Hová lettél, szép világ?

Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?

Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer.

Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok - de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?

A könyv címe – amely eleve egy megválaszolhatatlan kérdés – már előrevetíti a szereplőket érintő dilemmákat, amivel manapság mindannyian szembesülünk. A félelmet gerjesztő kérdéseket a jövőnket illetően, hogy mi lesz veszélyben lévő bolygónkkal, mi lesz a rogyadozó lábakon álló gazdasággal és az egyre aggasztóbb politikai helyzettel? És persze mi lesz a szerelemmel? Felnőni képtelen felnőtt karakterei ezúttal is saját személyiségük végtelen kozmoszában keringenek, és csak nehezen tudnak egymáshoz közelíteni „bolygóik”, hiába kerülnek egymáshoz olyan közel fizikailag. Rooney a két főhős levelezésében többek között az ókori világot idéző pazarló és istentelen világ élhetetlenségét festi meg, és felveti, hogy a 21. század ugyanúgy fogja magát kiirtani, mint már több régi társadalmi rendszer. Ám a szerző úgy fejezi aggodalmát a politikai élet, illetve a közélet pusztulásáról, klímakatasztrófáról, a kortárs regények értelmetlenségéről, hogy eszmefuttatásait egyáltalán nem érezzük zavarónak. A szöveg pedig hiába szól a kilátástalanságról, izgalmasan ragyog fel mondataiban újra és újra egy kis remény: a hit abban, hogy hiába fenyegeti az emberiséget a teljes kihalás, azért a legfontosabb két dolog, amiért érdemes élni mégiscsak a szerelem és a barátság. Az óvatos optimizmus finom fénnyel vonja be az egész írást: pont, mint Olaszország fényei, melyet az egyik szereplő annyira kedvel, ahol szerinte aranyesték és kék fények vannak. Ez a szép világ utáni sóvárgás a borító sárga-kékjében is megjelenik.

Sally Rooney bár még csak a harmadik kötetével jelentkezett, mégis napjaink rendkívül meghatározó írójává nőtte ki magát, mindezt úgy, hogy ő maga nagyon keveset és nagyon ritkán nyilatkozik, pusztán a művei kerülnek a köztudatba, nem ő. A harmadik könyve is ugyanazokat a problémákat járja körbe, mint a Baráti beszélgetések és a Normális emberek: toxikus, rossz családból származó, emiatt komoly sérüléseket magukkal hurcoló fiatalok felnövéstörténete, akik tizenéves korukban talán még elhitték, hogy a világ jó és szép, és majd ők változtatnak, akik valami nagyra hívatottak, de közeledvén a harmincas éveikhez vagy éppen túllépve azon azt tapasztalják, hogy kiégtek. Csak a saját életük foglalkoztatja őket, miközben napi szinten aktívan használják a különféle közösségi média oldalait és alkalmazásait.

Régen én sem ilyen életet képzeltem magamnak. De ilyen életem van, ez az egyetlen életem.

Csapdába ejtik saját magukat, miközben aggódnak a jövőért, de nem tudják, pontosan mit és hogyan lehetne kezdeni a meglévő helyzettel, mit tehetnek, hogy a jövő ismét olyan szép hely legyen, mint egykor volt. Emiatt a múlt hibáival együttélve leragadnak a jelenben. Tökéletesen bemutatja a mai húszas-harmincas, az ún. Y generáció problémáit, nehézségeit, a nagy többség életének alakítóit, a gondolataik főbb tényezőit. A szerző maga is e generáció tagja, 1991-ben született, és ahogy az írók általában, ő sem járkál(t) vakon a világban.

De ez a kötet nem csupán róluk - rólunk - szól, hanem értünk is. Ahogyan színével és fonákjával együtt bemutatja ezeket az embereket, úgy mond ítéletet a társadalomról, a világról, arról, amit örökül kaptunk az idősebb generációktól, és arról is, amit örökül hagyunk majd az ezután következőkre. 

Ha a regényírók őszintén írnának a saját életükről, senki sem olvasna regényeket – teljes joggal!

Egyedi, egyhangúnak tűnő, de eközben mégis magával ragadó stílusa megismételhetetlenné és azonnal felismerhetővé teszi Sally Rooney írásait mindazokra, akik találkoztak már a könyveivel. És nem rejti véka alá a valóságot: a szereplői mind rendelkeznek hibákkal és erényekkel, mind könnyebben mozdulnak az egyszerűbb megoldások felé, egyik sem rendelkezik a klasszikus fantasykban megismert hősszereppel, és nem is kell. Hétköznapi, "normális" emberek, a maguk bajaival, kínjaival és erősségeivel, általában magukban hordoznak valami traumát a múltból, sokszor diszfunkcionális családból érkeznek. És emiatt hitelesek. Mert mindenki diszfunkcionális családból érkezik szinte, mindenkinek vannak feldolgozandó emlékei, traumái, kinek kisebb, kinek nagyobb, és mindenki boldogulni szeretne az életben. Az embereknek nem Aragorn-féle vagy épp Marvel-szerű klasszikus hősökre van szükségük (bár ők sem véletlenül születtek), hanem egyszerű, normális emberekre. Mert ők élnek ezen a bolygón, és ők azok, akik változást hozhatnak. Nekik kell változást hozniuk. Nekünk kell változást hoznunk.

A könyvet Dudik Annamária Éva fordította, a 21. Század Kiadó a KULT Könyvek újabb méltó darabjaként hozta el az olvasóknak.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A könyv elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron. 

Kövess minket Facebookon!

Ami még érdekelhet