Kultúrpara

2021. május 12., szerda

Pillangószoba

Újrakezdés, elhallgatott titkok a központi témája a General Press Kiadó gondozásában megjelent Lucinda Riley Pillangószoba című művének. Különböző idősíkok között ugráló, humoros, emberséges, életszagú, hétköznapokra kihegyezett, az élet nehézségeit nem eltitkoló regényről van szó, ahol ami csak megbonyolódhat, az meg is bonyolódik.

Könyvajánló: Lucinda Riley Pillangószoba

A több idősíkon játszódó regény 1943-ban, az angliai Suffolk területén található Admiral House nevű házban kezdődik, amely épület kb. 300 éves, Anna királyné korabeli. A főhős Posy, a történet elején rakoncátlan hét éves kislány, aki imádja az apját, anyja pedig francia, "Maman valamikor egy híres párizsi éjszakai lokál éneskesnője volt, és én imádtam a hangját – mély volt, és selymes, akár az olvasztott csokoládé." - vall a kislány anyukájáról. A leányzót igazából nem Posynak hívják; anyja után Adriana a neve, Adriana Rose. Rosy-Posy - ebből lett a Posy, apja kezdte így hívni.

Ez a papa Lawrence Anderson, angol, sánta, mert megsebesült, foglalkozására nézve botanikus, aki sokszor bezárkózik a toronyba, "gondolkodni és írni". Innen szakítja ki az újabb hadseregbe vonulása, hiszen háború van. Posy nem tudja, hogy ekkor, 1943-ban látja őt utoljára.

1944. őszén Posyt a szolgálóval (Daisyvel) az anyja apai nagyanyjához küldi, mert nem tudja etetni a családot, ő Londonba költözik. Az apai nagymama a cornwalli Bodmin-mocsárvidék szélén lévő kistelepülésen él. Posy itt lát először tartósan megmaradó havat és tapasztalja meg a vidéki emberek összefogásának kézzel fogható előnyeit: a törődés testi-lelki-anyagi javakban materializálódik. (Ezeket a tapasztalatokat aztán örömmel kamatoztatja felnőtt életében is.) Például mennyiségileg és minőségileg is több étel jut az asztalra, mint a London közeli Admiral House-ban juthatna ugyanezen időben. A huzamosabb tartózkodás egyre több réteget hánt le nagymamájáról, kiderül, hogy igazságos, nagy tapasztalatú, emberséges, és Posy a rokonnak járó  kötelező tiszteleten túl szeretni is kezdi őt. Itt éri a hír, hogy az apja meghalt, az anyja pedig - ígérete ellenére - nem viszi magával haza a nagymamától - soha többé.
Lucinda Riley Írországban született, fiatalkorában több filmben és színházi darabban is játszott. Huszonnégy évesen írta meg az első regényét. A könyveit több mint harminc nyelvre fordították le, és több tízmillió példányban kelnek el világszerte.

Több műve szerepelt a The Sunday imes és a The New York Times bestsellerlistáján. Az írónő jelenleg A hét nővér-sorozaton dolgozik, melynek alapötletét a Plejádok mitológiai története inspirálta, és amely örökbe fogadott lánytestvérek rendkívüli sorsát tárja az olvasók elé. A sorozat első négy kötete (A hét nővér, a Viharnővér, az Árnyéknővér és a Gyöngynővér) Európa-szerte könyves sikerlisták élén szerepel, a regényfolyam megfilmesítésének egy többévados tévésorozat elkészítésének – a jogait pedig egy hollywoodi produkciós cég szerezte meg. Amikor a szerző nem ír vagy utazik, általában a gyermekeiveltölti az idejét, vagy éppen az olvasás szenvedélyének hódol egy-egy pohár provence-i rozé mellett. (A bekezdés feletti kép őt ábrázolja.)

Legközelebb a jelenben találkozunk Posyval, amikor már 70 éves idős asszony, két felnőtt fiúval és egy tragikusan korán elhunyt férjjel. Jelenleg az Admiral House-ban él, ami egyre kezelhetetlenebb számára a 26 szobával és a park nagyságú kerttel, úgyhogy az eladását fontolgatja. Ez kapóra jön a nagyobbik fiának, Samnek, akinek azonban sorra csődölnek be vállalkozásai, mert felelőlenül áll hozzá a mindennapok döntéseihez, ráadásul egyre többet néz a pohár aljára, és részegen erőszakos - ezek miatt pedig válságba kerül a házassága is. 

