Az írás lázadás a valóság végzetessége ellen - ez az egy mondat kifejezi Guillaume Musso Regényélet című könyvének teljes cselekményét. Oké, a szerző ezt a hét szót cizellálta még 218 oldalon keresztül, belerakott pár fordulatot, kis filozófiát és néhány bizarr ötletet, aminek hatására folyamatosan csapkodtam a térdemet olvasás közben, hogy ez de beteg! - mindenesetre kiváló összefoglalást és egyedi nézőpontot adott arról, hogy mi az írás, mi az írói lét és mit, hogyan fogad be az olvasó. A mű a Park Kiadó gondozásában jelent meg.
Könyvajánló - Guillaume Musso: Regényélet
Főhősünk, Flora Conway (állítólag) szociofóbiában szenved - gyűlöli a tömeget, az utazást, az újságírókat, nem hallani hangját a rádióban, nem vesz részt televíziós felvételeken, kiadója hosszú ideje ugyanazt a portrét használ(hat)ja róla a könyveken. A szerző napjainkra a 21. század elejének egyik meghatározó regényírójává vált, ha beharangoznak egy új regényét, az irodalmi eseménynek számít - ennek ellenére még a díjátadóira sem megy el, helyette ilyenkor rendre a kiadója képviseli őt. Flora pontosan azért ír regényeket, hogy "kimeneküljön ebből a képernyőkkel elárasztott, de éleslátásától megfosztott világból”. A művet kívánja az előtérbe tolni, nem az alkotóját.
Amikor az olvasó bekapcsolódik a regénybe, már fél éve nyoma veszett Flora Conway kislányának, mégpedig a saját, hatodik emeleti lakásában, ahol minden be volt belülről zárva. Bújócskáztak, amikor a Carrie nevű három éves kislány cím és nyom nélkül felszívódott. Akkor április volt, most októberre jár az idő a Williamsburgi lakásban. Egy kétszáz négyzetméteres üvegkockáról van szó, ahol azért nem végtelen a búvóhelyek száma - de azon az áprilisi napon, azon a kétszáz négyzetméteren egyszerűen sehol nem volt a gyermek. Flora tehát felhívta a rendőrséget... ők azonban rettenetesen ellenségesek voltak vele, mivel a folyosón lévő kamera teljes nihilt mutatott, csak az látszik rajta, hogy Flora bement a gyermekkel, és onnantól semmi mozgás. Az asszony hangsúlyozta, hogy ő is ugyanezt állítja - és ha a rendőrök szerint ott kell lennie a kislánynak, akkor adják elő. De hiába szedték szét szinte atomjaira a loftlakást, nulla eredményt tudnak felmutatni.
Flóra azóta valami gyógyszeres-alkoholos ködben csak várakozik, hogy történjen már valami: kérjen valaki váltságdíjat, kerüljön elő Carrie élve vagy halva, csak ez a fekete űr, ez a reményvesztett várakozás érjen véget. Fél év nulla eredménnyel! A sajtó pedig tobzódik az aljas és hatásvadász címekben, amelyek egytől egyig a lehullott írói inkognitójáról és feltételezett vétkességéről cikkeznek.
Amikor Flora már az őrület határán, az öngyilkosság előszobájában érzi magát, terápiás írásba kezd, amely során kiderül, hogy a kiadói imázsa csak egy jól kitalált és felépített látszat, ő maga sokkal másabb, sokkal összetettebb egyéniség, akinek szent meggyőződésévé vált, hogy kislánya eltűnésének kulcsa saját tehetségében, írói kezében van, csak még nem tudja, hogyan működik a módszer. Mindenesetre írni kezd, az olvasó pedig könyvet olvas a könyvben.
Valaki manipulál, ködösít, nem akarja, hogy tisztán lássak. De ki és miért? - indul el a vezérhangya Florában. Úgy dönt, lefüleli a kis rohadékot. Én meg levegőt kezdtem kapkodni az eredeti ötlet olvastán. Hogy ne már! De még ilyet! Aztaaaaaa! A teremtmény, aki találkozni akar a teremtőjével. Zseniális! És beteg! Mint egy modern Frankenstein. A fiktív világnak megvannak a maga törvényei, az erejüket azonban kétségkívül alábecsülte a szerző (alábecsülték a szerzők?). Mi az író felelőssége? Megválthatja-e vagy romba döntheti-e minden különösebb gondolkodás nélkül valaki / bárki világát? Egy író a művében csakugyan elrabolhat egy gyereket, aztán kakukk? Romain Ozorski számára ugyancsak fel van adva a magas labda. Ja, hogy ki ő? Hát.. ehhez el kell olvasni a művet.
Valami nem stimmel a kezdetektől fogva. Ennek az egész sztorinak már a gyökere rohad. Ha a lakásban minden zárható zárva volt, méghozzá belülről, akkor teljesen logikátlan, hogy sehol nem találtuk Carrie-t. Egész egyszerűen lehetetlen. Eszembe jutott Sir Arthur Conan Doyle mondata: „Ha a lehetetlent kizártuk, ami marad, az az igazság, akármilyen valószínűtlen legyen is.” De akkor mi a magyarázat?
Titokzatos, bizarr, az író folyamatosan dolgoztatja az olvasó agyát, hogy hmm ... mert most azt hiszed, mindent tudsz...? Hehe... akkor figyelj, és majd szólj, mikor álljak meg, hogy követni tudd az eseményeket, miközben felkanalazod az álladat. Megvolt? Helyes, olyan kis ügyes vagy, de komolyan. Na, akkor... és folytatja. Megőrültem a cselekményért! Pár óra alatt kivégeztem, ahogy illik. Jó, közben veteményeztem is, és járt az agyam a cselekményen. Hogy ez milyen beteg! (De mégis nagyszerű!) Egyedi nézőpont az írásról, az írói létről és az olvasói befogadásról.
Nem lehet ép ésszel kiszámítani Musso karaktereinek tevékenységét, gondolatjárását, a szerző írás során alkalmazott kiszámíthatatlansága lassan védjegyévé vált. Úgy csavargatja a történetet, ahogy normális, földhöz ragadt embernek eszébe sem jut, éppen ezért hitetlenkedve mered a sorokra, és ha nem elég nyitott, akkor nyűgösen le is teszi, hogy kedves anyukáddal szórakozzál, írókám. Még hogy a történet kulcsa egy óceánnal arrébb található, meg "egyetlen ellenségem van, saját magam", és könyv a könyvben, de ködben! Mindenesetre a magamfajta kíváncsi-fáncsi nagyon tudja értékelni az ilyet, HA JÓL VAN MEGÍRVA. (És ez jól van megírva, maradjunk annyiban.) Pont tegnap találkoztam más aspektusból hasonló történettel, hát ott csak nyüglődtem, mert ... mindegy. Szögezzük le, hogy Musso a valóság és a fikció összekeverésének mestere, sőt, nagymestere. Az utóbbi időkben olvasott Mussok közül ez és az Egy párizsi apartman lett a kedvencem.
Fülszöveg
Így kezdődik a nyilvánosságtól elzárkózó írónő, Flora Conway története. Carrie eltűnésére nincs magyarázat. A lakás összes ajtaja és ablaka zárva volt, a régi New York-i bérház biztonságikamera-felvételein behatolásnak semmi nyoma. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárul.
Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján, egy pusztulásnak indult házban magányosan gyötrődik a megtört szívű író. A rejtély kulcsa nála van. Flora mindent megtesz, hogy megtalálja.
Ha az ember a nap jó részében egy kitalált világban kalandozik, nem egykönnyen találja meg a visszavezető utat. És szédeleg a két világ közti határvidéken.
Fordító: Füsi Lídia
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!
Megjelenés dátuma: 2021-08-26
Terjedelem: 248 oldal
Megjegyzés küldése