Kultúrpara

2021. április 12., hétfő

Én az énben - a disszociatív személyiségzavar

Dr. Jekyll és Mr. Hyde - a disszociatív személyiségzavar egyik ismert irodalmi esete. De mi is ez a valóságban? Hogy jöttek rá, hogy létezik, hogyan alakul ki?

A 20. században a pszichológusok és pszichiáterek szinte egy emberként állították, hogy disszociatív személyiségzavar nem létezik, ez csupán a sajtó és a találékony emberi elme terméke, és elutasított a szakma minden erre vonatkozó kutatást, az ezt végző pszichológusokat és pszichiátereket minimum kinevették, de akár ki is vetették maguk közül. Aztán egyre több esetre derült fény, és ezek mellett már nem lehetett szó nélkül elmenni.


Dorothy Otnow Lewis a Yale-en végzett pszichoanalitikusként, majd a New York-i Bellevue kórházban és intézetben helyezkedett el, ahol erőszakos traumákat átélt gyerekekkel dolgozott. Többekkel közösen dolgozva elvégzett rajtuk különféle agyi vizsgálatokat, és apróbb vagy súlyosabb eltéréseket talált a gyerekek agyában. Ezek fizikai sérülésektől származtak, rendszerint veréstől, túlzott "fegyelmező" célú erőszaktól, amelyet a saját szüleik tettek velük. A fizikai bántalmazások, ütések apró bevérzéseket okoztak a sérülékeny agyban, így megváltozott annak szerkezete. A gyerekek erőszakos viselkedés miatt kerültek a Bellevue-be, ahol van egy teljes ellátású intézet az erőszakos és viselkedészavarokat mutató gyerekek számára. Lewis szerint a megvizsgáltak nagy része később is erőszakot fog alkalmazni, és nem kizárt a gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet sem. 55 megvizsgált gyerekből 21 ölt vagy próbált meg ölni a következő egy évben, volt, aki a kishúgát fojtogatta, volt, aki felgyújtotta a kanapét a rajta alvó anyjával, egy négyéves gyerek pedig az anyja torkának szegezett kést. Egész életükben rosszat tapasztaltak, rosszul bántak velük, bántalmazták azok, akiknek meg kellett volna védeni, ez a tapasztalat és az agyuk fizikai sérülései miatt megváltozott viselkedésük garantálta, hogy később lesznek problémáik.

Nem mindenki lesz erőszakos, aki gyerekkorában erőszakot élt át, nagyon sok minden függ az ezen túlmutató környezettől, és mindenki egy adott génkészlettel, adott agyi funkciókkal születik a világra, ezt aztán a környezet alakítja. Viszont majdnem minden erőszakos bűnelkövető múltjában találhatunk vagy erőszakos cselekményeket, vagy egyéb súlyos traumákat (lehet pl. egy brutális baleset túlélője is, vagy "csupán" szemtanúja az erőszaknak).

Néhány esetben az ilyen traumákból, erőszakból egy különös állapot születik: a disszociatív személyiségzavar. Ez egy ritka pszicihátriai zavar, az Egyesült Államokban 2,5%-ra teszik az előfordulását, Európában ennél alacsonyabbra. (Vitatott, hogy Európában nem elég alapos a feltérképezés és a diagnosztika, vagy pedig Amerikában tulajdonítják ezt az okot egyéb személyiségzavaroknak is.) Legtöbbször 10 éves kor alatt alakul ki, amikor a személyiség még nagyon képlékeny, és olyan erős traumák hatására, amelyeket nem tud feldolgozni. Ilyen a családon belüli erőszak, az abúzus, ezeknek átélése vagy látványa. Ilyenkor létrehoz fejben egy saját világot, ahová elmenekülhet, ahol nem éri el őt a sok szörnyűség, és ezzel párhuzamosan megszületik egy másik énje is, amely szembe tud nézni mindazzal, ami történt, ami erős, és ami megvédi őt. Ez a másik személyiség rendszerint kiugróan erőszakos, noha a gyerek "eredeti" személyisége ugyanolyan marad. Amikor ismét át kell élnie a traumát okozó eseményt, erőszakot, abúzust, akkor színre lép a létrehozott személyiség. Ezek között lehetséges kapcsolat, van, hogy kommunikálnak egymással és van köztük átjárás, de extrém esetekben előfordul, hogy az eredeti személyiség nem is tud a másikról. Ilyenkor emlékezetkiesései vannak, akár órákra, és ismeretlen helyen "ébred", nem tudja, hogy került oda.


1981-ben egy nő, bizonyos Marie Moore New Jersey állambeli Patersonban élt az akkor 12 éves lányával A Moore-ház kedvelt volt a környékbeli gyerekek körében, sokszor jártak oda a lány osztálytársai, barátai, hogy együtt töltsék a délutánt. Marie sokszor beszélt nekik Billyről, aki a vőlegénye, csak a munkája miatt távol van. 1981 novemberében hozzájuk költözött Ricky Flores, egy 14 éves fiú. Ricky később a lány vőlegényévé vált, majd hamarosan rájött, hogy Billy nem létezik, csupán Marie egyik személyisége. Tudatosan kihasználta a nőt, aki hamarosan őt tekintette Billy megtestesüléseként, teljesen a hatása alá került, és szexuális kapcsolatot folytatott a fiúval. 1983 novemberében, amikor a lány egyik barátja, Theresa Feury tett látogatást náluk, aki már évek óta járt hozzájuk. Ricky javaslatára túszul ejtették, megkötözték a lányt, bántalmazták, fenyegették, majd minden létező testnyílásába ceruzákat, tollakat és egyéb tárgyakat dugtak. Néhány óra elteltével Ricky kivonszolta a megkötözött lányt a fürdőszobába, és a kád szélén szétverte a fejét. 

Nem sokkal később rendőrök látogattak el hozzájuk Theresát keresve, és megtalálták a holttestét. Ricky Flores, az eset felbujtója és manipulátora az egészet az akkor 37 éves Marie Moore-ra kente, akit 1984-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, az ekkor 16 éves fiút pedig két év javítóintézetre. 

Az eset érdekessége, hogy a nő hamarosan Dr. Lewis páciense lett, aki előtt egy beszélgetés során valóban előjött Billy. Marie konzekvensen tagadta, hogy gyerekkorában abúzus áldozata lett volna, ő szerető családból származott, de Dr. Lewis gyanította, hogy nem így van. A nő tökéletesen megfelelt minden pszichológiai vizsgálaton, és sosem lett volna képes bárkit is fogvatartani, kínozni vagy megölni. Aztán az egyik ülés során már épp búcsúzott tőle Dr. Lewis, aki pontosan tudta, hogy disszociatív személyiségzavar nem létezik, hiszen megtanították neki, amikor Marie a szokottnál sokkal mélyebb, rekedtesebb hangon szólalt meg, és az egész beszédstílusa, hanglejtése is megváltozott. Rájött, hogy most először Billyvel van dolga, és amikor megszólította, reagált is. Dr. Lewis visszaült a helyére, és beszélgetni kezdett "Billyvel". Ez a személyiség rendkívül kegyetlen, okos és agyafúrt volt, aki folyton azzal fenyegetőzött, hogy bármikor rá tudja venni Marie-t, hogy öngyilkosságot kövessen el. A kérdésre, hogy Marie-t bántalmazták-e gyerekkorában, Billy azt felelte, hogy de még mennyire. 4 éves korától kezdve molesztálta az apja, Billy azóta van Marie-val, 10 éves volt, amikor először megerőszakolta, Marie azonban mindezekre egyáltalán nem emlékezett, mert ekkor már létrehozta Billyt, a nála sokkal erősebb - és sokkal gonoszabb - énjét, akinek a segítségével túlélte az erőszakot. Ricky Flores hasonló hatással volt rá, mint egykor az apja, hasonlóan hatott a pszichéjére.

Ez volt Dr. Dorothy Lewis első találkozása egy kifejlett másik énnel, és ezután vetette bele magát a kutatásokba, miközben a szakma még a 90-es évek elején is konzekvensen tagadta volna e betegségét és állapot létét. Mára elfogadták a létezését, és számtalan kutatás zajlik a témában, ismét felkapott lett a szórakoztatóiparban is. Nagyon fontos, hogy a disszociatív személyiségzavar nem egyenlő a skizofréniával. Tudathasadás a régebbi neve, de ma már a szakma egyöntetűen DID-nek (dissociative identity disorder), disszociatív személyiségzavarnak hívja, mert sokkal pontosabb és jobban definiálható. Dr. Lewis a felismerése után rengeteg tévéműsorban szerepelt, meghívták mindenféle beszélgetős műsorokba, és ő el is fogadta mindegyik meghívást, mert úgy gondolta, hogy fontos, ha ez a felismerés egyre többekhez eljut, még ha a szakma nem is veszi komolyan. Nélküle, az ő kitartása, munkája, és a közvetlen kollégái - Dr. Catherine Yaeger, aki a 80-as évek óta vele dolgozott, és számtalan más kutató, pszichiáter, pszichológus és orvos, akik csak egy-egy eset kapcsán  - munkája nélkül elképzelhető, hogy ma még alig tudnánk valamit erről a meglehetősen ritka, de veszélyes állapotról, amivel nem születik az ember, hanem létrehozza a közvetlen környezet, a család kegyetlensége. 

Fontos lenne, ha ezekről a dolgokról többet beszélnénk, ha több ismeret keringene az ítélkezés és a tudatlanság helyett, mert megelőzhető lenne nagyon sok szörnyű bűntény és nagyon sok szörnyű elmeállapot. Természetesen semmilyen betegség nem menti fel a bűnelkövetőt, de megmagyarázza a tetteit, hogy aztán a jövőben talán tenni is tudjuk azért, hogy minél kevesebb gyerek éljen át családon belüli durva erőszakot. A bosszú semmivel nem tesz jobbá, ha nem társul mellé megértés.

Mi a skizofrénia?

Kövess minket Facebookon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése