Az Enigma feltörésének igaz története

 

Könyvajánló - Dermot Turing: X, Y, Z - Az Enigma feltörésének igaz története

Milyen munka vezetett az Enigma sikeres feltöréséhez? És hogyan vált ennek egyik legfőbb alakjává Alan Turing és Bletchley Park?

Dermot Turing nagy fába vágta a fejszéjét, amikor eldöntötte, utánajár nagybátyja, a híres Alan Turing  és társai munkásságának. A kutatók munkáját megnehezítette a tény, hogy nagyon sok, az ügyben döntő jelentőségű irat évtizedekig titkosítva volt, mára azonban a legtöbb anyag titkosítása feloldásra került, a kötet törzsanyagát a francia Gustave Bertrand több száz oldalas irata és jegyzetei adták. Gustave Bertrand francia katonai hírszerző, akinek fontos szerepe volt abban, hogy segítse a lengyelek munkáját az Enigma feltörésében, majd ő és társai hozták tető alá a példátlan együttműködést a franciák (X), a britek (Y) és a lengyelek (Z) között. A lengyelek ekkor, az 1940-es évek elején már 10 éve próbálkoztak a német rejtjelező feltörésével, de egy ponton nem jutottak túl. Munkájuk alapjaiban meghatározta a britek próbálkozásait, akiknek végül sikerült is az, amit lehetetlennek gondoltak.

A németek 1918 februárjában nyújtották be a rejtjelező gép szabadalmát, a britek pedig másfél évvel később alapítják meg a kódfejtő és rejtjelező iskolát. 1926-ban a németek már használják az Enigmát, a lengyelek és a britek ugyanebben az évben beszereznek egy szabad kereskedelmi forgalomban lévő gépet tanulmányozásra. 1929-ben a lengyelek is megkezdik az első kriptológiai tanfolyamot. 1936-ban a németek már aktívan használják a továbbfejlesztett Enigmát, amelynek kapcsolótárcsáján naponta változtatnak, 1937-38-ban pedig teljesen új tárcsákat használnak hozzá. 

1939 januárjában megtartják az első X-Y-Z konferenciát, ahol a három ország kriptográfusai, kémei és matematikusai egyezségre próbálnak jutni, ezt megismétlik fél évvel később is. Miután 1939 szeptemberében Németország lerohanja Lengyelországot, a lengyel hírszerzők és kódtörők átköltöznek Párizsba, ekkor érkezik Alan Turing a Bletchley Parkba. A lengyel kódfejtőknek még kétszer kellett menekülni, míg végül többségük a németek kezére jutott. Eközben az ő munkájukat alapul véve Turing és társai Bletchley-ben feltörték az Enigmát, aminek nagy jelentősége volt az európai háború gyors lezárásában. 

A kötet alapos, részletes, rengeteg dologra kiterjed a lengyel, francia és brit kódfejtők életétől, meneküléseiktől, megpróbáltatásaiktól kezdve munkásságuk bemutatásáig. Egy egészen más, ha úgy tetszik, titkos története ez a második világháború korszakának. A könyv elsősorban Gustave Bertrand és Gwido Langer, az osztrák-magyar születésű lengyel kódfejtő alakjára és sorsára koncentrál, de közben megismerhetjük a nagy előrelépéseket és mérföldköveket a feltörési munkában, és a németek erőfeszítéseit és egyre jobb, alaposabb taktikáit a titkaik  és főként katonai hadmozdulataik védelmére. 

Nagyon érdekes és magával ragadó könyv ez, amelyben egy olyan oldaláról ismertem meg ezt a rövid, de véres korszakát Európának, amely eddig még rejtve volt előttem. A kötet végén található függelékben pedig szó van arról, amit mindvégig hiányoltam egy kicsit: az Enigma működéséről és a feltörési kísérletek bonyolultságáról is, bemutatva egy ún. Zygalski-lapot is. Részletes és érdekes adalék ez a könyv arról is, hogy mi van, amikor a tudomány a hadsereg szolgálatában áll. 

A fordítás Gyárfás Vera munkája.

Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Zombiexpressz

Könyvajánló - Park Dzsó-Szuk és Jon Szang-Ho: Vonat Puszánba - Zombiexpressz

Egy békés vonatútnak indult,
de őrült túlélőtúrába torkolló
zombiapokalipszis lett belőle...

2016-ban meghódította a horrorfilmek rajongóit a Zombiexpressz című koreai film. Nem ritka, hogy egy népszerű filmnek megjelenik a regényesített változata, így született meg Park Dzsó-Szuk és Jon Szang-Ho regénye is Vonat ​Puszánba címen, melyet az Athenaeum Kiadó hozott el a magyar olvasóknak.

A történet főszereplője Szogu, aki egy munkamániás, elvált üzletember. Szöulban él, exe pedig Puszánban. Kislányuknak, Szuannak egyetlen születésnapi kívánsága van csupán: ünnepeljenek az édesanyjával. Szogu beleegyezik a kérésbe és reggel felszállnak a vidékre tartó vonatra. Ekkor még nem is sejtik milyen megpróbáltatásokkal kell megküzdeniük.

Koreában egy vírus indul útjára, amelytől az emberek megveszett vadállat módjára viselkednek. Gyakorlatilag üresszemű zombivá válnak tőle. A fertőzés feljut a vonatra is, ahonnan nincs menekvés. Bárhol próbálnának is leszállni, mindenhol káosz és vér uralja az utcákat. Túl kell élniük az élőhalott hordát, hogy eljussanak a végállomásra, ahol bíznak benne, hogy biztonsággal leszállhatnak.

Ám a rettenetes fertőzés mellett az emberi gyarlóság még nagyobb veszéllyel kecsegtet. Egy ideális világban az egészséges emberek összefognának, hogy nagyobb eséllyel éljék túl az utat, ehelyett legtöbbjüket a saját túlélésük izgatja csupán.

A történet nem kíméli az olvasókat, végig feszült és sötét a hangulat. Sorra hullanak a szereplők. Alig, hogy elindul a vonat Szöulból, megjelenik egy lány a vonaton egy lábsérüléssel, majd rohamot kap és őrjöngő fenevad módjára veti rá magát más emberekre. A fertőzöttek száma pillanatok alatt brutálisan elszaporodik. És ne a megszokott belassult, épp szétesni készülő zombikra gondoljunk, mert ezúttal aktív, gyors és vérszomjas vadállatok veszik át a megszokott zombik helyét.

