A valóság is tévedhet, ha nincs elég jól megírva?
A jó fikció igazabb a valóságnál - nyilatkozta 2020. novemberében Vámos Miklós a Nők Lapjának adott interjújában. Jelenlegi műve, az Athenaeum Kiadónál ősszel megjelent Dunapest saját bevallása szerint egyvelege a fiction és non-fictionnak, egyfajta szeszélyes elegye a megtörténtnek és az akár így is történhetett volnának is. Az első oldalakon egy külföldi hölgy ízlelheti a szót, hogy h-o-r-t-o-b-á-g-y-i, vajon hogy kell kiejteni magyarul. Ortobagi? Ortoédzsi? Ortobegi? Nagy dilemma ez, pláne egy gyásszindrómától sújtott asszony szemszögéből, aki egy Újlipótvárosi kávéházban üldögél és annyit tanult csak meg magyar származású, pár napja meghalt férjétől, hogy zeretlek, zerelem, egesegedre, bosanat, servus.
 |
| A szerző, Vámos Miklós |
A két idősíkon játszódó cselekmény egyrészt a mában tart elénk görbe tükröt a jelenleg folyó égető társadalmi, politikai folyamatokról, mai generációk gondolkodásmódjáról, problémáikról, érzelmeik mélységéről (helyenként inkább sekélyességéről), másrészt 1944-45 fordulójáról, amikor több ezer zsidó származású magyar állampolgár rettegte, hogy személyes sorsára semmiféle ráhatással nincs, és várta, hogy az valamerre eldőljön. A regényben a ház akkori lakói ((Hatvany Lajos, Szép Ernő, Heltai Jenő) összefonódnak képzeletbeli tulajdonosokkal, megfordulnak a regényben történelmi alakok, Carl Lutz, a svájci alkonzul és Raoul Wallenberg, a svéd követségi titkár is, akik egy közepes város teljes lakosságát kitevő embert mentették meg 1944-ben.
A vészkorszak történéseit kellő borzadállyal abszolválja az olvasó, miközben nemcsak tragédiákkal és kegyetlenséggel szembesül a lapokon, hanem szerelemmel, boldogsággal, heroizmussal és erotikával is: olyan, mint az élet, minden van benne, mikor minek van ideje, helye - és lehetősége. Vagy egyik sem, és pont azért. Színt adott a történelmi hősöknek is vélt vagy valós szerelmi életük lefestésével.
Vámos Miklós olyan témát dolgozott fel művében a vészkorszakot és a holokausztot érintően, amelyet mostanra érzett feldolgozottnak és elérkezettnek a kibeszélésre. A témában maga is érintett, bár ez a családjában sokáig súlyos titkot képzett. Sokáig nem tudta, miért hiányoznak nagyszülők, vagy hogy volt munkaszolgálatos is a családjában. Magát a zsidó szót is kerülték a rokonságban, csak nagyon idős nénikéi "ejtették ki azt a szót a környezetemben, hogy zsidó – de azt is úgy, hogy közben visszafelé szedték a levegőt, óvatosan, finoman, félénken, mert ugye ez titok. E helyett a szó helyett sokszor azt mondták, unser, azaz a mienk." (A citátum részlet a Népszavában 2020. szeptember 12-én megjelent interjúból)
Vámos Miklós is élt-él a Pozsonyi út 38-40. szám alatt, és megtudta, hogy az épület egyik tervezőjét, Hofstätter Bélát (aki ebben a házban is lakott), a vészkorszakban itt nem messze lőtték be a Dunába, ez pedig mindig is ott munkált agya hátsó részében, hogy ezzel valamit kezdenie kéne. Így került a Duna-parti műteremlakása és a bérház történetének kis szelete a regényébe, saját érintettségének kibeszélésével és sok más akkor és most élt ember személyes sorsának írói elképzelésével együtt. Az eredmény briliánsra sikerült. Az olvasó figyel, olvas, lapoz, nevet, sír, elképzel, továbbgondol, párhuzamokat húz és nem örül. A szerző adósságot törlesztett a regényével, az olvasó pedig reményt keres arra, hogy a jövő jobb lesz - de akár a jelen is pusztán azzal, hogy ezt a művet elolvasta.
A kötetet az Athenaeum Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
A képek az Athenaeum Kiadó és Vámos Miklós Facebook oldaláról származnak.
Megjegyzés küldése