Kirándulni mindig jó! Hegyekben, fák között ebben a nyári hőségben pláne jól is esik kiszabadulni a városból. Ezúttal egy fővárosi helyszínt választottunk kirándulásunk célpontjául, nevezetesen a Guckler Károly-kilátót és környékét. Kiindulópont a Szépvölgyi út és a Hármashatárhegyi út találkozásától (Fenyőgyöngye étterem, itt található parkoló és BKV buszmegálló is) induló Országos Kéktúra szakasz (térképhez, kattints). A túraútvonal az aszfaltút mellett halad a fák között. Kellemes, árnyékos, hangulatos ösvény, mely lassan emelkedik a Hármashatárhegy csúcsa felé.
Egy kilométer séta után elhagyjuk a Kéktúra útvonalat és a ZÖLD kereszt jelzésen haladunk tovább. Itt kezdődik a Guckler Károly tanösvény. Az ösvény nemcsak azért különleges, mert az erdőért rengeteget tevő egykori erdőmester után kapta a nevét, hanem ő volt az, aki több mint 100 évvel ezelőtt (1918) alakította ki ezt a sétányt, úgy hogy ne emelkedjen és szinte végig kb. 370 méteres tengerszint feletti magasságban haladjon, ahonnan ráadásként gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a köré épült városra.
Az út során 14 állomáson kapunk rengeteg információt az erdőről, az élővilágáról és elsétálunk a Guckler-szikla mellett. Közben pados pihenők és szuper kialakított kilátóhelyek várnak minket. Csendes, jól járható útszakasz, mesés kilátópontokkal. Elindulunk felfelé és azt fogjuk látni, hogy az út mindkét oldalán találkozunk időnként tájékoztató táblával, de érdemes megnézni minden pontot a csúcs előtt, hogy aztán ne ezen az ösvényen térjünk vissza a parkolóba.
Ha a 8-as állomás után a visszafordulás helyett áttérünk a Kéktúra útvonalára és azon megyünk vissza a városba, akkor megpihenhetünk a Rotter Lajos turistaháznál és megnézhetjük a 2016-ban átadott Guckler-kilátót is. Maga a kilátó is remekül fest, de a gyönyörű panoráma miatt kihagyhatatlan. Ott állva olyan érzés, mintha az egész főváros a lábaink előtt heverne.
Ezen a szakaszon készüljünk fel rá, hogy vár minket egy kicsit fárasztóbb, emelkedős szakasz egy köves ösvényen. Ott nem árt egy túracipő, de azért még sportcipőben is bejárható. Ez egy nagyon hangulatos szakasz és itt már emelkedőkre sem kell számítani a kilátó után. Eltévedni szinte lehetetlen, jól jelzett útvonal, nincs más dolgunk, mint a parkolóig követni a Kéktúra jelzéseit. A 8 km-es körtúra nagyjából 2,5-3 óra alatt kényelmesen bejárható. Ezért a kilátásért megéri kimozdulni a városból:
Mulatságos, gyarló és azonnal megszerethető - írja Lucy Diamond Egy majdnem tökéletes nyaralás című művéről egy másik regényíró, és valóban: a forró nyárban hűs fuvallatként bilincsel le a történet. Az események Cornwallban bonyolódnak egy nyaralóban. Ideérkezik a mozaik család, akik egy darabbal többen vannak - egészen pontosan egy igen problémás darabbal -, mint tervezték. Szintén itt nyaral anya a lányával, akinél ideálisnak gondolja a helyzetet az újra egymáshoz közel kerülésre, de bekavar az exe. A harmadik főhős egyszerűen csak ki szeretne szakadni a mindennapi mókuskerékből, de nem számít a múlt kísérteteire. A szikrázó napsütés és a szikrázó párbeszédek fantasztikus olvasási élményekkel gazdagítják a nyaraló, kikapcsolódásra vágyókat. A könyv a Next21 Kiadó gondozásában jelent meg.
Könyvajánló - Lucy Diamond: Egy majdnem tökéletes nyaralás
A sértett haragunkban és bánatunkban elkövetett bosszúvásárlásnak is van határa - döbben rá Em (az egyik főhős) december 26-án, amikor dühéből kijózanodva konstatálja, hogy e-mail fiókjában online vásárlásból kifolyólag "rendelését fogadtuk" üzenetek tucatjai landoltak, így többek között vásárolt egy neonsárga síbakancsot (életében NEM sielt még soha) és lefoglalt egy cornwalli nyaralást IS. Hááát.. ha már lefoglalta, akkor ki is használja, döntött az asszony, és gyerekeivel, valamint új partnerével el is indulnak. A gond aprócska: a férfi hét éves, minden lében kanál, finoman szólva is kezelhetetlen és kiállhatatlan kislánya, Seren IS velük tart, amiből egyenesen következik a kérdés: túléli-e a románc az idegőrlő helyzetet?
Maggie lánya, Amélia éppen a legrosszabb korban van: tizennégy éves, amikor már nem gyerek, de még nem is felnőtt, kiskamasz kora már elmúlt, nagykamasz kora éppen befejeződőben, tombolnak a hormonok és mellékesen haragszik a világra, méghozzá zusammen, ahogy ez elvárható egy normális (?) tinitől. Maggie nagyon szeretne ismét közel kerülni az őt újabban hanyagoló Améliához, aki egy számára alig tolerálható menő stílust vett fel és egy bizonyos Tarára jobban hallgat, mint őrá valaha is. Ők is Cornwallba tartanak nyaralni, de egyikük sem sejti, hogy az alig létező, de remélt idillbe Maggie váratlanul feltűnő exe is be fog kavarni. Ráadásul Amélia éppen pár hete ugrott bele a haverjaival egy "ezen a nyáron megvadulunk" pontgyűjtési cuccba, ahol mindennek szabott értéke van: egy üveg vodka ellopása 10 pont, egy cicivillantás 15 pont, és így tovább...
Olivia mami, egészen pontosan Mami (!) a három éves ikerfiúk mellett, akiknek minden moccanására ugrik - hogy vezeklésből vagy megfelelnivágyásból, az majd kiderül a mű végére. A férje, a Nagyhatalmú Papa igazi mókamester és igazi apa, amíg úri kedve úgy tartja, de mellette neki jár a szabad hétvége, a kanmurik. Olivia agyonhajszolt, kimerült, fásult és elkeseredett, képtelen önmagát szeretni, elfogadni, és mintha évek óta folyamatosan csak azt hajtogatná mindenkinek, hogy bocsánat, bocsánat, nagyon sajnálom. Egy végtelen nap után, egy órával a férje hazaérkezése előtt úgy dönt, hogy ELÉG. A gyerekeket átviszi a szomszédba, hogy vigyázzanak rájuk, amíg a férje hazaér, ő pedig Cornwallnak veszi az irányt. Megszökött. Persze, van még más titka is...
Lehet-e nyaralni parancsszóra? Tényleg jól érzi-e magát mindenki pusztán azért, mert ennek van itt az ideje? Az otthonról cipelt problémák leteszik-e magukat egy sarokba és nem nőnek tovább már csak azért sem, hiszen: nyaralunk! És Olivia? Aki minden percét kitölteni, lekötni igyekszik az ikreknek? Napjaink (szerintem idióta) trendje köszön vissza benne: jaj, csak ne unatkozzon az a drága gyermek! (Marhaság.) Értjük-e tinijeinket? (Nem, egyértelmű.) (Mondjuk, azt a korszakot csak túlélni lehet. Érteni fölösleges.) És akkor még a nyaraló tulajdonosainak drámáiról, elengedési problémáiról egy árva mukkot sem ejtettem.
Kiváló olvasmány ez kisgyerekes szülőknek, kamaszokkal nyögő szülőknek, mozaik családokat koordinálóknak, megfelelési vágytól vagy gyászszindrómától sújtottaknak, és egyáltalán mindenkinek, akik egy humorosan okos, gyarló módon valódi problémákkal teli könyvet szeretnének, amelyeken nagyokat nevetve könnyeznének vagy sóhajtanának, hogy hát igen, ilyen ez. A főhősök mernek elbukni, és újra felkelni, bukdácsolva menni tovább, mert az anyaságból nincs (sincs) szabadság. Igazi tuti nincs, legfeljebb csak ellopott napok, órák. Van, aki szégyelli bevallni, hogy nehéz és segítségre van szüksége, mások pedig könnyen odadobják erre az ítéletet: rossz anya. De tényleg?
A mű olvasása közben eszembe jutott saját élményem is. Máig élénken emlékszem döbbenetemre, amikor a 13-14 éves fiam nemet mondott a kirándulási tervünkre. Egészen pontosan az onnantól számított összes, kettesben eltöltött szabadidőre. A Gellérthegyről jöttünk le, már a pesti oldalra tartottunk a híd bal oldali gyalogjárdáján, amikor kifejtette, hogy szerezzek magamnak más partnert az ilyen időtöltésekhez, mert ő többet nem fog velem tartani. Két dologra emlékszem tisztán: 1) nagyon fájt, 2) igaza van. Neki nem az a dolga, hogy nekem társaságot biztosítson. Csodálom érte, hogy volt mersze egyáltalán megmondani, miközben megveregettem a vállamat, hogy én neveltem ilyenre. Maggie kamasz lánya ugyanennél a stációnál jár, ahol nincs mese: el kell engedni a lány kezét. Mi csak szívességet tettünk azzal, hogy megszültük, de nem a miénk, hanem a világé. Mindenki másé, csak nem a mienk, és ez így van jól.
Szóval, olvassad csak egész nyugodtan, jó kis könyv ez télre, nyárra, bármely évszakra. Hajrá!
Köszönöm a lehetőséget a Next21 Kiadónak!
Fordító: Nagy Nóra
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Film- és könyvajánló: Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél The Last Letter from Your Lover - Netflix
Jojo Moyes, a sikeres író újabb könyvéből készült film, ezúttal a Netflix hozta el nekünk Az utolsó szerelmes levél c. kötet filmváltozatát. Milyen a könyv és milyen a film?
Nem meglepő módon a könyv és a film cselekménye némileg eltérő, a könyv részletekbe menő, de egy másfél-két órás film nem tud annyira részletes lenni, mint egy regény (ezért is lesznek ma már egyre népszerűbbek a 6-10 részes, 6-10 órás minisorozatok a könyvekből, több lehetőség van megfelelően kibontani és mélyíteni a cselekményt - de persze megvan a helye a továbbiakban is a másfél-két órás, mozifilm-hosszúságú tévéfilmeknek is.)
Adott egy harmincas éveiben járó egyedülálló, sikeres újságírónő, Ellie. Külső szemlélő úgy láthatja, mindene megvan: jó állás, egy kis lakás, barátok. De egyvalami fájóan hiányzik a nő életéből: a szerelem. Belehabarodott egy családos íróba, már egy éve tart köztük a titkos viszony, és nem szeretne mást, mint vele lenni, de a férfinak felesége van, gyerekei, akik mit sem tudnak erről az egészről. Meg hát nem is néz ki úgy, hogy ott akarná hagyni a családját. Ellie tudja, hogy a társadalom szemében talán elítélendő, amit csinálnak és amire vágyik, de őszintén szereti a férfit. Ez a szál filmből kimaradt, ott egy csalódás miatt képtelen az igazi kötődésre és fél a szerelemtől.
Egy este kezébe akad egy szerelmes levél a munkahelye poros archívumából, mintegy véletlenszerűen bukkan rá egy rakás jelentés és cikk között.
1960. október 4.
Legdrágább, Egyetlen Szerelmem ! Amit mondtam, komolyan is gondoltam. Arra a következtetésre jutottam, hogy csak úgy léphetünk tovább, ha egyikünk nagy merészségre szánja el magát. Én nem vagyok olyan erős, mint Te. Amikor először találkoztunk, azt hittem, törékeny kis lény vagy, akit meg kell védeni. Most már tudom, hogy rosszul ítéltem meg magunkat. Kettőnk közül Te vagy az erős, aki tovább tud élni úgy, hogy tudja, létezik ilyen szerelem, és úgy, hogy tudja, ez a szerelem soha nem teljesülhet be. Kérlek, ne ítélj el gyengeségemért. Egyetlen módon vagyok képes elviselni ezt, ha olyan helyen élhetek, ahol soha nem látlak, ahol a lehetőség soha nem merül fel, hogy megpillantsalak az ő oldalán. Olyan helyen kell élnem, ahol a puszta szükségszerűség kiszorít téged a gondolataimból, percről percre, óráról, órára. Nem maradhatok itt. Elfogadom az állást. A Paddington pályaudvaron leszek, a 4-es peronon, péntek este 7.15-kor, és nincs a világon semmi, ami boldogabbá tenne, mintha lenne bátorságod, hogy velem tarts. Ha nem jössz, akkor tudni fogom, hogy bármit is érzünk egymás iránt, az nem elég. Nem foglak hibáztatni. Drágám. Tudom, hogy az elmúlt néhány hétben elviselhetetlen nyomás nehezedett rád, aminek súlyát én is élesen érzem. A gondolatot is gyűlölöm, hogy én legyek a boldogtalanságod oka. Várni fogok rád a peronon háromnegyed héttől. Tudod, hogy a szívemet és a reményeimet a kezedben tartod. Örök híved: B.
Ellie teljesen a levél hatása alá kerül, ám a történet során sokáig nem hallunk róla: visszatérünk a 60-as évekbe, és megismerjük Jennifer Stirlinget, aki épp egy súlyos autóbalesetből éledezik. A karján csúnya vágás éktelenkedik, az arcán sebhely látható, az emlékeit pedig elveszítette úgy nagyjából mindenről. Megismerjük a hűvös és tartózkodó férjét, Laurence Stirlinget, aki sikeres bányatulajdonos és üzletember, aztán egy kicsit visszatekintünk pár hónappal korábbra, a gazdag angol nők társasági életét élő Jenniferre és egy fura, kissé mogorva újságíróra, Anthony O'Hare-re, akinek szívügye a kongói válság, ám főnöke a francia Riviérára küldi, hogy interjút csináljon Stirlinggel. Megismerkedik a nővel, és tudja: elveszett. Beleszeret a férjes asszonyba, ám érzései nem maradnak viszonzatlanok. A sok szerelmes levél közül, amit a nőnek küld, a fenti az egyik, méghozzá az utolsó előtti. Arra kéri, menjen el vele.
Közben visszatérünk a baleset utáni hónapokba: Jennifer, aki nem találja önmagát, aki érzi a férje kimondatlan haragját, és nem tudja, mivel szolgált rá, megtalálja az egyik levelet. Rájön, hogy neki írták, rájön, hogy létezik egy férfi valahol a világban, aki szereti őt. Úgy szereti, ahogyan a férjének kéne. Egy férfi, aki mellett bolfog lehetne. De nem emlékszik. Semmire sem emlékszik, és elkezdi felkutatni az összes ismerőst, akinek a neve vagy beceneve B-vel kezdődik. Hátha megtudja, ki az. Hátha ráismer, és visszatérnek az emlékei. De nem így történik. Férjének persze szemet szúr a megváltozott viselkedése, aztán egy veszekedés alkalmával elmondja, hogy megcsalta őt, hogy ő tud róla. Elmondja, hogy az autóbaleset során egy férfi vezette az autót, aki szörnyethalt a helyszínen. Elmondta, hogy akkor este a nő elhagyta őt, és hogy a férfi, akit szeretett, meghalt, miatta. Jennifer összeomlik, a férje pedig kegyetlenül bánik vele éveken át: folyton becsmérli őt, folyton emlékezteti, hogy a szeretett férfi miatta halt meg. Egyetlen reménye az időközben megszülető Esmé, a kislánya.
