Szörnyek a populáris kultúrában

 Tibitron írása

Könyvajánló - Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

Nem állnak messze tőlem a szörnyek, gyerekkoromban is mindig ilyeneket szerettem rajzolni a legjobban. Főleg saját fantáziából, de ismert szörnyeket is. Főképp a fizikai felépítésük, a groteszkségük, a különös alakzataik vonzottak. De vajon van-e lelkük, vannak-e a sima pusztításnál nagyobb motivációik? Vajon mik vezettek bizonyos szörnyek megalkotásához, mindet csak a félelmeink hívták életre, hogy testet adjunk nekik, és így már nem is kellett annyira rettegni tőlük? Nos, ezekre keresi a választ a könyv és magyar szerzőcsapata.

A ​szörnyek népszerűsége töretlen, sőt felfelé ívelő: rémeink elválaszthatatlan részei mindennapi életünknek. De vajon mennyire értjük a szörnyeket, amelyeket mi magunk hozunk létre, csodálunk és félünk? Látjuk-e, mi köti össze a múlt ikonikus, frankensteini szörnyét a jövő mesterséges intelligenciájával? Mi köze van Marvel Kapitány macskájának az Alien-sorozathoz és miért félnek annyira a Star Trek kemény férfi karakterei az univerzum női szörnyeitől? Miért nem egyfélék a vámpírok, és miért kezdtek el fejlődni a zombik? Milyen szorongásainkat tárják fel az állati szörnyek és a különféle állat-ember és növény-ember hibridek?

Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt ez a népszerű regényeket és filmeket elemző tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert.

Szerzők:

Benczik Vera, Fodor András, Gyuris Norbert, Kérchy Anna, Limpár Ildikó, Panka Dániel, Pintér Károly, Rusvai Mónika, Sohár Anikó, Szujer Orsolya, Vancsó Éva

Róluk lesz szó:

Mary Shelley: Frankenstein; Jurassic World-filmek; Ex Machina; William Gibson: Neurománc; 2001. Űrodisszeia; Én, a robot, Mátrix-trilógia és Terminátor-sorozat; H. G. Wells: Világok harca; Star Trek – The Original Series; Batman; Pókember; Marvel kapitány; Angela Carter: Esték a cirkuszban; Terry Pratchett: Vadkanapó; China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás, Richard Matheson: Legenda vagyok; M. R. Carey: Kiéhezettek; Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete; Robert Holdstock: Lavondyss; Siobhan Dowd és Patrick Ness: Szólít a szörny

Maga a könyv amolyan esszékre, értekezésekre van felosztva, ahol az adott szerző példákkal, idézetekkel elmondja véleményét az adott szörnyről vagy jelenségről. Filmeket állítanak párhuzamba regényekkel, történelmi aspektusokat boncolgatnak, társadalmi problémákat próbálnak analogizálni a szörnnyel. Ez többnyire sikerül, bár sokszor úgy éreztem, hogy a szerző kicsit talán túl sokat idéz és citál elénk konkrét jeleneteket, mintsem a saját véleményét tárná elénk.

Nem minden művet ismertem, de a zömét láttam vagy olvastam. A nyitó szörny, Frankenstein szörnye már unalomig ismert figura. Mary Shelley klasszikus regényén túl rengeteg filmben feldolgozták tragikus "életét", viszonyát teremtőjéhez, a köztük lévő szörnyű kapcsolatot. Ez az esszé bevezetésnek hibátlan, hisz szinte mindenki ezekre a következtetésre jut maga is, ha kicsit is jobban elmélyül a lélektanban vagy rendelkezik minimális empátiával. Persze a mű keletkezése, az írónő motivációi érdekesek, és lehet ez a vonulat kevésbé ismert.

[…] a 20. század utolsó harmadáig az irodalomban bizonyos fajok gonoszak, és kész; ami félelmet vált ki, nem lehet jó. Aki szerencsétlenségére közéjük születik vagy más módon válik egy ilyen faj tagjává (gondoljunk csak a vámpírharapásra, ami átvitt értelemben az áldozathibáztatás non plus ultrája) kivétel nélkül szörnynek tekintendő.

A folytatásokban van aztán minden. Star Trek, Világok harca, mesterséges intelligencia, sőt, a már már unalomig kifuttatott zombik is. Ezekről mind-mind lehet sokat elmélkedni, mindnek van komoly társadalomlélektani vonulata, és valóban mélyen beleágyazódtak a popkultúrába.

A szerzők stílusa hullámzó, némelyik lényegretörően, érthetően viszi végig a gondolatmenetét, mások csaponganak, vargabetűkkel jutnak el a végső konkluzióhoz.

Van pár kakukktojás azért, amit nem értettem teljesen, mit is keres itt. Ilyen a Macskanő/fekete macska páros. Érteni véltem, hogy a női szexualitást fegyverként használó "szürke" karakterek ők, sötét múlttal, drámákkal, de azért nem szörnyek... a párhuzamot a vámpírokkal kissé erőltetettnek éreztem. Ilyen alapon bárkit lehetne szörnynek tekinteni akibe bele lehet magyarázni sötét motivációkat.  Mind szörnyek vagyunk bizonyos szempontból. Hisz a legtöbb szörny ember, erre már Scooby Doo, sőt, A Szépség és a Szörnyeteg is rávilágított, és közhely már, de tény, hogy az ember teszi a legszörnyűbb dolgokat a külvilággal.

Talán az utolsó esszé, a Szólít a szörny ad némi feloldozást, mert az ott látott szörny a bennünk lakozó félelem, rettegés, gyász feloldására szolgál, tehát pozitív szörny. A filmet láttam, szerintem érdemes megnézni, néhol kifejezetten erős jelenetei vannak.

Visszaélés-e a hatalommal, ha belenyúlunk egy élőlény tudatába és elhitetjük vele, hogy más, mint akinek-aminek addig tartotta magát? És ha a válasz erre igen, akkor mennyiségi kérdés-e, hogy az ilyen elkövetőt szörnynek ítéljük, vagy sem? Egy eset még belefér, főleg, ha a jó ügy érdekében tesszük, de kétszeri vagy a sorozatos elkövetés már elfogadhatatlan? Ha pozitív szereplő teszi, akkor rendben van a dolog?

Összességében érdekes utazásra indul, aki belevág a könyvbe. Néhol már unásig ismert dolgokat olvashat, karaktereket ismerhet fel, de mindig van egy-két mélyebb gondolat, amire talán nem is gondoltunk. Már emiatt is érdemes lehet belevágni.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Jóravaló gyilkosok

Könyvajánló - Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok

Norbert Paulini köztiszteletnek örvendő antikvárius Drezdában. Aztán a Vasfüggöny lebontása után az élete darabokra hullik. Mindent elveszít. Ez vajon elég, hogy valaki gonosztevővé változzon?

Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regénye egy elgondoltató írás, melynek főszereplője Norbert Paulini, aki fiatalon elveszítette édesanyját, akitől hatalmas könyvtárat örököl. Bele is szeret a könyvek, az olvasás világába, így nem meglepő, hogy felnőve antikvárius lett belőle Drezdában. Szerették és tisztelték, de nemcsak a helyiek körében volt népszer, más városokból, sokszor egészen messziről is látogatták az üzletét. Igazi irodalmi központtá vált, ahol szívesen találkoztak írók és olvasók egyaránt.

A férfi annyira elmerült saját kis világában, hogy azzal sem foglalkozott, amikor a Vasfüggönyt lebontották. Majd sorra érkeznek a csapások. Először elkezdenek elmaradozni a vásárlói, akiket próbál különféle ritkaságok értékesítésével visszacsábítani az üzletbe, de egyre jobban érzi saját bőrén is, hogy a rendszerváltás utáni Németországban egyáltalán nem könnyű talpon maradni. Először csak a vevőit veszíti el, majd az üzletét, a házát, s végül feleségét is. Utóbbinál újabb hatalmas csapás, hogy besúgóként tevékenykedett a Stasinak.

Paulinit mindenki kedves embernek ismerte. Olyannak, aki szereti a könyveit és örömmel beszélget és köt barátságokat a hasonszőrűekkel. De még a legjobb ember is kifordulhat önmagából, amikor az egész életét darabokra cincálják és mindenét elveszíti. Mintha egy teljesen új emberről olvasnánk. Az egykor kedves és nyílt férfi mára megfáradt, indulatos emberré vált, aki utálja az embereket. Csupán az a kérdés, hogy tényleg a helyzet tette ilyen radikálissá vagy eddig is ilyen volt, csupán elbújt a művelt ember álcája mögé?

A kötet nagyon olvasmányos, bár nekem eleinte szoknom kell a kissé régiesnek ható elbeszélő stílust, de végül rájöttem, hogy így tökéletes ez a regény, ami igazán nem is regény, hiszen egy többszörösen befejezetlen történetet kaptunk az írótól.

Többször előfordul, hogy olvasás közben világosodtam meg, például maga a mesélő csupán a második részben fedi fel magát az olvasó előtt, később pedig azt is megtudjuk, hogy személyes érintettsége miatt egyáltalán nem tárgyilagosan, hanem nagyon is elfogultan mesél Pauliniről, aztán pedig az is szöget üt az olvasó fejében, hogy ez a személy bizony gonosz. Talán gyilkos is, de az biztos, hogy egy olyan ember, aki képes lenne ölni.

Rengeteg szál, érdekes, izgalmas karakterek, olvasmányos stílus, váltakozó nézőpontok. Miután egyesült a két Németország, sokak élete fordult fel fenekestül. Köztük Paulinié is. De vajon mi az igazság vele kapcsolatban? Többféleképpen kapjuk meg a valóságot, az már a mi dolgunk, hogy mit hámozunk ki belőle. Ez a regény hagy maga után gondolkodnivalót. Szerintem én is el fogom még egyszer olvasni, hátha valamin átsiklottam a rengeteg szál bogozása közben.

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadó honlapján.

Kövess minket Facebookon!

Lancelot, az első lovag

A Labirintus - egy sosem látott disztópikus világ

A Föld nevű bolygót valami titokzatos - földöntúlinak tartott - jelenség sújtja, ahol a kevés számú túlélő megfelelő légkör híján a föld alá kényszerül. Államot alkotnak (Kungshall), és lehetőségeikhez képest jól elvannak, amikor Matt, Sigrid és Charlie expedíciót szervez a föld felszínére, az elpusztult világba. Az események, amelyekkel szembesülniük kell a romok között, azt sejtetik, hogy a régieknek súlyos titkaik vannak. Simon Stålenhag ismét egy borzongató lehetőséggel kínálja meg olvasóit A Labirintus című művében, amely az Agave Könyvek kiadásában jelent meg a közelmúltban.

Könyvajánló - Simon Stålenhag: A Labirintus

Fekete gömbök, amelyek látszólag meghaladnak minden földi törvényszerűségeket és egy ember (Sigrid), aki az akasztására vár. Mindegy, hogy bűnösnek vallja-e magát, vagy sem, mert ő maga sem érti a történteket, csak azt, hogy bármit mond, tettei, álláspontja a bizonyítékok fényében védhetetlenek. Legalább saját maga számára igyekszik összerakni a valóságot. 

Kungshall (ahol halálos ítéletére vár a nő, Sigrid) egy földalatti állam, precíz tervezéssel. Sohasem óvóhelynek készült, ahová számolatlanul be lehet zsúfolni embereket: kevés kiválasztott pontos tervek végrehajtására költözhetett be a biztonságos helyre. Már kezdetektől tudták, hogy ezt a létfenntartó rendszert erőszak nélkül képtelenek megtartani. A terület generációkon keresztül képes életben tartani meghatározott számú, és meghatározott feladatokat ellátó embereket. Legfőbb céljuk az emberiség túlélése. Időről időre felmennek a felszínen kialakított állomásokra, vizsgálatok végzése érdekében, hogy történik-e bármi változás a föld légkörében, faunájában, flórájában.

Bármilyen szörnyűség elől menekültök is, itt valami sokkal rosszabb vár rátok. 

A történetben akkor is föld felszínére készültek ők hárman, Matt (katona), Sigrid (orvos, mikrobiológus) (ők ketten testvérek) és Charlie (14 éves tini). Charlie problémás gyerek volt, neki pont jót tesz majd a változatosság, vélte a pszichológus. Nem volt igazi veszély, hiszen már hét éve végezték ezeket az expedíciókat, minden különösebb probléma nélkül - 45 ilyenen voltak túl a föld felszínén elhelyezkedő állomáson. Úgy gondolták, Charlie elmegy velük, és a túra egy hete alatt filmeket néz és számítógépes játékokat játszik. Csak nem számoltak azzal, hogy mint fenn már említettem: Charlie problémás gyerek. Egy évvel ezelőtt kezdődtek a gondok vele, az addig állandóan hangját hallató fiú elcsendesedett, viszont onnantól folyton verekedett. A hozzáértők hormonális változásoknak tudták be, de vajon igazuk van-e? Mert Charlie bizony, az állomáson egyre furcsábban kezd viselkedni, ami mindkettőjükre hatással van. 

...pusztán attól, hogy egy cselekedet rossz, nem következik, hogy tartózkodhatsz a végrehajtásától. Akkor semmiképp, ha ez az egyetlen megmaradt lehetőség.
Ha nincs más kiút.

Utólag esdhetsz a feloldozásért. Ennyi. ...
De a megbocsátás nem szükségszerű.

Vajon mi volt azokban a zsákokban, amikből olyan kényelmesen élnek a jelenben is Kungshall területén, és miért akarja mégis a legtöbb ember elfelejteni? 

Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Jelenlegi műve érdekes egyvelege a disztópikus világfelépítésnek és egy előre eltervezett bosszúnak. Mind a kettőnek fontos szerepe van, egyik a másikból következik. A világban, amit elénk varázsol a szerző, a nap zöld színben, tompán fénylik a légkör nagy ammóniatartalma miatt. Kiégett drónok, elpusztult régi növényzet helyén új, szokatlan, élő képződmények, elpusztult emberek és egy reálisan megtervezett föld alatti terep az emberiség túlélésére. 

Kungshall nem más, mint egy óriási fagyasztószekrény, sok-sok elhivatott kiszolgálóval, sajátos erkölcsökkel és törvényekkel. A szerző kreatív képekben támasztja alá mondanivalóját, miszerint vannak élethelyzetek, amikor nincs helye a szolidaritásnak. Ennyi az erőforrás, ennyi embert képes ellátni, és itt a vége a befogadható emberek számának. Egy világvége történetben viszont senki sem akarja elfogadni, hogy pont ő maradna ki a jóból, tehát bármit megtenne az életben maradásért és a bejutásért - ugyanúgy, ahogy a már bejutottak is bármit megtennének (és meg is tesznek) saját védelmük érdekében.

Mindent meg lehet szokni? A legnagyobb igazságtalanságokat és az erőszak alkalmazását is? Lehet-e, kell-e korlátozottan embertelennek lenni? Meddig érdemes elmenni a fentiekben egy nagyobb jó érdekében? - ezek a mű központi kérdései, amelyekre csak nagyon felelősségteljes és nagyon felnőtt emberek képesek valamennyire helyesen válaszolni. (Ó, és nem kell messzebb menni a mai kórházak krízis helyzetben alkalmazott TRIAZS-ától. Ott is adott erőforráshoz adott számú ellátható beteg tartozik, és ha nincs elegendő lélegeztetőgép, akkor az orvos ... rangsorol. Például nem a 85 éves krónikus beteget, hanem a 37 évest fogja lélegeztetőgépre tenni. Ilyen egyszerű ez.)

Mindentől függetlenül élveztem és értékeltem a történetet, sokkal több ilyenre van szükség habos-babos világfelfogású emberek között, akik mindent emocionálisan értékelnek és ezek alapján hoznak bődületes nagy elhibázottságról tanúskodó döntéseket. Mint amikor valaki keblére öleli a csörgőkígyót, mert az is élőlény. Hja, az, csak nem mindegy, tudja-e, hogyan kell bánni vele.

Simon Stålenhag kreatív képei és történetei a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, csak nézd meg a képeit, már azok magukban letehetetlenek, a színei pontosan ugyanazt a reménytelenséget tükrözik, amit magad is érezhetsz olyan élethelyzetben, amikor teljesen tehetetlen vagy. Amikor nincs hová elmozdulni, nincs merre irányt váltani, semmi sincs, csak rossz, rosszabb és még rosszabb döntések, és közülük valamelyiket    v  á  l  a  s  z  t  a  n  i   kell. Muszáj.

(Mindenesetre egy olyan szék nekem kell (58. oldal). A fal színe is rendben van. Mondjuk, az ajtóbejáratnál átszűrődő fényben álló fegyveres embert elengedem, a következő oldal majdnem szimpatikus drónja sem hiányzik mellé, de az a szék.. na.) 

Fülszöveg

A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.

Simon Stålenhag (a képen) az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.

A kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

• Agave Könyvek Kiadó Kft.
• 152 oldal
• Kötés: keménytáblás
• ISBN: 9789634197911
• Nyelv: Magyar
• Megjelenés éve: 2021
• Fordító: Molnár Berta Eleonóra

A láthatatlan menyasszony

 A sokszoros díjnyertes, Európa-szerte olvasott és népszerű svéd írónő, Anne Swärd nagyszabású, érzelmileg is letaglózó, a második világháborút és az azt követő korszakot gyermeki szemmel bemutató regényében tűpontos látleletét adja erőszak terhelte világunknak, amelyben az emberi gonoszság természetes adottságként lepleződik le.

1945-ben egy fiatal, viselős lány érkezik Lengyelországból Svédországba, hamis névvel, valaki más táskájával a kezében, ahol végül egy gazdag család egyik fiának felesége lesz. Sandrine, Ivan, a kapós nőgyógyász feleségének történetét és múltját fokozatosan ismerjük meg. A történet a télvíz idején megtartott lakodalommal kezdődik, és szépen lassan megismerjük Ivan, a vőlegény kiterjedt családját is. Sandrine-nak mindössze egy feladata van: hogy beilleszkedjen a családban, hogy jó feleség legyen, de a fiatal lányt folyton űzi a múltja, a háború szörnyű emlékei, ami elől menekült.

Rajtam kívül mindenki jelen van. Én vagyok az űr a szobában. A chintznek és az organzának nagy fehér halomba kellene rogynia az üres tér körül, ami én vagyok. Én valahol messze járok, egy olyan helyen, aminek a létezéséről a többiek még csak nem is tudnak.

Hamarosan kiderül, hogy a háború megnyomorította azok életét és lelkét is, akiket nem érintett annyira közvetlenül, és hogy az emberi gonoszság, a kapzsiság és hazugság sokkal mélyebben a lényünk része, mint hinni szeretnénk. Nemzedékről nemzedékre magunkkal cipelt traumák kereszttüzében próbálunk meg boldogulni, időről időre elkövetve a magunk egyedi, saját hibáit is.

