Természettudomány háborúban és békeidőben

A felfedezések lendítették előre a világot mindig is, miközben benne mi magunk, a működésünk, az utóbbi párezer évben vajmi keveset változott. De mégis a tudományos felfedezések és a kísérletek miatt tartunk ma ott, ahol. Hogy ez jó-e vagy rossz, mindenki döntse el maga - de addig is Inzelt György bemutat néhány érdekességet a tudomány világából.

A könyv több fejezetből épül fel, mindegyik egy-egy, az elmúlt 300 év tudósáról vagy felfedezéséről vagy a tudományhoz akármilyen módon kapcsolódó dologról szól. Az első nagyobb lélegzetvételű fejezet az orosz polihisztorról, Mihail Lomonoszovról (1711-1765) szól. Lomonoszov érdemei elvitathatatlanok az orosz tudományos fejlődésben, Nagy Katalin az ő javaslatára alapította a Moszkvai Egyetemet, amelyet később róla is neveztek el. A polihisztor sikerrel próbálta ki magát a fizika, a kémia, sőt, még a prózaírás, költészet, csillagászat, kohászat, ásványtan, bányászat, történelem, földrajz és filozófia területén is. Inzelt György elég hosszan ismerteti az életét és munkásságát, és a végén levonja a következtetést, hogy Lomonoszov bár tényleg sokat tett a tudományért hazájában, alig volt több, mint egy "kókler", aki már korában is elmaradott eszközökkel és módszerekkel dolgozott, viszont a későbbi, 20. századi szovjet-orosz érának ő tökéletesen megfelelt, ezért a jelentőségét is nagyobbra becsülik. 

Elég meglepő végkifejlet volt ez számomra, tekintve, hogy milyen hosszan írt róla - de valószínűleg a szerzőnek ez az egyik kedvenc témája, a vesszőparipája, ami mindig felidegesíti, ha épp azt hallja, hogy istenítik Lomonoszovot. Megértem, nekem is vannak bizonyos kulcsszavak, amikre ugrom - akkor is, ha tudom, hogy teljesen felesleges és nem érek el semmit vele. A következő nagyobb fejezet Kitaibel Pálról és a tellúrról szól - szerintem a legtöbb ember esetleg ismerheti a nevét, és talán azt is tudja, hogy valami tudós volt, de kevesen tudják, hogy ő fedezte fel a tellúrt. Pontosabban úgy tudjuk, hogy ő fedezte fel. Inzelt György elég hathatósan bebizonyítja, hogy nem igazán így történt ez. Than Károlyról és Wilhelm Ostwaldról is szól egy-egy nagy fejezet.

Fontosnak tartom az ilyen írásokat, hiszen fontos látnunk, hogy ezek az emberek emberek voltak. Hibákkal, gyarlóságokkal, nem voltak mindig jók és becsületesek, nem voltak feltétlenül lángelmék, inkább szerencsések vagy épp becstelenek. Fontos, hogy ne építsünk bálványt senkire és senkiből. Inzelt György pedig sok tévhitet eloszlat, és hatalmas kutatómunka áll az írásai mögött, ez tisztán látszik. Néha kicsit elveszik a részletekben, az adatokban - sokkal kevésbé szól ez a kötet a laikus nagyközönségnek, sokkal kevésbé ismeretterjesztő kötet ez, inkább egyféle adalék, érdekesség azoknak, akik a munkájukat hasonló területen végzik. Ugyanakkor nincs a fejezetek között egyértelmű kapcsolat, úgy tűnik, mintha kiragadott volna ő maga vagy valaki az írásaiból, előadásaiból pár érdekesebb részletet, néhány korábbi tudóst, akiről sokat tud, és egyberendezte volna, nincs bennük egység. Ez még egy dolog, sok ismeretterjesztő munka épül fel így pl. Feynman vagy Penrose vagy Hawking könyvei közül is. Sajnos azonban Inzelt beleesett abba a hibába, hogy túl sok adatot írt a könyvébe. Én alapvetően szeretem az adatokat, és sok esetben fontosnak is tartom őket, örök emlék marad, amikor valami tudományos vagy éppen útleírás-jellegű könyvet olvasva, füzettel és tollal felszerelkezve jegyzetelem ki magamnak az adatokat egy későbbi poszthoz a vonaton zötykölődve - hogy aztán később egy részüket ismét a könyvből kelljen kikeresnem, mert esélytelen, hogy el tudjam olvasni, amit leírtam... - de vannak az érdekes vagy fontos adatok meg nevek meg minden, meg vannak a kevésbé érdekesek és fontosak. Sajnos úgy éreztem, hogy ebben a kötetben kicsit több volt az utóbbiból.

Meglepetésemre a leginkább a kötet utolsó két fejezete tetszett, valóban nagyon alapos kutatást végzett Inzelt az első világháború tudósairól, és nagyon érdekesnek találtam ezeket a történeteket - tudtátok pl., hogy Szent-Györgyi kitüntetést is kapott az életmentő műveleteiért, és hogy annyira feleslegesnek és barbárnak tartotta a háborút, hogy pár nappal a visszavonulás előtt karon lőtte saját magát? Ha ez akkor kiderül, akkor a jutalma egy fejlövés lett volna vagy akasztás... Sok kutató, tudós harcolt vagy éppen a tudományos munkában vett részt - pl. a Balkánról elhozott harangokból Hevesy György, a későbbi Nobel-díjas kémikus feladata volt kivonni a rendkívül értékes rezet. Jó volt az utolsó rész is, ami a Nobel-díjról és a mai kémiai kutatásokról szól. Több ilyennek kellett volna benne lennie, meg kémiai érdekességeknek - a kémia az egyik legérdekesebb természettudományi ág, lehet róla szórakoztatóan, de mégis jól írni, és lehet róla nagyon szárazon, kissé érdektelenül is. Ez a könyv a kettő között helyezkedik el szerintem.

Bár létezik jobb tudományos és tudományt népszerűsítő könyv is a piacon, mégis fontos és érdekes dolgokról ír ebben Inzelt György, olyanokról, amit tudunk, olyanokról, amit nem tudunk, és olyanokról is, amit rosszul tudunk. A szerző, Prof. Dr. Inzelt György az ELTE oktatója, kutatási területe a fizikai kémia, elektrokémia és a kémiatörténet. 

Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!