Könyvajánló - Chritopher Hogwood: Händel
A világ komolyzenei színpadain az elmúlt néhány évtizedben Georg Friedrich Händel művei nagyobb népszerűégnek örvendenek, mint valaha. Christopher Hogwood a könyvében pedig nem csupán a világhírű zeneszerző életét meséli el, de újkeletű népszerűségének okára is rávilágít. Ki volt Händel?
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható. Szellemi hátországát az északnémet protestáns zenekultúra adta, de művészi kíváncsisága Itáliába vonzotta, ahol nemcsak a kor népszerű operaházaiban aratott jelentős sikert, hanem a katolikus egyház szívében, római bíborosok palotáiban is. Nem volt még harminc éves, amikor Londonba költözött, ahol az 1720-as években tomboló operaláz központi alakjává vált. Impresszárióként Itáliából szerződtetett énekesekkel, zeneszerzőként lenyűgöző operákkal bűvölte el az angol közönséget, majd amikor az olasz opera iránti lelkesedés alábbhagyott, több anyagi és fizikai összeomlást követően egy új műfaj, az angol oratórium megteremtésével találta meg a kiutat mind önmaga, mind a brit zenekultúra számára. Händel végül valóságos nemzeti intézménnyé vált: ő az első zeneszerző, akinek még életében szobrot állítottak, az ő egyik művéből készült minden idők első hangfelvétele (1888-ban), és róla szól az első zeneszerző-életrajz is. Utóbbiból, John Mainwaring 1760-as munkájából éppúgy sokat idéz Christopher Hogwood (1941-2014) alapműnek számító Händel-biográfiája, mint egyéb korabeli dokumentumokból (levelekből, naplókból, újságcikkekből), hogy felvázolja ezt a páratlanul gazdag és fordulatokban gazdag életutat, valamint az életmű fogadtatástörténetét. Händel-kutatóként Hogwood ugyanúgy jár el, mint historikus karmesterként tette: az eredeti forrásokat használja, és azokat történeti kontextusban értelmezi. Händelről szóló életrajza éppen ettől válik lebilincselő olvasmánnyá, szellemi-zenei időutazássá.
Az általános magyar zenei oktatásban a német származású barokk zeneszerző, Händel valahogy mindig is kicsit mellőzve volt. Nem jártam zenei iskolába, de nagyon jó tanárunk volt anno, aki már akkor is (és még ma is) az Operaházban is énekelt. Nagyon szerette mindig is a zenét, és igazi érzéke volt hozzá, ezt a szeretetet pedig szelíd oktatással tudta átadni. Tudta, hogy az életünkben csupán mint műélvező lesz meghatározó a zene, ezért nem erőltette, és volt némi pszichológiai érzéke is, ezért eszébe sem jutott kötelezően énekeltetni. Az életrajzokat is háttérbe szorította, mert hitvallása volt: az ének-zene órákon igenis a zenéé legyen a főszerep. Nagy beleéléssel mesélt a saját zenei élményeiről, azokról a darabokról, amelyek közelebb álltak hozzá, és azt hiszem, nagy szerepe volt abban, hogy már gyerekként is szerettem a komolyzenét. Schubert volt az egyik kedvence mindig is, de viszonylag sokat időztük Händel műveinél, akinél hangsúlyozta, mekkora hatással volt a későbbi európai zenei élet alakulására.
Ugyanezt a szenvedélyt éreztem Christopher Hogwood soraiból is, ahogyan Händelről és a zenéjéről ír.
Georg Friedrich Händel (vagy angolosan George Frederick Handel) 1685-ben született az akkori Szászország (a mai német államszövetség része) legnagyobb városában, Halléban. Édesapja orvos és borbély volt, és Georg Friedrich születésekor már 63 éves. Jogi pályára szánta a fiát, de már gyerekként is nagy érdeklődést mutatott a zene iránt, és bár tiltották neki a zenét, egy klavikordot is sikerült felcsempésznie a padlásra. Egy alkalommal a herceg hallotta zenélni az ifjú Händelt, és kérésére apja engedett neki: egyszerre tanulhatott zenét és jogot. Orgonistaként alkalmazták a helyi templomban, de a fiút érdekelni kezdte az opera világa, ezért Hamburgba utazott, ahol többféle hangszeren is játszott. Barátjával, a szintén zenész, zenezserző Johann Matthesonnal egy alkalommal úgy elmérgesedett a viszony, hogy párbajra került sor. Händel életét egy nagy méretű gomb mentette meg.
Margaret Isabel Dicksee "The Child Handel" c. festménye (1893)
1705-ben mutatták be első operáját, majd Itáliába hívták, ahol mind Firenzében, mind Nápolyban, Rómában és Velencében is nagy sikereket aratott zenéjével, megismerkedett többek között Vivaldival és a kor más nagy zeneszerzőivel is. 25 éves korában Londonba utazott, egy évre rá a hannoveri választófejedelem udvari karmestere lett, de 1712-ben gyakorlatilag megszökött innen, és visszament Londonba, ahol Stuart Anna támogatta. Skócia és Írország királynője azonban 1714-ben meghalt, az új király pedig éppen a hannoveri választófejedelem lett I. György néven, akitől Händel korábban megszökött. A zeneszerző így kiesett az udvar kegyéből, ám egy anekdota szerint 1717-ben egy temzei kirándulás során előadta a Vízizenét, amely kiengesztelte a királyt. A történet valószínűleg csak egy kiszínezett anekdota, nem támasztja alá semmilyen fennmaradt adat, levél vagy bármi más, de bizonyos tények ellentmondanak neki. Ettől függetlenül aranyos kis történet.
Élete nagy részét ezután néhány utazástól eltekintve Angliában töltötte, és azon kevés barokk zeneszerző, akit nem feledtek el röviddel halála után sem. 1759-ben hunyt el, és a Westminster Apátságban helyezték örök nyugalomra. Anglia a nemzeti zeneszerzőjének tartja, 99 évvel a születése után centenáriumi ünnepséget rendeztek a tiszteletére (egy évet tévedtek a születési éve kapcsán, és még életében szobor készült róla. Alakja a mai napig meghatározó a zenében, és ő tekinthető a bécsi klasszicista irányzat (Haydn, Mozart, Beethoven) egyik előfutárának.
Christopher Hogwood pedig - mint csembalista, akárcsak Händel, és mint zenetörténész és karmester - nem csak tényszerűen, de mély zenei szakértelemmel és szenvedéllyel írta meg Händel életrajzát és zenei jelentőségét. Ez utóbbi 1985-től, a születésének 200. évfordulójától, melyre nagyszabású zenei előadásokkal készültek, egészen megváltozott. Sokkal közelebb került Händel sokszínű alakja a mai hallgatókhoz és műkedvelőkhöz azáltal, hogy a bicentenárium után nem csak többször játszották a zenéjét, de megnőtt az érdeklődés az élete iránt is. Megítélésén pedig sokat javított, amikor széles körben ismertté váltak életének furcsaságai, zenei tehetsége mellett az üzlethez, diplomáciához való érzéke, és alakjának rejtélyes sokszínűsége.
A szerző 2014-ben hunyt el.
A kötet eredetileg 1988-ban jelent meg, ám 2005-ben Hogwood átdolgozta, és újra kiadták, bővítve és bizonyos részeken átírva. Rácz Judit fordításában, a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában jelent meg hazánkban.
Köszönöm a lehetőséget a Rózsavölgyi és Társa Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése