Kultúrpara: A győztesnek mindig igaza van?

"Kit érdekel olyan ostobaság, mint a becsület?" – háborgott magában hősünk, a 13 éves fiú. – "Csak az a fontos, hogy győzzek! A győztesnek mindig igaza van, mindegy, mit mondanak a bárgyú oktatók!"

Igaza van vagy sem? A mű végére kacagtató jelenetek során, véres verítékkel átrágott kalandok sokasán kiderül. Egy görény, egy nyughatatlan kamasz és egy mágiával átitatott város története ez az ifjúsági regény. Imádtam!

Összetett cselekményű ifjúsági regényt (nemcsak ifjú embereknek) tett le Urbánszki László népes rajongótábora elé (igen, már ez is van neki), amelyben egy újabb alaposan körülírt környezettel, gyanakvó világgal teli csodahelyet mutat be. A mű A nyughatatlan címet kapta, amely híven tükrözi a 13 éves főhős lelkivilágát. Az ifjúsági regény a Főnix Nova Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban.

Urbánszki Lászlóról kötetekre rúgó tanulmányt lehetne írni - nyugalom, nem fogok. Híresen macsó férfiú, annak minden előnyével, hátrányával, ami a műveiben is megmutatkozik. Csibész, de helyén van az esze. Nemcsak a történelmi kalandregényekben jár utána alaposan a megjelenített világnak, hanem az ilyen fantasy munkáiban is aprólékosan felépíti saját, külön világát, de még mennyire felépíti! Az olvasó csak kapkodja a fejét, mekkora marhaságokat (már bocsánat) képes megálmodni ezzel kapcsolatban abban a nagy busa fejében. Nem szeret olyan környékről írni, amit nem ismer valamennyire, legalábbis erre következtetek abból, hogy több fantasy regényében is főleg szűkebb lakóhelyén, Pest megyében és környékén járunk. Jelenleg mágiára és egy 13 éves kamasz fiú lelkivilágára építette fel a cselekményt, na meg egy görényre. (Igenis, arra: görényre.) Az olvasó pedig csak kapkodja a fejét, miközben fogja a hasát, és ez baromi nehéz, mert a könyvet IS tartani kell olvasás közben. (Az íróról kicsit többet itt találsz.)

"Nagyon lassú vagy, és ügyetlen! – állapította meg a görény. – Nincs harag, ha lerágom a gerince fölött a te részeden is? Úgyis sokat ettél a hideg húsból, amit összefüstöztetek.

Büdi, a szakadék fölött lógok, harcolok az életemért, hagyjál már!

Akkor megehetem mind?"

Tartalom

Valamikor a távoli jövőben, egy kataklizma után, Magyarország helyén valami apró fejedelemségekre, királyságokra, hadúrságokra tagolt "ország" található, akik egymás hatalmára acsarkodva, féltékenyen vigyázzák saját erősségeiket. Aljas cselszövések, mérgezések, varázslatok, mágia uralja a jelent. A kötetben fontos szerepet kap Buda, és egy Shakur nevű hadúr, a Budai Hadúrkirályság leghatalmasabb varázsosa.

Bengedúz (nem elírás, de eleinte alig lehet kimondani, próbáld csak meg!) az egyik Nomád törzs lakóhelyén tengeti életét, mint testvérei közül az egyik haszontalan kis csibész, aki fejfájást okoz szüleinek, kisebb-nagyobb bosszúságokat nagyobb testvéreinek, akiknek kelletlen felügyelete alá tartozik - azok pedig stiklijeiért üvöltve kergetik végig a pusztán, és ha el is kapják, akár hebegősre verik. A fiú a jószágot csak unja, a fegyelmet, az állandó gyakorlást, a fegyvereket viszont egyenesen gyűlöli. Érdekes látni, hogyan formálódik egy kamasz személyisége, amikor mindenki inatag becsületre okítja a túlélés érdekében: úgy okoskodik, ha szabad csalni azért, hogy életben maradjon, akkor másért is érdemes bevetni ezt a fegyvert. A 13 éves fiú alapvetően tudja, mi a helyes és mi nem, ám az álmaiba csak a gátlástalan törtető fér bele, aki előbb megvagyonosodik, és csak utána figyel a tisztességre.A szerző, Urbánszki László, és idén megjelent könyvei

Bengedúz ugyanis lusta, mint a föld, semmire sem becsüli a naphosszig tartó, szerinte semmire sem jó nomád tevékenységeket. Elege van apja és tesvérei vérfakasztó, gyakran kegyetlen egrecíroztatásaiból, de nem tudja igazán, hogyan törhetne ki ebből az életmódból. Apja sohasem sajnálja meg, ha eltángálják, vagy kegyetlenkednek vele – szerinte az a legény, aki állja az ütést, nem az, aki adja (a puszta megöli a gyengéket, ezért a jó szülő addig űzi, hajszolja a gyerekeit, amíg a vidék legvadabb ragadozói lesznek). Egyszerre gyerekes, de mégis fel-felvillanó - ámbátor nyeglén magabízó - bölcsességeket tartalmazó gondolkozása odáig juttatja el, hogy ezt az életet tuti biztos, hogy nem akarja élethosszig. Hogy pontosan mit szeretne? Íme: "Tizenhárom éves vagyok, szinte felnőtt. Fényes páncélú harcos leszek, vagy cifra ruhás úr! Bemegyek a városba, útközben kirabolok pár karavánt, és kis szerencsével gazdag emberként lépek be a kapun!"

Mértéktartó felnőttek erre szokták mondani, hogy röhög a vakbelem. Hamar rádöbben a nehézségekre Bengedúz is, hogy nincs is olyan egyszerű dolga már magában a városba menéssel sem, karavánok kirablása meg egyenesen dőreség, de aztán a városban történő megélhetés is hagy maga után némi kívánnivalót. A mágiával átitatott Buda városában egymást érik kalandjai. Kiderül, hogy számtalan a rosszindulatú ember, példának okáért a varázslók, akik mind-mind saját érdekeik ügyében igyekszenek használni és kihasználni őt. Szerencséjére - vagy szerencsétlenségére - kiderül, hogy ő maga is a varázsosok közé tartozik, de igencsak faramucin működő varázserővel. Ennek egyik látható jele lesz, hogy tudata összekapcsolódik a hozzá szegődő Büdivel, a görénnyel, kettejük kacagtató párbeszéde nagyban lazítja a regény - amúgy üde - komorságát (micsoda képzavar), ahogy rohannak, verekednek vagy okoskodnak a velük megtörtént vagy éppen folyamatban lévő eseményeken. Minden találékonyságára, uppsz, bocsánat, minden találékonyságukra szükségük lesz a túléléshez, mert akarva, akaratlanul, belekeverednek Buda hadurának véres leszámolásába. Az pedig erősen árt bárki egészségének, aki éppen rosszkor van rossz helyen.

Főhősünknek hamar rá kell döbbenie, hogy ebben a világban nagyon észnél kell lenni. Figyeld, milyen különleges életteret épített fel a szerző! Olyan alakokkal népesítette be művét, mint a troglok, akik embert szoktak enni, de adott esetben saját fajtájukat is örömmel elfogyasztják, bár őket azért illő tisztelettel. A kataklizma után a föld egyes helyeken még mindig gyilkol, és ott szörnyek élnek, kicsit barátságosabb helyeken, ahová még mindig nem teszi lábát ember, suttognak két lábon járó, tollas, gyíkpofájú, okos állatokról, sárkányszerű lényekről, melyek szerencsére nem tudnak repülni, vagy lidércekről, akik elszívják az emberek eszét. A városokban sokféle nép keveredik, a törpék legtöbbje kiváló építőmester, az orrkok a harchoz értenek, és van egy olyan különlegesség, ami minden emberfajtánál felbukkan, de nem minden példányuknál: olyan szellemi hatalom, amely varázzsal bír, és olyan dolgokra képes, amiket nem lehet megmagyarázni. Csak kapkodtam a fejem a jól kifundált és felépített világon, és a benépesített - jól elferdített megnevezésű szereplőin: itt boszorgányok vannak, törpék, orrkok, troglok, pusztakóborok, Buda városa városállam, a Dunából Druna lett, Pestből Pesk, a többi ismert helyből Gelgért-hegy, Magrit-sziget, ja, és páncélos hátú harcsák minden éjjel küzdenek a nyáron idáig felmerészkedő, apró krokodilokkal... Ne mondd, hogy téged nem ejt rabul ez a mesevilág!

Bárkinek tudom olvasásra javasolni ezt a művet, 12-től 120 éves korig. Rengeteg - de bírható és vérizgalmasan - kegyetlen kaland mellett, amit a felépített furcsa világ generál, nagyon sok a helyzetkomikum, amit az állat (Büdi, a görény) és az ember (főhősünk) gondolkodása közötti különbség hoz felszínre. Nagyon sokat nevettem, és besoroltam a kötetet az unásig és pár évente újraolvasott Fekete István könyvek ÉS a szerző előző ifjúsági regénye, a Karacs mellé.

(Kérem, könyörgöm: legyen folytatása!)