Könyvajánló - Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Heuka írása
"Ryland Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul..."
Andy Weir megtalálhatta A marsi írásakor használt billentyűzetét, ugyanis a Hail Mary küldetés stílusban és humorban is felveszi a versenyt elődjével - csak most nem egyetlen ember, hanem a teljes emberiség sorsa a tét.
Kicsit (rendben, elismerem, nagyon) félve kezdtem bele az 512 oldal olvasásába, ugyanis Weir előző regénye, az Artemis nekem nem adta azt az élményt, amit A marsi után vártam. Szerencsére a félelmem alaptalannak bizonyult, Ryland Grace története nemcsak megközelíti, hanem egy, a könyv nagy részére hatással lévő, de eléggé spoilergyanús esemény és annak következményei miatt túl is szárnyalja Mark Watney megmenekülését.
De ki is Ryland Grace? Erre szeretne ő is rájönni. Ébredése után viszont még a saját nevét sem tudja, nemhogy azt, hogyan került egy automatizált orvosi berendezésekkel felszerelt űrhajóra.
“Tíz láb magas létra.
Ösztönösen először angolszász mértékegységekben gondolkodtam. Ez jelent valamit. Valószínűleg amerikai vagyok. Vagy angol. Vagy talán kanadai. A kanadaiak is lábbal és hüvelykkel mérik a rövid távolságokat.
Felteszem magamnak a kérdést: milyen messze van egymástól Los Angeles és New York? Az ösztönös válaszom: 3000 mérföldre. Egy kanadai kilométerben határozta volna meg a távolságot. Tehát angol vagyok, vagy amerikai. Vagy libériai.
Azt tudom, hogy Libériában angolszász mértékegységeket használnak, de a saját nevemet nem tudom megmondani. Elég bosszantó.”
A nevére viszont nagy szüksége lenne, hiszen enélkül nem hiszi el neki a számítógép, hogy magánál van - az sem számít, hogy a feltett kérdésekre tudományosabb válaszokat ad, mint bármelyikünk tenné. Szerencséjére időnként bevillan egy-egy emléke, amiből nem csak ő, de mi is kezdjük megismerni az embert és a történetét is. Párhuzamosan haladunk az eseményekkel, egy hosszabb űrhajós elbeszélés után pár oldalnyi betekintést nyerünk abba a folyamatba is, melynek végén Ryland a Hail Mary-n kötött ki: egy korábban írt tanulmánya miatt bekerül egy csapatba, amely próbál megoldást találni a földi életet fenyegető problémára, majd néhány véletlen sorozatának köszönhetően máris az űrben ébredt, úton a Tau Ceti felé. Amivel nem feltétlenül lenne gond, de a legénység többi tagjának halála után az utazás hatásait minimalizáló mesterséges kómából egyedül Ryland tért magához. Mondom egyedül. Fényévekre a Földtől. A visszatérés reménye nélkül. Ez szerintem mindannyiunkat megviselné.
Mark A. Garlick illusztrációja a Tau Ceti csillagról és az őt körülvevő bolygókról
Mégis ez adja a regény egyik legnagyobb értékét, hogy fantasztikusan emberi. Akár a Földön, akár az űrhajón vagyunk, a szereplők viselkedése teljesen érthető és ez növeli a hitelességet. Becsülendő Ryland kitartása és küzdeni akarása, amikor az események nem a várakozásai szerint alakulnak, kétségbeesés helyett a kiutat keresi. (Személyes megjegyzés: nekem tetszett, hogy sokkal kevesebb saját hibás hátráltató tényező sújtotta, mint a Marson ragadt elődjét.) Ugyanakkor megfelelő mennyiségű (ön)iróniával is rendelkezik, mely olyan aranyköpéseket eredményez, mint: “Oké, majd gyorsabban várok.” Ehhez hasonlók özöne található a könyvben, tucatszám találtam az idézésre érdemes mondatokat.
Bár rengeteg tudományos leírást is kapunk, ezt természetesen szőtte a történet szálai közé, nem akasztják azt meg. Ezek nagy részéhez nem tudok érdemben hozzászólni, de ismerve Weir alaposságát, feltételezem, hogy ismételten aprólékosan utánajárt annak, amit leírt. Ha mégis van benne olyan elem, amely jelenlegi tudásunkkal szembemegy, részemről az is elfogadható, hiszen mégiscsak egy szórakoztató irodalmi kötetről beszélünk, nem tényirodalomról - nem gondolnám, hogy bárki a leírtak alapján állna neki űrhajót építeni. Az utóbbi másfél évünket figyelve pedig ez is ismerős volt:
“Az asztalon heverő papírhalomra pillantottam. A tudományos közösség meglehetősen tudománytalan módon pörgette túl magát. A gondos szakmai bírálatok és publikált cikkek korának leáldozott. Az asztrofág tanulmányozása során bedobtuk a gyeplőt a lovak közé, és minden kutató azonnal és bizonyítékok nélkül közölte az eredményeit. Ez persze félreértésekhez és hibákhoz vezetett, de egyszerűen nem volt időnk arra, hogy mindent a bevett módszerek szerint csináljunk.”
Az író mellett szeretném kiemelni a fordító, Rusznyák Csaba munkáját; a szövegen érződik, hogy nem lehetett egyszerű vele dolgozni: hol elkerülni kellett a szóismétlést, hol arra emlékezni, hogy korábban mit használt és újra azt írni, néhol pedig olvasóbarátabbá tenni. Többen hozták fel ugyanis kifogásként A marsinál, hogy rengeteg benne a káromkodás és ennél a könyvnél is láttam már erre vonatkozó kérdéseket. Tény, hogy finomabban és ritkábban, de itt is előkerülnek ízesebb fordulatok. Személy szerint engem nem zavar, inkább csak hitelesebbé teszi, hasonló helyzetben valószínűleg én sem fogalmaznék irodalmibban.
És bár egy sci-fi kötetet olvasunk, a végére én javaslom zsebkendő kézközelben tartását is, mert Weir ezúttal az érzelmeinket is alaposan megdolgozza. Remélhetőleg ezen érzéseket hamarosan újra átélhetjük, hiszen Ryan Gosling főszereplésével készül filmadaptáció a történetből.
A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
Megjegyzés küldése