Könyvajánló - Paula Hawkins: Lassan izzó tűz
Heuka írása
Szokatlan helyszín, érdekes szereplők és folyton egymásba gabalyodó szálak - ezek mind megtalálhatóak Paula Hawkins harmadik regényében, az itthon is világpremierrel egyidőben megjelent Lassan izzó tűzben. És itt meg kell jegyeznem, hogy tökéletes volt az időzítés, épp az év hazai legnagyobb könyves eseménye, a 92. Ünnepi Könyvhét előtt pár nappal jelent meg, így rögtön landolhatott is belőle egy példány a zsákunkban a 21. Század Kiadó jóvoltából.
Paula Hawkins 2015-ben üstökösként érkezett az irodalmi palettára első regényével. Ez nem más, mint A lány a vonaton, mely azonnal bestseller lett, tucatnyi nyelvre lefordították, 2016-ban pedig film is készült a történetből. Két évvel később megjelent A víz mélyén, mely hasonló sikernek örvendett, bár a megfilmesítése elmaradt. Mégis úgy tűnik, nekem a harmadik könyvre volt ahhoz szükség, hogy igazán élvezni tudjam Paula Hawkins művének olvasását.
Ezeknél fontosabb azonban, hogy a fülszövegen kívül semmit nem tudtam a könyvről, így a műfaji besorolását sem. Ugyanis thrillernek én ezt a kötetet sem nevezném, néhány rövid epizód ugyan emlékeztet egy krimire, de egyáltalán nem félelmetes vagy ijesztő. Csupán utalásokat kapunk az egyes bűncselekmények körülményeire, nem éljük át azt sem az elkövető, sem az áldozat szemszögéből. Sokkal inkább illik rá a lélektani- és családregény címke, illetve több társadalmi előítélettel is foglalkozik.
“Az emberek azt gondolják, hogy nemigen élet az élet gyerek nélkül, de tévednek. Irene és William szerettek volna gyereket. Nem jött össze nekik, Irene-nek mégis maradéktalanul tökéletes élet adatott. Volt férje, aki szerette, munkája, egy fogászat recepciósaként, amit jobban kedvelt, mint várta, és önkénteskedett a Vöröskeresztnél.”
A kötet elején egy gyilkossági helyszínre érkezünk, ami Magyarországról nézve egyáltalán nem hétköznapi: a Regent-csatorna egyik lakóhajójának fiatal bérlőjét találja ugyanis holtan a szomszédja, Miriam.
“Tehát Miriam feljegyzett dolgokat. Feljegyezte például azt a péntek esti alkalmat, amikor Bolond Laura a mosodából megjelent Daniel Sutherlanddel, feljegyzést készített akkor is, amikor Carla Myerson, a takarosan vágott hajú, egyenletes fogazatú nagynéni eljött a szép kabátjában, és bekopogtatott a fiúhoz. Múlt hét szerdán, akkor történt. Két nappal Daniel halála előtt. Egy üveg borral a kezében.”
A regény főként a jelenben játszódik, de szinte minden fejezetben kapunk visszatekintést valamelyik főbb szereplő szemszögéből és az egyik ilyenből megtudjuk, hogy a fiú nem sokkal korábban veszítette el édesanyját.
“Történnek balesetek, részegekkel kiváltképp. Na de anya és fia, nyolc hét különbséggel? Egy fikcióban ez egyáltalán nem működne.”
Viszonylag kevés szereplővel operál az írónő, a két elhunyttal együtt én hetet számoltam. Azonban a köztük lévő kapcsolatok és korábbi történetek miatt ennyi is elegendő az olvasó folyamatos kétségek között tartásához; úgy a 250. oldalig nem lehet egyértelműen megnevezni, ki is volt Daniel gyilkosa. Ugyanis a nem túl jelentős mellékszereplőként megjelenő rendőrök minden apró nyom után újabb gyanúsítottban gondolkoznak. Sokáig fő gyanúsítottjuk Laura, a mosodában dolgozó lány.
“Végső soron ő is csak egy hatalom nélküliek közül, nem igaz? Ó, csinos, kék szemű és karcsú, de ő is szegény, és sok baja van. Valami nem stimmel nála: sántikálva jár, és mentálisan sincs rendben.”
Bár az érintett témák közel sem habkönnyűek, a hangvétel sokszor az adott helyzettől elvártnál sokkal könnyedebb, például Laura szüleinek egy korábbi veszekedése:
“- Tényleg ilyen életet akarsz élni? Ilyen hétköznapit? Vidéken? Sussexben? Mert tudod, hogy én nem erre iratkoztam fel.
És:
-“Irakoztál fel”? Ez egy házasság, Janine, nem egy színjátszó tanfolyam.”
Carla Theo feleségeként létezett az utóbbi sok évben, válásuk után sem tudta messzire engedni a férjét. Sokáig boldogok voltak, a gyeremekáldás is megadatott nekik, azonban a testvére, Angela házában tragédia történt, amely mind a házastársi, mind a testvéri kapcsolatot megviselte.
Angela szomszédja, Irene már a 80. életévét tapossa, amely fizikai egészségén már meglátszik, azonban szellemileg kellően friss ahhoz, hogy segítségére legyen a környezetének.
“Irene biztosra vette, hogy nem demenciáról van szó. Végső soron nem szokott ő kenyérpirítót mondani, amikor abroszra gondol, nem téved el útközben hazafelé a szupermarkettől. Nem szokta (gyakran) elveszíteni a fonalat beszélgetések közben, nem szokta a hűtőbe tenni a távirányítót.”
“Laura nem feltételezte, hogy Irene nem képes megtanulni egy új alkalmazás használatát a mobiltelefonján; Angela nem feltételezte, hogy nem fog érdeklődni Sally Rooney szövegei iránt. Egyikük sem feltételezte, hogy ne nevetne egy disznó viccen (dehogynem, ha szellemes).”
Ez a tanulási képesség segít végül a rendőrségnek (és az olvasónak) rájönni, hogy ki is felelős Daniel haláláért.
A gyilkossági nyomozással párhuzamosan Miriam és Theo között egy szerzői jogi vita kibontakozását is figyelemmel kísérjük. Azonban nem csak ilyen formában jelenik meg az irodalom a történetben, Angela halála után a könyvei Irene-nál kötnek ki, aki gondosan kiválogatja, melyet nem olvasott még és mely kötetek mehetnek egyenesen az adományboltba. Némelyik könyv azonban már menthetetlen.
“Igaz, amikor Irene kinyitott néhányat a viseltes, narancsszín borítós Penguin-kiadványok ócskábbjai közül, a lapok morzsálódni kezdtek az ujjhegyei között. Lassan izzó tűz ütött ki bennük, a savképződés belülről emésztette, pusztította az oldalakat, merevvé, törékennyé téve őket. Borzasztóan szomorú volt ez, ha belegondolt az ember, a lassan eltűnő sok-sok szó, sok-sok történet.”
Lehet, hogy ez a történet sem lefutott még és újabb megoldása lehet?
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!
A kötet a borítóképre kattintva elérhető kedvezményes áron a kiadó honlapján.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése