Egyedül a sötétben?

Könyvajánló - Joe Hart: Obscura

"Joe Hart a lebilincselő tudományos-fantasztikus kaland és az agyfacsaró lélektani thriller e keverékével nemcsak a világűr végtelen titkairól lebbenti fel a fátylat, hanem az emberi lélekben megbúvó még sötétebb ismeretlenről is."

2028-at ​írunk, és a világot egy új megbetegedés sújtja. Eleinte enyhébb emlékezetkieséseket, majd később dühkitöréseket, végül elmebajt és halált okoz. A Losian-kórnak elnevezett betegség gyors lefolyású, és a rövid távú modellezések szerint elterjedésében hamarosan meghaladja az Alzheimert.

Dr. Gillian Ryan neuroradiológus a Losian-kór egyik fő kutatója, területének legkiválóbb alakja. Az orvosi elhivatottság mellett különösen nagy a tét számára, hogy megfejtse a betegséget kiváltó okot, és megtalálja az ellenszert: a férjét már elvesztette, és hétéves lányánál is jelentkeztek a tünetek, legfeljebb évei lehetnek hátra. Az áttörés azonban a rengeteg munka és kísérlet ellenére elmarad, és megvonják tőle a kutatási támogatást.

Nem sokkal később azonban váratlan megkeresést kap a NASA-tól: az egyik titkos űrállomásukon felütötte a fejét a Losian-kór. A diagnózis elsőre lehetetlennek tűnik, de a legénységen jelentkező tünetek kizárnak minden más lehetőséget. A szervezet felkéri Ryant, hogy tartson egy speciális alakulattal az űrbe, és fejtse meg a betegséget. Cserébe a kutatásának korlátlan finanszírozását ígérik neki.

Az utazás azonban hamar rémálommá válik, a küldetést megmagyarázhatatlan és erőszakos események szakítják félbe. Minden kérdésessé válik – a küldetés igazi célja, a legénység indítéka és a végtelen űr gyilkos titkai.

Az olyan típusú thrillerek, horrorok, amikben a főhős egyedül van és nem tudja, mi is történik körülötte, mindig jó anyag egy filmhez, játékhoz, vagy akár egy jó regényhez. Ha sikerül jó atmoszférát teremteni,a rejtély kellően izgatja a fantáziát, és a főhős karaktere szimpatikus, akkor a minimális cselekmény, sőt a legtöbbször sutácska befejezés sem akkora gond. Mert egyszerre hálás és egyszerre nehéz jó izolációs regényt írni. Hálás, mert nem kell sok karaktert mozgatni, nincsenek nagyon összegubancolt szálak, bonyolult karakterdrámák, de nehéz is, mert ha nem kapja a hangulatot, akkor csak unalmas, nehézkes történetvezetés marad, érdektelen karakterekkel.

Az Obscura valahol megrekedt félúton. 

A felütés elég érdekesnek is mondható. A nem túl távoli jövőben egy rejtélyes kór támadja az emberi elméket, a Losian-kór. Főhősnőnk, Dr. Gillian Ryan ezt kutatja, a téma egyik legkiválóbb szakértője, akit (többszörös) személyes érintettség is hajt a munkájában. A tünetek kezdetben apróbb emlékezetkiesések, később dühkitörések, majd totális őrület. A doktornő felkérést kap, hogy vegyen részt egy titkos küldetésen, ahol titkos küldetésen dolgozó embereknél kezd mutatkozni a kór. Persze minden titkosan. A doki hamar rájön,hogy átverték, haza már nem tud menni, így kénytelen maradni, sőt egy kisebb vita után egyedül (?) marad az űrhajón, míg a társai alusszák krioálmukat. Itt kezdődne a thriller, esetleg a sci-fi-horror, de aki ilyesmire vár, lehet csalódni fog. Nem mondanám, hogy nincs atmoszférateremtés a kietlen űrhajón. Jönnek a klisék szépen sorban, magától kinyiló-becskódó zsilipkamrák, elsuhanó árnyak, elmozdult tárgyak, és a töprengés, hogy a hősnőnk képzeli az egészet, vagy valóban van valami a hajón? 

A doki persze kutat a kór után is, ezek a részek érdekesek, a fejtegetések tudományosnak hatnak, és ahogy kezd kibontakozni a rejtély, úgy csettinthetünk elégedetten hogy igen, ebben van logika.

Az emberi szereplők szinte mind seggfejnek vagy lelki sérültnek tűnnek a hősnő mellett, aki meg rátermett és céltudatos, bár nem feltétlenül pozitív figura. Nyilván a karakterépítés alapiskolája, hogy ha fejlődtetni szeretnénk szereplőinket, kezdjük szélsőségek felől, mert úgy egy kisebb elmozdulás is látványos lehet. Tehát ha egy hihetetlen nagyképű, bunkó szereplő egyszercsak egy pici javulásnak indul, már mondhatjuk, hogy fejlődik. De ugyanígy a határozott hősnőnk is, ha kezdi elveszíteni a józan eszét, határozottságát, az is látványos és átérezhető tud lenni.

Joe Hart, a szerző

Tehát ezekkel nincs gond, mégis kicsit súlytalan az egész, és egy bizonyos pont után kissé vontatottá vált a dolog, és a klisék kisebb hegyeket kezdenek alkotni. Szerintem a regény beleesett abba a hibába, amibe manapság a sci-fik beleesnek. Nem tudományos-fantasztikus történetet akarnak elmesélni, hanem egy szimpla szociodrámát sci-fi díszletek között. Lehet jól keverni a stílust, da az, hogy minden rejtély és minden esemény mögött az emberi gonoszság, kapzsiság és butaság áll, már unalmas. Valóságos, de unalmas.

Mondok egy példát. Párommal jó pár éve sétáltunk haza. Azon a részen szinte vaksötét volt, és hirtelen valami fényes, zúgó valami jelent meg előttünk, és közeledett felénk. Vakító fények lebegtek előttünk és közeledtek egyre fülsértőbb zúgással, megállíthatatlanul. Én már szinte láttam, ahogy megáll felettünk az UFO, és egy fénycsóva felszippant minket, majd hárommellű idegenek végeznek rajtam mindenféle kísérleteket.  Aztán megláttuk, hogy egy tipikus kombájnt húzó traktor közeledett felénk, majd húzott el mellettünk unottan. Ha mondjuk erre építenék fel egy sci-fit, hogy mi közeledik felénk, leírom a jelenséget, a fényeket, a hangokat, a sötét útszakaszt, majd kiderül hogy egy traktor, az szerintem csalódás lenne az olvasóknak. Persze nem kell minden kő alól egy aliennek kimásznia, de néha el lehetne engedni az embert, és a nyűgjeit. Az ember szerintem ezért olvas sci-fit. Hogy elrugaszkodhasson a földhözragadt dolgoktól, a kicsinyes emberi szemétkedésektől. De lehet jól ötvözni, mint pl. az Avatarban. 

A regény, mint sci-fi-thriller nem olyan erős, inkább lélektani dráma, némi tudományos mázzal leöntve. Alapvetően egyszeri olvasmánynak jó, de sokáig nem marad velünk. A könyvet Benkő Ferenc fordította, akinek a nevéhez már sok, a fantasy-sci-fi műfajban már szinte kultikussá vált regény tolmácsolását is köszönhetjük.

Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek csapatának! A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron.