket az általános relativitáselmélettel, a könyvben pedig megkísérli bemutatni mindkettőt.

De ha semmiben sem vagyunk biztosak, hogyan bízhatunk a tudomány állításaiban? A válasz egyszerű: a tudomány nem attól megbizható, hogy biztos válaszokkal szolgál. Hanem mert a ma adható legjobb válaszokat adja. A tudomány adja a legtöbbet abból, amit a problémákkal küzdve sikerült megtudnunk. És éppen a nyitottság, a mindenkori ismeretek szakadatlan kétségbevonása teszi, hogy a tudomány válaszai a ma tudható legjobb válaszok: ha jobb választ találtál, akkor az tudománnyá válik. Einstein azzal, hogy jobb válaszokat adott Newtonnál, nem tette kétségessé épp ellenkezőleg: megerősítette – a tudomány alkalmasságát a legjobb válasz megadására.
A tudomány válaszai tehát nem azért hihetőek, mert véglegesek volnának. Azért hihetőek, mert nem véglegesek. Hihetőek, mert ezek a ma adható legjobb válaszok. És azért a legjobbak, mert nem véglegesnek tekintjük őket, hanem javíthatónak. Tudatlanságunk tudata teszi a tudományt megbízhatóvá. És megbízhatóságra van szükségünk, nem bizonyosságra.Igazi bizonyosságok ugyanis nincsenek, és soha nem is lesznek a birtokunkban, hacsak behunyt szemmel nem hiszünk valamiben. A legmegbízhatóbb válaszok a tudomány válaszai, mert a tudomány már meghatározása szerint is a legmegbízhatóbb válaszokat keresi, nem a bizonyosságokat.

Stílusát olyan nagy elődökhöz hasonlítják, mint pl. Richard P. Feynman, aki érthetően, humorosan, mégis mélyrehatóan és érdekesen volt képes felvázolni a tudomány akkori állását. Véleményem szerint a mai fakenews-okkal és populista butaságokkal telített világban a tudománynépszerűsítők végzik az egyik legfontosabb munkát. Ma, amikor nagyon sok helyen a tudományt ellehetetlenítik vagy korrumpálják, és sokszor névtelen és méltatlan "tudósok" azok, akik talán meggyőződésből, talán bosszúból, talán csak pénzért, vagy talán az 5 perc hírnévért első látásra is a legalapvetőbb tudományos tényeket is mellőző és meghazudtoló elméletekkel állnak elő (most, a COVID-19 kapcsán különösen elszaporodtak ezek); és amikor a tudományos nevelést, mint olyat, egyre inkább háttérbe szorítják; amikor tömegek élnek és nőnek fel úgy, hogy a legalapvetőbb természettudományi tényekkel és működésekkel nincsenek tisztában, de amikor az információ ezer helyről áramlik felénk; amikor sorra nőnek ki a földből és szaporodnak a konteós "klubok" a laposföldesektől a belsőföldeseken és oltáselleneseken át a reptoid-hívőkig, sőt, immár a büszke maszktagadókig; és amikor nagyon úgy néz ki, hogy életmódunkkal kipusztítjuk saját magunkat is, a tudomány az, ami megmenthet. Nem vagyok benne biztos, hogy meg kéne menteni minket. Oké, most szelíd voltam. Igazából nagyon is biztos vagyok benne, hogy nem kéne. De azért valahol mégis van egy aprócska, javíthatatlanul és undorítóan derűlátó és optimista részem. Ha tudnánk élni a lehetőségeinkkel (és nem visszaélni, ahogy évezredek óta tesszük), és létrehozni és megóvni egy tényleg élhető környezetet, akkor méltóak lennénk a megmentésre. De véleményem szerint egyetlen esélyünk erre a tudomány. Amit a politika és az irányítható tömeg kézben tart... Szóval ma, ebben a világban a legérdekesebb, legszebb és talán legfontosabb munkája a tudósoknak és a tudományt népszerűsítőknek és ismeretterjesztőknek van. Közülük pedig Carlo Rovelli a maga szakterületén kiemelkedő munkát végez. Ajánlom a könyveit bárkinek.

Köszönöm a lehetőséget a Park Könyvkiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

 

Park, Budapest, 2019
248 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789633555507
Fordító: Balázs István