J. K. Rowling egy újabb történetet hozott el nekünk: Duskáldia népének és legendás szörnyének, az Ickabognak a történetét.
Duskáldia - ahogy a neve is mutatja - egy gazdag és boldog ország, ahol dús legelők, termékeny mezők, hatalmas erdők terülnek el, és négy nagyváros, mindegyiknek egy-egy élelmiszer a specialitása. Az ország déli részén fekszik a főváros, Lapuvár, amely az elképesztően finom süteményeiről híres; északabbra, a Flúma folyó két partján testvérvárosokként Turonburg és Lordográd, egyik a hosszan érlelt és lágy, krémes sajtoknak, tejtermékeknek a szakértője, a másik pedig mindenféle húsáru, füstölt áru, szalonna, kolbász otthona. Még északabbra fekszik Jeroboám, amelyet hatalmas szőlőültetvények vesznek körül, így az ott élő emberek leginkább a borok szakértői - egyesek szerint már a város levegőjétől be lehet csípni. Minden ember boldog, gazdag, jól táplált, élvezik az életet, az ételeik messzeföldön híresek - nem véletlen, hogy a szomszédos Pluritánia királya mindenáron szeretné hozzáadni a lányát Duskáldia királyához, és cserébe csupán egyetlen kérése lenne: élete végéig lássák el a főváros legkülönlegesebb specialitásával, a mennyek reménye névre hallgató süteménnyel.
De van még egy terület ám Duskáldia boldog országában, amiről nem szívesen beszélnek: ez Lápfölde. Lápföldén szegényes a talaj, nem jó a termőföld, az emberek és az állatok is általánosan éheznek, és ott bizony előfordul betörés, tolvajlás - minden, ami rossz. A lápföldi emberek modora és tudása sem ér fel Duskáldia más területeinek népével. A közvélekedés szerint Lápfölde egyetlen igazán jó dolgot adott Duskáldiának: az Ickabog regéjét.
Bizony, nem él ember Duskáldiában, aki hinne az Ickabog létezésében, egy hatalmas, veszélyes, emberevő szörnyében, amely akkora, mint két ló, a szeme tűzgolyó, a karmai borotvaélesek, és az ország északi részén, a mocsárban él. Történetét sokféleképp mesélik, általános, hogy ezzel ijesztgetik a gyerekeket, és az egész mese minden ember képzeletét megragadta. Történetünk egyik főhőse - még ha csak későn is kerül elő - mégis ez a szörnyeteg.
A könyv lapjain megismerjük Félhetetlen Frédit, Duskáldia királyát (ő maga adta magának e jelzőt, miután egyes egyedül megküzdött egy rémséges szörnyeteggel: egy darázzsal), Igazságos Ignác király fiát. A király önző, pipogya, piperkőc, és nem is túl eszes, jobban érdekli a ruházkodás - elképesztően kényes a ruhái minőségére -, mint bármi más, de Duskáldia népe elvan vele, hiszen gazdag föld, és nem sanyargatja a népet. Frédi nem házasodott meg, legfőképp azért, mert két közeli barátja, az eszes Swindler és a lusta, kövér Lebrencs bárók lebeszélték róla. A két nemes a királyi palotában tölti az idejét (hiszen ez olcsóbb nekik, ha a "ház" kontójára fogyasztanak, nem a sajátjukéra), vadászatokra jár a királlyal, és veszettül fényezi a féleszű uralkodó így sem kicsi egóját.
Megismerjük a királyi személyzetet is, és a történet főhőse két gyerek leginkább, Galomb Gréta - a főasztalosmester és a fővarrónő lánya, illetve szomszédjuk, Bazsaly Berci, a főstrázsamester és a fősüteménykészítő fia. Aztán minden elromlik egy napon, amikor meghal egy varrónő... onnantól kezdve a történet hatalmas fordulatot vesz, és az addig kedves, vidám meséből gyorsan egy kevésbé vidám történetbe csapunk át.
Swindler és Lebrencs mesterkedései miatt az ország hamarosan sötétségbe borul, az emberek elszegényednek, tönkremennek, és mindenki rettegni kezd az Ickabogtól, aminek létét immár főbenjáró vétek tagadni. Vajon tényleg létezik ez a hatalmas, emberevő szörnyeteg? És mi történik kis hőseinkkel a történet végére? Lesz még Duskáldia az a boldog, gazdag ország, ami egykor?
Ez a könyv nem egy hagyományos mesekönyv. Sokkal valósabb annál. Van itt halál - méghozzá elég szép számmal -, árulás, aljasság, hazugság. Nem csak afféle elnéző mosollyal, mint a népmesék hazug tanulságainak esetén, hanem komolyan. A kötet egy része kifejezetten depresszív volt, rossz volt látni, ahogy végromlásba süllyed egy nem is olyan régen még gazdag és boldog ország, azért, mert a sokaság nem mer kiállni néhány emberrel szemben. Nagyon szépen mesél ez a kötet a gonoszságról, a hazugságról, a zsarnokságról, és arról a tanult tehetetlenségről, ami még mindig itt van velünk. Hogy inkább tűrjük a zsarnokokat, akik szétlopják az országot, és maguk gazdagodnak, akik nap mint nap a szemünkbe hazudnak, inkább tűrjük, mert kiállni nehéz, mert a változás fájó, hosszadalmas. Inkább tűrjük az egyre növekvő adókat, azt, hogy vállalkozások mennek tönkre néhány kedvezményezett miatt. Gyönyörűen mesél ez a kötet arról, hogy mennyire ártalmas a rettegés az ismeretlentől, ami önmagában gyűlöletet szül - hát még akkor, ha van, aki ezt indikálja. És olyan mindig van. Tökéletesen bemutatja emberi gyengeségeinket és a társadalmunk legnagyobb hibáit - de közben azt is, hogy maradt még jó, hogy mindig van esély a változásra, hogy alapvetően nem gonosz az ember, legalábbis a többség, csak gyáva inkább, de ha elindul egy folyamat, akkor egyre többen és többen hajlandóak beállni mögé. És ezt a folyamatot szinte mindig fiatalok indítják el. Mert az ő jövőjük függ mindettől.
A kötet elején meggyőződésem volt - és a nyelvezete is erre engedett következtetni -, hogy egy aranyos mesével lesz dolgom. A közepére teljesen megdöbbentett és elbizonytalanított a rengeteg rossz, a halál, az éhínség, a zsarnokság. A végére nagyon tetszett az egész mondanivalója miatt. A fordító Tóth Tamás Boldizsár, aki Harry Potter történetét is tolmácsolta, és itt is nagyon jó munkát végzett. Akad egy kis kettősség bennem a neveket illetően - van néhány nagyon jó, ami tetszik, beszédes is: Swindler, Duskáldia, Lebrencs, Pondrow. És van néhány, ami nem annyira: Jamborszky János, Bazsaly Berci, stb. Ez a kötet nem annyira kicsi gyerekeknek való, és kissé zavar, amikor az eredetitől eltérő, magyarított neveket adnak, még akkor is, ha egyébként tényleg jól sikerült a legtöbb és tényleg beszédesek. Nem szoktuk magyarítani a külföldi népmesék és mitológiák hőseinek és szereplőjének nevét sem, ahogy (hála az égnek) a filmek, sorozatok, könyvek szereplőinek nevét sem, de a gyerekkönyvek esetén valahogy mégis megmaradt ez a szokás, pedig főleg ma már egy gyerek elég hamar találkozik "idegen" nevekkel. Meg hát nem is baj az, ha találkozik ilyenekkel. Szóval amellett, hogy nagyrészt nagyon ötletes és tetszik a magyarítása a neveknek, az egész "műfajjal" van egyféle ellenérzésem.
A könyvben (ha jól számoltam) 34 rajz található, amelyeket magyar kisiskolások, 7-12 év közöttiek rajzoltak az Animus Kiadó pályázatára. 64 fejezet, egyetlen összefüggő mese, változó hosszúsággal, tökéletesek esti mesére. :)
Hogy kiknek ajánlom? Zsarnokoknak és zsarnokságban élőknek, olyanoknak, akiknek számít a jövő és tenni akarnak érte, olyanoknak, akiknek ha minden jól megy, még évtizedeik vannak hátra e földön, és olyanoknak, akiknek vannak olyan leszármazottaik, rokonaik, barátaik, akiknek a jövőjükért tenni akar.
Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése