"Közel kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk..."

 Könyvajánló: Rachel Cusk: Körvonal

Elég nehéz kategorizálni sokszor egy olvasmányélményt. Ahogy nehéz kiragadni sokszor kedvenceket, még műfajon belül is, főleg, ha csak korlátozott számban tehetjük. A kanadai szerző, Rachel Cusk regénye a legkülönlegesebbek közé tartoznak, amit valaha olvastam. A legmegragadóbb - ha jókor nyúlsz hozzá és kellően nyitott vagy rá. Mert tudjuk: egy történet az olvasóval együtt válik teljessé.

"Közel ​kell maradni a dolgok kontúrjához, közel hozzájuk, de kívül rajtuk, ahogy egy fecske követi a táj vonalait, kirajzolja őket, de nem száll le soha.”

A Körvonal regény tíz beszélgetésben. Egy frissen elvált írónő Athénba repül, ahol egy kreatívírás-kurzuson tanít. Kollégákkal, régi ismerősökkel, idegenekkel találkozik: csak egy-egy villanásra jelennek meg egymás életében, beszélgetéseik egyszerre esetlegesek és sorsfordítók. Talán épp a köztük lévő távolság, a folytatás lehetetlensége miatt engedik meg maguknak, hogy őszintén, madártávlatból vessenek számot az életükkel az abszurd apróságoktól a nagy válságokig. Ezek a keresetlen, útkereső beszélgetések rajzolják ki Cusk érzékeny elbeszélőjének alakját, aki jelenlétével figyelni, látni tanít.

A Körvonal egy rövid, mégis eposzi ciklus első darabja: egy mesteri trilógiáé, amelyet korunk egyik legjelentősebb teljesítményeként őriz majd meg az emlékezet.

A Körvonal trilógia első darabjában, a Körvonalban megismerünk egy írónőt, Faye-t, aki különféle magánéleti problémái elől Görögországba utazik, ahol egy írókurzust tart, és mindjárt ki is piheni az elmúlt éveket.  

De hát nem árulás-e, ha az emberek hallgatnak arról, ami velük történt, nem árulják-e el ezzel, ha mást nem, önmaguknak azt a változatát, amely azt a dolgot megtapasztalta? A történelemről például soha senki nem mondta, hogy nem kell beszélni róla. Épp ellenkezőleg, történelmi értelemben a hallgatás maga a feledés, márpedig az emberek ettől félnek a legjobban, ha a saját történetüket fenyegeti a veszély, hogy feledésbe merül.

A kötetben Faye beszélgetéseit olvahatjuk az ottani ismerősökkel, barátokkal, és persze a kurzus tagjaival is, mindannyiuknak egészen más életút jutott, mindannyian küszködnek problémákkal, de helyzetükből, személyiségükből fakadóan teljesen eltérőekkel. A legtöbben túl vannak életük egy-egy vagy akár több jelentő kudarcán és csalódásán, évtizedes tapasztalatokkal a barátágok, a családi élet, a párkapcsolatok és a munkakapcsolatok világából. Ennél fogva - és lévén, hogy az elbeszélő továbbra is egy, a saját kudarcai elől menekülő írónő - ez a kötet lehetne egy megszokott életközepi válságokat ecsetelő mű is. De sokkal több annál.

Mert egészen más az elbeszélés módja. Soha nem találkoztam még ennyire különlegesen megírt könyvvel. Az elbeszélő teljesen kívül marad a történeten, nem ismerjük meg a gondolatait, nincsenek magában hozzáfűznivalói a hallottakhoz, csupán meghallgatja a beszélőt, néha kérdez. Egészen olyan, mint egy pszichoterápiás beszélgetés, és ez sok szempontból nagyon hasznos: azáltal, hogy nem egy hagyományos beszélgetés hagyományos leírását olvassuk, egészen belecsúszunk a különös monológokba - amelyeket nyilván némi fenntartással kell kezelni. Ez az állapot pedig sokat segít abban, hogy átgondoljuk a saját helyzetünket és kapcsolatainkat sok szempontból. És azt hiszem, többek között ez lehetett Rachel Cusk célja is, azon túl, hogy egy érdekes irodalmi játékra hívja az olvasóit és saját magát is. 

Bizonyos értelemben nem érdekel, mit írok… csak azt az érzést szeretném, hogy megint szinkronban van a testem és a szellemem, tudod, mire gondolok?

Ennyire légiesen könnyed, tényleg kontúrok nélküli elbeszélést még nem olvastam. Nem állítom, hogy nem kell hozzá egyféle nyitottság és hangulat, de ha hagyjuk magunkat, ezt a hangulatot tökéletesen megteremti maga a könyv. Sok-sok elbeszélő sok-sok monológját ismerjük meg gyakorlatilag, és ezek az írások egészen különbözőek, mégis ugyanolyan hatásosak. Drámai, megható történeten át hihetetlen sztorikig, a legbelső gondolatokig, tabumentesen, elvárások nélkül, mindent megismerünk. Kifejezetten lassan csordogálnak a történetek - bár kicsit erős szó a történet - ami a részletekre, az egészen apró hangulatokra koncentrál, ehhez pedig, hogy élvezni tudjuk, szükséges, hogy tudjunk lassítani, és ezekre odafigyelni. 

Rachel Cusk 1967-ben született Kanadában, hazájában többféle díjat nyert már. Kada Júlia értő fordításában a Park Kiadó hozta el nekünk ezt a kötetet, elsőként magyarul. Cusk több hagyományos értelemben vett regényt is írt, aztán önéletrajzi írásokba fogott, mert úgy érezte, a regény kötött narratívái megakadályozzák abban, hogy teljes valójukban írja le a gondolatokat, érzéseket. Megírta a gyermeke születésének körülményeit, elsősorban a saját, anyai szemszögéből, aztán a házasságát és válását dolgozta fel, majd ezt követően évekig nem írt. Ezalatt egyre jobban elfordult a hagyományos regényes formától és narratívától. Végül megszületett a Körvonal, amely megkockáztatnám, hogy új írói narratívát teremtett, ami mégsem lett mesterkélt, sőt. Kifejezetten természetesnek hatott, elbeszélésmódját sok elemében a kortárs skandináv szépírókhoz, Fosse-hoz, Jacobsenhez, Pettersonhoz, Bostrom Knausgardhoz tudnám hasonlítani, valami a stílusában visszaköszönt, amit ezektől a szerzőktől olvasott művekben is éreztem. Valami megfoghatatlanság.

Nem létezik romlatlan gyerekkor, bár az emberek mindent megtesznek, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét. Olyan nincs, hogy fájdalom nélküli élet.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.