Közben megismerünk néhány hétköznapi figurát, akiknek komoly szerep jut a túlélésben. Többek között egy idős testvérpár, egy szerelmespár, egy terhes asszony és a férje, egy hajléktalan és egy üzletember. A kötetben láthatjuk, hogy kényszerülnek bujkálni, milyen cseleket alkalmaznak, hogy átverjék a zombikat, közben pedig a szereplőkkel együtt az olvasó is rádöbben, hogy bizony bármikor elérkezhet a vég. Oké, lehet hogy nem épp egy zombisereg által, de értitek.

A szerzőpáros nagyon jól érzékelteti a feszültséget, külön rémisztő, ahogy részletesen leírják, hogy mennyire gyors az átalakulás folyamata onnantól, hogy egyik pillanatban még egy teljesen normális figura ül velünk szemben, a következőben pedig egy kifehéredett szemű szörnyeteg. Szép kis vérfürdő zajlik le a kevesebb, mint három órás út alatt a Puszán expresszen minimális túlélővel a végén. Akik imádják a zombis történeteket, tuti nem fognak csalódni. Nekem eddig a film kimaradt, de azt hiszem kénytelen leszek pótolni, pláne, hogy úton a második rész. :)

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Fordította: Németh Nikoletta

Kövess minket Facebookon!

A mainál kicsit kínosabb világjárvány a középkorból

Hugicám, a sorozatgyilkos

A belülről megírt Balaton

 Balaton-part, forró nyár, Leó jégkrém, szocializmus, honeckerpapucs, NDK, a szocializmus gazdagjainak és kisembereinek nyári világa, kettős beszéd, megbicsaklott sorsok, titkok, hazugságok és megint csak Balaton, Balaton, Balaton. 

Újabb izgalmas kalandok az Árnyvadász univerzumban!

Könyvajánló - Cassandra Clare: Gonosz fortélyok trilógia

Egy különleges világ, ahol az emberek mellett élnek az alvilágiak, vámpírok, vérfarkasok, boszorkánymesterek és tündérek, valamint az árnyvadászok, akiket egy angyal alkotott, hogy megtisztítsák a Földet a démonoktól. Öt év telt el a Sötét háború óta, de újabb veszély fenyegeti az árnyvadászokat. Ki fogja őket megmenteni?

Cassandra Clare 2007-ben előrukkolt egy izgalmas világgal, amely rengeteg könyvrajongót meghódított. Az Árnyvadász univerzum tizenhárom regénye és húsz novelláskötete jelent már meg magyar nyelven, hogy számtalan rajongót gyűjtsön magának. A szerző parádés világépítése vonzotta be ezt a sok rajongót. Egy világ, ahol az emberek, vagyis a mondénok mellett élnek az alvilágiak, a vámpírok, vérfarkasok, boszorkánymesterek és tündérek, valamint az árnyvadászok, akiket egy angyal alkotott, hogy megtisztítsák a Földet a démonoktól.

Egy egész mitológiát álmodott meg, egy világot rendkívül részletesen, mindezt pedig megspékelte izgalmas, változatos karakterekkel, akiket könnyű megkedvelni vagy épp megutálni. A nyelvezete könnyed, a történetekben akadnak humoros jelenetek, vidám, szomorú és dühítő események, fordulatok és persze főgonoszok, akik miatt izgulhatunk kedvenceinkért. És ezúttal is találkozhatunk olyan szereplőkkel, akik az árnyvadász univerzum korábbi regényeiben már megismertünk.

A Gonosz fortélyok trilógia A végzet ereklyéi sorozat lezárása után öt évvel kezdődik. Aki nem olvasta azt a sorozat, de tervezi és nem rajong a spoilerekért, annak javaslom, hogy kezdjen azzal, mert ez a trilógia rengeteg fontos momentumot érint abból a sorozatból. Na, de mi is történik ezúttal az árnyvadászok univerzumában? Az első kötet a Lady Midnight – Éjfél kisasszony címet kapta.

A Sötét háború megtizedelte az árnyvadászokat. A Los Angeles-i intézetben él a háborúban elárvult Emma Carstairs és  a Blackthornok. Legjobb barátja, parabataia, Julian Blackthorn, valamint testvérei, Livvy, Ty, Dru és Tavvy. Emma szinte már megszállottan keresi szülei gyilkosát. Bosszút esküdött és bármikor képes magát veszélybe sodorni, amikor egy apró nyom kerül az útjába.

A történet fontos szereplője még Christina Rosales, aki szintén árnyvadász és velük él az intézetben. A sors fura fintora, hogy Emma nyomozása során rájön, hogy számos holttest viseli ugyanazokat a démoni jeleket, mint amiket öt éve szülei holtestére véstek. Mondénok, árnyvadászok és tündérek is áldozatul estek. De itt még nem érnek véget a bonyodalmak.

Egy nap a hidegbékére fittyet hányva megjelenik egy küldöttség a tündérek udvarából, akik alkut ajánlanak: a segítségükért cserébe visszakaphatják az öt éve a vadűzésbe elragadott legidősebb Blackthorn fivért, Markot. A fiatalok pedig mindent megtesznek, hogy a fiú, aki bár az elején furán viselkedik, visszataláljon hozzájuk.

A történet izgalmas, drámákkal, érzelmekkel teli. Akad egy kis szerelmi vívódás, baráti és testvéri szeretet, hűség, öröm, félelem, fájdalom, ármány, árulás és egy gonosz szekta, aki áldozatok gyűjt egy sötét varázslathoz. Folyamatosan pörögnek az események, nincs idő unatkozni. Megismerjük alaposan ezt az összetartó családot, hogy mi mindent képesek megtenni egymásért és, hogy a szerelem bizony képes őrültté tenni az embert. Tetszett a kötet a csavarral a végén, az ármányokkal, még a szerelmi vívódások is elfértek.

És akkor jöhet a trilógia második része, az Árnyak ura. Az első részben legyőzték a sötétséget és végre Emma lelke is megnyugodhat, hisz megbosszulta szülei megölését. De szegény lány most sem lehet szabad, ráadásul ezúttal egy másfajta harc vár rá, ahol hiába a lehengerlő kardforgatás, az most nem segíthet rajta. Nehéz titkot cipel és saját boldogságát is feladja azokért, akiket szeret.

Ezúttal még több szereplő szempontjából leshettünk bele az események sodrásába, ami kifejezetten tetszett. Szuper volt, hogy rengeteg időt töltöttünk Tündérföldén, így jobban megismertük ezt a részét is ennek a páratlan világnak. Kaptunk egy szép szeletet a Tündérek és Ellentündérek udvarából és rájöttünk, hogy az első kötet gaztetteihez nagyon is sok közük van, mert bőven akadnák odaát, akik gyűlölik az árnyvadászokat és a vesztüket kívánják.