Kifejezetten nyomasztó hangulatú, ezzel együtt rendkívül különleges és életszerű történet, ahol a meglepő, sőt, néha kifejezetten megdöbbentő titkok fokozatosan kerülnek napvilágra az olvasó előtt is. Lassú folyású, a tragédiát is magában hordozó különös könyv, ahol az első oldalaktól kezdve folyamatosan adagolja a szerző az információkat az egyes családtagokról. Érdekes, és kifejezetten jó arra, hogy átgondoljuk a saját családtagjainkkal való kapcsolatunkat, főleg, ahogyan megismerjük egy diszfunkcionális, de mégis - sajnos - teljesen normális család tagjainak kapcsolatait egymással. Árulás, szerelem, erőszak, zsarolás, hazugságok és bántalmazás - mindez a része a történetnek, és ezeket Anne Swärd tipikus skandináv módon vegyíti.

Mindent el kell fedni, rejteni, bepúderozni: a karomat, a nyakamat elöl-hátul, a mellemet. Mit gondolna a nővérem és a húgom, ha most látna… Erről álmodtál?

Egy ismerős mondta évekkel ezelőtt, és megragadt bennem a mondat, mert annyira igaz: a skandináv szépírók a lehető legkevesebb karakterben tudnak a lehető legtöbbet mondani. Ez pontosan így van, és pontosan ezért szeretem nagyon  skandináv szépirodalmat. Őszinte, a problémákra összpontosító, a traumákat feltárni, megérteni és egyrészt preventív, másrészt szórakoztató jelleggel megörökíteni akaró írások. Hogy miért alakult így? Jó kérdés, de biztosan benne vannak az okok között az elmúlt néhány évtized fontos társadalmi változásai is, amelyek alakították főként a skandináv társadalmakat. Ezek a változások, illetve a rengeteg elszenvedett trauma, amit sokszor az alkohol és a családon belüli erőszak magas száma okozott évtizedekkel ezelőtt, kitermelték azt a szépíróréteget, akik mindezeket megörökítik és kibeszélik műveikben. És messzebbre is mennek az időben, ahogy a svéd Anne Swärd is tette: múltunk hihetetlen traumákkal terhelt, és ezen sem az elhallgatás, sem a kényszeres szépítés és felelőskeresés rítusa nem segít. Egy dolog segíthet: az őszinte, tényszerű feltárás és kibeszélés.

Anne Swärd 1969-ben született, regényei számtalan svéd és nemzetközi díjat kaptak. Ez a kötet, amely eredetileg Vera címen jelent meg, a negyedik regénye. A könyvet Magyarországon Papolczy Péter fordításában az Európa Könyvkiadó adta ki.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

A mosoly országa, Thaiföld

 Könyvajánló - Thaiföld (Marco Polo)

Ázsia legkedveltebb úti célja Thaiföld. Titokzatos, érdekes kultúra, különleges építészeti kincsek, pazar hegyláncok, izgalmas dzsungelek, nemzeti parkok, gyönyörű helyek a búvároknak, gigantikus főváros és igazi thai életstílus.

Télből a nyárba! Az utazásokat eléggé megcsorbította a pandémia, de egyszer visszatér végre a normális kerékvágás (vagy az új normális?) és végre újra lehet utazni. Szerencsére tervezni még mindig szabad és, ha az ember egy olyan messzi célpontot választ, mint például Thaiföld, akkor kell is. Szeretem a Marco Polo sorozatot. Naprakész információk jól átláthatóan, a legfontosabb látnivalók mind egy helyen, emellett számos tuti tipp olcsó helyekre, esős vagy épp lazulós napokra, tipikus thaiföldi dolgokra, amelyek máshol nincsenek. Találunk hasznos információkat étkezéshez, szórakozáshoz, bevásárláshoz és még négy izgalmas élménytúra is helyet kapott a kötetben.

Emellett a szerkesztők összegyűjtötték nekünk a legfontosabb linkeket, blogokat, appokat, ünnepi tudnivalókat és néhány praktikus tanácsot. A kötet végén pedig található egy miniszótár a legfontosabb kifejezésekről angol és thai nyelven, valamint egy hasznos térképmelléklet is. Mindez kis méretben, hogy könnyen elférjen bármilyen táskában és az ára is kedvező. Öt régióra bontva találhatjuk meg a látnivalókat. Ízelítőül hozok nektek mindegyikből egy szerintem kihagyhatatlan látnivalót.

Elsőként ismerkedünk meg a Központi Régióval, ahol régi királyi városok és egy metropolisz vár minket. Nemzetközileg az ország fővárosára a Bangkok elnevezés a használatos, a helyiek mégis inkább Krung Thep, azaz "az angyalok városa" néven hívják a 9 milliós metropoliszt. Itt találhatók az ország leghíresebb látnivalói, a királyi palota és a Smaragd Buddha temploma. Aranyszínű, filigrán tornyok a fehérre meszelt falak mögött. Igazi mesebeli palota látványát kelti. A királyi palotában van az ország nemzeti kincse, a Smaragd Buddha, mely egy 66 cm magas jádekőből készült szobor.

Az Északi Régióban kaland és kultúra találkozik. Ódon fatemplomokat nézhetünk, sétálhatunk a kolostorvárosban vagy gyönyörködhetünk a hegyi törzsek csodálatos színes népviseleteiben. Ha valaki érdekes kalandra vágyik, akkor a Doi Inthanon csúcsot, Thaiföld legmagasabb hegyét és a hegyet övező nemzeti parkot neki találták ki. A parkban csodás vízeséseket, kiépített túraútvonalakat és bájos falvakat is találunk, míg a hegyen különleges épületek is várnak ránk. Egész pontosan két csetija, a Naphamethinidon és a Naphaphonphumisiri, melyek szent tárgyat őrző buddhista ereklyehelyek a csúcs közvetlen közelében. Réteges ruházattal készüljünk, mert mire felérünk a 2565 méter magas hegy tetejére szükségünk lesz rá.

Ha elmerülnénk kicsit a letűnt kultúrák, a rizstermelők földjein vagy épp vadon élő elefántokat szeretnénk látni, akkor irány az Északkeleti Régió. Messze a rengeteg turistától itt még elevenen élnek a hagyományok, élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét és megkóstolhatjuk a helyi ízeket. Túravezetővel érdemes ellátogatni az ország legrégebbi és legszebb nemzeti parkjába, a Khao Yai National Parkba, ahol láthatunk többek között elefántokat, vaddisznókat vagy orrszarvú madarakat. A túra közben pedig bátran megmártózhatunk valamelyik vízesésnél.

