Könnyed szívvel kezdtem Rényi Ádám Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek című művének olvasásába (hiba volt, ezt előre és áperten leszögezem, nem az olvasás, a könnyedség): árnyékban negyven fok, a lesötétített hálómban csak huszonöt: mi bajom lehet, ha villanyfénynél olvasok egy kicsit? Hosszan válogattam a recenzióra váró kötetek közül, ki is csíptem hármat, hogy na, majd ezekből egyet... és maradtam az Osztálytalálkozónál. Novellák, ez kell nekem! És mindjárt bele is csaptam a lecsóba a címadó novellával. Mosolyogtam, bólogattam, ciccegtem, hogy igen, iiigen, így szokott ez lenni, majd az utolsó bekezdésen is túllendülve - miközben tanácstalanul (és elképedten) forgattam a könyvet és a szemeimet - csak annyit bírtam suttogni, hogy b+, Rényi.
Könyvajánló - Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek
Miután Rényi Ádám az alaphangot megadta a fenti novellával, egyre óvatosabban nyúltam a többi darabhoz, mert ugye, ezzel a szerzővel innentől vigyázni kell. Beetet, hogy aztán gyomron térdeljen. Igen, gyomron, engem, az olvasót. Óvatos tisztelettel folytattam tehát a mű abszolválását, mert kérem szépen, ugye ezek után mit lehet tudni, amikor az abszurd a szürrealizmussal parolázik?
„Az osztálytalálkozónál hazugabb műfaj nem létezik. Mindenki előadja, hogy bejött neki az élet. Álomállás, álomcég, álomfizetés, álomutazás, álomférj, álomfeleség, álomgyerek.”
„Úgy olvastam a hirdetésben, hogy előny, de nem feltétel a strómani tapasztalat.”
„Waldorfba jár, mesélte büszkén a telefonba, amikor tavaly karácsonykor utoljára beszélt az apjával. Tibor azt hitte, a fiáék Ausztriába költöztek, kereste is a térképen Waldorfot, de kiderült, az valami iskolatípus.”
„Jogállamban élünk, senki nem követelheti öntől a halálát, csak ajánlhatjuk.”
A Víkend snapszervégződésén finoman mosolyogtam, a Találkozás egy öregemberrel méltánytalansága meghökkentett (a közelmúlt korrajzának jelentős aspektusa), a Barna löty-työs zérókóla kút a fürdőszoba csapjából pedig hát... nem semmi. Amolyan hofigézás, amikor az anyósa leengedte a kádból a benzint. A Három csengetés új esélyének asszonyát valamikori özvegyként tökéletesen át tudom érezni, sőt, cselekedetét meg is tudom érteni (isten bocsássa meg nekem), #Lovecouple négyszázhuszonnyolcezres követőtábora egyértelműen kötelez, hogy mire, az más kérdés, Bűn és bűnhődés, akinek hőse nem kompatibilis a kötöttpályás tömegközlekedési szerelvényekkel, a Jelentéktelen eset hőse valóban jelentéktelen esetet produkál, igaz, hogy azt már nem szándéka szerint. Mondjuk, az FFP2 jelzésű maszkok megleptek...
A szerző, Rényi Ádám
Valamennyi novellahős mai ember, mai problémákkal, meglepő végkifejletekkel. Szinte mindegyik visszanyúl múltbéli emlékeihez, hogy valami maradandót tudjon adni az olvasónak, amit nem is muszáj hasznosítani, elég, ha csak tud róla, hogy ilyen is létezik. Mint a Hálátlanok kék ruhás hölgye, aki partnerét hallgatva el-elsírja magát. Ha valaki hallaná az öregúr tirádáit, biztosan felháborodna, de... de nagyon sok minden történik a világban, és valami azért, mert nem találkoztunk soha a jelenséggel, még létezik.
Van, amikor oldalakon keresztül nem lehet tudni, kiről vagy miről beszél a szereplő, az asszonyról vagy egy hajóról (Dr. Zimmermann nagy napja), az Apróhirdetés oligarchája szembeköpi a pályakezdő idealizmusát, a Kampó főhőse sem azt fogja tenni, amire a baljós cím és szöveg utal, engem mégis a hideg rázott tőle. Mert ugye van az az infantilizmus, amiből nincs kilábalás, de mégis sajnálja az ember a főhőst, mert hát ő is csak ember...
Mintha a szerző önmagát is idézőjelbe tenné a novellák során: ha kell, magamat is kigúnyolom. Ne vegyetek komolyan... Vagy vegyetek véresen komolyan: mind a kettő helyén lehet. Emberi apróságokról, kispolgári csökevényekről ír, mit ír, köp szembe velük, hogy látod, látod? Ilyen az ember. Ilyen is. Egyszerre társadalomkritika, családi ökörségtár, félreértések vígjátéka, bosszúállók kézikönyve. Én pedig egyetértően bólogatok, hogy tudtam én ezt eddig is, csak így csokorba, apropó, könyvbe szedve mellbevágó. Drasztikus. Drámai még akkor is, amikor röhögök egy-egy szituáción. De leginkább újra meg újra felhördülök, és önmagamat ismételem, hogy b+ Rényi. Már egészen rááll a szám, a kultúrlény elveszett e könyv által, hogy aztán mégis újraszülessen decens hatvanasként. Ahogy lehet. Dehát ilyen az élet, nem, még akkor is, ha ennél nagyobb közhely nem létezik.
Nem lehet nem olvasni, viszont lehet ciccegni rajta. Meg szörnyülködni. És mindenekelőtt megérteni, hogy te sem vagy más annyira. Ha mégis, ne mondd el nekem - ne ábrándíts ki.
A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!
Érdekelnek a könyvújdonságok?
Kövess bennünket Facebookon!
Megjegyzés küldése