Rubin Eszter mindenkit szeretettel vár a könyvheti dedikálásain:- 4-én szombaton 11-kor a Pozsonyi úton a Làng Tékànàl,- 5-én vasárnap 14 órakor a Vörösmarty téren az 5-ös standon, a Kalligram Kiadó standján.
Könyvajánló - Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja
Pusztán maga a cím, Minek szenved, aki nem bírja - minden fülszöveg olvasás és előzetes tartalmi tájékozódás nélkül - azt sugallta számomra, hogy a szenvedés kiváltság. ??? Tessék? - horgadtak fel bennem a kérdőjelek. Cinikus, megalázó, lenéző cím, amolyan mert megérdemled hangzású kiszólás, mert miért nem vagy erősebb testileg-lelkileg, idegeid meg miért nem drótkötél huzalozásúak..? Szóval, megérdemled. Na, ezután kezdtem el a művet olvasni, és a mélyebb összefüggésekre rábukkanni.
Az olvasó Rubin Eszter prózáját lapozgatva készüljön fel némi traumára, mert nem egyszerű ezt a művet abszolválni, már csak a transzgenerációs traumákat feldolgozó jellege szerint sem. Az elnevezést a pszichológia tudománya alkalmazza: transzgenerációs trauma sújthat olyan embereket, akik nem is éltek például a holokauszt alatt (de bármilyen más, egyéb nagy horderejű, traumatizáló esemény is szóba jöhet), de mégis, mint az azt túlélő szülők gyermekei, annak ellenére mutatják pszichikai sérülés tüneteit, hogy ők maguk nem voltak áldozatok. Jelentkezik náluk depresszió, szorongás, öngyilkossági gondolatok, alacsony önértékelés, nagyfokú bizonytalansági érzés a hétköznapi dolgok kezelésével kapcsolatban. Ilyenekre gondolok, mint amelyekkel Rubin Eszter főhőse küszködik: ha randevúra hívja egy férfi, képtelen választ adni rá, pedig majd megőrül a fiú egy szaváért, ha nem jó neki egy élethelyzet, akkor sem lép ki belőle, hanem évekig emésztgeti, mire döntésre szánja el magát. (Ezt az emésztgetést nem szándékosan írtam le, de most döbbentem rá, mennyire ideillő szó.)
Pető Hanga jelenlegi megpróbáltatásai 2 évvel azelőtt kezdődtek egy Bali szigetére tett utazással. A szigeten hosszú idő után újra anafilaxiás sokkban volt része, és azóta jóformán csak szenved. Amikor pszichológushoz kezd járni férje, Ármin unszolására, folyamatosan arról beszél, hogy egyszerűen nem érti mi van vele, hiszen teljesen rendben van az élete, nincs semmi problémája. Eközben olyan hasi görcsöktől szenved, amelyekre már bármit is kipróbálna, ha reménye lenne arra, hogy az enyhít fájdalmain.
Dr. Lendvai - a pszichológus - pedig elkezdi visszabontani a "nincs semmi problémám, minden rendben van" látszólagos igazságát. Ami tény: amikor nem érzi magát biztonságban, fáj a hasa és fél - ez így van egészen pici gyerekkorától. A nagyszüleihez szoros kapcsolat fűzte, akik vidám szeretetben éltek együtt évtizedek óta, nyitottak, könnyen barátkozók voltak, mióta csak ismerte őket. Hangának azonban az agyára ment ez a vidámság, mert ő "viszont magának való, szorongó gyerek volt, nem szeretett idegeneket beengedni az intim szférájába, fogalma sem volt, hogyan lehetne velük beszélgetni, és nem is értette, miért kellene." Nagyapja árulja el neki, hogy ők zsidó származású emberek, részük volt a holokausztban. Amikor Hanga felfedezi, mit is jelent valójában a holokauszt szó és mi minden rejlik mögötte, képtelen megérteni, mitől olyan nyitottak és vidámak mindig nagyszülei.
Az anyja (Vera) maga is elveszett lélek valahol, aki se megérteni, se megvédeni, se segíteni nem tud a lányán. Vera alapélménye Hangával kapcsolatban, hogy megfoghatatlan, megérthetetlen tünemény. Megítélése szerint Hanga kamaszkorában őelőle menekült betegségbe. Fogalma sincs arról, mit kellene tennie vagy mit kellene mondania ahhoz, hogy ezt a koravén, amúgy tehetséges kislányt megszelidítse, magához hajlítsa. Hanga sosem volt simulékony gyermekkorában sem, de a kamaszkori lány szemében folyton düh izzott, ha az anyjára nézett, Vera pedig teljesen tanácstalanul figyelte a végletekig magába zárkózott fiatal lány indulatait, haragját.
Az olvasó végigkíséri Pető Hanga életét pici gyerekkorától a tönkrement kamaszkoron, az eltékozolt gimnáziumi éveken, az állandó elszigeteltségen, a se veled, se nélküled kapcsolaton Csabával, amely már születése pillanatában bukásra volt ítélve, Lenke baba születésén, az újabb szerelmen a különc (szerintem csak önző) Ivánnal, majd az asszony öntudatra ébredésén. Látható, hogy Hanga a negyvenhez közeledve mennyi apró kapaszkodót gyűjt össze, hogy összetartsa személyiségét, és hite legyen abban, hogy egyszer lesz ereje kilépni a reményvesztettség falai közül, mert valahol rá is vár a világ.
 |
| A kép akár a regénybeli Lenkét is ábrázolhatná |
A transzgenerációs trauma jelei folyamatosan felbukkannak a regényben: Hanga imádja a kutyákat, de a német juhásztól atavisztikusan retteg, gyakoriak a rémálmai a háborúról, sohasem tudott nem aggódni, nem tépelődni. "A feje mindig tele volt zavaró gondolatokkal, amelyek soha meg nem álltak, és az volt a feladatuk, hogy őt gyötörjék. Élősködtek rajta, kisajátították az agyát, nem volt felettük hatalma. Nem Hanga gondolta őket, ők gondolták Hangát." A lány sosem érezte magát elégnek az igazi életre, neki csak pótlékok járnak, gondolta, abból is a silányabb fajta. Kibeszéletlen családi titkok nyomasztják, házasságon kívüli terhesség - "nehogy úgy járj, mint én" kelletlen felismerése, Iván... az ilyen Ivánokat fel kell rúgni, de még inkább ki kell rúgni, és lehetőleg ideje korán. Kamasz-panasz a lányától, amivel ő sem tud mit kezdeni, ahogy az anyja sem tudott az övével. "Hangának ismerős volt a mintázat, mintha az ő és Vera elcseszett kapcsolatát modellezné a lánya, szinte tudtán kívül. Ezért is csak önmagát okolhatta. Megérdemli, hogy így bánjon vele a lánya, hiszen ő sem próbálta soha megérteni a saját anyját." Mindenesetre respect Lenke problémájának kezeléséért, ezzel tehette a legtöbbet lányáért, aki ennek hatására végre talpra állt.
Annyira belemerültem az olvasásba, hogy el is feledkeztem a keretes szerkezetről, és legnagyobb döbbenettel vettem tudomásul Ármin megjelenését, aki már az elején is szerepelt a történetben. A főhős és Ármin összeházasodott. Elvileg boldogok, de Hanga önértékelési problémái visszatérnek, újra aggódik: mi lesz, ha Ármin rájön, hogy ő mégsem akkora főnyeremény? Még egy csalódást nem bír elviselni. És hiába az új Hanga, aki képes volt Iván után felállni a tönkrement kapcsolatból, önmagára találása csak időleges, minden újra kezdődik: úgy érzi, nem érdemli meg Ármint és a boldogságot. A saját valóságában tipródva nem érti az egyre távolodó másikat, a másik sem érti az egyiket és el is csesződik minden. Lehetséges-e innen is felállni?
 |
| A szerző, Rubin Eszter és könyve (meg a kutyája) (A kép Rubin Eszter Facebook oldaláról származik.) |
Rubin Eszter biztos kézzel irányítja hőse életét: nem finomkodik, nem pironkodik, makacsul rója egymás alá a sorokat, hogy nézz és láss olvasó, ilyen sors is van. Nem mondja, hogy Pető Hanga nem tehet semmiről, csak azt pendíti meg: nem biztos, hogy mindenről tehet. Ilyen idegrendszerrel és transzgenerációs traumával megvert embernél hiába mondogatja az illetőnek bárki, hogy kapd össze magad, szedd össze magad, mert ezek a szófordulatok nem jelentenek neki semmit, nem ezen múlnak a dolgai. Ahogy a szerző fogalmaz a fenti citátumban a problémával kapcsolatban: "Nem Hanga gondolta őket, ők gondolták Hangát."
A végét még el kell olvasnom párszor. Mintha egyszerre jelentene reményt a főhős további életére vonatkozóan, és reménytelenséget is, amit a miszticizmus homályos és rejtélyes ködébe burkol. Semmi sincs veszve még és bármi lehet, számomra ez a jelentésértelmezés a legszimpatikusabb az utolsó részt illetően. Hiszen önmagunkhoz mindig egyedül utazunk, sosem tudhatjuk, milyen stációkon keresztül, és azt sem, hogy célhoz érünk-e valaha is. És hogy minek szenved, aki nem bírja? Mert képtelen nem szenvedni.
A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!
Érdekelnek a könyvújdonságok?
Kövess bennünket Facebookon!
Megjegyzés küldése