Azért a jég az úr

 Könyvajánló - Einar Kárason: Viharmadarak

Egy megtörtént eseménynek emléket állító regény, amely egy 1959-es hatalmas, jeges tengeri viharról és az életükért küzdő izlandi halászokról szól.

Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik és zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátokat, ablakokat és hajóhidat. A fedélzeten tartózkodó harminckét férfi számára hamar világos lesz, hogy már nemcsak a hajó megmentése, hanem az életük a tét. A Viharmadarak csodálatos gazdagsággal mutatja be ember és természet soha véget nem érő harcát, a világ egyik legveszélyesebb munkáját végző halászok életét és a tenger mindent elsöprő erejét.

Rövid, alig 120 oldalas könyv, amely a skandináv szépíróktól megszokott szikár, erőteljes, minden érzékünkre ható, de tömör és lényegretörő leírásokkal operál. 32 ember, 32 izlandi halász élet-halál küzdelmét meséli el két szálon. Az egyik a nyugodt, indulás utáni napoknak állít emléket, a másik pedig a hatalmas, kegyetlen, jeges vihar pusztítását mutatja be. Persze nem szokatlan dolog ez télen, Új-Fundland partjainál, de ez a vihar a szokottnál erősebb és kíméletlenebb. A csuromvizes, majd megfagyó férfiak folyamatos sziszifuszi munkával verik le a jeget a hajó minden létező pontjáról, hogy aztán a következő percben megint átcsapjon a fejük felett egy hullám, és a jég azonnal megjelenjen ott, ahol épp most verték le. Hamar rájönnek, hogy immár az életük a tét.

Első látásra lehetetlen feladatnak tűnhet lecsákányozni a jeget a hajóról: a jég nemcsak úgy néz ki, mint az üveg, hanem olyan kemény is, amikor pedig annyi rakódik fel belőle, mint a mi hajónkon, egyáltalán nem hasonlít a vékony üvegréteghez, amelyet egy gyerek is szét tud morzsolni egy kődarabbal, hanem inkább hatalmas kristályszoborra emlékeztet, amely mindenféle alakzatot felvéve formálódik-púposodik, mintha egy művészi tehetségű mesterember gyúrta volna meg saját ízlése szerint, ám valójában a hajó, illetve elsősorban a hajótesthez rögzített tárgyak alakját veszi fel; a kormányállás előtti csörlők órási, domború formákat hoznak létre, amelyek talán kisebb hegyre vagy sípályára emlékeztetnek, a fedélzetből kiálló, a halasrekeszeket tartó vasoszlopok az amerikai felhőkarcolókat idézhetik az ember emlékezetébe,a mellvéd korlátja sáncfallá vált, a sodronyok és merevítőkötelek pedig, amelyek rendesen nem vastagabbak egy markos matróz ujjánál, most lefolyócső átmérőjűek, a hálókötő állványok a hajó mindkét oldalán jégtömbbé változtak, ahogy a felépítmények és a csónakfedélzet minden egyéb tartozéka, köztük a megmentésükre szolgáló eszközök, a mentőcsónakok is.

Einar Kárason vérbeli izlandi szerző, lírai szépségű, de erős és ütős, tömör leírásai a természet pusztító, mégis valahol gyönyörű és félelmetes erejéről, az emberi kitartásról magával ragadó. A félelmet, a hideget, a tengeri vihar kegyetlenségét és szenvtelenségét hitelesen, pontosan ragadja meg. Ahogy egy kedves ismerős mondta valamikor: a skandináv írók a lehető legkevesebb karakterbe tudják a lehető legtöbb mondanivalót sűríteni. Igen, itt is ezt érzem, tökéleteses igaz ez Kárason könyvére is. És persze miközben mi is ott fagyunk meg a hajón, a halászokkal, hétpróbás tengerészekkel együtt sodor le minket is majdnem a jeges víz a fedélzetről, ahogy végeláthatatlanul kalapáljuk a korlátot, az árbócot, a köteleket, mindent, megismerjük egy halászhajó felépítését és azt is, miért halásznak ott, ahol. 

A kapitány a híd ablakánál állt, a fejük fölött, és figyelte körülöttük a tengert, a hullámokat, amelyek némelyike akkorára nőtt, hogy hátra kellett döntenie a fejét, hogy lássa, merre tart – az ilyesmire jó szeme volt –, aztán amikor úgy számította, hogy nagyjából a hajót találja el, felordított: HULLÁM! És miután a hajó megszabadult a tengervíztől, az imént megtisztított és lecsupaszított fémre ismét jéghártya rakódott.

Einar Kárason izlandi író, 1955-ben született Reykjavíkban, 1978 óta ír, azóta folyamatosan jelennek meg regényei. Ez az első magyar nyelvű könyve, amely egy valós, 1959 februárjában megesett történetet mesél el. A fordító Patat Bence, a skandináv könyvek egyik legavatottabb műfordítója. 

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket a Facebookon is!