Valóság vagy fikció? - A hasadék

Ez a regény különös körülmények között született. A szerzőt egy korábbi misztikus thrillerének megjelenése után megkereste egy férfi, aki elmesélt neki egy hátborzongató történetet, ami egy elhagyatott elmegyógyintézet széfjében talált dokumentumokkal veszi kezdetét. Jozef Karika lejegyezte az elbeszélést, annak számos adatát ellenőrizte, majd saját jegyzeteivel ellátva kötetbe rendezte – ezt tartja most kezében az olvasó. A könyv lapjain kibontakozó tragikus és hajmeresztő eseménysor a világ elé tárja az egyik legnagyobb szlovákiai rejtélyt: az emberek megmagyarázhatatlan eltűnését a Tribecs-hegységben. Legenda lenne, szándékos hamisítás, vagy maga a kegyetlen valóság? Ezt a kérdést a lebilincselő rémtörténetet közreadó szerző is felteszi, az olvasóra bízva annak megválaszolását. A hasadék eredeti kiadása óriási visszhangot keltett, az utóbbi évtizedek legnépszerűbb szlovák regénye lett, és az irodalom határait túllépve popkulturális jelenséggé vált.

A történet elbeszélője Igor, egy frissen végzett munkanélküli egyetemista, aki a barátnőjével, Miával él együtt, és amíg nem tud elhelyezkedni a szakmájában, mindenféle ideiglenes munkákat elvállal. Így kerül el egy elhagyatott, kissé rejtett zsolnai villába, amelyet talán le akar bontani az új tulajdonos, és mindent ki kell üríteni előtte. Mocskos, fárasztó, de legalább rosszul fizető meló. A kétemeletes, sokszobás épületben sok nehéz vaságy, szekrények és egyebek vannak, ám az egyik első emeleti szobában nem a megszokott berenezést találja: egy nagy és régi, valószínűleg az 1800-as években, még a monarchia idején készült trezort és egy igényesen berendezett, de rég elhagyatott irodát talál. Bármiféle intézmény volt is ez, biztos, hogy ez a helyiség lehetett az igazgató irodája. 

Végig a trezor jár a fejében, amit láthatóan már sokan megpróbáltak előtte kinyitni, de senkinek sem sikerült, hogy vajon mi lapul ott. Régi ékszerek? Arany? Mindenféle értékes ingóságok még a háború előttről? Ki tudja, talán zsidó volt az igazgató, és menekülnie kellett (vagy vitték), vagy éppen német, és azért kellett menekülnie (vagy vitték), és minden értéke ott maradt. Csakhamar kiderül, hogy az 1930-as években itt egy elmegyógyintézet működött, ezért a nehéz vaságyak. Aztán Igorra rámosolyog a szerencse: talál egy kulcscsomót az udvaron a sok kihordott lom között. Zsebrevágja, és alig várja, hogy ebdidő alatt egyedül maradjon, hogy megpróbálja kinyitni a széf ajtaját. Az egyik kulcs bele is illik a zárba: ám a széf üres. Az alsó polcon néhány irat van, illetve alatta hanglemezek, ennyi. Semmi mesés kincs, semmi, amiből gazdag lehetne, vagy amit Miának adhatna. 

Az emberek úgy képzelik, hogy a csoda valami kellemes dolog. Persze van olyan csoda, ami épp jókor jön. De függetlenül attól, hogy segít-e a csoda, vagy árt – és most valódi, kétségbevonhatatlan, megmagyarázhatatlan csodáról beszélek –, mindenképpen darabokra szaggat. Talán nem rögtön, lehet, hogy először örülsz, és nem is gondolsz bele. De a megmagyarázhatatlan, az befúrja magát az agyadba, mint egy szú, és pusztításba kezd, járatokat váj magának milliméterről milliméterre haladva, míg el nem érkezik a pillanat, amikor beszámíthatóságod pazar szerkezete összeomlik. A csodát csak az őrült viseli el. Vagy aki nem veszi észre. A kétségbevonhatatlan csoda mindenki mást megöl. Ezért működik úgy az agy – már amikor képes rá –, hogy minden mágikus elemet kiretusál az észlelt információtömegből, mielőtt beengedné a tudatba. Enélkül egyetlen napot sem élnél túl.

Este otthon elolvassa a papírokat, és egy nagyon érdekes történetet talál: egy Walter Fischer nevű cipőgyári munkásét, aki egyszer csak eltűnik a Tribec környékén, télen, majd 3 hónappal később előkerül, a testén égési sérülésekkel, elmeháborodottan. A zsolnai elmegyógyintézetbe kerül, és az ő orvosi papírjai ezek, gyönyörűen feldátumozva. Ami érdekesebb, azok a lemezek, amelyekre 1939-ben vettek fel néhány beszélgetést Fischer és az orvos között. Igor egyre jobban belemélyed a történetbe, és megtudja, hogy számtalan (valódi, igazolt) eset is van, hogy abban a térségben minden ok nélkül tűntek el emberek, ám Fischer az első, akiről legalábbis tudnak, és aki előkerült bomlott elmével. 

Hamarosan megszületik a zseniális terv: négyen (vagy öten?) bejárják az adott területet, felkutatják az útvonalakat, mindent. Mia gyakorlott túrázó és hegymászó, gond nélkül megy a csapattal, ahol helyet kapott Andrej, a konteóhívű és Dávid, a szkeptikus is Igor mellett. Útjuk során aztán megtapasztalják a borzalmakat...

Jozef Karika azzal a felütéssel kezdi a regényt, hogy egy korábbi regénye után kapott egy e-mailt egy ismeretlentől (nevezzük Igornak - a neveket megváltoztatta), akinek a története felkeltette az érdeklődését. 2015 tavaszán összesen hat alkalommal ültek le beszélgetni, a beszélgetésekről felvétel készült, és a regény ez alapján íródott, visszaadva Igor stílusát - ami egyébként az elején egyáltalán nem tetszett, túl laza, menősködő volt, de idővel csillapodott ez a mozzanat, bár végig ott maradt -, és szinte egy az egyben a történetét is, amit tényleg átélt. Hogy mi történt azon a túrán, nem tudja, hogy mi igaz belőle, nem tudja, de az élete azóta is szétcsúszott, újra drogozik, és fogalma sincs, hogy melyik emléke valódi, melyik nem.

Csak két lehetőségünk volt: kanyarítunk egy magyarázatot, és nem veszünk tudomást annak szembeszökő abszurditásáról, vagy pedig széttárjuk a karunkat, és elfogadjuk, hogy ez őrület.

Az elején kicsit sok volt a huzavona, milliószor utal rá Igor, hogy megtörténik az elképzelhetetlen, meg bár otthagyta volna a munkát, bár nem nyitotta volna ki a széfet, bár ez meg az, mert akkor kezdődött minden rossz. Oké, értem én, de könyörgöm, MI kezdődött akkor?? - szóltam magamban olvasás közben. Aztán persze belevágunk a történetbe.

Tribec környéke - nem is olyan félelmetes, igaz?

Hogy mi történik Tribecben? Őszintén szólva szkeptikus vagyok. Egyrészt Jozef Karika bár hatszor találkozott Igorral, azóta nem sikerült elérnie semmilyen formában, pedig kereste is, ahogyan Miát is, és a történet többi szereplőjét - semmi. A neveket persze megváltoztatta. Így önkéntelenül is felötlött bennem a kérdés: Igor létezik? Vagy csak egy ügyes írói eszköz, így téve világszinten ismertté az eddig csak Szlovákiában ismert írót? Nagyon hajlok erre a megoldásra, persze a történetnek vannak valós alapjai, tényleg sokan tűntek el megmagyarázatlan körülmények között Tribec térségében, az 1800-as évektől (gyakorlatilag amióta van sajtó) vannak fennmaradt történetek és írások. Persze a legtöbb ember télen tűnt el - köd, korai sötétség, méteres hó -, simán lehet baleset, ilyesmi, vagy néhányan akár áldozatául eshettek valaki másnak is. Ez nem magyarázza meg, hogy miért nem kerültek elő legkésőbb tavasszal a holttestek, legalábbis a maradványok, de erre a helyi élővilág és a földrajzi tulajdonságok is válaszul szolgálhatnak. 

A kötet elején Karika azt írja, hogy nem akar ítéletkezni, ő maga is szkeptikus, és nem fogja megmondani, mi igaz és mi nem a történetből. Nekem egyből az jutott eszembe, hogy ez nem feltétlen egy vagy-vagy történet. Mármint sok dolog van, ami bizonyos szempontból igaz, más szempontból meg nem. Ez szerintem leginkább egy skála, aminek csupán a két vége az igazság és a hazugság, és minden történet valahol a kettő között helyezkedik el. Ráadásul ez nézőpontonként is változik. Tegyük fel, hogy karcolások nélkül túlélszt valamit, mondjuk épp az orrod előtt ütközik több jármű, és gyakorlatilag téged súrolva zúgnak el melletted 100-zal. Ha csak egy fél lépéssel arrébb állsz, szép mintát hagysz a véredből és a belső szedveidből a betonon. De így - az ijedtségen túl - semmi bajod. Lehet, te buzgón imádkozni kezdesz valamelyik szenthez, mert meggyőződésed, hogy ő mentett meg. Vagy ha a különféle angyalokban és angyalmágiában hiszel, akkor a megfelelő angyalhoz fohászkodst buzgón. Esetleg csak megvonod a vállad - a sokkon túl - és azt mondod, vakszerencse. Egyik sem hazugság. Tévedés már lehet, de ezt sosem tudjuk meg (és most ne menjünk bele, hogy minek van nagyobb esélye, meg filozófiai, kozmológiai és egyéb talányokba se...) 

Kettő meg kettő már nem négy volt. 

Négytagú csapatunk közös fotóján öt derűs arc látható.

Számtalan hasonló történet kering, a nagy része kitaláció vagy egyszerű agyi reakció. Pl. pontosan tudjuk, hol található az agyban az a rész, amit ha stimuláció ér, akkor úgy érezzük, van valaki vagy valami a szobában, mindig pont a látóterünkön kívül (de néha a periférián észrevehetjük), egyszerűen tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Mesterségesen, elektromos stimulációval is létre tudták már hozni ezt az érzetet, de feledjük, hogy az agyunkban a szinapszisok mentén gyakorlatilag elektromos kisülések történnek (egy ilyen, túlságosan erős kisülés, ami aztán végigmehet az egész szerven vagy csak egy részén, okozza pl. az epilepsziás rohamot is), és ezek az apró kisülések okozhatnak különféle érzeteket. Pl. a térérzék elveszítését, vagy látomásokat, egyebeket. Az Alzheimer-kór is egy furcsa állapot, ami során megváltozik ez érzékelésünk és elfelejtünk dolgokat. Nagypapám élete alkonyán Alzheimeres volt, és az utolsó másfél évét velünk élte, én 12-13 éves voltam akkor. Tudta, hogy mikor és hol van, felismert minket, a családját, unokáit is, de mégis a helyet, a házat éjszakánként a háborús élményeihez kötötte. Nevén nevezte a vejét (a lánya, az én édesanyám a hazatérte után született pár évvel), de mégis azt kérdezte tőle a szobájába érve, hogy hová feküdhet, olyan sok ágy van itt. (Egy volt.) Karika a kötetben egyébként (illetve hát Igor ugye) pont utal is az Alzheimer-kórra, hogy ők is hasonlóan érezték magukat.

A szerző, Jozef Karika

Hogy ez mitől lehet? Passz. Elképzelhető, hogy egyes helyek mágnesessége, földrajzi, geológiai adottságai bizonyos időszakokban, bizonyos időjárási vagy légnyomás, egyéb tényezők és körülmények miatt, ha minden "összeáll", akkor zavarhatják az agyi "áramköreinket". Minden eset, amit feljegyeztek, hasonló időben történt, ősszel-télen, felhős, ködös, esős, csillagtalan éjszakákon és napokon, és egy pillanatnyi bizonytalanság miatt könnyen eltévedhetünk az erdőben, ami főleg méteres hóban órákon belül végzetes lehet. A túlélők pedig simán "megzakkanhatnak" az átélt, számukra valóságos dolgoktól.

A kötetben semmi nevesített és megjelenített borzalom nincs, egyszerűen csak a félelem és a tehetetlenség leginkább, ami nagyon is kézzelfogható. Alapvetően egy jól megírt, olvasmányos kötet, vitt magával a történet, még ha néhol zavart is a stílus, annyira nem volt tolakodó. Szerintem érdemes odafigyelni a szerzőre, bár én még mindig hajlok arra, hogy csak egy ügyes írói fogásként adta el nekünk Igort, a titokzatos idegent, akit azóta sem tud felkutatni, és fogta a régi (valóban létezett) zsolnai elmegyógyintézetet, talán még Walter Fischer (akinek nem ez a neve valójában, mint tudjuk) is létezett, sőt, akár a hanglemezek is lehetnek valósak, ahogyan valósak az említett eltűnési esetek is a Tribec térségében, és gyúrt belőlük egy olvasmányos regényt. Bármi is az igazság, a könyv határozottan tetszett. :)

A kötetet Böszörményi Péter fordította.

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak!

A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Ami még érdekelhet