Ezúttal sincs hiány eseményekben, de az igazi akciókra elég sokat kell várni. Végignézzük Emma és Julian szenvedését, miközben Emma Markkal kavar, persze ez csak trükk, hogy elkerülhessék az átkot. Mark is az érzelmeivel küzd. Egy része visszavágyik a szélbe, a szabadságba, amit a Vadűzés nyújtott, de közben érzi, hogy ott a helye a családja, s velük az árnyvadászok között. Ott van Kit is, aki szintén vívódik, méghozzá önmagával, de közben szép lassan épül be Livvy és Ty kis csapatába és lassan elfogadja, hogy talán mégis az árnyvadász lét van számára megírva. 

Azt hihetnénk, hogy az első rész végével egy kis nyugi vár a csapatra, de nyilván nem véletlen, hogy a fiatalok kikötöttek Tündérföldén, ahol ráadásul meg kell menteniük a bajba jutott herceget, ráadásul épp démonok is el akarják pusztítani a világot. A sor itt nem ér véget, mert bizony a tündérek is az angyal pusztulására vágynak. Ez nem elég? Hát nem, mert lelkileg is kőkemény próbákat kell kiállniuk.

Jobban megismerkedünk a parabataiok átkával, aztán megjelennek a centúriók az intézetben és kiderül, hogy politikai csatározások színterévé válik az intézet. Felbukkan Christina régi szerelme és gyerekkori barátja is, ami szintén hoz egy kis zűrt a szereplők mindennapjaiba. Mindenki a feltámasztott nőt keresi, s közben egyre veszélyesebb helyzetekbe kerülnek, sőt, el kell hagyniuk otthonukat és kikötnek Londonban is.

A világépítés, a pazar fantasy elemek és a sodró lendületű cselekmény miatt én is imádom Cassandra Clare könyveit. A romantikus vonal engem nem szokott különösebben érdekelni és nem is ezért olvasom a könyveit,  de elférnek, viszont úgy érzem ebben a könyvben túllőtt a célon. Minap beszélgettem egy barátnőmmel és ő kifejezetten szerette, engem viszont rettenetesen idegesített, hogy most szinte mindenki szerelmes valakibe, akibe nem kéne, mindenki mással van, mint akivel lenni akar, állandó a drámázás, a szívfájdalom, az olthatatlan vágy valaki iránt, akit nem kaphatnak meg (vagy csak azt hiszik, hogy nem kaphatják meg). Egy-két szerelmi vonal még elfér, de az, hogy a főszereplők nagyja önmagát is keresi meg közben még szerelmi drámázik is...ezeknél az oldalaknál már erős volt a kísértés, hogy félredobjam a könyvet.

Szerencsére nem tettem, mert a második rész egy nagyon pörgős, váratlan eseménnyel ért véget, így izgatottan vettem kezembe a harmadik kötetet, az Éjsötét Királynőt.

A Tanácsteremben történtek megtörik az árnyvadászok világát. Az ártatlanok vére esélyt ad az elvakult, alvilágiakat elnyomó Cohorsnak, melyet a második részben megismert pszichopata, Zara apja vezet. Aki ráadásul megtudja Emma és Julian titkát és egy vesztes küldetésre kényszeríti őket Tündérföldére.

Ez a kötet nem szűkölködik izgalmas és érdekes eseményekkel. Dimenziókapu, út egy másik világba, ahol Sebastian az úr, egy különös kór, ami a boszorkánymestereket kínozza és persze a parabatai átok, amely sokak végzete lehet. A Blackthornoknak "csupán" annyi a dolga némi külső segítséggel, hogy leleplezzenek egy galád összeesküvést és megmentsék az árnyvadászokat.

Nem is tudom mit lehet írni, ami nem spoiler :D Többen is küzdenek a gyásszal, Ty egy őrült küldetést hajszol Kittel, amivel mindenkit veszélybe sodor és ebbe Drut is bevonják kicsit, Julian és Emma keresi a megoldást az átkukra, miközben a Cohors elleni harcban központi szerepet vállalnak, Helen és Aline próbálnak boldogulni egy új helyzetben,  Tavvy még mindig túl pici ahhoz, hogy igazán komoly szerepe legyen, Mark, Kieran és Christina különös triója kezd alakot ölteni, Diana és Gwyn románca sokakat megment, közben kiderül, hogy nem minden tündérherceg olyan vérszomjas, mint az apjuk, de Mannan lovasai viszont túlságosan is. Amikor pedig azt hinnéd a megoldáshoz egy csodára van szükség, nem is tévedsz nagyot.

Vannak nagyon jó és pörgős jelenetek a könyvben, de akadnak szerintem picit felesleges körök is. Rengeteg szálon fut a történet és rengeteg ember fejébe látunk be, persze akadtak kedvenceim. A Thule-ban tett "kirándulás" például nagyon tetszett. Kaptunk egy szeletet abból a pusztuló világból, amivé válhatott volna minden, ha a háború máshogy alakult volna. Kifejezetten jót tett a könyvnek a csavar, amit Julian érzelmei visszakapcsolása hozott. Egy váratlan, bátor, sőt, vakmerő, mindent vagy semmit terv. De vajon bejöhet egy szinte őrült terv? 

Ebben a kötetben már kezdenek tisztulni a romantikus szálak, számos titok lát napvilágot, vannak izgalmas csatajelenetek, érdekes szövetségek, árulások, ármánykodás, gonoszság, sötét varázslatok és persze szerelem, szeretet, önfeláldozás, kitartás is. Összességében egy jó kis trilógia lett ez, talán egy picit kevésbé boldog befejezésnek jobban örültem volna és lehet, hogy érdemes lett volna lecsípni párszáz oldalt (az én ízlésemnek kissé túlírt több helyen), de az biztos, hogy az Árnyvadász univerzum rajongói nem fognak csalódni benne. Egy ötletes, pörgős, sokszereplős fantasy akcióval, drámával, szerelemmel, pazar világépítéssel, hosszának köszönhetően pedig jó pár napos szórakozást jelent. A végén pedig több szál is nyitva marad, melyeken várhatjuk a további izgalmas történeteket ebben a különleges világban.  

Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző csapatának!

Fordító: 1. rész - Komáromy Zsófia, 2-3. részek: Kamper Gergely

A borítóképekre kattintva elérhetőek a könyvek kedvezményes áron a kiadó honlapján.

Kövess minket Facebookon!

