Egy titokzatos sorozatgyilkos nyomában - Homokember

 Könyvajánló - Lars Kepler: Homokember

13 évvel korábban eltűnt egy testvérpár, 7 éve halottnak nyilvánították őket, ám egy napon a fiú előkerül. Joona Linna sejtette, hogy az akkoriban ott tevékenykedő sorozatgiylkos, Jurek Walter ölte meg a gyerekeket, de erre semmi bizonyítéka nem volt. Jurek már 13 éve a legszigorúbban őrzött elmegyógyintézetben van, elzárva mindentől és mindenkitől. Hogy maradhatott életben így a fiú?

Egy ​fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott.

Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán.

Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember.

Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.

A Homokember a Joona Linna-sorozat negyedik kötete, amely korábban A bosszúálló címmel jelent meg magyarul.

Reidar Frost, a világhírű író, akinek csupán 13 évvel korábban jelent meg egy trilógiája, a mai napig szépen megél abból a sorozatból. De azóta egy sort sem tudott írni. 13 éve eltűnt a két gyereke, Mikael és Felicia. Néha éjszakánként kiszöktek, hogy egy barátjukkal találkozzanak, erről a szülők tudtak is, de nem tartották annyira veszélyesnek. Egy napon azonban - egy telefonhívást követően - Mikael és Rebecca a vízpart felé indult a biciklijükkel. Többé nem látták a két gyereket, a bicikliket a parton megtalálták - közmegegyezés szerint vízbe fulladhattak, de a holttestüket sem találták meg soha. Az ügyön dolgozott akkoriban Joona és a társa, Samuel Mendel is. Ám ők ketten láttak egyféle mintázatot, ami szerintük Svédország történetének legveszélyesebb, mindeddig ismeretlen sorozatgyilkosának a kéznyoma. Ez a gyilkos, már ha létezik, egyszerre generalista, vagyis sokszor él a kínálkozó lehetőséggel, és az áldozatai között előfordul mindenféle korú, nemű, nemzetiségű ember, nem "egy típusra szakosodott"; és közben partikularista is, mert mégis követ egy meghatározott "útvonalat" az áldozatok között. Ha valakit kipécézett magának, akkor 1-2 családtagon kívül rövid időn belül az egész család, rokonság eltűnik. Sok-sok ember tűnik el évente, és ezek közül persze csak kevesen lesznek gyilkosság áldozatai, még kevesebben egy ilyen veszélyes ragadozó áldozatai, de az, hogy egy családon belül több ember eltűnjön, nagyon ritka. 

Ez a sorozatgyilkos azonban nem csak egyszerűen elrabolja és megöli őket: nem, elássa az erdőben, és hosszú időn keresztül életben tartja, addig, amíg kézre nem kerített a családból szinte mindenkit, akit akart. A célja nem az, hogy ezeket az embereket megbüntesse, kínozza. Éppen az, hogy azt büntesse, akit életben hagy, és végignézze, ahogy öngyilkosságba hajszolja magát a veszteségektől. Amikor ez megtörtént, már értéktelenek számára az elrabolt áldozatok. 

Létezik vajon ez a kegyetlen sorozatgyilkos, vagy csak Samuel és Joona agyszüleménye? Hamar lezárják Mikael és Felicia ügyét is, de a két nyomozó a saját szakállára folytatja a nyomozást, tudják, hogy vagy az apa, vagy anya élete veszélyben van. Az anyára teszik a célt, aki elköltözött a férjétől, és folyton figyelik a házát szabadidejükben és éjszakánként. Aztán egy éjjel észre is vesznek valakit, aki a nő ablakát figyeli. Elkezdik követni az alakot, keresztül a síneken, be a sűrű erdőbe, majd amikor megtalálják, egy nőt próbál éppen egy sekély sírba tuszkolni. A nő 2 éve a foglya, alultáplált, különféle fagyási és egyéb sérülései vannak, megvakult, de él. 2 éve tartja őt elásva, de életben. A férfi neve Jurek Walter. Amikor elkapják, hallanak valami neszt, de azt gondolják, egy őz vagy hasonló nagyvad lehetett. Jurek a foglyuk, és nem szabadulhat - de aztán eltűnik Samuel egész családja. Vajon van egy segítőtársa Jureknek?

A kötet eredeti, svéd borítóképe

A kötet elején rögtön a "jelenben" járunk, 13 évvel Jurek elfogása után, és őt látjuk egy frissen alkalmazott helyettesítő orvos szemén át. Én már olvastam ennek a kötetnek a legközvetlenebb folytatását, ami szintén Jurek ügyével foglalkozik, a Lázárt, és ennek fényében még jobban élveztem ezt a részt, hiszen nem egy számomra eddig ismeretlen sorozatgyilkosról volt szó, és tőle rettegtek ennyire, hanem egy olyan emberről, akiről pontosan tudom, mire képes, és pontosan tudom, mi lesz a sorsa. Számomra mindig izgalmasabb így olvasni, mert az út sokkal jobban érdekel, mint a cél, a célt pedig szeretem előre tudni, mert így látom az írásnak a finomságait is, ami utal vagy éppen nem utal a célra. Sokkal jobban szeretem én előre tudni, ki a gyilkos, és nem a szereplőkkel együtt találgatni, mert így egész más oldalról látom az adott könyvet. Volt is egy beszélgetésem erről valahol, hogy honnan tudhatom, hogy jobb így számomra, mintha nem olvasnék néha előre vagy sorban haladnék a sorozatokkal. Onnan, hogy csinálom így is, úgy is, és van annyi önismeretem, hogy tudjam, mi hogyan hatna rám a másik módszerrel. Mindkettő teljesen jó számomra, mégis az, hogy tudom a végét, számomra ad egyfajta pluszt olvasás közben. Így a legkevésbé sem bántam meg, hogy előbb olvastam a sorozat 5., 6. és 7. kötetét, mint a negyediket (ezt). A sorozat legelső részét pl. a mai napig nem olvastam, de a polcon vár rám, azon kívül azonban immár az összes többit letudtam. :)

Ráadásul itt felbukkan Saga is, akit nagyon megkedveltem a későbbiekben. Joona ugyanaz a kissé fura, kissé megfoghatatlan figura számomra, a skandináv krimik nyomozói közül ő az, aki a legkevésbé szimpatikus (egészen a Lázár c. kötetig, abban éreztem úgy, hogy kicsit közelebb került hozzám, kicsit jobban megismertem), viszont a Kepler házaspár sorozata mégis az egyik legnagyobb kedvencem mind közül. Egyedül talán Harry Hole veheti fel velük a versenyt, de Nesbo és Kepler egészen más. A kötet gyors, pörgős, rövid fejezetekből épül fel, olvastatja magát, könnyű is olvasni, és sodornak magukkal a történések, egy perc nyugtunk nincs nekünk, olvasóknak sem közben. A legjobban mégis a szenvedést, a halálfélelmet, az üldözést, és az ezekhez kapcsolódó érzelmeket és izgalmakat tudják átadni, és ezért nagy kedvencek ők. A kötet legelején, amikor "megismerjük" Jureket, már az ominózus jelenet előtt tapintható a feszültség, és elképesztően ügyesek abban, hogy ezt csak fokozzák és növeljék, egész addig, amíg szívdobogva szurkolunk, hogy "mássz már ki az ágy alól!", meg "nyisd már ki azt ajtót!"

Az ember általában csak utólag veszi észre nagy tévedéseit, és ez a felismerés sokszor oly kínzó, hogy az ember már saját magát sem bírja elviselni.

Bár ahogy mondtam, olvastam már a sorozat következő, ötödik részét, a Lesben címűt, sőt, az volt a legelső regényem a szerzőpárostól (és azóta nagyon szeretem őket), a végére érve mégis erős késztetést érzek, hogy most azonnal folytassam azzal a kötettel. Nem is ennek a vége miatt, hanem azért, mert még mindig az tetszik a legjobban a sorozatból, viszont a minap döbbentem rá, amikor az egyik könyves csoportban egy könyv feladványát készültem leírni, és erre gondoltam, (kis házon belüli játék, leírjuk röviden egy kötet cselekményét szereplők neve nélkül, aki kitalálja, az folytatja), hogy legyen ez a következő feladvány. Aztán ahogy végiggondoltam, igazából halvány lila fogalmam sincs már a sztoriról. Azt tudom, hogy nagyon tetszett, hogy kedvenc lett azonnal, emlékszem a gyilkosságokra, és ennyi. A történet kiesett. 

Az Ahndoril házaspár (vagyis Lars Kepler) minden kötetét úgy írja meg, hogy egy hatalmas cliffhanger van a végén, de annyira magával ragadóak a könyveik, annyi izgalmat és érzelmet és történést szorítottak egybe, hogy ez mégis csak a legkisebb pont mind közül, és teljesen mindegy a sorrend számomra, ha Kepler, akkor tudom, hogy jó lesz. És már nem is számít számomra az a cliffhanger, nem emiatt fogom elolvasni a következő részeket. (Oké, legkevésbé eddig legalábbis A tűz tanúja tetszett, de azért az sem volt rossz.) Csak ajánlani tudom a könyveit, és ajánlom, hogy sorban olvassa mindenki, aki úgy szeretné, ahogy észrevettem, jóformán egyedül vagyok azzal, hogy jobban szeretem a nem nagyon szorosan összefüggő, tehát nem egyetlen történetet elmesélő sorozatokat összevissza olvasni. Viszont ezt a jogot és lehetőséget megtartanám magamnak, hogy hadd olvassam már így, ha számomra így jobb. :) 

A kötet olvasása közben olvastam el a Jurekről szóló A te sötét labirintusod c. novellát a szerzőpárostól. Eddig is biztos voltam benne, hogy nem szeretnék egy Jurekhez hasonló őrülttel találkozni, de ezután aztán főleg. Olvasni róluk viszont nagyon szívesen, bármikor, bárhol. :) A novella elérhető a lenti linkre kattintva, a lap alján.

A te sötét labirintusod

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron. 

Kövess minket Facebookon!