Utazások a szkriptóriumban

Egy öregember ébred egy idegen szobában. Nem tudunk róla semmit, nevezzük Mr. Blanknak. Ő sem tud magáról semmit. Nem tudja, hol van, hogyan került oda. Az asztalon talált maréknyi tárgyból, fényképekből, papírokból próbálja kitalálni, kicsoda és mi történik vele. Mr. Blank kétségbeesetten igyekszik összerakni élete kirakósát, mert sejti, hogy ha ma nem végez, a következő nap kezdheti elölről.

A regény Auster írásainak minden jegyét magán viseli: rejtélyes szövegek, amorf identitások, titokzatos múlt. A lecsupaszított történet szinte tanmesének érződik – amelynek tanulsága ránk is érvényes.

Mr. Blank egy (valószínűleg) New Yorkban lévő ház felső emeletén, egy zárt szobában van. Két dolog biztos: valami bűnt követett el, ezért bármi is jön, jogos; és fogalma sincs, ki ő és mit csinált. A kötetnek gyakorlatilag nincs cselekménye, az elbeszélő homályos, Mr. Blank egy napját látjuk, mint olvasók sem kerülünk közelebb a történethez, nem tudjuk meg, mit követett el, milyen világban él, mit tett előtte és mi következik utána. 

A kötet elején az ajánlás annyi volt, hogy Lloyd Hustvedt emlékére. Nagyon régóta akarok olvasni Siri Hustvedt-től, aki Auster felesége, hallgattam róla podcastet, interjúkat, és tényleg érdekel, hogy ír. Ez felébresztette ismételten az érdeklődést - magyarul sajnos csak egyetlen könyve jelent meg, az is 3 éve, a könyvhéten kérdeztem a kiadóját, van-e esetleg náluk, de sejtettem, hogy nincs. Mindegy, majd beszerzem. Nehéz dolog lehet Paul Auster feleségének lenni, főleg íróként :) A névből sejtettem, hogy Lloyd Siri édesapja lehetett - valóban az volt. A kötet elején így végig úgy éreztem, főleg, hogy egy idős, vagy mesterségesen, vagy természetesen, de tudatlanságban tartott, immár demens ember életét, napjait látjuk. Egy fehér szoba, fogalma nincs, hol van, nem emlékszik az előző napra. A fal, az ajtó, az asztal, a szék, minden felcetlizve, hogy el ne felejtse, mi az.

Álnok időket élünk, tisztában vagyok vele, hogy az érzékelést milyen könnyen eltorzítja egyetlen rossz, fülbe suttogott szó. Ha megkérdőjelezzük egy ember jellemét, azzal minden, amit tesz, alattomosnak, képmutatónak fog tűnni.

Nagyapám demenciában szenvedett már az utolsó éveiben. Szörnyű volt végignézni, ahogy elveszítette önmagát, mert elveszítette az emlékeit. A gyerekeit még megismerte, az idősebb unokáit is, de a fiatalabbakat már nem, ahogy a pár éves dédunokái létét is elfelejtette. Viszont a háború idejéből mindenre emlékezett. Arra számítottam, hogy ez a könyv valami hasonlónak állít emléket, hogy talán Lloyd Hustvedt is hasonlóban szenvedett élete utolsó éveiben (aki egyébként norvég bevándorlók gyermekeként született Amerikában, a norvég-amerikai történelem professzora volt, elsősorban azokkal a skandinávokkal foglalkozott a történelem során, akik Amerikába költöztek).

Aztán feltűnt Anna, majd feltűnt Peter Stillman, és itt kezdtem el gyanakodni. Hadd tegyem hozzá: a regénybeli névmemóriám nagyon gyatra. Tényleg. Volt, hogy hazafelé a vonaton kiolvastam egy könyvet, hazasétáltam, átöltöztem, stb., meg leültem, hogy írok róla. Basszus, hogy hívják a főszereplőt? És mi a neve az anyjának?... egyszerűen a regényszereplők nevei másodlagos infók. Miközben olvasom, tudom, ki kicsoda, de a nevek a legritkább esetben maradnak meg. De itt elkezdtem gyanakodni, főleg Stillmannél, mert a New York trilógia volt az egyik kedvencem eddig Austertől. Igen. Ez a regény egy újabb gyakorlat arra, hogy vajon mit csinálnak a regényszereplők, amikor nem látjuk őket, amikor az író sem tud róluk? Léteznek a saját regényükön kívül, élik tovább az életüket, vagy elzárva vannak valahol egy fehér szobában, biztonságban? Peter Stillman a New York trilógia szereplője, a kézirat szerzője Az orákulum éjszakájában szerepel, Anna A végső dolgok országából került ide, és még vagy egy tucat egyéb szereplő bukkan fel Auster más-más regényeiből. 

Az ember teszi, amit kell, aztán történnek dolgok. Jó dolgok és rossz dolgok egyaránt. Így megy ez. Talán megszenvedjük, de okkal, jó okkal, és aki panaszkodik miatta, annak fogalma sincs, mit jelent élni.

Miután erre rájöttem, egész más színben olvastam a regényt. Valódi Auster, ha ezzel kezded a műveinek a megismerését, akkor lehet, hogy nem is folytatod. Nagyon tetszett, és nem csak arról vet fel kérdéseket, hogy léteznek-e nélkülünk a fiktív szereplők, hanem arról is, meddig vagyunk mi magunk mi magunk, mennyiben határoznak meg az emlékek? És büntethetőek vagyunk, ha nem emlékszünk arra, amit elkövettünk?

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Az eddig megjelent 11 kötet az Auster életműsorozatból - gyönyörű, egységes kiadásban - a kiadó oldalán most féláron kapható! Ide kattintva elérhető a kedvezményes csomag. 

Ami még érdekelhet