Kultúrpara: Égig érő történet: óda a fákhoz

Könyvajánló - Richard Powers: Égig érő történet

"Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható."

Richard Powers Pulitzer-díjas regényével, az Égig érő történet című kötettel az ember természetpusztító tevékenységére próbálja felhívni a figyelmet. Ez a kötet minden gondolatával a fákról mesél. Sokszor hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy milyen jelentősek az életünkben a fák, Powers pedig ebben a szenvedélyes regényben emlékeztet minket rá, hogy ne pusztítsuk őket, hanem védjük meg ezeket a csodákat.

A regényt olvasva sokáig azt hittem, hogy valamit félreolvastam és ez nem egy regény, hanem egy novelláskötet. Sorban jöttek a különféle történetek, míg az első rész után végül elkezdtek összefutni a szálak. Úgy is mondhatnánk, hogy minden történet egy-egy falevél, melyeket aztán összefújt a szél...

A kötet a fa alkotóelemei szerint négy nagyobb részre osztódik: Gyökerek, Törzs, Korona, Magvak. Kilenc szereplőt ismerünk meg a regényfolyam során nyolc történetben. Minden szereplő élete egybefonódik egy-egy különféle fafajtával konkrét fájával.

Elsőként megismerjük Nicholas Hoel történetét egy gesztenyefa történetén keresztül. Bevándorló őse ültetett egy amerikai gesztenyefát bevándorlása után. Miután meghalt a fia úgy dönt, hogy minden évben ugyanazon a napon egy fényképpel örökíti meg a fa fejlődését. Ez a feladat a fotóalbummal együtt száll fiúról fiúra, míg eljutunk Nick-hez, akinek sajnos meg kell válnia a birtoktól, de az albumot magával viszi. Bizonyítéka több évtizednyi életnek és pusztulásnak.

Aztán sorban jön a többi történet: megismerjük egy kínai bevándorló család sarját, Mimi Mát, aki a kertjükben álló és családja kultúrájára emlékeztető eperfa életét és pusztulását nézheti végig. Aztán láthatjuk, hogy miként képes megnyugvást és biztonságot hozni egy vélhetően spektrumzavarral küzdő fiú, Adam Appich számára egy juharfa. Majd az egyik történetben egy házaspár sírig tartó szerelme kötődik egy tölgyhöz és egy hárshoz.

De vár még ránk történet egy fáról leesett majd lebénult fiúról, egy katonáról, akit egy fojtófüge ment meg egy repülőbaleset során és megismerjük egy fiatal drogfüggő egyetemista történetét is, aki egy áramütés után a klinikai halálból visszatérve válik a fák megmentőjévé, ökoharcossá, mert ezt sugallták neki a holtában látott "fénylények". A regényen pedig végighalad Patricia Westerford, aki botanikus professzor és minden fához kötődik. Bár nála is kiemelt a szerző egy konkrét fajt, a bükköt, mely apjához köti. Ő volt, aki már gyerekkorában elültette Patriciában a természet iránti rajongást.

Mindegyik szereplő sérült, akiknek a fák hoznak valamilyen formán megnyugvást és a fák lesznek azok is, akik összehozzák őket, ugyanis egy tiltakozáson találkoznak egymással, ahol az amerikai erdők kizsákmányolása és kipusztítása ellen gyűltek össze. Az utolsó még érintetlen erdőt próbálják megmenteni. Végül átesnek a ló túloldalára és szélsőséges eszközt választanak, ráadásul egyikük meg is hal közben, ami aztán szét is szórja őket. A bűntudat, a vezeklés válik életük meghatározó részévé.

„Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi.”

A regény fő vonala emlékezteti az olvasót, hogy milyen jelentéktelen is az emberi élet, s mégis képesek vagyunk elpusztítani azt, ami sokkal nagyobb nálunk. Egy igazi zöld regényt írt a szerző, ha szabad így fogalmazni. Költői nyelvezet, szép képek és szerencsére a szerző nem ment át elvakult környezetvédőbe, helyette mesél szerelmekről, családról, balesetekről, tragédiákról, halálról, új ismeretségekről. Az emberek élnek, felemelkednek, elvesznek, de a megfigyelőink, a fák továbbra is élnek, ha hagyjuk nekik...

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak!