Kegyetlen tavasz

1986 tavaszán egy tizenhat éves lány rituális gyilkosság áldozata lesz egy kastély mellett húzódó svéd erdőben. A bűntettnek négy tizenéves fiatal a tanúja; a vallomásuk alapján a lány féltestvérét ítélik el, és zárják börtönbe. Nemsokára az áldozat családjának többi tagja is nyom nélkül eltűnik a környékről, és soha többé nem hallanak felőlük a faluban.

Amikor 2019 tavaszán az új háziorvos, Thea Lind beköltözik a kastélyba, és egy különös fotóra bukkan egy ősrégi tölgyfában, a több mint három évtizedes eset felkelti az érdeklődését. A kutakodása során megdöbbentő hasonlóságot fedez fel a halott lány gyermekkora és a saját, traumákkal teli múltja között, és ettől az ügy hirtelen személyessé válik. A sok megválaszolatlan kérdés miatt Thea egyre biztosabb benne, hogy a gyilkosságról sohasem derült ki az igazság, és egyesek bármit megtennének, hogy ez így is maradjon. Lehet, hogy 1986 kegyetlen tavasza egynél több áldozatot követelt? És talán ő lesz a következő…?

Ez a kötet talán a legkevésbé krimi mind közül, bár a sorozat részei mind nélkülöznek néhány alapvető műfaji jellemzőt. A részek között nincs kapcsolat, nem ugyanazok a szereplők, csupán egy - fiktív - svéd térségben játszódnak a kötetek. És nagyon hasonlóan épülnek fel. Mindig egy a múltban, jellemzően 30-33 évvel korábban történt brutális eset az, aminek a hatásai a mai napig megvannak, ami beitta magát a helyi kisközösség életébe, világába, életvitelébe és szemléletmódjába is. Ez a kötet nélkülözi a krimik szinte minden jellemzőjét, sokkal inkább nevezném drámának. Egy kemény, lélektani dráma, ahol a múltbeli bűnügy csupán mellékes, nem más, mint egy írói eszköz arra, hogy bemutasson egy viszonylag zárt közösséget és azt a rombolást, ami egy ilyen eset kapcsán végbemegy. Titkok titkok hátán, senki nem bízik senkiben, de mindenkinek van egy kis személyes emléke és egy személyes, dédelgetett kis titka 33 évvel korábbról. 

– A szeretet és a gyűlölet közel áll egymáshoz – mondta a nagyanyám.

A történetben nem sok csavar van, zömében már jóelőre kiszámíthatóak ezek, nincs meg benne a nyomozás izgalma sem, mégis olvastatja magát. Anders de la Motte elsőrangú író, ha az emberi sorsokról és drámákról, az egyszerű emberek egyszerű életéről és annak felborulásáról van szó. Sodor magával a történet, és kíváncsian rakjuk össze az egyes szereplők egyedi valóságát azokból kis nyomokból, amiket megtudunk, ahogy egyre jobban megismerjük őket. Itt is két idősíkon haladunk párhuzamosan, akárcsak de la Motte többi könyvében, és fokozatosan ismerjük meg a történteket mindkét oldalon. Most a jelenbeli részeket jobban élveztem, mert a múlt csupán hátteret adott a jelen személyiségeinek, és látni akartam, ki hogyan "vészelte át" a történteket. 

– Mindenkinek megvannak a maga titkai. Amiknek semmi szín alatt nem szabad napvilágra kerülniük. Bár az ember néha eltűnődik… – Elhallgat.

– Min?

– Hogy tényleg olyan rossz lenne-e, ha a titkok kiderülnének. Mert akkor nem kellene tovább magányosan cipelnünk őket. A magány mindennél szarabb.

Aki egy feszültséggel és nyomozással teli, rejtélyes, véres krimit akar, az ne ehhez a könyvhöz nyúljon, de bátran kézbe veheti az is, aki nem bírja a brutalitást vagy nem szereti a szokásos modernkori detektívtörténeteket, nyomozásokat, krimiket. Talán ez lesz a belépő ebbe a nagyon színes és magával ragadó világba, ami a lélektani dráma és a skandináv krimi határán mozog valahol.

Anders de la Motte 1971-ben született a svédországi Billesholmban, dolgozott rendőrként, biztonsági szakértőként, jelenleg nemzetközi biztonsági szakértő. Első regényét 2010-ben jelentette meg, amivel el is nyerte a Bűnügyi Svéd írók Akadémiájának elsőkönyves díját. A Kegyetlen tavasz c. kötetet Dobosi Beáta fordította.

Köszönöm a lehetőséget a General Press Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket a Facebookon is!

Ami még érdekelhet