Ám az álom nem ért véget: néhány évvel később egy partin meglátja a férfit, és hirtelen visszatérnek az emlékei: Anthony O'Hare, az ő Bootja nem halt meg. Eltöltenek együtt egy pár órát, a férfi már a közös jövőt tervezi, ő azt hitte, hogy a nő aznap este úgy döntött, hogy nem tart vele. Aki pedig meghalt mellette, egy barátjuk volt, aki elfuvarozta volna az asszonyt az állomásra. Boldog, hogy az álmai valóra válnak, de a nő otthagyja, mert nem hagyhatja el a kislányát. Amikor mégis a férfi után menne, ő már Kongóban jár a háborús övezetben, és nem tudni, hogy él-e vagy sem.
Visszatérünk a múltból, Ellie-t szorítja a határidő, és úgy dönt, hogy felkutatja a többi levelet, felkutatja, kik lehettek a szerelmesek. Tudni akarja, mi lesz a vége a kapcsolatnak, mert talán megtudhatja belőle, hogy neki mit kéne lépnie Johnnal, a nős szerelmével, akinek láthatóan tökéletesen megfelel mint alkalmi szexpartner, komolyabbat nem nagyon akar. A múlt és a jelen gyönyörűen összefonódik ebben a könyvben.
Megtalálja Ellie a története szereplőit? Vajon élnek még? Együtt maradtak végül, vagy az élet szétválasztotta őket? És választ kap a saját életét betöltő kérdésekre? Tud végre lépni?
A filmben a főbb szerepeket Felicity Jones (Ellie), Shailene Woodley (Jennifer Stirling) Callum Turner (Anthony O'Hare, Boot), Joe Alwyn (Lawrence Stirling) és Nabhaan Rizwan (Rory) alakítják. Őszinte leszek: a könyvet valamikor 2017 február-márciusa környékén olvastam, és csupán nagy vonalakban emlékeztem a cselekményre (újságírónő, napjainkban, 60-as évekbeli szerelmes levelet talál, megismerjük azt a szerelmet, újságírónő megpróbálja ma felkutatni őket, valami baleset, valamiért vége szakadt a kapcsolatnak - kb. ennyire emlékeztem, a fentiek a 4 évvel ezelőtti ajánlómból vannak :)) És még egy fontos dolog megvolt a könyv kapcsán: hogy szerettem a történetet. Nem tudtam, hogy film készül belőle, így amikor gyanútlanul felmentem egyik este a Netflixre, kellemesen meglepődtem, hogy van, és miután hétvégén újra megnéztem Jojo Moyes egy másik regényéből készült filmadaptációt, a Mielőtt megismertelek (Me Before You) címűt, nem is volt kérdés, hogy akkor ez lesz a következő. :)
A szereplők hozták a kötelezőt, és Callum Turner és Shailene Woodley is hihetően és érzékenyen mutatta az egyre inkább elmélyülő, erős, megtörhetetlen szerelmet, azt a folyamatot, ahogyan ráébredünk: ő az a bizonyos igazi. Külön-külön mindketten nagyon jók voltak, de együtt valahogy mégsem működtek annyira - divatos, de valós kifejezéssel élve nem volt meg köztük a kémia. Mégis a javíthatatlanul és undorítóan romantikus énem nagyon szerette, ahogyan ők ketten - vagyis a karakterük, amit mindketten hitelesen tudtak hozni - szépen, lassan, finoman, de végletesen egymásba szeretnek.
Aztán persze az élet közbeszól: Jennifer férjes asszony, Boot elvált, van egy kisfia. Boot hajlandó mindent feláldozni és új életet kezdeni Amerikában Jenniferrel - vajon a nő is hajlandó rá? Ő is képes rá? Hiszen ő ezzel a lépéssel mindent elveszíthet - a családját, a barátait, a megbecsülését, akár a megélhetését is, hiszen jó hatvanas évekbeli, gazdag üzletember feleségeként saját karrierje nincs. Mi van, ha elfordul mindettől, mindentől, és Boottal tart, aki aztán pár év múlva ráun? Bootnak nincs mit vesztenie, már elvált, és a volt felesége mindent megtesz, hogy a lehető legkevesebbet lássa a fiát, amit ő látszólag elfogad, készen áll egy új életre Amerikában. (A Boot név egyébként Evelyn Waugh: Scoop c. 1938-as regényének főhőse, William Boot nevéből ered, mert a megismerkedésük után Jennifer hozzá hasonlítja Anthony O'Hare-t, így ez válik a levelezésük aláírásává, megszólításává. Waugh regénye Bombahír címmel jelent meg először és egyelőre utoljára 1993-ban magyarul, a Magvető gondozásában.)
Felicity Jones is jó választás volt a jelenbeli, a szerelemtől megcsömörlött és csalódott, ezért egyéjszakás kalandokat hajszoló, a karrierjét ápoló újságíró szerepére, aki szabályosan megszállotjává válik az 50 évvel korábbi love storynak, újabb és újabb leveleket próbál felkutatni, és végül megpróbálja megkeresni a jelenben a két főszereplőt, akiknek mindent elsöprő, és kényszerűségből mégis megszakadó szerelme az ő életét is megváltoztatta.
Ez a történet egy kellemes, magával ragadó, drámáktól sem mentes szerelmi történet, annak a bizonyos egyetlen, valódi szerelemnek a története, ami a legtöbb esetben valami oknál fogva bár mindent elsöprő, mégis megszakad. Talán pont ezért: mert mindent elsöpör. Ahogy mondtam, a film és a könyv különbözik, de számomra egyik sem okozott csalódást, sőt. Kedvem lett ismét elolvasni a kötetet is. :)
A film a Netflixen elérhető, a könyvet a Cartaphilus Kiadó adta ki, a borítóra kattintva elérhető.
Minden kérdésedre választ ad a könyv, amely a Cartaphilus Könyvkiadó jóvoltából új borítóval jelent meg kis hazánkban. Ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget! Kattints a borítóra:
Könyvajánló - Robin Perini: Elfeledett titkok (Singing River hagyatéka 1.)
Elraboltak egy orvost, nincsenek nyomok, és az egyetlen szemtanú az áldozat Alzheimer-kóros nagyanyja, akinek csak néha akadnak tiszta pillanatai...
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg Robin Perini Elfeledett titkok című kötete, mellyel bővült a Kristály pöttyös könyvek sora. Ez a Singing River hagyatéka című sorozat nyitánya, melyben három szálon indul a cselekmény, hogy aztán egy érdekes végkifejletben váljon eggyé.
Az első két szál hamar összefut. Az egyiken megismerjük a tehetséges FBI-ügynököt, Riley Lambertet. Riley nemrég zárt le egy durva sorozatgyilkos utáni hajszát, amelyben meg is sérült, ezért főnöke kényszerpihenőre küldi. A nő titokban arra használja az FBI forrásait, hogy felkutassa nővére elrablóját. Egész életében árnyékot vetett rá, hogy tízéves korában úgy rabolták el két évvel idősebb testvérét, hogy ő végignézte az egészet. Szülei is őt hibáztatták, így nem volt elég a tragédia, amit jelentett számára is nővére eltűnése, még a szülei is gyötörték. Falakat épített maga köré, amik mögé egyetlen embernek sikerült bejutnia, míg meg nem ismerte Thayne Blackwoodot.
Thayne-t, az elitkommandós egy kisváros, Singing River seriffhelyetteseként próbál helyt állni, amíg apja, a seriff felépül. Ám egy nap testvére, Cheyenne kétségbeesetten hívja fel az orvosi rendelőjéből, így a férfinak végig kell hallgatnia, ahogy nővérét elrabolják. Az egyetlen szemtanúja idős nagyanyjuk, aki Alzheimer-kórja miatt nem képes felidézni, elmondani, hogy mit látott. Nincsenek nyomok, se más tanúk, így Thayne a legjobb profilozó segítségét kéri, akit ismer: Rileyét.
És itt ér össze a két szál, amikor is a városka minden lakója az elrabolt Cheyenne keresi, miközben Riley és Thayne más-más módszerekkel próbál közelebb jutni az elrablókhoz, de mindenhol falakba ütköznek. És akkor ott a harmadik szál, amely a legérdekesebb a történetben, ugyanis időnként kapunk szösszeneteket a szerzőtől arról, hogy hol van és mi is történik Cheyenne körül, és azt is, hogy mi mindent kell megtennie a túlélésért.
Kicsit bajban vagyok, mert megtévesztő a kötet borítóján a pszichothriller jelző. Ez a könyv inkább egy lélektani dráma egy kis krimi szállal megfűszerezve szerintem. A könyv feléig igazából túl sok minden nem is történt. Megismertük Riley hátterét, megtudtuk hogyan nézte végig, ahogy elrabolták a nővérét, hogyan hatott ez az életére, miként hajszolta ez odáig, hogy a világ egyik legképzettebb FBI-ügynökévé váljon. Közben kapunk egy adagot Riley és Thayne barátságából, ami egy rövid, de szenvedélyes románc után alakult ki köztük.
Ezeket az oldalakat sokszor kicsit untam. Vártam, hogy végre történjen valami érdekes, valami izgalmas, de azt vettem észre, hogy csak azért olvasom tovább, hátha felbukkan megint Cheyenne a következő oldalakon. A kötet felénél volt egy fordulat, ahol végre a történet bűnügyi része került inkább előtérbe. Egyre több dologra jönnek rá nyomozás közben, gyerekrablás, betörése, gyilkosság és egyre közelebb kerülnek a miértekhez. Közben pedig súlyos titkokra is fény derül és mi is izgalmas perceket élhetünk át Cheyenne-nel.
A szerző jól ír, a történettel viszont nem nyűgözött le. Ez thrillernek sajnos nálam gyenge volt. Lehet, hogy ehhez köze van annak is, hogy mostanában olyan szuper regényeket olvastam, mint például Chris Carter A nevem: Halál című hátborzongató írása. Plusz nekem erőltetett volt a szerelmi szál is, pláne a regény végi happy end. Egy nagyon gyors lezárást kapott a nyomozás és a csodába illő végkifejlet nagyon hiteltelenné tette számomra a történetet. Sajnálom, hogy nem maga a gyerekrablások, a gyilkosságok és az ezek mögött rejlő okok tették ki a regény nagyját.
Látok még így is lehetőséget a szerzőben, ha a kiadó úgy dönt elhozza a 2019-ben megjelent folytatást is, akkor azt is elolvasom, hátha kicsit több lesz a borzongás a Perini új regényében. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik lélektani drámára vágynak egy kis romantikával és egy bűnténnyel fűszerezve.
Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!
