Hétköznapi nők nem hétköznapi történetei: Az utolsó kert Angliában

Az igényes megjelenésű, könyvjelzővel ellátott, csábító borítóval fedett, kemény kötésű regény három idősíkon operálva bolondít magába anélkül, hogy egyáltalán a fedelét kinyitotta volna az ihletett vásárló: még csak a kezében tartja, vagy a webáruházi képernyőn gyönyörködik benne, miközben a fülszöveget kíséri a szemeivel - kell, mormolja maga elé. A külcsín után a belbecsben sem lesz csalódás, azt garantálom, sok váratlan fordulat remegteti meg a cselekményt, dramaturgiailag megfelelő helyeken váltanak át az idősíkok, nem kell kényelmetlenül izegni-mozogni olvasás közben, hogy most ezt miért kellett abbahagyni, pont jókor ad magyarázatokat megfelelő kérdésekre, amelyek abszolválás közben felmerülnek.

Az alapállapot egy angol kert léte - a Highbury House-hoz tartozó -, amit 1907-ben létrehoznak, 1944-ben megpróbálnak fenntartani, 2021-ben pedig az újjáépítésére adnak megbízást - miközben örömök mellett a történelem viharai és magántragédiák tanúja lesz az élő, lélegző, mindennapos munkára kényszerítő fauna. 

Napjainkban Emma Lovell a Napfordító kertészeti vállalkozás tulajdonosa és egyben szakmai felelőse, folyamatosan az országot járja és csillagászati árakat kér kertépítési tevékenységéért, amiben a teljesen új építésű és a rekonstrukcióra szoruló kertek tervei és kivetelezései egyaránt beleférnek. Akiknek a szemük sem rebben a vállakozási árai hallatán, azok elvárják, hogy állandóan rendelkezésre is álljon, éppen ezért nem tud, és nem is akar megtelepedni egy helyen, hanem mindig a kertépítés helyszínén bérel egy házat. Neki is kényelmesebb és praktikusabb ez az állapot, ami viszont szerelmi életét egyértelműen lenullázza. A szüleivel való kapcsolata sincs rendben, folyamatosan szembesül anyja kimondatlan neheztelésével, miszerint nem azért taníttattunk, hogy saját kezűleg túrjad a földet.

Jelenleg a Highbury House kertjén dolgozik. Andrew és Sidney Wilcox a történelmileg nevezetes kert 1907-es állapotának helyreállítására adnak megbízást Emmának, ami a környezet elhanyagolt, túlburjánzott állapotát nézve egyáltalán nem egyszerű munka, főleg a korabeli dokumentációk hiányát tekintve. Ráadásul a valamikori ékkő, a téli kert megközelíthetetlen, a növények meg mintha egyenesen menekülnének onnan. A rajta lévő rozsdás zárnak elveszett a kulcsa, a tulajdonosok pedig nem hagyják levágni az ajtót a sarokvasairól. Egyszerűen azt érzik, hogy ez méltatlan lenne a téli kerthez, mert van ott valami. Nem tudják mi, de érzik, hogy lennie kell ott valami jelentősnek. 

 

Emma folyamatosan visszatér a kérdésre: hogy jutnak be a téli kertbe, mit találnak ott és főleg, miért volt ilyen sokáig lezárva? Ahogy egyre több adatot szed össze a múltból, mindinkább az az érzése, hogy a télikert bizonyos értelemben az elveszettek kertje. 

Mi történt 1907-ben? A kert tervezője, Venetia Smith, kora előtt jár önállóságban, kevés magára valamit is adó hölgyre jellemző akkoriban, hogy saját vállalkozásában dolgozva keresse kenyerét, még akkor is, ha "csak" kertépítés témakörében tevékenykedik. A megbízók, Mr. és Mrs. Melcourt - Highbury ura és asszonya, akik olyan kertet akarnak, amelyből süt az elegancia, az ambíció, és olyan benyomást kelt, mintha nem pár éve, hanem már sok évtizede a család birtokában lenne, Venetia pedig megtervezi és megépíti. Olyan kor ez, ahol egy hajadon és egy nőtlen férfi csizmája egymás mellett a frivolság netovábbja. Celeste kertje - a megálmodója ezt a nevet adja a téli kertnek - vajon ki volt ez a személy, és milyen szerepe volt a névadásban? Bizony, adódnak itt titkok és ármányok bőven.

1944-ben a szereplők Beth Pedley és egy Stella nevű szakácsnő, szintén Highburyben, valamint a ház asszonya, Diana. Beth több annál, mint amit a csinos arca mutat: mezőgazdasági iskolában tanult, határozott, talpraesett, nem fél a mezei munkától. Highburyben Stella a személyzethez tartozik, és a semmirekellő testvére saját gyerekét Stellára bízza, miközben ő éli az életét. Stella nem tehet róla, nagyon racionális, nagyon praktikus, saját magának is nehéz bevallania, hogy bár fizikailag teljesen képes ellátni a kisfiút, de igazi tyúkanyós szeretetet képtelen a gyermek iránt érezni, pedig nagyon igyekszik. A kastély, ahol élnek, kórházzá átalakítva, gazdája halott, özvegye - Diana - gyászol, szeme fénye a kisfia. A két gyermek szerencsére nagyon jól kijön egymással. Szerelmek, háború, tragédiák és váratlan fordulatok, amelyek után eldobják a téli kert kulcsát...

A három idősík erkölcsi kódexei nyilvánvaló irányokba vinnék el a cselekményt, ha  nem lennének a szerző által kajánul alkalmazott fordulatok. Kiszámíthatatlansága miatt sok meglepetésben van része az olvasónak. Megfejti-e Emma a kert titkait? Talál-e régi dokumentációt, és ha igen, képes-e helyesen értelmezni a felvázolt skicceket, fellelt fotókat és régesrégi leveleket, naplóbejegyzéseket? A regény izgalmas nyomozás egy kert múltja és - akaratlanul is - a vele összefonódó sorsú, régen élt emberek élete után, hogy a kert újjáépítve ismét örömöket nyújthasson következő generációknak. 

Szerettem olvasni.  

Ami még érdekelhet