Amíg élünk...

A Föld felé tart egy üstökös, ami akkora, hogy megsemmisíti az élet minden csíráját rajta. Kevesebb, mint 4 hónapod maradt. Mit teszel?

A történet két svéd fiatal, Simon és Lucinda körül bonyolódik. A lány sikeres úszó volt legjobb barátnőjével, Tildával együtt, ám egy napon kiderült, hogy súlyos leukémiában szenved - akárcsak az édesanyja, aki 10 évvel korábban halt meg. Simon egyszerű, átlagos fiatal, együtt jár Tildával, amikor kiderül az egész. Immár semmi kétség nincs, az üstökös, amely a felfedezője után a Foxworth nevet kapta, egyenesen a Föld felé tart. Nincs esély a kikerülésre, és nincs olyan technológiánk, amivel szét tudnánk robbantani - ahhoz túl közel van már és túl nagy. A becsapódás szeptember 16-án, itteni idő szerint hajnali 4 körül várható Afrika északnyugati partjainak közelében. Olyan forróság lesz, hogy a Föld óceánai néhány percen belül elpárolognak, a kőzetek megolvadnak, az atmoszféra lángra kap. 

3 hónapod és 20 napod maradt az életedből. Te mit tennél?

 A mi világunkban sokan egy dajkamesében hisznek, amely tele van lyukakkal meg ellentmondásokkal, és amelyet évezredekkel ezelőtt írtak. A főhőse, Isten gyakran úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett hároméves, aki bosszút áll, amikor az emberek nem az akarata szerint cselekszenek, vagy nem szeretik eléggé.
    Mondtam már, hogy Simon egyik anyukája pap? A pap olyan ember, aki megtanulja, hogy mi áll ebben a dajkamesében. Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleménye a Foxworthről. Vállat von, és azt mondja: „Isten útjai kifürkészhetetlenek”? A keresztények ezt szokták mondani, ha az istenük idiótán viselkedik. És most egyéni rekordot döntött.

Simon és Tilda szakítanak - a lány drogozni kezd és mindenkivel futó kalandba keveredik, úgysem számít már semmi. A fiú féktelen bulikba vág bele a barátaival, iszik, és siratja a kapcsolatát Tildával. Lucinda bejegyzéseket ír a TellUs rendszerébe, amely egyféle rosetti-kőként a világ minden nyelvére lefordítja a bejegyzéseket, és kiküldi őket a világűrbe, hátha egy napon egy földönkívüli lény megtalálja, és talán megfejti a jelentését. Tartalmaz adatokat a bolygóról, az itt élő élőlényekről, az emberekről, állatokról és növényekről, továbbá sokmillió ember gondolatait és bejegyzéseit a TellUsban, és koordinátákat. A becsapódástól a lehető legtávolabb, a legmélyebb bányákban DNS-mintákat rejtettek el az itt élő élőlényektől - hátha az megmarad, és ha létezik valaki odakint, a csillagok között, egy napon megtalálja és újraalkot minket.

Hamarosan kitör a káosz, a szolgáltatások, a közlekedés leáll, mindenki hazamegy inkább és a szeretteivel tölti a maradék időt, rengetegen öngyilkosok lesznek, és természetesen megjelennek a mindig hangos tagadók, akik most épp üstököstagadók. Az emberek teóriákat gyártanak, új szekták nőnek ki a földből, a semmiből, elharapózik az erőszak, és megjelennek a hangos nacionalisták, akik nehezményezik, hogy fejadagban nekik ugyanannyi jár, mint másoknak. Az nem zavar senkit, hogy évekre elég élelmiszertartalék van, hogy teremnek a növények még és élnek állatok, és mindössze 3 hónapja és 20 napja maradt a hőbörgőknek is, azért ők hőbörögnek. A pénz elértéktelenedett, semmit sem ér már. 

  Meghalt. Örökre elment. Azt mondják, mások emlékezetében tovább élünk, de kevesebb mint három hét múlva már senki sem lesz, aki emlékezhetne rá. A halál még sosem volt ilyen végleges.

Egyetlen szórakozás maradt: a foci. A csapatok teljes erőbedobással küzdenek, hogy ők legyenek a legutolsó bajnokság győztesei, a városokban hatalmas kivetítőkön közvetítik eleinte a meccseket, de azok mindig erőszakba és vérfürdőbe torkollnak. Aztán tragédia történik: valaki meghal, a gyanú szerint meggyilkolták. Milyen igazságszolgáltatás létezik még a vég előtt alig egy hónappal? De Simon és Lucinda nem hagyja annyiban...

Jól megírt és sok helyen megrázó kötet lett az Amíg élünk, óhatatlanul elgondolkodik az ember, hogy mi lenne a valóságban, ha kiderülne, hogy visszafordíthatatlanul és kétségtelenül 3 hónapja és 20 napja van hátra mindenkinek a Földön. Valószínűleg sok szempontból nagyon hasonló lenne a történet, mint amit Mats Strandberg leírt. Leáll rengeteg szolgáltatás, elértéktelenedik a pénz, tombol az erőszak, az utcákat egyfolytában bódult emberek járnák, és dühítően sok "üstököstagadó" lenne, ahogyan valószínűleg felvirágoznának a különféle egyházak és szekták is. Szívszorító belegondolni ilyenkor, hogy amikor egyszerre éri el az emberiséget a vég, akkor gyerekek milliói is velünk együtt halnak, ahogy minden állat is a Földön. Tetszettek a filozofálgatós részek is - mind olyan kérdés, ami óhatatlanul, időről időre felmerül bennünk. Lesz-e idő, ha már nem lesz élet a bolygón? 

Mats Strandberg

(…) én csak nézem a közönséget. Az énekest. A dobost. Mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, emlékei, reményei, félelmei, képzettársításai. Stina azt mondaná: lelke. Én meg azt, hogy mindenkiben egy külön kis világ van.
   Amikor az üstökös becsapódik, nem csak egy világ pusztul el. Hanem közel nyolcmilliárd.

Utazás közben, vonaton ülve kezdtem el olvasni ezt a történetet, és nem egészen volt ez jó döntés. Az elején sok résznél a könnyeimet nyeltem, mert valahogy nagyon át tudtam érezni, milyen lehet megtudni, hogy te, és minden és mindenki, amit és akit szeretsz, már csak 3 hónapig létezik. Át tudtam érezni azt a félelemmel vegyes izgatottságot. És igazából megértettem az üstököstagadókat is. "Boldogok a lelki szegények..." Ők azok, akik képtelenek feldolgozni egy ilyen hírt, ezért inkább el sem hiszik, így megóvják magukat, az agyukat a pániktól. Ez nagyon jól beválik ám minden ellen, az emberiség többsége ugyanígy szemet huny a klímaváltozás felett is, holott nap mint nap érezzük a változást. Végül itthon, az éjszaka közepén fejeztem be a könyvet - és ismét elsirattam az emberiséget. Akikben annyi potenciál lenne, és akik ezt mégsem használják ki igazán. A mai napig is elsősorban a pillanatnyi vágyainkat akarjuk kielégíteni, akárcsak az állatok. Nem érdekelnek a következmények. Képesek vagyunk gondolni a jövőre, tervezni a holnappal - de nem tesszük. Egy részem egyébként szeretne átélni egy ilyen globális eseményt egyszer, mint ami a könyvben volt vázolva. Szeretném látni, szeretnék a részese lenni, hogy hogyan változik a hozzáállás bármihez, hogy hogyan fordul rendezetlen káoszba a rendezett káosz.

Külön kiemelném, hogy nagyon jót tett a könyvnek és az olvasó gondolatainak, hogy az egyik főszereplő egy súlyos, gyógyíthatatlan beteg lány, akinek valószínűleg egyébként is csak hónapja, maximum 1-2 éve lett volna hátra. Adott a "világvége-hangulatnak" egy különös ízt az ő világnézete és gondolatai, az ő perspektívája.

 A betegségben nem a halálfélelem volt a legrosszabb. Hanem a tudat, hogy mennyi mindenről lemaradok. A Föld tovább fog forogni, az évszakok tovább fognak változni. Nélkülem. Nem fogom tudni, mi lesz Mirandából, amikor felnő, nem leszek ott, amikor valamit együtt csinálnak apával, nem leszek szerelmes, nem hallom az új zenéket, nem fogom megtudni, hogy érnek véget a kedvenc sorozataim. És egy kis részem, egy kis, ellenszenves részem most azt gondolja: „Így már nem veszítek semmit. Látni fogom, hogy ér véget.”
Na igen. Ez egyfajta megkönnyebbülés.

Nem ez volt az első könyvem a svéd szerzőtől, a Sara Elfgrennel közös trilógiájukat már olvastam - és tetszett is. Mats Strandberg most sem okozott csalódást, egy kellemes, elgondolkodtató és megrázó, fiataloknak is szóló könyvet írt. A fordító dr. Dobosi Beáta, aki többségében svéd krimiket és ifjúsági regényeket fordított eddig - ez pedig valahol a kettő ötvözete.

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Főkép: Kothencz Mónika fényképe a minket szerencsére elkerülő NEOWISE üstökösről.

Ami még érdekelhet