Könyvajánló - David Graeber: Bullshit munkák
"Értelmetlennek érzed a munkádat? A lelked mélyén úgy érzed, semmi szükség arra, amit csinálsz? Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?"
A tavaly elhunyt David Graeber anarchista antropológus volt, aki oktatott a Yale-en, majd utolsó éveiben a London School of Economics professzoraként dolgozott. Néhány éve megjelent egy tanulmánya, ahol először írt az olyan munkákról, amelyeket észre sem venne a gazdaság, ha eltűnnének. Aztán kiderült, hogy sokkal több van a témában, mint egy esszé, ezért megírta a Bullshit munkák című könyvet, melyet a Typotex Kiadó hozott el a magyar olvasóknak.
Mi az a bullshit munka Graeber szerint? Az olyan munka, aminek a létezését még az azt végző ember sem tudja igazolni, de úgy kell tennie, mintha lenne értelme, ettől kamu az egész. Ne tévesszen meg senkit az elnevezés, nem azokról a munkákról van szó, amire sokan azt mondják, hogy szar, mert például megterhelő, mert rossz a főnök, mert rosszak a munkakörülmények, stb. Azokról a munkákról van szó, amelyek teljesen feleslegesek és, akik végzik ezt pontosan tudják is. Ezek, ha eltűnnének egyik napról a másikra, észre se vennénk a hiányukat.
A kötetben hét fejezetben olvashatunk érdekességeket a témában, melyeket rengeteg kutatómunka és számos beszélgetés alapozott meg. Először részletesen leírja, hogy mik is azok a bullshit munkát, milyen csoportokba sorolhatóak. Ezt követően megismerjük a bullshit munkák öt csoportját: biodíszletek, hiénák, kármentők, alibimunkások és hajcsárok.
Mielőtt tovább haladtam a könyvben, elgondolkodtam, hogy vajon melyik kategóriába, mi tartozhat. Javaslom ezt mindenkinek, érdekes és elgondolkodtató játék. A biodíszletnél az első gondolatom az elegáns hotelekben fellelhető liftesfiú volt. Tudjátok, amelyiknek semmi más dolga, mint köszönni a vendégnek, megkérdezni hányadikra megy és megnyomni a gombot. Ez nyilván presztízskérdés a hotelnek, de az átlagember szerint tökéletesen felesleges. Elég szomorú világ az, ahol valaki nem képes megnyomni egy gombot. Jól tippeltem, Graeber is említi ezt a munkakört ebben a kategóriában.
Ezt követik a hiénák. Az agresszív, de szerintem felesleges (és bosszantó) munkákat tippeltem ide, mint például a telemarketing és ezúttal is talált. Ami viszont meglepett, de nagyon is jogos, hogy a szerző ide sorolja többek között a nemzeti fegyveres testületeket. Az országoknak azért kell hadsereg, mert a többi országnak is van. Ha senkinek nem lenne, máris nem lenne szükség rájuk. Ott a pont. A hiéna kategóriában dolgozók többnyire úgy érzik, hogy nincs társadalmi hasznuk. Szomorú lehet, ha valaki így éli a mindennapjait. De ebbe a kategóriába tartoznak a filmes utómunkával foglalkozók is részben vagy időnként. Mert például egy látványos autós üldözés jelenetét elkészíteni szuper érzés, izgatottan készítik és büszkék az eredményre. De amikor táskákat kell eltűntetni vagy egy hajkoronát kell fényesebbnek mutatni, az már kimeríti a bullshit kategóriát szerintük is.
Elérkeztünk a harmadik típushoz: kármentők. Ide minden olyan munkakör beletartozik, ahol a főnök elront valamit és a beosztottnak kell feltakarítani utána. Ha ez egyszer-egyszer előfordul még oké, de van, akinek főállásban az a dolga, hogy mások után próbál rendet tenni. Sok helyen például még mindig nehézségekbe ütközik a digitális rendszerre való átállás, automatizálás. A szerző beszélt olyan emberrel, akinek annyiból áll a munkája, hogy táblázat formájában olajkutakról érkező információkat átmásoljon egy másik táblázatba.
Az alibimunkásokról nekem azonnal az állami szféra jutott eszembe. Nem is tévedtem. Ebben a kategóriába azok tartoznak, akiknek csak azért hoztak létre egy pozíciót, hogy a szervezet képes legyen igazolni, hogy szándékában áll valamit megcsinálni, miközben valójában nem.
És el is érkeztünk az ötödik csoporthoz, ezzel pedig a hajcsárok két típusához. Az egyik a tipikus középvezető, aki sokszor azt sem tudja, hogy mi is a munkája. Kiosztja a feladatokat, amiket egyel magasabb szintről kap, de tudja jól, hogy nélküle is tökéletesen menne a munka. A másik típus a károsabb, akit bullshitgenerátornak is neveznek. Felesleges munkaköröket talál ki és még be is hajtja a dolgozókon. Ennél a résznél sikerült meglepnie az egyik interjúalanynak, aki egyetemi dékánként érezte úgy, hogy bullshit munkát végez, amit két évig tudott csak elviselni.
Vajon az ember teremt értéket a munkájával? Sokan reflexből vágják rá, hogy igen. De vajon hányan vannak, akik magukba nézve, őszintén tudják ezt mondani? A legtöbb esetben a bullshit munkát végzők boldogtalanabbak. A szerző arról is beszámol, hogy milyen erkölcsi és pszichológiai következményei lehet, ha valaki a bullshit munka csapdájában vergődik. Az ijesztő a kötetben, hogy megmutatja Graeber, hogy a kapitalizmus hajnala óta a bullshit munkát folyamatosan növekednek, de mára ez társadalmi problémává nőtte ki magát. Miért?
"A gazdaságok világszerte egyre inkább a semmi gyártására ráálló gépezetté váltak."
David Graeber nagyon érdekes témát dolgozott fel és jó stílussal teszi mindezt. Számos interjú pedig megismertet velünk rengeteg értelmetlen munkakört és azt is, hogy milyen káros hatásai vannak a bullshit munkáknak, valamint, hogy miért beszélnek erről oly kevesen és keveset, de arra is lenne ötlete, hogy miként lehetne a bullshit munkák politikai hatásait megváltoztatni.
Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak!
A kötet elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron.
Fordította: Boross Ottilia
Kövess minket Facebookon!
Antropológiai állandók az olvasásban - avagy a gondolati csapdák hasznossága
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése