Könyvajánló - Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
Itt a vége. Egyedül maradunk. Nem tudjuk, mi történt. Csupán a magány maradt velünk...
Augustine, az idős, elvonultan élő asztronómus minden idejét, minden kapcsolatát a munkájának áldozta fel. A társadalomtól elzártan a sarkvidéken él egy kutatólaboratóriumban néhány társával, és a csillagokat, a végtelent fürkészi. Aztán egy nap valami történik, a kutatóbázist evakuálják, ám Augie megtagadja ezt, és egyedül marad. Egyedül a gondolataival, egyedül a magányával, amikor minden elnémul, mintha mindenki eltűnt volna a Föld színéről. Aztán társasága akad egy kietlen, kegyetlen télben egy különös kislány személyében. A másik szálon megismerjük Sullyt, aki ötödmagával szeli a végtelen világűrt, egy Jupiter mellőli küldetésről tart hazafelé. Csakúgy, mint Augustine, a munkájának szentelte életét, feláldozva ezzel a házasságát, a családi és emberi kapcsoalatait. Aztán egyszer megszűnik a kapcsolat az űrhajó és a Föld között, teljesen néma minden. Hogy éljük meg a magány valóságát?
Lily Brooks-Dalton első regénye ez, amiből a Netflix George Clooney rendezésében és főszereplésével filmet is készített, ami már a jövő héten elérhető lesz a streaming szolgáltatónál. A kötet lírai, gyönyörűen megírt történet a világvége emberi oldaláról. Nem tudjuk, mi történt a bolygóval, a Föld többi lakójával, végig Augie és Sully "fejében" járunk, az ő belső és külső küzdelmüket látjuk. Mi az igazi magány? Tapasztaltunk már olyat? Milyen lehet teljesen egyedül maradni, azon gondolkodva, vajon van-e ott kint valaki? Brooks-Dalton zseniálisan állította párhuzamba a két főszereplő életét és helyzetét: mindketten a könyörtelen, embertelen tájon élnek évek óta, egyikük a sarkvidéken, másikuk a világűrben; mindkettejüket lenyűgözi az a kérlelhetetlen, kegyetlen szépség, ami körülveszi; de mindketten teljesen elvesztették a kapcsolatot a többi emberrel. Nem csak most, amikor már ténylegesen, hanem évekkel korábban, saját elhatározásukból, saját döntésük miatt. És csak most, hogy ténylegesen elvesztették, most érzik meg, hogy egyedüllét és magány között mekkora szakadék is van.
Gyökeret vert benne csodálat magva, és Agustine elengedte a megválaszolatlan kérdéseit. Miközben a hosszú éjszaka betakarta a hegycsúcsokat, az maradt az egyetlen lényeges kérdés, amit a lány feltett: hogy meddig tart ez a sötétség.
Különös világvége-történet ez, mert nem a látványos katasztrófákkal bombáz, nem is tudjuk meg, mi történt valójában. Képzeljük csak el a szituációt a saját életünkben: egy reggel felkelünk, és minden kihalt, minden ember eltűnt a Föld színéről, senki nem reagál a hívásokra, a közelben nincs senki. És fogalmunk nincs, mi történt. Álmodunk? Tényleg egyedül maradtunk? Örökre? Ugyanebből a nézőpontból íródott meg ez a könyv is. Sokan hiányolták a válaszokat, mert azzal nem szolgál egyáltalán, én viszont nem hiányoltam. Ez a könyv egy óda az emberiséghez, a társas kapcsolatokhoz és a magányhoz is, egy gyönyörű leírásokkal működő, az érzelmeket és a siárságot egyaránt tökéletesen átadó történet, amikor nem tudjuk meg a miérteket, nem látványos, inkább gondolatébresztő és érzelemdús.
Sok szempontból hasonlít, már leginkább a bennem keltett érzések szempontjából Mats Strubdberg Amíg élünk c. kötetére, de ott pontosan tudjuk, mi történik, sőt, azt is, hogy mikor: egy üstökös fog véget vetni minden életnek a bolygón 3 hónap és 20 nap múlva. Ott ezt a bő 3 és fél hónapot ismerjük meg, és hogy az egyes emberek, a társadalmak hogyan reagáltak és élték meg azt, hogy az életük nem csak véges, de tudják is, mikor és hogyan ér véget, ahogy mindenkié. Itt ezeket nem tudjuk, egyszerűen csak elnémul minden, és marad néhány ember. De ugyanúgy a halandóság, a halál, a szeretteink elvesztése, és a belső gondolatok és érzések megélése van a középpontban. Sokkal rövidebb könyv, mint vártam egyébként - de semmivel sem adott kevesebbet, mint egy ennél hosszabb regény. Sőt. Az egyik legkellemesebb meglepetés volt az évben, és várom a filmet is. :)
Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér… kivéve a halált és az időt.
Lily Brooks-Dalton Vermontban született és nőtt fel, első regénye Az éjféli égbolt, mely 2016-ban íródott. A kötet fordítója Farkas Veronika, akinek tolmácsolásában számtalan szuper könyvhöz volt már szerencsém.
Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése