Titok Párizsban

Mi kell ahhoz, hogy valaki szándékosan elfelejtse, van egy lakása Párizsban?

A 21. Század Kiadó összetett műfajú könyvet tett a romantika és a történelem, képzőművészet rajongói elé Karen Swan Titok Párizsban címmel megjelentetett alkotásával. Az olvasók kifejezetten magas értékelésekkel fogadták a szerző fantáziája által kiszínezett történetet, amelynek csírája és egyben valós alapja egy elhagyott párizsi lakás, amelyet a regény megírása előtt pár évvel fedeztek fel, a fotói azóta többször bejárták az internet világát. A poros időkapszula indította el Karen Swanban a vezérhangyát: kik voltak a lakói és főleg miért nem jött vissza soha senki ebbe a lakásba? Mi kell ahhoz, hogy valaki szándékosan elfelejtse, van egy lakása Párizsban? A lakáson és a benne lévő tárgyak egy részén túl minden a szerző fantáziájának terméke, bár a műben az a struccos jelent... hah!

A szerző, Karen Swan

A szerző divatújságírással kezdte karrierjét, mielőtt az egészet feladta volna azért, hogy felnevelje három gyerekét és - igen! - a kiskutyáját, mellesleg pedig az íróvá válás elméleti és gyakorlati teendőiért. A sussexi erdőben él, könyveit egy faházban írja. A 21. Század Kiadónál 2020. november másodikára van datálva következő magyar nyelvre lefordított művének megjelenése, Karácsonyi parti címmel. (Egyértelműen kell kategória.) A fordító - Alföldi Zsófia - munkája abszolút rendben van.

Tartalom

Flora Sykes menő londoni műkereskedés szakértője, saját világában és az árveréseken érzi igazán elemében magát: minél magasabb fontmilliókra tornázza fel magát egy műkincs, őt annál hűvösebb nyugalom szállja meg. Teljesen természetes, hogy hivatásával kapcsolatban ide-oda röpköd a világban, a nap hol Palm Beach, hol Chicago, máskor meg Manhattan ege alatt virrad rá. A régi, értékes tárgyak, festmények felbecsülése elsősorban a témában felhalmozott alapműveltség, érzék, gyakorlat kérdése, és pontosan egyenrangú ezekkel a tulajdonságokkal a kutatásban való, végsőkig tartó kitartás vonulata is. Nem ritka, hogy egy-egy műkincs eredetiségének felderítése érdekében mogorva rokonok miatt a földgolyó nagy távolságait kell bejárnia egy-egy információmorzsáért.

Párizsban illegális behatolás történik egy lakásba, és maguk a betörők értesítik a vélt tulajdonosokat erről a tényről, már itt kezdődnek a rejtélyek. Kiderül, hogy a család, amely az ingatlan tulajdonosának mondhatja magát, erről a lakásról nem is tudott - legalábbis a legtöbben nem tudtak róla. Létezik egy végrendelet, amely szerint ebbe az ingatlanba senki sem léphet be addig, amíg meghatározott két személy még életben van - és bizony, ebből az egyik illető még él, aki naná, hallani sem akar arról, hogy ne tartsák tiszteletben a végrendelkező akaratát. Vajon tud valami többet is ez a személy? Az a bizonyos strucc a valódi lakásban

Ahogy lenni szokott, mindig vannak az örökösök között olyan személyek, akik tesznek a végrendeletre, izgatja őket a több évtizedes titok: mi az ördög lehet abban a lakásban, ami miatt nem lehet belépni oda? És amúgy is, a betörők már ott jártak, tehát ideje kideríteni, mit rejtenek a kégli helyiségei. Nem is csalatkoznak reményeikben: a lakás tömve van festményekkel, vélhető műkincsekkel - és itt kerül képbe Flora Sykes. Ki kell derítenie, melyik eredeti, és milyen értékkel bír.

A folyamat során nagyon érdekes vonulatok sora következik be: az örökösök mindegyike sincs egy platformon, mindenkinek megvan a saját érdeke, amelyet képvisel, titokzatos vevők és vélhető tulajdonosok is felbukkannak, nyomást gyakorolni próbálva a szakértőre, ráadásul Flora főnökét is szorítja az idő bizonyos anyagi vonatkozások tekintetében, így aztán nem csoda, ha Flora elveszni látszik a sokféle akarat között. Ha pedig mindez nem elég, megjelenik egy még kínosabb szál is, amely több évtizedes második világháborús titkokra derít fényt. De szabad-e első benyomásra építeni és ítélni? Végül is, ha nem muszáj, nem kell minden ajtón benyitni, nem?

Az a bizonyos festmény a valódi lakásban

Pörgő cselekményvezetése csak néha ül le, szerelmi szála érdekes, az ellentétek vonzásában sosem lehet tudni, mi fog történni a következő lapokon. Ugyanakkor Freddy titkát behozni a műbe, szerintem felesleges volt. Olyan, mintha a szerző a történet kétharmadánál döbbent volna rá, hogy te úristen, kell valami, valami kell, na, mi is legyen az, amitől aztán kerekké válik a dramaturgia, na... na... megvan! És beleírja, majd verítékes munkával visszalapozgatva pofozza késszé a vonalat. Őszintén szólva nem is értettem, sőt, nem is érdekelt Freddy borzasztóan nagy titka.

Ettől függetlenül öröm volt olvasni, a Freddy vonal amúgy is nagyon kevés a műben. Sokkal több eredeti megoldás színesíti a történetet, sokat kuncorásztam rajta, máskor szemöldökfelvonással igyekeztem előre látni, mi történhet, mi a titok megoldása. A szerelmi szál meg... hát, mindenkinek megvan a maga keresztje, nem? Még ha csini piros kis sapiban kopogtat is.