Az árnypiac kísértetei

Globális öngyilkosság

 

Könyvajánló - Jonathan Safran Foer: Globális öngyilkosság

Ha tehát valaki az életét fenyegető válsággal néz szembe, és úgy dönt, nem küzd meg vele, arról kérdezni, hogy reménykedik-e, az annyi, mint azt kérdezni, hogy csodára számít-e, vagy csak beletörődik a halálba.

Sokan és sokféleképpen hívták már fel a figyelmet a társadalmunk és életmódunk fenntarthatatlanságára, és sok ember sokféle gondolatait olvastam már a témával kapcsolatban. A legközelebb hozzám mégis talán Jonathan Safran Foer megoldása áll. Valós tényekkel operál, de nem csak ebből áll a könyv: mesél a saját gondolatairól, a nagyapjáról, akinek a feleségét és a csecsemő kislányát Lengyelországban a nácik megölték, egy barátja rohant elé, hogy ne menjen haza, mert már nincs ott senki. Fel akarta adni magát, hogy öljék meg akkor őt is, erőszakkal tartotta vissza a barátja - később sikeresen átmenekült Amerikába, és családot alapított. Vagy arról, hogy a levegő, amit belélegzünk, tartalmaz olyan molekulákat, amelyek Caesar utolsó lélegzetében is ott voltak. Vagy akárki másnak. Minden részecske, amiből mi magunk is állunk, sok-sok milliárd éve létezik már, ott született valahol egy csillag belsejében. 

Egy történelmileg példátlan felhalmozás kultúrájában élünk, amely túl gyakran szólít fel és ad módot a birtoklásra. Hajlamosak vagyunk azon keresztül meghatározni magunkat, amink van: vagyon, pénz, külcsín és hasonlók. De abban mutatkozunk meg, amit adunk.

És most, az életmódunkkal minden, amit tudunk, az ismereteink, minden, amit létrehoztunk, okafogyottá válik, eltűnik. Az a részecske ott lesz valahol 5 millió év múlva is. De mi, mint emberiség, hol leszünk 500 év múlva? Eddig hat nagy kihalás volt. A következőt mi idézzük elő, és ez nem csak riogatás, ez tény. Ráadásul valamiért sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a klímatagadóknak, mint ahányan valójában vannak. Csak USA adataira vonatkoztatva, 16% körülre tehető a klímatagadók száma - jóval kevesebb, mint pl. a kreacionista evolúció-tagadóké. 

Mi mindent tehetünk? Pl. az étkezésünk. Az utazásaink. A fogyasztási szokásaink úgy általában. És tegyük hozzá, hogy ha tizedennyien lennénk a bolygón, és európai színvonalon élne mindenki, az meg sem kottyanna a bolygónak. Persze lehet mondani, hogy nem mi vagyunk sokan, hanem ők. Hogy nem mi szennyezünk, hanem ők. A nagy kibocsátók. Hogy nem mi vagyunk a hibásak, hanem ők. Mi csak élni akarunk. De az életmód, amit választunk és amit belénk nevelnek, a mi választásunk. Mi döntjük el, mi az, amit megvásárolunk, hogy hová, hogyan és milyen gyakran utazunk, mit eszünk. És ezek apró lépések, de nagyon fontos lépések: ezek vihetnek előre. Ez lesz az, ami megváltoztathatja az irányt. Persze nagyon nehéz, mert lemondásnak érezzük. Pedig nem feltétlen az. Egyszerűen csak változtatás. Változás. Ösztönösen félünk tőle, de anélkül fejlődés sem lenne. 

(…) be kell látnunk, hogy a változás elkerülhetetlen. Dönthetünk úgy, hogy felvállaljuk a változásokat, vagy mi leszünk elszenvedői más változásoknak – tömeges elvándorlás, betegségek, fegyveres összetűzések, az életminőség nagyfokú visszaesése –, de nincs jövő változás nélkül. Záros a határideje annak a luxusnak, hogy mi dönthetjük el, melyik változást részesítjük előnyben.

Csapongó ez a könyv. Hol adatokat sorol, hol történetet mesél. De mégis ez az egyik legjobb a témában, egyfajta belső monológ saját magának is, elképzelt párbeszédekkel, adatokkal, saját történetekkel fűszerezve. Nagyon összetett és nagyon sokrétű probléma az, amelyben emberi jogokat is figyelembe kell venni. Ideje lenne annak, hogy végre ne egymásra mutogassunk, hanem rájöjjünk, ez az egyetlen kis kék pötty az, ahol élni tudunk. Ha tönkretesszük, kipusztítjuk magunkat. Az életet nem kell félteni, az szárba szökken utánunk újra. De még van néhány évtizedünk, hogy meghozzuk a döntést. Miért kell mindig az utolsó utáni pillanatban lépni? Miért kell egy durva betegség vagy rosszullét, halálközeli élmény, hogy változtassunk a táplálkozási szokásainkon és a mozgásszegény életmódunkon pl.? Ennyire nem vagyunk képesek uralkodni saját magunkon? Hát hol van az a nagy, önmagára felettébb büszke és nagyképű civilizált emberiség? 

Az emberiség történelme során számos alkalommal előfordult, hogy egy népcsoport egy másik népcsoportot a megsemmisülés szélére sodort. Most az egész faj fenyegeti magát globális öngyilkossággal. Nem azért, mert bárki is erre kényszerítene bennünket. Nem azért, mert elment az eszünk. Nem azért, mert nincs más választásunk.

Azért öljük meg magunkat, mert kényelmesebb a halált választani, mint az életet.

Véleményem szerint nagyon-nagyon sok folyamat visszafordíthatatlan már, és ezt jelzi az idei tavaszi "leállás" is. Egyszerűen olyan mértékű folyamatok indultak be, amelyeket csak radikális változtatásokkal tudnánk talán, talán megállítani. Ez pedig kicsiben kezdődik. A reggelinél. Én is próbálok egyre több apróságot tudatosan beépíteni az életvitelembe, a vásárlási szokásaimba, nyáron termelek itthon zöldségeket, befőzök, elteszek, csökkentem a hús- és sajtfogyasztást, növelem a friss gyümölcs-zöldségfogyasztást, amit helyi termelőktől, piacon veszek, ha nekem nem terem meg, nem használok egyszerhasználatos műanyag zacskót, havonta-kéthavonta egyszer rendelek vagy veszek kész- vagy gyorsételt, alapvetően itthon főzött/sütött ételt eszem, nem vásárolok tonna ruhát fastfashion boltokból, stb. Vannak még olyan részei bőven az életmódomnak, étkezési szokásaimnak, ahol elfér a változtatás egészségügyi és minden más szempontból is, ezek szépen lassan folyamatban... remélhetőleg. Fontos, hogy törődjünk az egészségünkkel. Fontos, hogy törődjünk egymással. Fontos, hogy törődjünk a jövővel. 

És ez ennek a könyvnek a központi témája is. Ez az, amire felhívja a figyelmet. 

Tábori Zoltán fordításában a Helikon Kiadó hozta el nekünk ezt a kötetet.

Köszönöm a lehetőséget a Helikon Kiadó csapatának! A kötet kedvezményes áron elérhető a borítóra kattintva.

Kövess minket Facebookon!

 

Tokió szelleme

Könyvajánló - Rick Remender és Sean Murphy: Tokyo Ghost - Tokió szelleme

Egy őrült, véres, trágár, csípős humorú képregény, melyben egy fájdalmas szerelmen és egy sivár, rémes jövőképen keresztül próbálnak a szerzők elrettenteni a túlzott tech-fogyasztástól

2089-et írunk, amikor szinten mindent a technológiák uralnak. A világot sikerült teljesen tönkre tenni, ezért az emberek virtuális világokban élik ki agresszivitásukat. Los Angeles úszik a mocsokban, melyen egy aljas zsarnok uralkodik, aki rendbiztosok segítségével tartja a kezében a hatalmat.

Egy nagyon ütős párost ismerhetünk meg Debbie Decay és Led Dent, azaz Teddy személyében, akik rendbiztosként szolgálnak és egy veszélyes küldetéssel bízzák meg őket. Tokióban van egy különleges édenkert, amely veszélyezteti a drótbáró hatalmát.

Ebben a Fumax Kiadótól megszokott minőségi kötésben kiadott gyűjteményben a teljes sorozat helyet kapott. Egy őrült, véres, trágár, csípős humorú képregény, amelyben aztán feltörnek az érzelmek. A páros elindul, hogy elpusztítsa Tokiót, helyette beleszeretnek ebbe a mesés, békés világba, ahol az érintetlen természet fogadja őket.

Közben megismerjük, miként lettek ők egy pár, hogyan tette függővé a férfiasság iránti vágy a gyerekként terrorizált Teddy-t, majd miként süllyedtek el a fertőben, melyből úgy tűnik nem képesek kitörni. Rátalálnak a paradicsomba,  a gyógyulás és a boldogság útjára léptek, először életükben úgy tűnik végre boldog párkapcsolatban élhetnek, de nem ez a sors volt megírva nekik. Tiszta szerelmükre rányomta bélyegét az a mocsok, amely elől próbálnak elmenekülni.

Rick Remender páratlan történetét Sean Murphy különleges, izgalmas ábrázolásmódja teszi teljessé. Tökéletesen egészítik ki egymást és rendkívül látványos a kontraszt. A vibráló, de mégis komor, vészjósló, pusztuló Los Angeles szemben a mesés színekkel, festői tájakkal Tokióban, ahol a fákkal és növényekkel beszőtt felhőkarcolók sugározzák a reményt, hogy van még esély egy savas esőtől mentes szebb jövőre. 

A gyűjteményes kötetben a teljes, tízfüzetes Tokyo Ghost képregény helyet kapott.

A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

színes, keménytáblás képregény
műfaj:  sci-fi, cyberpunk
Írta: Rick Remender
Rajz: Sean Murphy
fordította: Varró Attila
méret: 192×284 mm
264 oldal
ISBN 9789634701354

Kövess minket a Facebookon is!

 Ha túléled, átengedlek

Egy ijesztő élmény: az alvási bénulás

 

Agyunk titkai 7. - Az alvásparalízis

Az alvási bénulás vagy alvásparalízis egy rövid ideig tartó, de ijesztő élmény, amely bárkinél előfordulhat. Mi ez és mi okozza?

A rémálom (Henry Fuseli, 1781)

Amikor elalszunk, az agyunk több különböző lépésben pihen meg. Az alvás életünk egyik nagyon fontos, alapvető létszükséglete, e tevékenység során raktározzuk el emlékeinket és pihentetjük szervezetünket, és az alvás egy látszólag nyugodt, több órán át tartó folyamat. A valóságban a szervezetünk, legfőképpen az agyunk különféle fázisokon megy át, amelyek az éjszaka - pontosabban az alvás időszaka - során folyamatosan ismétlődnek. Ezek a ciklusok nagyjából másfél óráig tartanak, és előfordul szendergés, mély alvás, felületes alvás és álomalvás is, mindegyik során más agyi részek aktívak.

Amikor kezdünk elaludni, először csak szendergünk. Ilyenkor még van kapcsolatunk a külvilággal, és akár reagálhatunk is, de félig már egy másik világban járunk. Párommal gyakran előfordul, hogy esténként beszélgetünk akármiről, aztán egyszer csak minden átmenet nélkül valami olyat mond, ami abszolút nem illik se a párbeszédbe, se a helyzetbe, sem sehová. Egyik kedvencem néhány évvel ezelőtt esett meg, nem is tudom már, hogy miről beszélgettünk, de egyszercsak a következő párbeszéd zajlott le:
- Menj már arrébb!
- Mi? Hova? Miért?
- Mert akadályozod a forgalmat! - itt esett le, hogy már nincs velem.
- Milyen forgalmat?
- Hát a kereskedelmi áruforgalmat! - mondta ezt olyan hangsúllyal, mintha egy idiótához beszélne, hogy lehet, hogy nem értem... kérdezgettem volna még, de sajnos ennél a pontnál elnevettem magam, és ekkor felébredt. :) De volt már, hogy elküldött, hogy vigyázzak az állatokra (?) vagy a gyerekekre (??)... 

A szendergés során az izmaink még működőképesek, ilyenkor fordul elő leggyakrabban az a szokásos álomkép, hogy lépcsőn megyünk lefelé és megbotlunk, hasra esünk, vagy épp egy faágban, hasonlóban botlunk meg, és épp amikor arccal felszántanánk a betont, egy hatalmas rándulással az ágyban találjuk magunkat. Meglehetősen kellemetlen élmény, havonta 1-2-szer biztosan elő szokott fordulni nálam. 

A szendergés utáni fázis a felületes alvás, az agyunk ekkor kezdi kikapcsolni a mozgásért felelős területeket, elvégre lehetnek a REM fázis során mozgalmas álmaink, nem kéne közben valóban rohangálni. Az alvajáró embereknél ez a lépés sokszor kimarad, és ténylegesen felkelnek, sétálnak a házban, de volt már arra is nem egy példa, hogy elmentek autóval. Mindaddig, amíg olyan helyen jársz, ami a megszokott környezeted, nem szokott baj érni. Egyik osztálytársam már gyerekként is alvajáró volt, náluk a ház akkor még nem volt teljesen befejezve, egy régi vasúti épületet alakítottak át. Az emeletre egy korlát nélküli csigalépcső vezetett fel, alvajárás közben többször is gond nélkül lesétált rajta. Aztán egy alkalommal megbotlott a felgyűrődött szőnyeg szélében, és betört a feje, ahogy nekiesett fejjel a komód sarkának... 

A felületes alvás után következik a mély alvás, amikor már teljesen nyugodtan lélegzünk, a testünk és agyunk kipiheni magát. Ennek a hossza változó, néhány perctől akár fél-egy óráig is terjedhet egy ciklusban. Ezután jön az álomalvás, vagyis a REM-fázis, ez a rapid eye movement rövidítése, ami gyors szemmozgást jelent. És valóban: ilyenkor a szemünk a csukott szemhéjunk alatt gyors mozgásokat végez, és ekkor látogatnak meg az álmok is. Az agy ebben a fázisban végzi az egyik legfontosabb tevékenységét, az emlékek és élmények feldolgozását és elraktározását. Legtöbb esetben nem rögtön az előtte való napi emlékeket pörgeti végig, hanem általában 2-3 nap csúszással működik. Ha ez a fázis kimarad, akkor sokkal kevesebb felidézhető emlékünk marad - éppen ezért nagyon fontos, hogy vizsgák előtt aludjunk, és ne tanuljuk át az éjszakát, annak semmi értelme. Az álom során az agyunk pörgeti a képeket (ne feledjük: nem csak a valóban megtörtént dolgokra emlékszünk, emlékszünk minden egyes agyunk által gyártott forgatókönyvre, fejben megtörtént beszélgetésre, vágyakra és félelmekre is), a látókéreg ekkor "magához tér", és agyunk másik része nem egészen érti, mi történik, miért pörögnek ezek a random képek előttünk. És ekkor nekiáll egy történetet kreálni belőlük: ez lesz az álom. Minden éjszaka álmodunk, átlagosan 3-4-szer, de csak a töredékére emlékszünk ébredés után.

Ezért hasznosak a különféle alvásfázisokat figyelő applikációk, amelyek a felületes alvás során ébresztenek fel. Akkor is sokkal kipihentebbnek érezzük magunkat, ha fél órával hamarabb felébredünk, mint kéne, mintha fél órával később, egy mélyalvásos vagy REM-fázisból ébrednénk.

És most el is jutottunk a fő témához: az alvásparalízishez. Ez egy olyan rendellenesség, amelynek oka még ismeretlen, és az emberek nagyjából 30-35%-a élete során legalább egyszer tapasztalja. Ilyenkor valami oknál fogva az agy az ébrenlétből szinte azonnal a REM-fázisba csúszik át, vagy éppen fordítva, a REM-fázis során felébredünk, de az agyunk egy része ezt még nem tudja. A tudat még/már ébren van, azonban mozdulni nem tudunk. Gyakorlatilag ébren álmodunk.

Szinte minden esetben hallucináció kíséri a jelenséget, mert a tudatunk nem tudja hová tenni a random képeket, az agyunk meg egy rohadék egyébként is: sokkal gyakrabban emlékszünk a rémálmainkra, mint a jókra, és gyakrabban is van rémálmunk. Ekkor aktiválódik egy rész, amely a jelenlét-érzetért felelős. Néhány évvel ezelőtt tudták azonosítani agykutatók agyunk ezen részét, és ha elektromágneses stimulációnak vetették alá, az alany minden esetben valamiféle ártó, gonosz erő jelenlétét érzékelte, ami többségében a látóterén kívül, vagy a háta mögött van. Mivel az agy igen kedves velünk, ezt a részt aktiválja alvásparalízis esetén, hiszen valahogyan meg kell magyaráznia saját magának, hogy A, miért nem tudunk megmozdulni, B, mik ezek a fura képek, amiket látunk. Így az egyetlen észszerű és kézenfekvő válaszhoz nyúl: MEGTÁMADOTT MINKET EGY DÉMON/SZELLEM/LIDÉRC/UFO/BÁRMILYEN ÁRTÓ SZÁNDÉKÚ ERŐ!! Néha látjuk ezt az elkövetőt, de van, amikor láthatatlan, csupán a jelenlétét érzékeljük.

Az ufoelrablásos esetek nagyon nagy százaléka, amennyiben nem szándékos hazugság, alvásparalízis során átélt hallucináció terméke. A lidércnyomás szó is ezt jelenti: azért nem tudunk mozogni, mert egy lény ül a mellkasunkon. A boszorkány szavunk is ide vezethető vissza etimológiailag. (Baszargan - ótörök eredetű szó, boszorkány, a töve a basz-, aminek a jelentése nyomni. Olyan gonosz lény, amely a mellkasunkra ülve nyomja azt, és rémálmot idéz elő.) Az egész jelenség általában kevesebb, mint egy percig tart, de sokszor sokkal többnek érezzük.

Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mi az oka annak, hogy az agyunk kihagy egy-egy fázist, de tudjuk, hogy milyen tényezők növelik az esélyét. Mindenféle alvási zavar, pl. narkolepszia esetén viszonylag sűrűn előfordul, ha valami oknál fogva nagy a nyomás rajtunk, és a szokásosnál jobban szorongunk, stresszelünk valamiért. Igazából nincs rá gyógyír, tudatos álmodás néha segít, de van, hogy épp ez idézi elő. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megismerjük és megismertetjük az eseményt, és tudatosítjuk, hogy teljesen természetes, van rá valóságos magyarázat, és nem támadott meg semmiféle ártó szellem, nem rabolt el UFO. 

