Amikor egy kockadobástól függ az életed...

Egy kora nyári este egy gumicsónak fut ki a Helsingborg melletti kikötőből, benne egy férfi, a hátán keresztbe vetett kard. A kocka világosan tudtára adta, mi a küldetése: valakinek meg kell halnia.

Fabian Risk nyomozó és csapata az utóbbi hetekben jó néhány gyilkossági ügyön dolgoztak párhuzamosan, és többet meg is oldottak. Ám amikor újabb áldozatra bukkannak, be kell látniuk, hogy mindeddig tévúton jártak. Fabian, akit egyszerre köt le felesége visszahódítása, a per, amelyben a fia is érintett, és az egyik kollégája utáni nyomozás, rájön, hogy ezúttal nem a halálesetek közti hasonlóságokat kell keresniük, hanem éppen ellenkezőleg: a különbségeket.

De vajon hogyan lehet elkapni valakit, akinek nem kell indíték az emberöléshez? Valakit, aki százféle módon gyilkol. Valakit, aki olyan játékot játszik, amelynek csak ő ismeri a szabályait.

A Fabian Risk-sorozat 5. kötete 

 Stefan Ahnhemtől én eddig csupán a Fabian Risk-sorozat 4. és 5. kötetét olvastam, de már az előzővel új kedvencet avattam. Szerencsére épp ez a két kötet az, ami nagyon szorosan összefügg, az ötödik rész a negyedik tényleges folytatása. Risk itt a fiát érintő perrel éppúgy foglalkozik, mint a halott kollégája, Hugo Elvin nyomozásának folytatásával, amiből kiderül, hogy egy másik kollégájuk, a bűnügyi technikus Ingvar Molander nagyon is sáros - de vajon érintett az utána nyomozó Elvin halálában is?

Azt mondják, minden gyilkosságnak van valamilyen indítéka. Bosszú egy korábbi igazságtalanságért, rémes gyerekkor, amely olyanná formálja az embert, hogy továbbadja mindazt, amit egykor elszenvedett.

Lehet ez bármi, ami magyarázatot ad egy szörnyű, felfoghatatlan tettre.

Okok és következmények, amelyek együttesen elősegítik a világ megértését, és árnyalatnyi biztonságba ringatnak minket.

Sajnos azonban ez sokszor puszta önáltatás. Az igazi gonosznak soha nem volt és nem is lesz szüksége indítékra.

 Fabian egyre közelebb kerül a megoldáshoz, de nem tudja, hogy a rendőrségen belül kiben bízhat, ezért régi barátjától kér segítséget. Eközben azonban egymással össze nem függő halálesetek történnek sorra. Egy bolt hentesét egy vásárló minden előzetes jel nélkül leszúrja. Egy nőt ricinnel mérgeznek meg, egy gyereket pedig egy nagy mosógép dobjába zárnak, és bekapcsolják a készüléket. A gyilkosságok között alig pár nap telik el, és kettőre - bár indíték és ok nélkül, mindössze közvetett bizonyítékok alapján - a rendőrség talál is gyanúsítottatt. Fabian azonban úgy véli, nem ők követték el. Aztán találnak egy negyedik holttestet is - egy férfit a saját lakásában kötöztek a padlóhoz, majd fóliaalagutat emeltek fölé, ebben fulladt meg majd kezdett oszladozni, minden bizonnyal már hosszú ideje halott lehetett. A rendőrség nem talál semmiféle kapcsolatot az esetek között, de azért nagyon ritka, hogy ennyi vérfagyasztó és ok nélküli - nem családon belüli erőszak nyomán vagy valamiféle haragos kapcsolatból kiinduló - gyilkosság történjen. Fabian Risk azonban úgy gondolja, hogy egy különös sorozatgyilkos áll a halálesetek mögött. 

Amióta öt héttel és egy nappal ezelőtt először dobott a kockákkal, élete egyetlen hosszú kalanddá változott, és pont ez volt az, amire vágyott.

Egy sorozatgyilkos, aki kockadobás alapján dönti el, ki legyen a következő áldozat, és milyen módon ölje meg. Egy sorozatgyilkos, akinek egyetlen kézjegye a randomitás, és senki sem lehet biztonságban tőle - még maga Fabian sem.

Eközben jobban megismerjük a nyomozó családját és magánéletét, és végigkövethetjük, ahogyan a fia, Theodor az öngyilkossági kísérlettől eljut addig, hogy vállalja tettei következményét, és tanúskodik a dán bíróságon. Matilda, a lánya pedig a lőtt seb után felépül ugyan, de a viselkedése teljesen megváltozik. Eközben pedig azon is dolgozik, hogy a feleségével való kapcsolata a hosszú hullámvölgy után végre egyenesbe kerüljön ismét.

Stefan Ahnhem a legkevésbé sem kíméli főhősét, minden értelemben a végletekig hajszolja Fabian Risket - és vele együtt az olvasó idegeit is. Fordulatos, pörgős, jól felépített krimi-thrillert írt, amelyben nem rejti véka alá a kegyetlen gyilkos véres és sokszor gyomotforgató tetteit sem, és semmit nem bíz a képzeletre szinte. Ugyanez az attitűd jellemzi pl. a Lars Kepler álnéven író házaspár írói stílusát is, és nekem egy nagyon tetszik. Gyors, pörgős, egy pillanatnyi nyugtunk sincs, ugyanakkor csavaros és fordulatos, jól illusztrált történetek, krimiből pedig - számomra - ezek a legjobbak. Közben persze skandináv krimikhez méltóan mindig szól a társadalomról és a problémákról is, társadalomkritikus is, de ez nem megy a cselekmény rovására, csak szépen kiegészíti. Nagy kedvencem lett a stockholmi születésű szerző, és biztos, hogy a polcon rám várakozó többi kötetét is sorra fogom keríteni - addig is várom az újabbakat. :)

Az egyre vastagodó ködoszlopok úgy úsztak tova, mint óriási vattapamacsok, a szürke mindenféle árnyalatában, amelyek eltüntették a színeket és időnként a vitorlás hajót is.

A kötetet Erdődy Andrea fordította, aki egyébként már több Ahnhem, sőt, Kepler-regény (egyebek mellett) "magyar hangja" is volt. 

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Ami még érdekelhet