Elérkeztünk a Keleti Régióba, ahol "míg Pattaya strandjain a világ minden tájáról érkezett utazók süttetik a hasukat, addig Rayong fürdőhelyeit szinte kizárólag a nagyvárosi thaiföldiek látogatják, akik a szabadnapjukon és hétvégékén szinte csapatostul érkeznek ide". Azt mondják a vidék legizgalmasabb és legszebb látnivalója a vad és csábító Ko Chang, mely igazi dzsungelsziget, mely egy nemzeti park része. Az esés évszakban három szinten zuhan a mélybe a mesés Than Mayom vízesés, ahol bátran megmártózhatunk a kristálytiszta vízben.

Végezetül pedig elérkezünk a Déli Régióba, a turistaparadicsomba, ahol látványos strandok, búvárhelyek és dzsungeltúrák várnak a kalandra éhes utazóra. Homokos partok, pálmafák, ízletes halételek, esőerdők, mesés szigetek a búvároknak. Egyik legszebb és különleges helyszín Krabi, ahol a parton a gyönyörű fehér homok szinte világít a napsütésben, kontrasztnak pedig ott van mellett a türkizszínű tenger és a dzsungel pazar zöldje. 

A könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre, ahol meg is rendelheted kedvezményes áron!

Kövess minket a Facebook-on is!

Ha szeretnéd megismerni a Marco Polo útikönyvsorozat további köteteit is, kattints!

Downton Abbey a konyhában

Könyvajánló - Annie Gray: A hivatalos Downton Abbey szakácskönyv

Downton Abbey. Egy sorozat, amelyért milliók rajonganak világszerte, talán nem is csak a szerteágazó története miatt, nem is csak a sokszínű karakterek miatt, de talán a kor miatt is, amikor játszódik. Az angol nemesi élet 1912-től a világháborúkon át a teljesen megváltozó élet sodrában. De egy dolog mindig fix: az étel, amit Mrs. Patmore készít el Daisy segítségével - vagy hátráltatása ellenére.

A ​hivatalos Downton Abbey szakácskönyvben több mint száz recept található a Crawley-háztartás étkezéseinek legjavából – az emeleti díszvacsorák fogásaitól a földszinti pástétomokig és pitékig.

Mrs. Patmore ételei a korszak eredeti receptjeinek alapján készültek, ezeket láthattuk a sorozatban, a huszadik század elejének tipikus fogásai közé tartoztak – egyenesen a Downton Abbey konyhájából.

A gyönyörűen tálalt ételek mellé ráadásul Annie Gray ételtörténész ellenállhatatlanul izgalmas betekintést ad annak megértéséhez, hogy miért éppen ezek a fogások voltak a legnépszerűbbek 1912 és 1926 között.

A könyv lapjain több mint száz színes fotó szerepel, egy részük a forgatáson, az eredeti díszletek között készült, ugyanazokkal a poharakkal és porcelánokkal, amelyekért már a sorozatban is rajongtunk.

A szereplőket sem kell nélkülöznünk, idézeteket olvashatunk tőlük, és olyan bennfentes háttér-információkat is kapunk, mint például azoknak a jeleneteknek a leírását, amelyekben az ételek kiemelten fontos szerephez jutnak.

A könyv a recepteket napszakok és alkalmak szerint csoportosítja: reggeli, ebéd, vacsora; délutáni tea, kerti parti; piknik, vadászat, ló- és agárverseny; desszertek és szendvicsek.

Az ünnepi menüben kaviáros pirítós, csirkés vol-au-vent, uborkaleves vagy pisztráng portói mártásban, a szolgálók asztalán tésztába sütött kolbász, marhapörkölt nokedlivel, torták vagy mézeskalács.

Ezentúl semmi nem akadályozhat meg abban, hogy hamisíthatatlan Downton Abbey-estélyt rendezhessünk!

Gyönyörű, vastag, igényes kiadású kötet látott napvilágot nemrégiben a 21. Század Kiadó jóvoltából, Hajós Szandra fordításában. Ez pedig nem más, mint Downton Abbey szakácskönyve. A szerző, Annie Gray nem végzett félmunkát: nem csupán összeszedett néhány ételt a sorozatból, de utánajárt a korabeli ételeknek is, melyik étkezés hogyan zajlott egy főúri családban, hogyan, mikor és mit ettek a szolgálók, mi volt a menü és a menetrend egyes alkalmakkor, pl. vadászatok, fontosabb látogatások, különféle rendezvények alkalmával.

Ráadásul a kötet telis tele van képekkel, ugyanazokkal a gyönyörű készletekkel és terítékekkel körítve, amelyeket a sorozatban is láthatunk. Talán mondanom sem kell, hogy nagyon szeretem Downton Abbey-t, már kétszer végignéztem a sorozatot, a mozifilmet is többször láttam (Violet Crawley, Lord Grantham özvegye forever!), és sütni-főzni is szeretek, szóval nem is volt kérdés: ez a könyv nekem kell.

És pont olyan, amilyet vártam. Tele receptekkel, tele képekkel a sorozatból is, és tele érdekes történetekkel, van, hogy a sorozat szereplői szólalnak meg, hogy egy-egy emlékezetesebb ételhez fűződő jelenetről meséljenek, és Annie Gray, akinek szakterülete az ételek és étkezések története, gyönyörű keretet és leírást ad az egésznek. Persze nem csak a sorozat ételei kerülnek terítékre a kötetben, hanem az 1800-as évek végétől az 1930-as évekig leírt vagy kiadott hagyományos ünnepi és egyszerű hétköznapi receptek is, így bepillantást nyerhetünk a bő száz évvel ezelőtti angol konyhába. Mikor mit ettek, miért, milyen étkezési szokások és hagyományok alakultak ki és hogyan, és ezek hogyan változtak az elmúlt időben? Ezeket mind megismerhetjük a kötetből, amellett, hogy kipróbálhatunk több mint száz ünnepi és hétköznapi fogást a húsoktól kezdve a desszerteken át a gyors egytálételekig, reggelikig. 

Szépen bemutatja az étkezések változásait, amelyeket több történelmi és társadalmi esemény változtatott folyamatosan. Az első világháború előtt a főúri kastélyokban könnyed, svédasztalos reggeli, 3-4 fogásból álló ebéd, ám akár 7-8 fogásból - többféle, bonyolultan elkészített húsokból, mártásokból - álló vacsora került az asztalra. Ennek végül az első világháború étel- és emberhiánya vetett végett, még ha meg is tehették volna egyes főurak, már nem is illett így étkezni, a második világháború és a két háború között kezdődött és fokozatosan erősödő társadalmi változások pedig egyre gyorsabban véget vetettek ennek a dőzsölésnek. A társadalmi korlátok már kevésbé voltak átjárhatatlanok, egyre kevesebb ember vállalt munkát szolgálóként a kastélyokban, és a nemesek befolyása is egyre csökkent ezzel párhuzamosan. Ezeket szépen végigveszi a sorozat is, ami nagyon jól bemutatja a világnak és a kornak azt az oldalát is, hogy bizony sokszor maguk a szolgálók ragaszkodtak leginkább a régi hagyományokhoz - gondoljunk csak Mr. Carson megrökönyödésére minden újításra, vagy Mrs. Patmore folytonos perlekedésére Daisy-vel, aki sokkal inkább vevő volt az újdonságokra.

Annie Gray, a szerző

Gyönyörű és informatív kötet, amiből karácsonyi ajándék lett édesanyámnak, aki azonnal elkezdte forgatni és nagyon örült neki - bár a sorozatot sosem látta, már ajánlottam neki néhányszor, hogy nézze meg, tetszene neki. :)

Köszönöm a lehetőséget a 21. Százád Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Az életről Vékulcsárosan

Novellák, embermesék, 21. századi abszurdkák - hangzik az alcím V. Kulcsár Ildikó Ecet és méz című könyvében, amely a Central Könyvek gondozásában jelent meg. Az ajánlás szövegét legszívesebben minden fontosabb intézményre kitacepaóznám, hogy olvassátok! A szerző mindent észrevesz, legyen az későn jövő szerelem vagy mamahotel, koronavírus vagy a háztartásokban a még mindig nagyobb részvételt kívánó női munka, zaklatás vagy szingli öntudat. Derű és szolidaritás, éles szem és empátia, emberi sorsok és a hozzájuk tartozó örömök, bánatok, kudarcok, újrakezdések, önirónia, szeretet - ezek alkotják a mű gerincét. Szóval: Ecet és méz.

Könyvajánló - V. Kulcsár Ildikó: Ecet és méz

V. Kulcsár Ildikó évtizedek óta a nyomtatott Nők Lapja megbecsült újságírója. Amikor befordultam a felnőttlétbe, és kezdtek utolérni annak szokásos betegségei, ő már beérkezett személyiség volt, akinek családdal, egymás iránti szolidaritással kapcsolatos cikkei gyakran mankóként szolgáltak számomra egy-egy konfliktushelyzetemben. Így aztán nem csoda, ha megjelenik bármi tőle, pláne könyvformában, arra ráteszem a célt és előbb-utóbb elolvasom.

Olyan írásai vannak, amelyek őszinte kíváncsiságról, mély bölcsességről árulkodnak. Nem ítéli el egyetlen interjúalanyát sem, hanem szinte látom magam előtt az arcát, ahogyan mélyen átélve próbálja kicsiholni a történetből azt az apró jót, amely az egész embert megmentheti, tetteinek mozgatórugóit megmagyarázhatja. Természetesen mindannyiunk természete hordoz magában olyan magvakat, amelyeket nem jó napvilágra hozni, sőt, hozzáérni is legnagyobb tapintattal lehet, megőrizve a másik méltóságát. De mi a helyzet azzal, ha   m u s z á j  megérinteni azt a megérinthetetlent? Nos, ezt tudja V. Kulcsár Ildikó, mély empátiával, utolérhetetlen öniróniával, megkerülhetetlen ténykérdésként kezelve azt, hogy nem kell árnyalgatni, nem kell itt finomkodni semmivel sem. Kiénekli az emberekből az addig senkivel meg nem osztott történeteiket. Az emberek valahogy beszélni kezdenek neki. És ha kerülik is a szemkontaktust különösen mélyről előásott és szégyellnivalónak tekintett vallomásuk megtétele közben, mégis felszabadultan távoznak tőle. Letették a terhet. Gyakran nem oldódott meg semmi sem, de már attól jobban érzik magukat, hogy valakinek kibeszélhették bajaikat. 

Mindazoknak, akik ezer gonddal küzdenek a családjukban vagy magukban, akik kapnak a sorstól ecetet és mézet bőséggel, de sikerekben, örömökben, kudarcokban, feltápászkodásokban, újrakezdésekben társuk  marad az (ön)irónia és a szeretet.

Ecet és méz = élet, írja V. Kulcsár Ildikó a könyve előszavában. Hogy milyen arányban, arról kívülállóként a másikról csak találgathatunk. A novellák hősei itt élnek körülöttünk, vagy akár magunkra is ismerünk egy-két élethelyzetben, és felszisszenünk, hogy juj! Vagy bölcsen bólogatunk, hogy ezt bizony csak hajszál híján úsztam meg, amibe az abszurdka simán belebukott. Hja, kérem: az élethez szerencse is kell. Nem mindegyik tini egyforma, ahogy a seniorok is különböznek egymástól, amíg az egyik függ a telefonjától, addig a másiknak pusztán eszköz az okos készülék, legyen akárhány éves is a delikvens. Bár óvodától a sírig szerelembe tudunk esni, de nem árt odafigyelni egyéb körülményekre sem: Edit fogadott lánya jogásznak tanul, meg akarja tanítani az Edithez hasonló jólelkű asszonyokat, hogy a szerelem ne vegye el annyira az eszüket, hogy saját érdekeikről elfeledkezzenek. Persze, a témában egyik nemet sem kell félteni: vannak lányok, asszonyok, akik két lábon járó pénztárcának tekintik a férfiakat, míg a férfiak csak színpadi kellékként, ketyegő női biológiai órák szükséges hormonbombájaként érzik magukat. És hogy ütődöttek-e az öregek? Ezt addig senki sem tudja ezer százalékig eldönteni, amíg maga is meg nem öregszik, és rá nem döbben arra, hogy hohó, hiszen az anyám is... a nagyapám is ezt és ezt csinálta és én hülyének néztem őket, pedig... Pedig bizony.

Olvasásra fel tehát! Csak az életről szólnak a történetek. Nagy É-vel. 

Fülszöveg

ECET ÉS MÉZ – ritka találó cím a könyvnek, amely nem másról, mint az ÉLETRŐL kíván szólni. „Olyan vékulcsárosan”. Benne is van fehéren-feketén, ami a mai édes-keserves világunkat jellemzi. V. Kulcsár Ildikó (a képen) mindent észrevesz, ami körülöttünk zajlik, és a legjobban foglalkoztat: írásaiban, beszélgetéseiben szó esik a későn jövő szerelem körüli bonyodalmakról, a mamahotel „intézményéről”, a zaklatás félelmetes jelenségéről, a szingli öntudatról, a gyerekbántalmazásról, a házastársi kapcsolatok 21. századi változásairól, a világot megállító koronavírus emberi hatásairól, a szenior korosztály aktivitásáról, a külföldön élésről, az öregekről való gondoskodásról, és arról a nem kicsit igazságtalan helyzetről, hogy bár a férfiak szerepe is változik, még mindig a nők állnak a frontvonalban. A szokásos Ildi-derű továbbra is jelen van, de most a nők erejébe vetett hit és a velük való szolidaritás sugárzik a könyv lapjairól.
Erdélyi Z. Ágnes

A kötetet a Central Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

A képek a Central Kiadó és V. Kulcsár Ildikó Facebook faláról származnak.

• Central Könyvek
• 304 oldal
• Kötés: füles, kartonált
• ISBN: 9789633249260
• Nyelv: Magyar
• Megjelenés éve: 2021

Itt az idő

Ha mindenki bűnös, akkor tulajdonképpen mind ártatlanok vagyunk? - ezen morfondírozik az Itt az idő című könyv ötvenes asszonya, Judith, aki mondhatni, bármi miatt főállásban képes aggodalmaskodni. A szerző, Ildikó von Kürthy főhőse a történet elején kissé sekélyes, önbizalomhiányos, unatkozó, életközepi válsággal küszködő, felszínes háziasszony, akinek ennyi idős korára muszáj felnőnie saját életéhez. A titkok kipattannak, és a kommunikációhiányból adódó félreértések egyre inkább afelé mutatnak, hogy sorsa alakítását nemcsak sosem késő, hanem most már egyenesen muszáj saját kezébe venni. Mihez kezd majd az ötvenhez közeledő nő korlátai ledőlése után? A kiváló humorral és öniróniával megírt kötet a Central Könyvek gondozásában jelent meg.

Könyvajánló - Ildikó von Kürthy: Itt az idő

Szívem szerint minden ötven évéhez közelítő hölgynek a kezébe nyomnám Ildikó von Kürthy Itt az idő című regényét. Tökéletesen hozza azt az élményt, ahogy ebben a korban rádöbben az ember arra, hogy nincs több idő különféle álságos megalkuvásokra, nincs több idő önmagunknak való hazugságokra. Az volt, ami volt, az van, ami van, úgy van, ahogy van, és úgy lesz, ahogy lehet. Főleg, ha szembenézünk saját titkainkkal, gyarlóságainkkal. Nincs több szabad vegyértékünk baromságokra, ezért itt az idő változtatni azon, amin lehet.

"Ennyi. Itt az idő. Lehet, hogy a boldogságom bennem van. A boldogtalanságom viszont mellettem fekszik." - összegezi házasságát húsz év után a mű főhőse, Judith, akire simán ráaggatható a hivatásos aggodalmaskodó címke. Most halt meg az anyja, ő pedig hagyatékfelszámolás ürügyén kénytelen hazatérni abba a kisvárosba, ahonnan 20 évvel ezelőtt elmenekült, és azóta sem tette oda be a lábát. A trauma átgondolásra, még inkább felülvizsgálatra készteti egész addigi életének problémáira adott válaszait.  

Életünk első felében nyugodtan félhetünk, elszalaszthatunk dolgokat, ha még éjfél előtt hazamegyünk a buliból, vagy nem utazunk el nyaralni. Vehetünk túlságosan feszülő ruhákat, belezúghatunk olyan pasikba, akiknek rideg álarca csupán nagy ürességet rejt. Mert meg kell tanulnunk, mi az, ami igazán számít.

Életünk második felében viszont már jobb, ha tudjuk. Ilyenkor már nem teszünk kitérőket, lerázzuk a terheket, rendbe rakjuk az életünket, a testünket, a szekrényeket. Becsukjuk a könyvet, ha a huszadik oldal után sem tetszik, inkább lefekszünk aludni, mint hogy végignézzünk egy vacak filmet, hazajövünk a nyaralásból, ha honvágyunk van, vagy a szállodai szoba a hátsó udvari szeméttárolóra néz.

Megtanuljuk, mi az, ami nem számít. Elengedjük azt, amit úgysem tudunk megtartani. A gyerekeket, a fiatalságunkat, a termékenységet, a halhatatlanság érzését. Búcsút veszünk azoktól, akik hosszú évekig végigkísérték az életünket, és most más útra térnek, a szülőktől, akik meghalnak, a bizonyosságtól, ami már nem bizonyos, kapcsolatoktól, amelyek nem állják ki az idő próbáját.

– Arra kérlek, járd be a testedet, és keress benne egy jó helyet. Nézz körül, találd meg a jó közérzetnek azt a pontját, ahová megérkezhetsz magadba. Ehhez meg kell szabadulnod attól a gondolattól, hogy a boldogságod a testeden kívül találod, a sikerben, a hírnévben, külsőségekben, a szerelemben vagy a pénzben. Gyerekkorunktól fogva azt sulykolják belénk, mennyire fontos, milyen benyomást teszünk másokra. Ezrével kavarognak a gondolatok a fejünkben nap mint nap – de kilencven százalékuk nem lényeges. Nem kell mindent elhinned, amit gondolsz. Rágódunk a múlton, a jövőn. De egyetlen otthonunk a jelen. A boldogság bennünk van, ott van minden lélegzetben, amit beszívunk és kiengedünk. Az otthon nem egy hely. Az otthon te magad vagy.

– Nem veszem zokon a férjemtől, hogy már nem szeretem. – Ez Martina álláspontja. – Kicsinyes volna, és igazságtalan. Senki sem tehet róla. Az idő az, ami a legviharosabb szerelmet is szélcsendes párkapcsolattá változtatja. Hál’ istennek. Mert nem lehet sokáig bírni a viharban.

Judith húsz évvel ezelőtt súlyos titkok miatt hagyta el a szülői házat. Egy szerelem, amit nem lett volna szabad hagyni, hogy beteljesüljön, egy gyermek, akinek származását sosem merte megbolygatni, de szentül meg van győződve arról, hogy nem a férjétől van, egy házasság, amelynek sosem lett volna szabad megköttetni. A fiatal Judith akkor kényszerhelyzetben érezve magát, hozzáment az úgynevezett tartalékfiújához, akit lánykora hosszú évei során mindig megőrzött, gondolva arra, hogy amíg nem jön az igazi nagy ő, addig ez a fiú is jó lesz erre-arra. Az esküvőjével együtt eltemette a múltját, titkait az anyja házának padlására száműzte naplók formájában. Megfogadta, hogy csak akkor megy el a nylonszatyorba tekert naplóiért, amikor már... megint önmaga. Hogy most, az anyja halála után önmaga-e? Ki tudja.

A házasságával együtt a barátnőjétől is megvált (nem véletlenül), kerülte, telefonjait nem vette fel, soha többé nem akart vele találkozni. Ki gondolta volna, hogy nemcsak ő tért haza, hanem a volt barátnője is? A találkozás elkerülhetetlen volt. Van-e megbocsátás? Létezik-e minden titkot felemésztő beszélgetés? Judith utólag már azt kívánja, bárcsak maradt volna minden régiben, bárcsak ne tudott volna meg semmit. A húsz éve dédelgetett titkokról kiderülnek, hogy nem is akkora titkok azok, és aminek feltételezésbe belebonyolódott az események utáni két évtizedben, azok nem is úgy voltak. "Ha mindenki bűnös, akkor tulajdonképpen mind ártatlanok vagyunk?" - morfondírozik a középkorú asszony. Hol az alap az életében, házasságában? Mihez kezdjen az ember, ha feláldozta magát gyermekei neveléséért, és most mit tegyen, ha azok kirepültek, és a mindig józan, hűséges, racionális férje is kihátrálni igyekszik a szorosan vett kötöttségekből, amit a házasságuk jelent? Joga van-e saját élethez? 

Judith tehát fordulóponthoz ért, és nem tudja, hogyan tovább. Továbbra is saját, jól bevált sémáiban akar megnyugvást keresni, de azok nem működnek a továbbiakban, új elképzelései viszont nincsenek. Igazi lökést barátnői adnak neki, amikor kíméletlenül szembesítik önmagával. Innentől pontosan olyan egyszerűnek tűnik minden, mint amilyen bonyolultnak érezte korábban a megoldásra váró élethelyzeteit. Hiába, életünkön egy kapcsoló elfordításának gyorsaságával vagyunk képesek változtatni. Nem a kapcsoló elfordítása a nehéz vagy a hosszú idő, hanem az út, amit a kapcsolóig megteszünk. Húsz év relevanciáit nem lehet egyik napról a másikra kidobni.

Kifejezetten örültem, hogy rácsaptam erre a könyvre. Egyszerre szántam és sajnáltam a főhőst, miközben epét hánytam a húzásai miatt. A szerző nem mentegeti az asszonyt, hanem konok makacssággal és rendíthetetlen humorral, öniróniával rótta a sorokat egymás alá, hogy figyelj, nézd, ilyen problémák is akadnak egy ötven körüli asszony sorsában. Lásd, hogy mennyire önmaga foglya tud lenni, hogy mennyire nem tud előrelátó lenni, hogy soha semmi sem biztos az életben, csak a változás. Az olvasó egy darabig akár le is akarja tenni a művet - fogja a fejét, ennyire hülye saját életében senki sem lehet, mint ez a nő (pedig DE) -, majd az író a cselekményvezetéssel finoman, észrevétlenül ráveszi, hogy figyeljen és kövesse az eseményeket. Kiváló dramaturgiával oldotta meg, respect!

Nagyon szimpatikus számomra a férj alakja is, függetlenül attól, hogy kevés (ám hangsúlyos) szerepe van a regény folyamán. Mindig is ilyen férfire vágytam - ő a kőszikla, maga a racionalitás. Lehet, hogy másnak (időnként) sótlannak tűnik, nekem maga a biztonság, nagy B-vel. A többi meg úgyis rajtam múlik, mennyi játékosságot tudok kicsiklandani a kapcsolatból és belőle. A végén - kissé kesernyésen - Judith is kénytelen rádöbbeni arra, hogy mekkora mázlija van a férjével. Az a fajta férfi, aki anyagiakban, saját dolgaiban, érzelmeiben nem hülye, de ugyanakkor korrekt és sohasem hagyná cserben azt, akiért felelősséget vállalt a házasságkötéssel. (Bizony, bizony, feleim, az ilyen férfiakat csak okos, érzékeny nők tudják értékén kezelni.)

Megítélésem szerint ezt a művet kevés abba a kategóriába beszorítani, hogy romantikus, inkább fejlődéstörténet ez a maga erősségeivel és buktatóival. Kifejezett örömömre szolgált, hogy rábukkantam erre a történetre. Nagy jószándékkal javaslom nőtársaim figyelmébe - olvassátok! 

Fülszöveg

Judith hamarosan betölti az ötvenet, a házassága kihűlt, a gyerekei felnőttek, és a hazugság, amellyel hosszú évek óta együtt él, lassan már-már igaznak tűnik.
Húsz évvel ezelőtt szörnyű katasztrófa húzta keresztbe minden tervét. Ekkor elhagyta a szülővárosát, és úgy döntött, örökre megőrzi a titkát. Most, anyja halála miatt visszatér oda, és egyszerre minden a feje tetejére áll.
Maradjon vagy menjen? Mi a fontos az életében, és mi nem az? Képes lesz-e vigaszt nyújtani halálos beteg barátnőjének és összeszedni a bátorságát, hogy bevallja végre, miért is szakadt meg akkor régen a barátságuk?
A barátai szerint nem mehet minden úgy tovább, ahogy eddig. Vajon túl késő lenne új életet kezdeni?
Még nem.
De itt az ideje.

Ildikó von Kürthy (a képen) határtalan öniróniával és könnyed humorral mesél az életközepi válsággal küszködő, azaz a második kamaszkorukat élő nők olykor csip-csup, máskor igen fontos problémáiról.

A kötetet a Central Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Cím: Itt az idő

Szerző: Ildikó von Kürthy

Fordító: Almássy Ágnes

Kiadó: Central Könyvek

Oldalak száma: 360

Megjelenés: 2021. május 27.

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789633248478