Nekem életem során eddig 5-6 ilyenem biztosan volt, és bár már jópár éve ismerem a hátterét, és tudom, mi ez, rendkívül intenzív, kellemetlen, egyenesen rémisztő élmény. Néhány héttel ezelőtt fordult elő legutóbb, és tényleg nagyon rossz. Ahogy felébredtem, rögtön tudtam, mi volt ez, tudtam, hogy alvásparalízisem volt és hogy nincs semmi a szobában, nem akar megtámadni semmi, de akkor is rendkívül ijesztő. Érdekesség-képpen készítettem is akkor egy kérdőívet erről és az alvási szokásokról, amit egy szűk baráti-ismerősi körben osztottam meg. 16-an töltötték ki, közülük öt embernek volt már ilyen élménye, bár hatan a "nem tudom" választ jelölték a kérdésre, hogy volt-e már ilyen élményük. Véleményem szerint ha lett volna, akkor tudnának róla, annyira intenzív szokott lenni. :)

Az öt kitöltő közül, akinek volt már, háromnak rendszeres, egynek 3-5-ször fordult elő, egynek pedig ötnél többször, leggyakrabban ébredéskor jelentkezik, de van, akinek mindkettő előfordult már. Nekem furcsa módon eddig mind elalváskor volt. Hanyatt fekve fordul elő a leggyakrabban, de ha fogékonyak vagyunk rá, a legtöbb alvási pózban ránk törhet. Nekem eddig csak hanyatt fekve volt, általában nem szeretek úgy elaludni, de néha előfordul. Az ártani szándékozó lények sokfélék lehetnek, én volt már, hogy óriáspókokkal hallucináltam (olyan 5-6 éves lehettem, nagyon meghatározó rémálmom volt, de közben meg olyan emlékem van, hogy ébren vagyok, és nem tudok mozdulni. Igazából nemrég döbbentem rá, hogy az is egy alvásparalízis volt, nem egy "sima" rémálom. Van, amikor valami horrorfilmes gonosz lény figyel minket és akar megtámadni, folyamatos fenyegetettség-érzetünk van, és mindenképpen fel akarunk ébredni, hogy tudjunk védekezni. Nekem legtöbbször ilyen, és tényleg nagyon rossz, hiába tudom ésszel, hogy ilyen lények nem léteznek, a félelem erősebb a józan észnél, különösen amikor ébren álmodunk... de néha csak "sima" rossz szándékú emberek akarnak megtámadni. 

Nektek volt már ilyen élményetek? Milyen volt?

Kövess minket Facebookon!

Szabadulós könyv Geronimo Stiltonnal

Könyvajánló - Geronimo Stilton: Csapdában a saját házamban

A világhírű főszerkesztő, Geronimo Stilton bajban van. Csapdába esett saját otthonában és az ifjú olvasók feladata, hogy megoldják a rejtélyt és kiszabadítsák a rémült egeret.

Egér-sziget leghíresebb napilapja a Rágcsáló Hírek, amely nem működhet egy kiváló főszerkesztő nélkül, aki nem más, mint Geronimo Stilton. Ezúttal nem egy izgalmas kalandról mesél, hanem kétségbeesetten kéri az olvasót, hogy mentse ki a házából.

Az alapvonal egyszerű: adott Geronimo két szintes háza, melynek minden kijáratát elzárták és az olvasónak pedig nincs más dolga, mint segíteni kiszabadulni, hogy kedvenc egerünk ne késsen el a szerkesztőségi megbeszélésről. Egy érdekes, gondolkodásra, kreativitásra ösztönző szabadulós könyv. Olyan népszerűek világszinten a szabadulószobák, hogy szerintem szuper ötlet a gyerekeknek egy jó kis játék kedvenc karakterükkel.

A kötetben két szintet kell feltérképezni szobáról szobára haladva, amitől még bolondosabb a küldetés, mert ugrálni kell egyik részről a másikra és követni a nyomokat, melyek kijuttatják Geronimót. Út közben mókás kalandok várják az ifjú olvasókat, miközben tárgyakat kell gyűjtögetni, de elakadás esetén még "telefonos" segítséget is lehet kérni Geronimo egy-egy barátjától a megfelelő oldalakra lapozva.

Út közben bejárhatod a poros padlást vagy, ha nem figyelsz megégethet szegény Geronimo fenekét lézersugarakkal, de egy kis kitartás és néhány óra bolondozással könnyen megtalálható a mágneskártya, mellyel Geronimo kiszabadul saját háza fogságából.

Általában a Geronimo könyveket hat éves gyerekeknek már ajánlják, de ezúttal egy picit magasabb lett a léc. A hat éves gyerekkel még érdemes leülni, könnyű zsákutcákba futni, többször több tárgyat is meg kell találni, hogy tovább lehessen jutni. Nyolc-kilenc évesen pedig már egyedül is elboldogul vele a gyerek, de szerintem érdemes egy kis családi mókává alakítani a szabadulást.

Dobosiné Rizmayer Rita fordítása szuper. Könnyed nyelvezet, egyszerű mondatok, hogy az olvasással még csak ismerkedő gyerekeknek se legyenek problémái. A grafika is hozza a megszokott színvonalat. Jópofa rajzok, színes, vidám és a kiemelések is még vonzóbbá teszik a könyvet a kicsiknek.  

A kötetet a Kolibri Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Két újabb szuper Geronimo Stilton könyv

Már megint az ördöggel. Mindig az ördöggel.

 

Filmajánló: The Devil All The Time - Mindig az ördöggel

A héten debütált a Netflixen a sztárparádés film, a Mindig az ördöggel - parádés lett?

Nem is tudom, mikor hallottam először arról, hogy megfilmesítik Donald Ray Pollock 2011-es művét, a The Devil All The Time című könyvet, melyet magyarul Berta Ádám fordításában a Libri Kiadó jelentetett meg 2013-ban. Szerintem vagy másfél éve biztosan - és a kötet azóta a polcon vár rám. Rögtön felfigyeltem a filmre, mert olyan kedvenceim nevével fémjelezték azt, mint Chris Evans, Tom Holland, Robert Pattinson és Bill Skarsgård - és azóta is vártam a filmet, rendületlenül, gondolván, hogy egy csomó időm van még addig, hogy elolvassam a könyvet. Aztán valamikor nyáron kijött egy nagyon hangulatos előzetes - jesszus, már ilyen közel a film??? Szeptember közepe. Oké, az még soook-sok idő. Aztán a Netflixet böngészve egyszer csak látom, hogy a héten felkerül ez is. Hát, ennyit arról, hogy előbb elolvasom a könyvet...

Donald Ray Pollock

Chris Evans végül lemondta ezt a filmet a Defending Jacob - Jacob védelmében c. sorozat kedvéért - és véleményem szerint jól tette. Na nem azért, mert rossz lenne ez a film. A szerepét a Marvel filmek Amerika Kapitányának évszázados barátját alakító Sebastian Stan vette itt át.

A történet a főképp a mélydéli 50-es, 60-as években bonyolódik, több szálon futó, de egymással mégis kapcsolatban álló cselekményekkel. Leginkább Arvin Russelre, a fiatal fiúra koncentrál, az ő kapcsolatai, családja és története áll a középpontban. A történet elején megismerjük az apját, Willardot, aki a második világháború során a csendes-óceáni szigetekért folyó harcban vett részt, és a fiatal, erősen vallásos nevelést kapó fiút egész életére traumatizálta a háború. Épen és egészben tér haza, legalábbis látszólag, és elvesz egy lányt is, igaz, nem azt a lányt, akit az édesanyja szánt neki - ígéretet téve Istennek, hogy ha épen hazahozza a fiát, akkor ő feleségül veszi az árva lányt. Nem sokkal később megszületik a kis Arvin, akinek az életébe számtalan - akkor és ott sajnos teljesen átlagos és megszokott - régi és új sérelem rondít bele. A lelkileg megtört, sérült, fanatikusságig vallásos apa, a kedves anya, akinek betegsége és korai halála még a látszólag helyrejött apát is az őrületbe taszítja, az ő állandó iskolai zaklatása, bántalmazása, és imádott fogadott húgának a kirekesztése és bántalmazása - mind-mind formálja Arvint, aki szépen lassan továbbviszi az apja mintáit és sérelmeit, traumáit és megoldásait. 

A megoldás pedig természetesen mindig az erőszak. Vagy Isten. Vagy a kettő együtt. A fiatal fiúvá cseperedő Arvin addig sem nyugodt és traumamentes élete aztán fenekestül felfordul, amikor új, megnyerő, kissé ripacs, kissé pszichopata, de ügyes prédikátor érkezik a kisvárosba, és behálózza naiv fogadott húgát... közben pedig egy sorozatgyilkos tevékenységét is nyomon követhetjük.

Nagyon szépen kirajzolódik a történetben, hogy mit tesz velünk a háború. Hogy mit tesz velünk a vallás. Hogy mennyire tönkretehetnek a rossz családi mintázatok, a berögzött rossz reakciók, hogy hogyan örökítjük tovább a traumáinkat és a hibás válaszainkat, hogy mennyire fontos lenne a tudatosság, minden szinten. Hogy ne essünk pszichopaták áldozatául. És most elsősorban nem a vérengző sorozatgyilkos pszichopatákra gondolok, hanem bárkire, aki csak szimplán kihasználja a társait, aki bántalmazza őket akár testileg, akár lelkileg. Az 50-es évek Amerikája, főleg ott lent, a mélydélen, tökéletes táptalaja volt mindenféle lelki megrázkódtatásnak. A háborút túlélő, poszttraumás-stressz szindrómában szenvedő férfiak, akik feldolgozatlan traumáikat átadták a családjuknak is, a mély és ellenvetést nem tűrő vallásosság, ami csak felerősítette a PTSD tüneteit, az általános kirekesztés. Ma is ezeknek az embereknek a gyerekei, unokái élnek ott - nem csoda, hogy nekik tökéletesen bejön egy másik ripacs prédikátor, aki pontosan az ő vélt sérelmeiket emeli ki. 

Kihegyezhetjük a történetet arra, hogy mit tesz a vallás, arra, hogy mit tesz a háború, arra is, hogy mit tesz az általános bullying,  zaklatás, hogy mit tesz, ha nem tudjuk feldolgozni a traumáinkat, de a legátfogóbb mégis: hogy mit teszünk mi mindannyian egymással és magunkkal. 

A történet végén Arvin még mindig szemtelenül fiatal, és előtte az élet - de olyan traumákat élt át, olyan dolgokat látott és tett, amelyeket nem egyszerű feldolgozni. Vajon ő is továbbadja a mintáit?  Legutolsó képkocka óta ez a kérdés motoszkál a fejemben. Vajon ő túl tudott lépni életének azon szakaszán?

Ez a film telis tele van zseniális színészekkel, megkapó alakításokkal. Arvin apját Bill Skarsgård alakítja, aki nagyon hitelesen hozza a sérült, PTSD-ben szenvedő egykori katonát, akit végleg megtör szeretett felesége halála. Az alakítása az első percektől kezdve letaglózó, feszültségkeltő. A film első felében a még gyerek Arvint Michael Banks Repeta alakítja, az édesanyján, Charlotte-ot pedig Haley Bennett. Van néhány emlékezetes jelenete Harry Mellingnek is, akit a Harry Potter-széria Dudley Dursley-jaként ismert meg a világ, de szépen lassan ügyes karakterszínésszé növi ki magát. Riley Keogh, Jason Clarke, Eliza Scanlen és Sebastian Stan hozták a papírformát, de emlékezetesebb jelenetből mindannyiuknak kijutott, mindenkinek volt lehetőséget megcsillogtatni a tudását. Rajtuk kívül számomra emlékezetes volt még Kristin Griffith, Arvin nagymamájának az alakítása is.

A film felénél érkezett a képernyőre az ifjú Tom Holland, aki a már idősebb Arvint játszotta. Csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni az alakításáról, csakúgy, mint Robert Pattinsonéról, aki a ripacs, pszichopata, mocskos prédikátort játszotta. A film egyik csúcspontja az, amikor ők ketten vannak csak a "vásznon", a beszélgetésük, a testbeszédük, a hangjukkal való játék még a legszkeptikusabbakat is meggyőzi, hogy nekik van jövőjük a színészet területén. Sőt. Annyira ügyesen hozták a déli akcentust, a kissé elhadaró, elharapó szavakat, annyira átitatta őket - és minden szereplőt - az ötvenes évek amerikai kisvárosának mocskos, de álszent kis titkai, hogy elhittem: ott vagyok. Egyelőre nincs szinkronja, lehet, hogy nem is lesz, de ha lesz is: biztos vagyok benne, hogy legyenek bár akármilyen színészlegendák a magyar hangjaik, és hozzák életük szinkronját, ezt a filmet akkor is bűn lenne nem eredeti nyelven megnézni. Számomra egyébként is hozzá tartozik az élményhez a színészek eredeti hangja és játéka. Ez viszont anélkül sokkal szegényebb élmény lenne, ebben biztos vagyok. 

Ugyanakkor még a 2 óra 11 perc tiszta játékidő ellenére is a sok zseniális alakítás mellé kissé feszes lett a történet, kevés idő jut a különböző karakterekre és szálakra. Szerintem ez a film 10-12 részes minisorozatként, 10-12 óra játékidővel sokkal hangsúlyosabb és jobb lett volna - persze lehet, hogy erre nem nyerték volna meg ezeket a színészeket, és így végeredményben ott tartanánk, hogy hátrébb vagyunk.

A filmet végigkíséri egy narrátor, aki nem más, mint maga a szerző, Donald Ray Pollock. A vizuális megvalósítás hangulatos, az ötvenes évekbeli kisváros, a külső területek, a házak, az emberek kinézete, ruházata hiteles, és jól játszanak a perspektívákkal, a fényekkel és árnyékokkal. A filmet Antonio és Paulo Campos jegyzi.

Kövess minket Facebookon!