A gyász - Egy lelki folyamat stádiumai

 Könyvajánló - Verena Kast: A gyász

„Elfogadni ​tudni a másik halálát annyit jelent, mint elfogadni egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak. Belenyugodni az örökös és végleges hiányba.” Polcz Alaine

 

A halál ma már egyre kevésbé tabutéma, de a gyászról és a gyászfolyamatról még mindig nagyon keveset tudunk, pedig egy szeretett személy elvesztése – miközben óriási távlatokat nyit személyiségünk fejlődése előtt – nehéz feladat elé állít bennünket.

Sok energiát kíván, hogy a gyásszal járó fájdalmat feldolgozzuk, pedig csak így válik lehetővé, hogy elfogadjuk és új tartalommal töltsük meg megváltozott élethelyzetünket. A neves svájci pszichológus, Verena Kast ma már klasszikusnak számító könyvének új, bővített kiadásában gazdag terápiás tapasztalataiból merítve kínál fogódzókat a gyász feldolgozásához.

„Egy szeretett személy elvesztése olyan tapasztalat, amely megmutatja, mit jelent a halál. A halálélmény átgázol rajtunk, letaglóz, elbizonytalanít önmagunkban és mindabban, amit eddig természetesnek tartottunk. Nemcsak világértelmezésünket és énképünket rendíti meg, de – akár tetszik, akár nem – átalakulásra is kényszerít bennünket.”

Mindenki tudja, hogy egyszer minden élő meg fog halni. Te is, én is, és minden szerettünk is. Mégis, amikor szembesülünk vele - főleg ha hirtelen, váratlanul -, hogy az elmúlás nem feltétlen egy távoli, ismeretlen jövő esetleges hozadéka, hanem a ma valósága, az földbe tud döngölni. Valóban: a halál témája talán egyre kevésbé tabu, és a gyászról is tudunk már komolyabban beszélgetni, mint a nevetséges társadalmi elvárások a kötelező gyászidőről, a temetés körüli külsőségekről, az elvárt viseletről, stb. De még mindig nagyon sok a tabu, nagyon sok a megnemértés és sajnos a szégyen is a témában. Mert a gyászfolyamat egy fontos lépése a harag. Teljesen rendben van, ha haragszunk arra, aki képes volt itthagyni minket. Teljesen rendben van, ha a kedélyünk változékony. Teljesen rendben van, ha megsiratunk minden kis veszteséget, és az is, ha ezt nem tárjuk a nagyközönség elé. 

…egy szeretett személy halála alapvetően rendít meg bennünket addigi világlátásunkban és önértékelésünkben.

Verena Kast könyve számomra meglepő volt: ő sokkal inkább a gyászfolyamat egyetlen aspektusára koncentrál, mégpedig az álmokra. Számtalan álmot ír le, és ezekből von le következtetéseket. Szó se róla: az álmok rendkívül fontosak, és sokfélék lehetnek, és valóban, ha egy már elhunyt szerettünkről álmodunk, az elárul bizonyos dolgokat a saját lelkiállapotunkról. De azért a gyásznak, a gyászfolyamatnak számtalan más oldala van még, amit Kast kevésbé vagy egyáltalán nem tárgyal. 

Érdekes volt megismerni a svájci pszichoterapeuta eseteit és gondolatait, de egészen másra számítottam, amikor kézbe vettem a könyvet. Kevesebb konkrét esetet és több egzakt pszichológiai oldalt vártam. Ennek ellenére egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, sok hasznos felismeréssel gazdagodtam. A számtalan leírt eset pedig rávilágított arra, hogy sokszor mennyire különbözőképpen éljük meg a gyászt. Ez függ az elvesztett személlyel való személyes kapcsolatunktól, illetve a saját beállítottságunktól is. 

Sokszor eszembe jutott a nagymamám, aki 12 éves koromban hunyt el. Számtalan gyerekkori emlékem fűződik hozzá, hozzájuk, és sok-sok emlékem a halála utáni időszakról, a folyamatról, amin édesanyám átment, amikor elveszítette a saját édesanyját. Nagyon sokat beszélgettünk akkoriban róla, rólunk, emlékekről, gondolatokról, és azóta is. Nem tudom felidézni, mikor lépett át az egyes stádiumokon, de egyre ritkábban került szóba mama, és egyre vidámabb emlékek kerültek elő, amikor igen. Aztán egy napon már képes volt úgy mesélni róla, hogy nem látszott, nem hallatszott rajta a fájdalom. Nekem egészen más kapcsolatom volt vele, elvégre nekem "csak" a nagymamám volt, míg neki az édesanyja - az összes gyerekkori emléke hozzá (is) kötődik. Ráadásul én mindig is kívülálóbb, analitikus, megfigyelő alkat voltam, a saját családomban is. A leírt álmokon át érdekes volt felidézni édesanyám egy-egy álmát, ami nagymamámhoz kapcsolódott a halála utánról, és amit elmesélt. 

Emberlétünk lényegi mozzanata, hogy énképünk forrása a többi emberhez fűződő kapcsolatunk. Mindazt, amit mások váltottak és folyton-folyvást váltanak ki bennünk, saját valónkként éljük át, s viszonyunkat lelkünk mélységeihez, legbensőnkhöz azok a kapcsolatok formálják, amelyek más személyekhez, kiváltképp szeretteinkhez fűznek bennünket. Így válnak a szeretett személyek „lelkünk felévé”, alapvetően hozzánk tartozóvá; meghatározzák életérzésünket, életünk távlatait, mégsem támad az az érzésünk, hogy manipulálnának bennünket, hiszen olyannyira közel engedtük őket magunkhoz, hogy immár énünk egy részét alkotják. Amikor egy velünk ennyire összefonódott személy elvesztése miatt szenvedünk, némiképp mi magunk is meghalunk.

Verena Kast 1943-ban született Wolfhaldenben, Svájcban, a Zürichi Egyetem pszichológiaprofesszora volt, 2014 és 2020 között pedig a zürichi C.G. Jung Intézet elnöki posztját töltötte be. Klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, akinek a gyászfeldolgozás és az emberi kapcsolatok, illetve az álomértelmezések a szakterülete. A gyász c. kötete Mérei Vera és Malyáta Eszter fordításában, a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!