Fordító: Varga Tibor
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Elitizmus-e bizonyos hivatásokban enni vagy profán-e nagy irodalmi alkotásokban az étel és a táplálkozás? Avagy szokott-e az alkotás elefántcsonttornyába behúzódott író rágcsálni, eszegetni, nassolni vagy csak egyszerűen magához venni valamilyen ételt? Cserna-Szabó András a Helikon Kiadó gondozásában kiadott Rézi a páczban című könyvében ennek járt utána - "főszereplői: írók és ételek. A gasztronómia és a kultúra kapcsolódási pontjai. A konyha elfelejtett történetei az irodalomban, az irodalom titkos története a konyhában. Van itt gasztrotörténeti esszé és hasnovella, kulináris tárca és konyhakulturális tanulmány." (részlet a fűlszövegből)
Könyvajánló - Cserna-Szabó András: Rézi a páczban
Kérem szépen, Cserna a főzésben nem ismer tréfát, írja a mű előszavában Papp Csaba szerkesztő, és valóban. Ismert és a gasztroirodalom mellett elkötelezett szerzőnk, Cserna-Szabó András újabb gyöngyszemet tett le a témában, ahol Apicius, Epikurosz, Hrabal, Krúdy, Mikszáth, Karinthy, Petri, Kövi Pál, Szomory, Dumas, Babits, Jókai, Füst Milán, Márai, Nietzsche, Tömörkény, Krasznahorkai, P. Howard, Agatha Christie, Déryné, Hamvas, Mick Jagger vagy éppen Bodor Ádám ételeit, evési szokásait, netán asztallal kapcsolatos adomáit olvashatjuk. Megismerhetjük az alábbi ételeket, miközben irodalmi élményben is részünk lesz: firenzei posírozott tojás, Peche Melba, csórékolbász, bajai és szegedi halászlé, Fedák-lepény, sólet es halsli, risotto alla piemontese, kolozsvári káposzta, Puszta koktél, kálomista mennyország, vermicelli alla Posillipo, marinírozott halszelet Turbigo módra, paprikás krumpli, fogas Mornay módon, angol karácsonyi puding, Mussolini leves, szegedi tarhonya, velő Diderot módra, szalontüdő, vargabéles vagy éppen Újházi-kakasleves.
Cserna főzésben nem ismer tréfát. – írja a kötet előszavában a szerkesztő. Vadászkopókat megszégyenítő szenvedéllyel ered egy-egy receptkönyv vagy fogás nyomába, és nem nyugszik, míg fel nem derít az adott témában minden felderíthetőt, mi pedig loholunk utána, nem is tehetünk mást, mert szenvedélyessége ragadós. És miközben nyargalunk előre, a százfelé ágazó csapások érintik a budapesti kávéházakat íróstul, Gyula pincérestül, megcsap bennünket a délvidéki szabadtüzes főzőműhelyek füstje, bekanyarodunk a Balatonra egy hekkre, de megfordulunk Kolozsvárott, Nápolyban vagy New Yorkban is, persze mindenhol meghallgatunk egy ízes irodalmi anekdotát, és bekapunk valami jót.
Cserna-Szabó András Rézi a páczban c. műve több munkája között
Cserna-Szabót olvasva több érzékünk is kiélesedik: egyrészt elcseppen a nyálunk és haladéktalanul a konyhának vesszük az irányt, egy szendvicsért, de legalább egy zsírosdeszkáért - ki tud éhen kajákról (és micsoda ételkölteményekről!) akár olvasni is?! Másrészt gyönyörködünk a novellákban, gasztroesszékben és elcsodálkozunk a nagy halászléháborún vagy a mit keres a tüdő a szalonban többértelműségén. Szórakoztat, tanít, terelget, adomázik és etet - ez mind Cserna-Szabó András, aki - ha hagyod - lyukat beszél a hasadba (mert hasában él a nemzet) letűnt korok és mai konyhák ízes ételeiről. Hagyod? Aki szerette Edét a levesben, az imádni fogja Rézit a páczban…
Hogy mitől érzi azt a kedves vendég, hogy a mennyországban jár, amikor ezt a szinte bárgyú ételt eszi? Nem tudom. De tény, hogy mi is ezt éreztük egy Salese nevű trattoriában. Ha az ember a Vergilius-szobában lakik, és teraszáról a napfényben csillogó, azúrkék tengerre meg a vaskos baiai kastélyra lát, valamint vermicelli allaPosillipót vacsorál, akkor hajlamos elfelejteni, hogy egyszer randán meg fog dögleni.
Egyszóval: kulináris kultúrtörténeti olvasásra fel! Egy kis Újházi-kakasleves, leveles tepertőspogácsa, szalontüdő vagy amit akarsz, Krúdyval, Jókaival, vagy akivel akarsz. Hiszen enni kell, olvasni meg muszáj. Hasában él a nemzet! (Vagy ezt már írtam? Amúgy meg látod azt a jól fésült baromfit a spór szélén? Gazdasszony és tyúk bizalmas viszonyát elnézve, szerintem neki nem kell(ett) félnie attól, hogy valaha is levesben végzi...)
A kötetet a Helikon Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!
A nagy sikerű sorozat, a Riverdale regényváltozata folytatódik! Archie, Betty, Varonica és Jughead, a legfőbb szereplőink ismét nagy slamasztikába keverednek, amikor Archie-t gyilkossággal gyanúsítják meg. Vajon kikerülnek a csávából?
Amikor Archie, Betty, Veronica és Jughead kocsiba szállnak, hamar rájönnek, hogy kis városuk problémái úgy tűnik, mindenhová követik őket, amerre csak mennek. Archie-t gyilkossággal vádolják, és a bizonyíték ellene szól. Betty, Veronica és Jughead tudják, hogy Hiram Lodge akarja rákenni a fiúra a szörnyű tettet, de nem tudják, hogyan bizonyíthatnák. A banda utolsó mentőövként kitalálja, hogy vissza kell menniük a bűntett helyszínére, hogy ott szerezzenek valamit, ami alátámasztja a szavaikat. Vissza kell menniük tehát Shadow Lake-hez. Azonban a Lodge család erdei kabinját minden oldalról veszély és fenyegetés övezi. Vajon sikerül a csapatnak találnia valamit, amivel tisztázhatják Archie nevét? És ami még fontosabb: visszajutnak Riverdale-be élve?
Ennek a kötetnek a cselekménye a sorozat 3. évadának eseményei előtt zajlik, érdemes úgy elolvasni, hogy az első két évadot (és persze az első kötetet, amely a sorozat kezdete előtti nyarat meséli el) már ismerjük.
A Riverdale c. sorozat főszereplői, balról jobbra: Archie Andrews (KJ Apa), Veronica Lodge (Camila Mendes), Jughead Jones (Cole Sprouse), Betty Cooper (Lily Reinhart)
A könyv visszarepített Riverdale világába, amit sikerült megszeretnem, egymás után néztem a részeket tavaly év végén meg idén év elején, a hangulatában, a szereplőkben volt valami, ami sikeresen hozta ezt az érzést. Ugyanakkor mégis kevésbé tetszett, mint az első kötet. Talán azért is, mert már láttam a 3. évadot korábban, itt meg azért picit másképp alakulnak az események; talán azért, mert a karakterek minden ismerősségükkel együtt egy kissé karakteridegenek lettek. Ha a sorozattól függetlenül nézem a történteket és szereplőket, akkor elég katyvaszos, érthetetlen, mert sok mindent csak felületesen magyaráz meg és mutat be.
Talán jobb lett volna maga a sztori, ha teljesen függetleníti Ostow a sikeres sorozattól, és egész más szereplőket is ír meg, akiket és akiknek a környezetét, múltját jobban bemutatja. Akkor egy ütős, izgalmas ifjúsági regény lett volna belőle, így egy kissé félresikerült fanfictionné vált.
Micol Ostow viszont nem ma kezdte a szakmát, és ez a kötet sokkal jobb volt feszültségkeltésben, izgalmakban, mint az előző (ahol nagyobb hangsúly volt a bemutatáson, mert egy olyan helyzetbe vágott bele, amit a sorozat nézői sem ismertek még.) Én egyébként a sorozatra akkor kattantam rá leginkább, amikor a második évadban a sorozatgyilkost üldözték, pont a hasonló sztorikat kedvelem nagyon. Persze fiatal főszereplőkkel, klisésen, de akkor is, semmi bajom sem a fiatalokkal, sem a klisékkel, ha azok jól működnek. Reméltem először, hogy kötetben is olvashatok valami hasonlót, így eleve egy kisebb csalódással kezdtem, hogy a könyv cselekménye mind a sorozatgyilkos leleplezése után zajlik.
Aminek viszont külön örültem az az volt, hogy a négy főszereplő mellett megszólalt Josie és Reggie is, és utóbbinak a karaktere a kötetben kifejezetten jól sikerült, értelme is volt a fejezetének. A négy főszereplő közül Ostow talán Archie részét ragadta meg a legjobban, jobban a mélyére ásott az érzelmeinek, a tárgyalás előtti félelmeinek, amikor még a bizonyíték is ellene szól... Összességében bár csalódtam némileg a kötetben, mégsem bánom, hogy megismertem a történetnek ezt az oldalát is.
Köszönöm a lehetőséget a Maxim Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron.
Két mogorva tinédzser, egy infantilis tudós, aki a tákolás nagymestere és egy bolygóközi utazás - dióhéjban ennyi Farkas Róbert története, az Elugrottam a Plútóra, holnap jövök! című ifjúsági regény, amely a Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg a napokban. Izgalmas, humoros, igazi gyöngyszem ez a mű, amit nagy örömmel olvastam közel hat x-szel a hátam mögött is.
Könyvajánló - Farkas Róbert: Elugrottam a Plútóra, holnap jövök!
Főhősünkre, Tomira Fekete tanár úr árnyéka vetül, környezetismeret tantárgyból való bukás rémében. "A következő környezetórára hozz valami érdekes témát, amivel lenyűgözöl" - javasolja neki a tanár, csak úgy lazán hozzátéve, hogy ellenkező esetben örömmel áll rendelkezésére nyár végén, pótvizsgáztató képében.
Ilyen szíves invitálásnak nem lehet nem eleget tenni, ráadásul ebben az iskolában az egyest fokozni lehet: nullással is meg lehet egy feleletet fejelni, ami két egyest ér. Két egyest! Tominak a füle is ég: utál előadást tartani az osztály előtt, biztos benne, hogy mindenki nevetni fog rajta. Ráadásul alig pár hónapja költöztek erre a környékre, szinte senkit sem ismer még, de visszahúzódó természete miatt a Harry Potter-filmek Roxfortjára hajazó épületű Szent László Általános Iskola Királyok nevű bandájának nagymenői máris kipécézték maguknak, és folyamatosan vekzálják. Ha mindez nem lenne elég, eddigi egyetlen barátja a héten nem jár iskolába...
Ahogy téma után kutat az interneten a kiselőadás ügyében, ránézett a NASA exobolygó-kereső programra is, amihez amatőr csillagászok is csatlakozhattak. A képernyőn ütemes piros jelzés villogott, és... és innen indul minden, ami azt az üzenetet generálja Tomi szüleinek (az éjszaka közepén), hogy "Elugrottam Dokival a Plútóra, holnap jövök." Mert ugye, csak úgy nem mer lelépni. Ha valami balul üt ki, nem tudni, mi a rosszabb: örök szobafogság VAGY az, hogy ezentúl mindig meg kellene ennie a szombati főzelékeket. (Egy 11 évesnek már foglalkoznia kell az élet ilyen és hasonló eldöntendő kérdéseivel.)
A Doki (Tomi Kázmér nagybácsikája) lelkes feltaláló, aki (például) idő hiányában drónt küld a karácsonyi beigliért, amúgy meg mindenféle őrült tárgyakat tervez és ajándékoz Tomiéknak, amelyeknek egyike-másika néha felrobban a lakásukban (mitagadás, ettől Tomi anyja dührohamot képes kapni és akár előre is ideges a jövőben várható hasonló jellegű ajándéktárgyakat illetően). Szóval doktor Walfish Kázmér csuda egy alak, és mellesleg éppen van kéznél neki egy sk. összerakott, nyolc emeletes nagyságú űrhajója. És Tomi legnagyobb megdöbbenésére ismeri a lökött szomszédját, Sápit is.
Nos, ahogy mondani szokták: a többi már történelem. Beszállnak az űrhajóba egy idegesítően pimasz NŐI potyautassal (hogy NŐ, vagy inkább kislány, az fontos), akinek az apukája amúgy a NASA-nál dolgozó asztrofizikus. Ez a személy a fent említett Sápi (Kriszta), nem mellesleg maga is fogta a Delta-425 jelet - nem is először -, aki bár idegesítő a benyögései miatt és folyton duzzog valamiért, de emellett talpraesett és tájékozott űrbeli kérdésekben. Ők hárman elindulnak az űr mélyébe a jel nyomában, de előtte (határozott kényszerítő körülmények nyomására) a Marson és a Jupiteren IS akad némi elintéznivalójuk. És akkor a Sápinál IS idegesítőbb és rettenetesen okos K.A.T.T.-ról egy szót sem ejtettem... meg a morcos kötelességtudatú Hatfield ezredesről sem...
A szerző, Farkas Róbert videóbemutatója az Elugrottam a Plútóra, holnap jövök! című kiadványáról
A kötet elején járunk, ergo: űrkalandokra fel! A játékos kedvű felnőtt (pl. jómagam) és a kalandokra, humorra és korosztályának megfelelő olvasmányra vágyó kiskamasz nem fog csalódni a tartalomban. A szerző alaposan ismeri a 10-12 éves fiúk-lányok lelkivilágát, mozgatórugóit és a világből őket érdeklő tényeket, azok látásmódját. Tisztában van a hormonok előtti kegyelmi állapotból adódó viselkedési formákkal, amelyek nem kevésbé zavarosak, mint a hormonbomba után. A karakterek szerethetőek, akármilyen mogorva is helyenként a két tini. Doki meg kedves, infantilis, szórakozott, de mégis tudósfajta, ha helyenként öntörvényű is. Örök gyerek, felnőtt testben, aki pont ezért képes tizenévesek példaképe lenni. Minden megvan benne: nem ítélkezik, érti a gyerekkorból éppen kilépni készülők lelkivilágát, semmit nem vesz a kelleténél komolyabban, képes a nyelvükön beszélni és tiszteletet ébreszteni maga iránt anélkül, hogy ez lenne a célja.
Engem kicsiben életem 86 éves, kicsit szórakozott értelmére emlékeztet a tudós azon vonásában, hogy mindent mindennel képes összetákolni (Doki fémkeretes szemüvege piros szigszalaggal került megerősítésre, az űrhajó vezérlőpultját egy kiszuperált atomerőműből szerezhette, stb.), ezért is olvastam egyre nagyobb érdeklődéssel a különféle leírásokat a történetben, és nagyokat bólogatva mosolyogtam, hogy ja, ja, mérnök vagyok, bízzál bennem!
A rajzok színvilága elbűvölt, a kék, sárga, fekete, lila kombinációi könnyen befogadhatóvá tették az illusztrációkat, és egységes kompozícióba foglalták a történetet. Bertnáth Barbara értő kézzel és teremtő képzelettel nyúlt Farkas Róbert témájához, hogy a maga többletét hozzáadja a munkához.
Hogy hőseink lelkes amatőr rádiósok, ufóhívők vagy űrturisták, az végül úgyis kiderül. Mint ahogy az is, hogy mi lett Tomi környezetvédelem jegyével. És a művet muszáj folytatni, mert nem tudjuk, mi lett ... hát valakivel, meg a másik valamivel.
Én várom!
A kötetet a Kolibri Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!
