Kultúrpara: A Volga gyermekei

Mágikus mese, helyenként realizmussal megverve, a szovjet rendszer borzalmairól és a szeretet hatalmáról.

A Volga gyermekei Guzel Jahina műve, amely a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg a boltok polcain.

A kötet 2018-ban jelent meg eredeti nyelven, hozzánk idén érkezett meg Soproni András míves fordításában. Az igényes védőborítójú, keménytáblás, varrott, könyvjelzővel ellátott példányt öröm kézbe venni is. A színei pont olyan hidegek, amilyen hidegek lehetnek a Volga vidékén télen arrafelé, de mégis teszetősek, szemnek gyönyörködni valók. Guzel Jahinának sikerült kimagaslania abból a jelentős írótársadalomból, amely a mai orosz irodalmat jelenti, és ez nem kis szó, ha meggondolom, hogy ilyen nevek között kellett észrevetetni magát, mint Ljudmila Ulickaja vagy Viktor Pelevin. A tatárföldi alkotónak már első könyvével sikerült berobbannia a köztudatba a Zulejka kinyitja a szemét címmel, amelyért megkapta az Év könyve-díjat, és sokáig vezette a különböző könyves sikerlistákat is. Ez már a második könyve, amely megítélésem szerint méltó a debütáló művéhez.

Guzel Jahina Kazanyban született és nőtt fel, az ottani egyetemen szerzett bölcsészdiplomát; jelenleg Moszkvában él. Első regénye, a Szibériába száműzött krími tatárokról szóló Zulejka kinyitja a szemét a 2015-ös esztendő legnagyobb orosz könyvsikere lett: elnyerte a Nagy Könyv- és a Jasznaja Poljana-díjat, és több mint harminc országban jelent meg. A Volga gyermekei hasonlóan nagy sikert aratott, 2018-ban elnyerte a Sznob folyóirat „Made In Russia” díját, 2019-ben Szerbiában Ivo Andrić-díjat kapott, 2020-ban pedig Németországban ő kapta meg a kétévente odaítélt Georg Dehio-díjat.

Forrás: helikon.libricsoport.hu

Nem fog mindenkinek maradéktalanul tetszeni a mű. Magam is félve vettem a kezembe, miután lehetőleg minden létező korszakbeli könyvet kerülök, amely a Nagy Októberrel és az utána következő időszakkal kapcsolatos: 25 évig csak propagandákat olvashattam róla, utána csak borzalmakat, és igazán egyikre sem vágytam. Ez a mű azonban megbűvölt, lebilincselt és falatta a sorokat. Félelmem az első világháborús körülményekről, a bolsevik forradalomról, a sztálini terrorról részben alaptalan volt, itt ezek a mű első feléig csak amolyan keretet adnak, amit a főhős tölt ki saját gondolataival, tetteivel. Később persze.. ugyanolyan borzalmas lesz, mint bármilyen más, hasonló tárgyban írt munka, nem kerülhető el a rettenet.

A főhős? Hát ő valami szenzációs muksó. Művelt, de a mindennapi élethez.. hajjaj! Tragédiák sora sújtja, miközben zavarodottan igyekszik úrrá lenni rajtuk. Elfuserált érzései valahogy mindig a helyes irányba lökdösik. Úgy ír szinte mellesleg háborúról, szovjet rendszerről, ahogy még egyetlen műben sem olvastam. Tartalom

Szerelmi történet - kicsit kocka főhőssel, Oroszország cári birodalmának hanyatlásán az új rendszer kialakulásának gyötrelmeivel, terrorjával aláfestve. Mágikus mesefolyam, amelybe folyton beleszól, belevág, belehasít az értelmetlen valóság brutalitása. A főhős, Jakob Ivanovics Bach egy iskola Schulmeistere, az alábbi jellemzőkkel:

- mindenfajta ellenkezés lelki fájdalommal jár nála,
- halk hang, satnya test jellemzi.
- középszerű tanár,
- szívesen szemlélődik, fülel,
- mindene az egyszerű élet, pontosság, rendszeresség,
- rutinból tanít, az esze nem ott jár,
- kizárólag a német órát tudja szívvel, lélekkel oktatni,
- a történet elején 32 éves, korán öregedő fajta, iskolán kívül még dadog is,
- nyugodt élet jellemzi, garasos örömökkel,
- egyetlen veszedelmes szenvedélye van: imádja a vihart, minél nagyobb a förgeteg, annál inkább.

A helyszín Gnadental, ahová még Nagy Katalin telepítette le a németeket, Jakob is ezeknek a telepeseknek leszármazottja. Olyannyira nem éreznek közösséget a környék bennszülöttjeivel, hogy még több száz év után is lecsászározzák a cárt, mert annak legalább van valami értelme.

Ebbe az idillbe rondít bele a Volgán túli eldugott tanya gazdájának kívánsága: tanítsa a lányát német nyelvre, hogy minél kívánatosabb mennyasszony lehessen egy valamire való férfinak. Jakob szinte akarata ellenére vállalja el a 17 éves Clara oktatását, és szép lassan beleszeret a lányba. Ő, a különc, nyeszlett, mindenki által kinevetett férfi erősnek és mindenhatónak érzi magát a kisasszony társaságában - pedig még csak meg sem pillanthatta, mert az apa ragaszkodott paraván és gardedam jelenlétéhez az órák során. Hősünk már a hangjába beleszeretett. Nagyon sok minden történik mind a Clara és Jakob közös életében, mind kinn a külvilágban, tragédiák sora, alkalmazkodások, tehetetlenségek tömege, beköszönt a Kifosztott Házak Esztendeje, az Őrület Esztendeje, Az Éhezők Esztendeje, A Halott Gyerekek Esztendeje, és így tovább, csak halmozódnak a borzalmak sora. A szovjet rendszer rémálom még az ilyen egyszerű, tárgyilagos, ugyanakkor meseszerű leírások alapján is, amikben rövid szavak jelzik a rettenetet: nincs, romos, szegény, kiszámíthatatlan, félelem, halál. Anna, Antje sorsa is különleges, egy gyermek, aki akkor fogant, amikor... akiről azt lehet hinni, hogy nincs is köze Jakobhoz, eleinte nem tudni, ő-e az apja vagy sem, az ő léte segíti továbblendíteni Jakobot a tragédiák nyomán kialakuló meg akarok halni érzésből. A megélhetésükhöz meséket kezd el írni Gnadental komisszárjának, amely mesék eleinte csodás módon megvalósulnak, majd.. majd valahol kisiklik minden. Az eleinte gyönyörű mesék andalító szépsége brutalitásba fordul át, hiába Jakob minden óvatossága vagy figyelme.

A szürrealitás fontos eleme a történetnek. Amíg Clara (és Jakob) Volgán túli tanyája a béke szigete, addig a külvilág véres terrortól szenved. Jakob küzdelme Claraért, közös életükért, majd leszármazójukért állandó harc, didaktikus szenvedés azzal a konklúzóval, hogy a szeretetnek óriási ereje van, az az egyetlen, ami képes legyőzni a szovjet rendszer túlkapásait. Háború, éhinség, értelmetlen halál, csak azt lehet szembeszegezni vele, mást semmit. Annyi művet lehet olvasni a tárgykörben, amelyben a vezetők mindig az utolsó csepp vérükig ígérik a támadást vagy a védekezést valami ellen vagy valamiért, de az valójában csak annyit jelent, hogy az átlag ember utolsó csepp véréig folyik bármilyen attak. A nagyok, a vezetők mindig kényelmes szobában, télen is finom melegben, tele gyomorral ülik ki, amíg az átlagember megszerzi nekik a befolyást, a hatalmat vagy ami éppen soron következik. Guzel Jahina sajátos mesevilágával bele-beleharap a kisember valóságába. Akinek letépik a körmét, akinek kiütik az ablaküvegét, ha éppen frontvonalban van és lőni kell, vagy gránátot dobnak a szobája közepére, vagy elviszik az utolsó tehenét, lesöprik a padlását, esetleg Gulagba küldik, mert két szem búzával többje van, mint a másiknak. De az is elég ehhez, hogy valakinek megfájdul a foga a sublótjára.

Nehéz élet, nehéz világ, nehéz körülmények között ad némi reményt arra, hogy az egyénnek valamilyen módon mindig meg lehet találnia azt a lehetőséget, hogy a borzalmak között is rábukkanjon némi értelemre, és ne érezze teljesen hiábavalónak az eltelt időt. Mágikus mesefolyam ez a történet, némi realizmussal megverve, amely pontosan olyan lassan hömpölyög, mint a Volga anyácska, és amelyet jó volt olvasni.