Könyvajánló: Éric Vuillard: Napirend
Tizenhat tiszta, kimerevített és felnagyított kép a második világháborúból és előzményeiről - már-már groteszk részletességgel, a fájóan valóságos hitetlenkedés és az irónia eszközeivel. Ez a Napirend, a Goncourt-díjas könyv.
Gyárosok és iparosok várják a Führert, hogy támogatásukról biztosítsák. Az első világháború veterán politikusai, Európa vezetői, akik bármit - szó szerint bármit - megtennének, hogy elkerüljék a második világháborút. Besétálnak Hitler csapdájába, és elhiszik róla, hogy ugyanolyan "normális" ember "normális" értékrenddel, mint ők maguk vagy bárki más. Tétlenül nézik, ahogy mások rovására, erővel és propagandával kormányoz. Mert nem szíthatnak viszályt. Mert nem elég erősek, hogy egymaguk állják a sarat az újjáéledő és gőzerővel robogó német iparral szemben. Mert a választóik megsínylették az elsőt is.
"Érdekes, hogy még az igazán meggyőződéses zsarnokok is próbálják a legvégső pillanatig tiszteletben tartani a formákat, mintha azt a benyomást akarnák kelteni, hogy nem veszik semmibe a jogi eljárásokat, miközben durván belegyalogolnak mindenki jogaiba."
Groteszk képek a Blitzkriegről, az Anschlussról, díszes rendezvényekről, lehallgatott telefonhívásokról, kioltott életekről. Ma, 2021-ben, amikor nagyon úgy tűnik, hogy a fejlett, civilizált és intelligens emberiség nemhogy a jövőért nem képes értelmes lépéseket tenni, a múltat is szeretné újraírni és újraélni, Éric Vuillard alig 100 oldalas kis szatírája nem más, mint figyelmeztetés. Figyelmeztetés és segélykiáltás is egyben. Még nincs száz éve, hogy jött egy alak, aki ügyes szónoklatokkal és személyi kultusszal, majd beteg propagandával maga mellé állított sokezer egyszerű embert, hogy aztán háborúba taszítsa Európát. Asszisztáltak hozzá azok a vezetők, akik nem ismerték fel a veszélyt, akik nem akarták felismerni a veszélyt, akik nem hitték el, hogy épeszű ember megint háborút akar, és ezért addig-addig engedtek neki, hogy megerősödvén már nem tudták ráadni a pórázt és a szájkosarat. Efelé haladunk most is. Valószínűleg nem jutunk odáig, mint akkor - bár akkor sem hitték az emberek, sem az elhurcolt és leölt zsidók, sem a később innen kitelepített német származásúak, svábok, hogy valaha is eljutnak odáig. Elvégre rendes, dolgos emberek, a hatalom NEM TEHETI meg, hogy a saját két kezükkel épített házaikból elhurcolják őket. Ilyen NEM TÖRTÉNHET. De megtörtént. Nem egyszer, nem kétszer.
"Ami igazán meglepő ebben a háborúban, az a vakmerőség hihetetlen sikere, amiből egyetlen dolgot lehet megtanulni: a világ vígan enged a blöffnek. Még a legkomorabb, legmerevebb, legódivatúbb rendszerek is, ha nem is engednek soha az igazság követelésének, ha nem is futamítja meg őket a fellázadt tömeg, meghajolnak a blöff előtt."
Most Európa vezetői ugyanezekbe a hibákba esnek. Azt hiszik, hogy a másik is ugyanolyan "normális ember", mint ők maguk, és hogy igen, meg akar gazdagodni, de csak nem akarja azt, hogy káosz legyen. Hiszen "normális ember" nem akarhatja. De a szélsőségek utat találnak maguknak, és egyre nagyobb a támogatottságuk. Ahelyett, hogy egy "normális" és egységes világ felé haladnánk, felismerve, hogy egyetlen bolygón élhetünk mindannyian, amit tönkreteszünk, inkább bezárkózunk a saját kis kerítéseink mögé és fröcsögve gyűlölködünk, átírva a múltat, újraértelmezve a jelent, szabadságnak nevezve az ostobaságot, szólásszabadságnak a szélsőséget, véleménynek a tudatlanságot. Ebből az új, kaotikus világból, ahol a szaktudás nélküli véleményvezéreknek nagyobb a hangja, mint a szakértőknek, ami mindig is így volt, de sajnos az egyszerű ember szemében a hitele is nagyobb, csupán azért, mert erőszakosabb, ebből próbál felrázni ezzel a humoros, groteszk alkotással a francia szerző.
"Amikor a gengszterek és a dühöngő őrültek mosolyognak, nehéz ellenállni nekik; az ember el akarja torlaszolni balsorsa forrását, békét akar. Meg aztán kétfejezetnyi lelki tortúra között egy mosolynak nyilván különleges varázsa van, mint amikor kiderül az ég."
Éric Vuillard 1968-ban született Lyonban, rendezett filmeket is, de inkább könyveket ír. Eddig tíz kötete jelent meg, a kilencedik ezek közül a Goncourt-díjjal jutalmazott Napirend, 2017-ben jelent meg eredetileg. Nem ismerem a többi kötetét és egyéb munkásságát, de ez alapján a kötet alapján a "fekete humor" jelző szerintem nem illik rá. Sokkal inkább ironikus, már-már szatirikus mű a Napirend, nevetség tárgyává téve a teszetosza és vak államfőket, ahogy egyre beljebb haladunk a világégés felé, ahogy egyre groteszkebb módon jelenik meg előttünk a hatalom betegsége. Magamban először a Nézd, ki van itt c. kötethez akartam hasonlítani, de ez annál sokkal komolyabb és egyben sokkal szomorúbb mű, mert úgy szól a múltról, hogy közben rólunk is szól, görbe tükröt tartva elénk: semmivel sem lettünk sem okosabbak, sem jobbak, mint 100 éve. Sőt.
Fordító: Tótfalusi Ágnes
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése