Igaz történetek, mindannyiunk meséi - szerepel a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Sándor Anikó mű alján a mondat, amely pontosan lefedi az Asszonymesék című novelláskötet tartalmát. Történetek, amelyek bármelyikünkkel előfordulhatott volna - és elő is fordult.
Könyvajánló - Sándor Anikó: Asszonymesék
A nyitvahagyott történetek, amelyek nem szuperhősökről szólnak, csak mindennapi emberekről, egészen pontosan, mindennapi asszonyokról, akik kinőve a kislánykorból, még mindig várják a csodát, de kénytelenek rádöbbenni, hogy a cuki kiskutyáknak élettani sajátságaik is vannak, miközben - sokadjára - pucolják ki a drága perzsaszőnyegből az elkenődött ürüléket.
Persze, a lényeg nem a kutyapiszkon van, hanem a felelősségen, a nem átgondolt kutyatartáson, a néha tévesen emberi igényekkel felruházott állaton - hogy neki úgyis jó lesz.
A fedlaptervek egyike a könyvhöz
A 86 éves asszony, aki megszökött otthonról, mert a veje szerint mindenbe belekontárkodik... jól megráncigálta, kék-zöld foltos lett tőle a néni... lesz-e jó megoldás a ledolgozott élet és az eladott ház magasságából? (Nem. Nincs is élő ember, aki engem rávehetne arra, hogy bárkihez odaköltözzek öregségemre. Szent elhatározásom, inkább magam vetek véget az életemnek.)
A 15 éves külvárosi kamasz beilleszkedési, megfelelési kényszerei, ahol a Duna nemes egyszerűséggel "lé"-vé degradálódik, első szerelem és.. püff neki. Véletlen lenne vagy így intézte valami felső akarat? A trolis télapó, aki mégsem az, a nő, akivel mindig történik valami (igen, még Buenos Airesben is), például Márai rokonnak hiszi egy fiatal milongero, nem tudva, hogy a Sándor Márai esetében nem családnév, a korábban 111 napig tartó szerelmet pedig nem lehet megismételni. (Lehet, nem a régi örömöt kell kell keresni a régi helyen, hanem az újat? Sőt, még egyszer visszamenni pontosan ugyanarra a helyre dőreség? Az üzeneteinket meg időben el kell olvasni...)
Az "orvosfeleség vagyok" témájú tragikomédián meg sem lepődök, magyar egészségügy... a mama kicsi fia anyukája meg egy manipulatív dög, akinek családjában vagy nem vették észre a torz viszonyokat, vagy nem akarták látni. Persze, semmi sincs ok nélkül, de számomra a legnagyobb tanulság az, hogy a tartás és fegyelem kiválóan félre tud siklani az öncélú bosszúállás során - a novellafüzér végét gonosz mosollyal nyugtáztam: van isten, miért is legyen jobb ennek a Tamásnak, mint lehetne...
A két idős hölgy, akik ma kristálypohárból fognak pezsgőt inni...
Mit ér a rohanás, a folyton pörgő élet, amikor az embernek kedve lenne inkább meginni egy pohár pezsgőt két addig sosem látott idős asszonnyal, mire a hatvan éve őrizgetett szép és értékes pohár, ha még életünk alkonyán SEM merünk belőle inni? Ez különösen megérintett. Több háztartást is végighagyatékoltam, és a szívem vérzett a konyhaszekrényben kicsorbultan heverő, láthatóan állandóan használt bögréken, míg a szekrénysor tisztán tartott részében három teljes szett volt kiállítva, ugyanez a kristálypoharak frontján, mert otthon jó volt nekik vizes pohárból is a ritkán megvásárolt pezsgő. Közben meg az élet szépen elhaladt mellettük. (Na, én nem így cselekszem: pezsgőhöz kristálypohár, valamint gondoskodom arról, hogy a mindennapjaim szép holmik mellett teljenek el. Élek még húsz-harminc évet? Kinek, minek gyűjtenék?)
A huncut Grimm Valika képeslapjai
MeToo Sándor Anikó-módra, mi lett volna, ha a virágos csókára nem kiált rá valaki, az amerikai modell, aki szerint csak akkor jár a tisztelet, ha magunk is bőkezűen osztogatjuk, Grimm Valika szerelmi élete és a lomizás összefüggései, mindenesetre az élet igazságos (?), életmesék, ahol azt a legnehezebb elfogadni, amilyenek vagyunk éppen, annak a gigantikus Jolinak meg tudtam volna fojtani a szüleit, a kocsmáros meséje pedig megmelegítette a szívemet.
Szóval, akadnak fura mesék. Amelyekből kiderül, hogy a királylánynak nem mindig muszáj választania a kérők közül, hogy nem feltétlenül győz a jó, és nem is biztos, hogy mindig az a rossz, ami annak látszik. Azt persze nem mondom, hogy nincsenek is csodák. Csak a gyenge olykor mégis gyenge marad, pont olyan, amilyen a mese elején volt, és mégis van hepiend.
És végére is értem a könyvnek, amelynek fedlapján Sándor Anikó látható, és ez első pillantásra hajlamossá tett arra a feltételezésnél erősebb bizonyosságra afelől, hogy a történetek vele estek meg (nagyon hamar a szöveg is ráerősít erre). Micsoda gazdag, érzésekkel teli élete volt eddig! Már csak a novellák alapján is. Lehet, hogy szépít valamennyit a vele megtörtént eseményeken, lehet, hogy elhallgat ezt-azt belőlük (ilyen az emberi természet), de még akkor is az az érzésem, hogy örömökkel, boldogságokkal, bánatokkal, gyötrődésekkel és buktatókkal kikövezett úton ért el odáig, ahol éppen most van. Megfáradva, de sokkal bölcsebben néz a mindennapokba, hogy valami új és váratlan eseménynél újra bakizhasson egy nagyot. Mert tanulunk, tanulunk mindabból, ami addig megtörtént velünk, de mindig jön valami új, addig nem tapasztalt élethelyzet, amelyben nincs kire-mire támaszkodni. Dehát ilyen az ember! Ő is, én is, mindenki más is.
 |
| A szerző, Sándor Anikó |
Élveztem a sztorikat, bár istenkísértés sztorinak nevezni őket: kőkemény, tanulságokkal teli novellák ezek, néha nagyon fontos semmiségekről, amelyek élénken tudnak mosolyogtatni vagy sírásra késztetni, máskor meg csak felemelt fejjel meredni ki az ablaküvegen túlra, hogy te rohadt élet. A novellák mélyén megbúvó igazságok, egy élet megfelelni vágyásai, társadalom által elvárt viselkedésformái, amelyek a mindennapok során gyakran összeegyeztethetetlenek az egyén habitusával, lehetőségeivel, éppen ezért teljesíthetetlenek, felelősségvállalás, szorongás, tönkrement kapcsolatok, tehetetlenség, mint labdán a pöttyök, következnek egymásból. Természetesen vannak jó és gazdag pillanatok, időszakok is, de valahogy úgy, hogy igazán örülni sem mer nagyon neki senki. Ismered az érzést, nem? Egy idő után riadtan szétnézve, hogy jaj, éppen merről fenyegeti veszély az én csöppnyi boldogságomat...
Számomra ez a kötet az év könyve, dacára annak, hogy tavaly jelent meg, én pedig folyamatosan halogattam az olvasását. Amikor megérkezett hozzám, azonnal rávetettem magam, de a kutyás sztori (ami az első novella rögvest) visszavetett az olvasásban, itt most nem kívánt részletezésű ok miatt (igen, jól sejted, magam is érintett voltam hasonló ügyben), és hónapokra félretettem a művet. Ma, amikor egy hete kerülgetem a novelláskönyvet, hogy a körmömre ég, nem csinálhatom, neki kell állni - örülök, hogy megtettem. Kb. 3 óra alatt túllendültem az egészen, méghozzá nagy örömmel. Az életigazságok, tanulságmorzsák összevadászása, a tudat, hogy nyitottan érdemes állni mindenhez és lehetőséghez mérten adni valakinek valami fontosat, akár ismeretlenül is - örök mozgatórugók maradnak bennem. A kötet pedig polcom dísze marad.
Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadó csapatának!
A borítóképre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron a kiadó honlapján.
Kövess minket Facebookon!
Cím: Asszonymesék
Szerző: Sándor Anikó
Kiadó: Jaffa Kiadó
Oldalak száma: 232
Megjelenés: 2020. október 26.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634754190
Méret: 200 mm x 140 mm x 20 mm
A képek Sándor Anikó szerzői oldaláról származnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése