Egy nyár Provence-ban - avagy egy év szabadság a házasságból

Ki vagyok én? Mire vágyom? Amikor egy nő öntudatra ébred és fel meri vállalni, mit akar, az mindig konfliktushelyzettel jár. Akkor meg aztán végképp, ha az egészet nem is ő kezdeményezte, csak befejezte. Kínos, mi? Egészen pontosan ez a helyzet a Central Könyvek gondozásában megjelent Egy nyár Provence-ban című regénnyel, amelynek írója Lucy Coleman.

Könyvajánló - Lucy Coleman: Egy nyár Provence-ban

Egy hirtelen ölünkbe hullott nagyobb pénzmennyiség azért messze nem old meg mindent, tapasztalja meg Fern (aki HR-es), amikor egy szerencsejátékból jelentős összegű nyereményhez jut. (Hja, van, amit pénzen nem lehet megvenni!) Miközben azon tanakodnak a párjával, mihez kezdjenek a pénzözönnel - persze azonkívül, hogy valamennyi adósságukat azonnal visszafizetik -, nem lehet eltekinteni attól, hogy házasságuk válságban, de legalábbis erősen elszürkült hét év alatt. Ráadásul a férj, Aiden, külön is gondban van, egzisztenciális válságot él át egyfajta munkamániába temetkezve, amiről képtelen leállni. Az életük éppen kismillió furcsaságból tevődik össze, amelyek külön-külön nem jelentenek semmit, de összeadódva...? Ki mer ilyenkor közös programon huzamosabb ideig nonstop összezárva lenni a másikkal?

Végül úgy döntenek - de még inkább a férj úgy dönt, hogy egy évet külön fognak tölteni egymástól, Fern pedig egyszerűen csak beáll Aiden elhatározàsa mögé. Hiszen Aiden Ausztrália néptelen helyeire vágyik, míg Fern meg tudna őrülni az isten háta mögötti hely puszta gondolatától is. Bár eleinte berzenkedik a külön töltünk egy évet bejelentéstől, de aztán egyre jobban tetszik neki az ötlet - mert ugye, egy év Provence-ban, művészeti tanulmányokkal, önkénteskedéssel.. hm... csábító.

A családtagok közül sem mindenki érti meg a pár elgondolását: egy év szabadság a házasságból? Micsoda hülyeség ez? És pont két olyan embertől, akikre eddig pontosan ráillett a Mr. és Mrs. Kiszámíthatóság név?! Attól függetlenül, hogy nem Fern ötlete volt az egész "akkor most egy évet külön leszünk" éca, de határozottan eldönti, hogy igenis, kihozza belőle a legtöbbet. Szerintem, ha Aiden tudta volna, mi lesz a nóta vége, százszor is meggondolja életközepi válságának megoldási képletét. Nem egy év, csak pár hét pl... 

A szerző, Lucy Coleman

Château de Vernon Elvonulóhely - ide érkezik meg Fern az őt megillető külön egy évre.  A hely különleges, kedvez a művész lelkek és a spiritualitást keresőknek a közösségbe tartozás és önmagukba való elmélyülés élményének felfedezésében. A vállalkozás motorja Nico Gallegos, aki 30-as évei elején jár, és ha nem lenne enyhe spanyol akcentusa, ő lenne a tökéletes Mr. Darcy. Hogy mi lesz? Nem kell túlbonyolítani a kérdést, sokan borítékolhatják a választ - de nem az az érdekes, hogy mi lesz, hanem miért az lesz és milyen utat megtéve lesz az, ami.

Az újrakezdés a fő motívuma a regénynek: többször is leírtam már már történetekkel kapcsolatban, hogy minden vég egyben egy új kezdet is, és biztos, hogy még sokszor fogom idézni ezt a pár szót helyzetértékelések során. Mindenkinek tiszta szívből kívánom, sose legyen része abban a döbbenetben amikor megérti, hogy párkapcsolata nem működik tovább ugyanúgy, ahogy addig működött. Ha elég rugalmas, értelmes és bölcs mind a két fél, általában találnak megoldást, de előfordulhat az is, hogy nem. És olyankor kell az önismeret, a probléma felismerése, nevén nevezése és a békés megoldás megkeresése - meg annak esetleges felvállalása, hogy a megoldásuk nem feltétlenül fog egybeesni a társadalom által preferált fajtájú lehetőségekkel. (De kit érdekel ez, ha nekik megfelel és jó?)

A regény az önismereten túl némi romantikus szálat is tartalmaz, miközben a főhősök saját problémáikon töprengenek. Nem kell mindent túlagyalni! - üzeni a szerző szereplői sorsán keresztül és ne is hagyd magad, vedd el az élettől, ami jár neked (önérvényesítés), hogy boldog lehess, szerethess, kiélhesd a benned szunnyadó őserőt, kreativitást. Út önmagunkhoz, ahová mindenki egyedül megy, akkor is, ha sokan veszik körül. A szerző végül minden szálat elvarr, és azt is megmutatja, hogy szereplők önmagukon végzett lelki munkája milyen sorshoz vezete el őket. Senki, semmit sem kapott ingyen, fájdalmas felismerések nélkül.

Jó volt olvasni? Végül is igen. Kifejezetten javaslom elfásodó pároknak, akiknek már nincs semmi megbeszélnivalójuk a napi problémáikon túl, nem várnak semmire és nem akarnak semmit sem igazán egymástól, csak ezt így megfogalmazni sem  merik. Nem kell mindig, mindenhová együtt menni, se nyaralni, se esküvőkre, se sehová. Nem birtokolni kell a másik felet, hanem elengedni és bízni abban, hogy elég jók voltunk neki eddig is, és ezután sem lesz ez másképpen. Ha meg nincs tovább együtt, akkor nincs tovább együtt: ez is egy megoldás. Érdemes nyitott szemmel olvasni a történetet, és mondanivalóját saját magunkra szabva hasznosítani.