A másik fiú, Nick, talpraesett, ügyes eszű, amihez nyúl, arannyá válik a kezében. Egy be nem teljesült szerelem elől azonban Angliából Ausztráliáig menekül, és 10 éves tartózkodás után kezd azon gondolkodni, hogy talán mégis visszaköltözik Londonba. Valamint feltűnik a színen Posy egyik régi szerelme (Freddy), aki úgy hagyta faképnél egyik napról a másikra, hogy Posynak mai napig is fáj az emlék.

Nos, a történet alapozása megtörtént, innen nézünk hol előre, hol visszafelé, hogy a  jelen eseményeit a múltban gyökerező titkok felfedésével megérthessük. A megrázó múlton túl a jelenben is több szálú tragédia van kibontakozóban, egyrészt Sam feleségének gyötrődései a házasságáért, másrészt Nicknek egy volt szerelem következményeivel kell szembenézni, miközben az új és tökéletesnek kinéző kapcsolata éppen most van kialakulóban. Posy gyötrődik a két fia között, az Admiral House miatt, régi szerelme miatt (Freddy), és olyan titok miatt, amit több mint hat évtizede mindenki elhallgatott előle.

 "– Igen. A szerelem a legnagyobb varázslat az életben, Posy. A szerelem még a leghidegebb tél legszürkébb napjába is képest fényt varázsolni, és olyan gyönyörűvé tenni, mint ez a mai. – Ígérd meg, hogy ha rátalálsz a szerelemre, megragadod, és soha többé nem engeded el. – Megígérem apa – mondtam komolyan. – Jó kislány vagy. Most mennem kell átöltözni a vacsorához. Csókot nyomott a fejem búbjára, felállt, és visszament a házba. Akkor még persze nem tudtam, de ez volt életemben az utolsó beszélgetésünk apámmal."

A kötet harmada után nem sokkal kedvem lett volna 1) szétcincálni a lapokat, hogy mivanmáá' - mongyadmáá' 2) rituálisan kivégezni az írót, hogy ne csigázz 3) most akkor az van, amit sejtek? de ha az van, akkor az még mindig nem magyarázat az egészre, tehát mégiscsak fel kéne gyújtani ezt a művet, de legalábbis hátralapozni 4) és ezeknek tetszőleges arányú keveréke. Ámbár elindult a vezérhangya és egyből elfogott a harctéri ideg, amikor az alábbiakat olvasva spekulálni kezdtem:

1) a Posynál megszálló író közölte, hogy félig francia (nem jött be a sejtésem),
2) Nick kijelentette egy telefon után magában, hogy most már biztos az a valami (ez bejött),
3) Freddy pedig azon morfondírozik, hogy tudomására kellene hozni Posynak azt, ami 50 éve történt, és igazán furcsa, hogy senki (SENKI) sem  mondta el neki eddig a helyiek közül, bár, akkoriban biztos összetörte volna a hír, most már csak az a kérdés, hogy MOST IS összetöri-e (itt konkrétan semmi sem jutott eszembe, de evett a fene a titokért),
4) aztán a felénél valamivel később eszembe villant VALAMI (ez sem jött be), amitől a harci ideg ismételten elkapott, hogy na ne szórakozzatok velem...

A vége.. nos, a végére mindenki helyére kerül, a jók elnyerték jutalmukat, a rosszak pedig büntetésüket - vagy valami ilyesmi - de imádtam! (Persze, szigorúan a harctéri ideg lecsengése után.)



Köszönet a General Press Kiadónak ezért a kötetért, melyet a borítóképekre kattintva kedvezményes áron megvásárolhattok a kiadótól!

Kövess minket Facebookon!

Cím: Pillangószoba
Eredeti cím: The Butterfly Room
Szerző: Lucinda Riley
Fordító: Ács Eleonóra
Kiadó: General Press Kft.
Oldalak száma: 480
Megjelenés: 2020. október 20.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634524472
Méret: 197 mm x 137 mm x 23 mm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése