Afázia - amikor a magyar nyelv egyszerre drog és fegyver egy űroperában

Afázia - amikor a magyar nyelv egyszerre drog és fegyver egy űroperában - nekem ne mondd, hogy nem villanyozott fel már pusztán a cím...! Képzeld el, hogy a távoli jövőben már nem létezik Föld, az emberek mesterséges környezetben, ideológiailag két nagy táborra tömörülve élnek az űrben, közöttük pedig egy látszólag semleges, amúgy pedig a túlélésért küzdő kis nép pontos és végletekig fegyelmezett életmódjával igyekszik féken tartani mind a két oldalt. Ehhez egy speciális fegyverük van: az anyanyelvük, amelyet ellenfeleik hol isteni adományú drogként, hol létükre törő fegyverként értelmeznek. Az Agave könyveknél június nyolcadikán megjelent Baráth Katalin könyv, az Afázia, egy különleges kaland az űrben, magyar vonatkozásokkal az előtérben. Bárkinek bátran ajánlom egy 10 órás, alig megszakított maratoni olvasás után. Szerintem van olyan jó, mint John Scalzi (sőt), de magyar vonatkozást említve On Sai űropera sorozatával is versenghet az elsőségért.

Könyvajánló - Baráth Katalin: Afázia

A szerzővel interjú is készült most megjelent műve apropójából, amelyet itt olvashatsz, további tényekkel, érdekességekkel a történet felől.

A magyar vonatkozású űropera elképesztő világépítéssel ajándékozza meg az olvasókat. A moyereket simán azonosíthatjuk a magyarokkal, Pandonhyát Magyarország kései jogutódjával, különlegesen egyedi nyelvüket a magyar nyelvvel. Szintén a ma élő magyarok sajátossága a hetes szám mítikus értelmezése (mesterséges bolygójuk hét hengerből áll, hetes testvériség, 7700 főben maximalizált számú lakos, hetedhét országon túl), de ha mindez nem lenne elég, a nevek, amelyek magyar földrajzi elnevezésekből származnak, egyértelművé teszik a szerző akaratát (Maros, Hernád, Nógrád, Kékes, stb.). Vicces, meghökkentő, gyanakvó világban él a jövő emberisége, tele csodákkal és virtuális kalandokkal, szájtátásra vagy kávé kiköpésre generáló találmányokkal, úgy mint neuromboló, kéregtű a fejben, syndroid, nyelvőr, xenohús, aceloplexikupola, adamántexmatrac, lézlámpás, moyavászon, de amin konkrétan felhördültem (kávékiköpés), az a fejvulvás nő. Ne, most komolyan, visítottam, létezik, hogy valaki a fején hordja a ... aaazt...?! (És elképzeltem.) (Újabb nyerítés.) (Oké, legalább a frufrujával el lehetett takarni, és csak ritkán villant ki.) (De akkor is.) Játékos szóalkotásain nevetgélve haladtam sorról sorra, amikor az UTAPESTIANUS MAXIMUS-nál elképedve meredtem a szövegre, hogy MI VAN?

A cselekmény alapja egy űrbeli kaland, ahol a már élhetetlenné tett Föld bolygó népessége kirajzott onnan és meghódította a világűrt, a népesség pedig két táborra szakadva ellenségeskedik egymással. A Háló önkényuralmi rendszer, a Demokrácia viszont maga a pénz és annak hatalmára kiépült szerveződés. Nyelvüket már régen elfeledték, ma már világuk virtualitáson és képi megjelenítésű közléseken alapul - a beszélt nyelvet ebben a világban kőkorszaki, fájdalmasan lassú kommunikációs eszköznek tartják. Egy kis nép, a moyerek a Pandonhya bolygón azonban megőrizték élőnek a nyelvüket (az Igét), amely olyan varázsosan hat a nem moyer emberekre, hogy sokan káros drogként, míg a hatalmi tényezők egyenesen veszélyes fegyverként tekintenek rá. A moyerek nehéz tárgyalópartnerek, nem lehet velük kukoricázni, az univerzum pedig nem érti őket. 

Baráth Katalin (történész, PhD). Magyarkanizsai gyerekkora után tíz évet töltött a reklámiparban, hatot szabadúszó író-forgatókönyvíróként. Jelenleg egy történész kutatócsoport félállású munkatársa.

Pandonhya látszólag semleges, de ezen hatalmi státuszukat nyelvük használata és értéke biztosítja egyedül. Kis tényezők ők a nagyvilág színpadán, a vezetők véresre gyakoroltatott fegyelemmel és nyomokban fanatikus módszerekkel képesek megőrizni népüket, lavírozva az egymással szemben álló nagyhatalmak között. A moyereknél azonban felüti fejét egy súlyos betegség, az afázia, ami a műben félig-meddig fertőzőnek van titulálva, és rettenetes véggel fenyegeti a nyelvében élő nemzetet: az idegrendszeri károsodás rontja az emlékezetet, már pedig ha a moyerek elfelejtik az Igéket, tényleg végük.

A moyerek a túlélés érdekében bármire hajlandók (a mű során kiderül, ezt szó szerint lehet és kell értelmezni), és ráadásul új, nagy kiterjedésű galaktikus háborúskodás közeleg a két szemben álló fél között, ahol népük lehet egyrészt a casus belli, másrészt a konfliktus biztos vesztese, bármire bármit is lépjenek. Génmódosítással már korábban szuperkatonákat hoztak létre, az úgynevezett Elveszett nemzedéket, akiket nem nélkülire, de magasabbra, erősebbre, halálosabbra terveztek, mint másokat. A hetes csoportokban ilyen speciálisan átalakított embereknek az életét eddig zaklatott menekülés és profi vérontás jellemezte, akár egymagukban is felértek és felérnek egy kisebb hadsereg erejével. A történet elején az egyik ilyen csoport hat tagja az életét áldozza azért az egyért, aki egy rég eltűnt, mitikus erejű tárggyal, a hexagonnal menekül, amely dolog népe túlélésének zálogát jelentheti mind békében, mind háborúban. Ám hamar kiderül, a tárgy önmagában még nem elég a sikerhez, ezért a csoportjából  egyedül élve maradt, génmódosított szuperkatona (Sió, az Elveszett nemzedék tagja) és egy végtelenségig cinikus, semmiben és senkiben sem hívő veterán hírszerző (Maros) ered a mítikus szerkezetet működésbe hozó kulcs után. 

Na meg a mesterséges intelligencia, az MI, azaz emi is velük tart a küldetésen, aki külön, egymagában is megér egy misét. Az emi neve Szintaxis: moyerul tanul, de szinte mindig rosszul alkalmazza a közmondásokat, szólásokat, amelyek gyakori, mosolyogtató elszólásokhoz vezetnek - egy kecskének négy lába van, mégis megbotlik, lopott lónak ne nézd a fogát, és ehhez hasonlókkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Amikor Siót lefokozva, szinten aluli munkára tanítják be, cukkolja, hogy mégiscsak el kéne válniuk, mert ha ennyit sem képes elsajátítani, ugyebár... szeszélyes, hajlamos iróniára, lojalitásra, képes panaszkodni, gúnyolódni, felháborodni, duruzsolni, dohogni és duzzogni, méltatlankodni, súgni, unatkozni, sőt, vihogni, de akár legyinteni is. Egyszerre hatékony, önálló és együttműködő, idegesítő és vicces. {Mindenképpen kell egy ilyen itthonra, annyi már (teljesen) bizonyos!}

Nos, még  mindig az elején tartunk a műnek, csak az alapvetéseket kaptad meg, kedves olvasóm. A rengeteg űrcsata, kézipárbaj, cselszövés, hirigelés, cinizmus, árulás és önfeláldozás, heroikus küzdelem, humoros szópárbajok, nagy estélyeken vagy lepusztult kocsmák mélyén elsuttogott stratégiák, elhullajtott információmorzsák, az alkalmazott dramaturgia apró (és aljas), továbbá hatásos elemei még sehol sincsenek! 

Legnagyobb sajnálatomra a szerzővel, Baráth Katalinnal készített interjúm alapján (jelenleg) csak egy darabosra tervezett mű az Afázia című kötet, pedig a történet elbír(na) egy trilógiát is. Aki ismer, tudja, hogy nem lelkesedek tüntetéseken, tömegdemonstrációkon való részvételért, aláírásgyűjtések sem hatnak meg, de ennek a műnek a folytatásáért hajlandó lennék letáborozni az Agave Könyvek kiadóépülete elé és / vagy Baráth Katalin lakása elé hangosbemondóval, transzparensekkel, amelyeken folytatásokat követelek az Afázia című műhöz... jelentős tömeget gyűjtve magam köré. (Ha kell, egyszerre leszek két helyen.) (Ne hitetlenkedjél, meg fogom oldani.)

Mindenesetre most leülök, és újra magam elé húzom az Afáziát, mert egyszer nem volt elég elolvasni, muszáj gyönyörködnöm a magyar leleményességben, humorban, a 7700 lakosú mesterséges bolygó berendezkedésében és ... meg minden. 

Pont.

A kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Borító: Müller Péter 

• Agave Könyvek Kiadó Kft.
• 336 oldal
• Kötés: puhatáblás ragasztott
• ISBN: 9789634197621
• Nyelv: Magyar
• Megjelenés éve: 2021