Csendélet

”Nyamvadt kis folt a történelem folyosóin, ennyi vagyunk mindössze.” - talán ez lehet az egyik mottója Sarah Winman Csendélet című művének. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent kötet igazi katarzist okoz az olvasónak a kívül-belül nagyon szép igényességével. A történet középpontjában az igazság és szépség, a művészet és mindennapi élet, és a szeretet különböző formáinak létjogosultsága áll. (És az a papagáj!)

Könyvajánló - Sarah Winman: Csendélet

Hú, hát ez gyönyörű! - szaladt ki a számon az első gondolat, amikor megpillantottam a könyvet. Bárki bármit is mond, fontos, hogy néz ki egy mű, ahogy (itt) a könyv élén a díszítés is fontos, vagy az igen elegáns könyvjelző. Azon vettem észre magam az olvasás kezdetén, hogy ahogy haladtam a művel, lesni kezdtem, oldalszám függvényében mikor jelenik már meg az első festett lap a könyv élén. (Amúgy a 20. oldalon.)

”Nyamvadt kis folt a történelem folyosóin, ennyi vagyunk mindössze.” - talán ez lehet az egyik mottója Sarah Winman Csendélet című művének, ahol a hétköznapi élet fonódik össze a művészettel, domborítja ki a szeretet formáinak megnyilvánulásait. Miben rejlik a boldogság? Az ezernyi apró önzetlenségben a mindennapok során? Eleve elrendeltetett, ki vagy mi a családunk, vagy megválasztjuk, megteremthetjük magunk  köré ezt a legkisebb, de legfontosabb társadalmi egységet?

Adj a testnek, a lélek követi.

Mi az, amit kimondunk, és mi az, ami nem tartozik másra? A történet egyik katalizátora nőnemű és a hölgyeket szereti. A történet kezdetén 64 éves, éppen vele van volt szeretője, Margaret, jelenleg a kihűlt kapcsolat inkább bosszantja, mint inspirálja, vagy örül neki. 1944-et írunk. Evelyn Skinner (akiről a fenti sorokban szó van) és Ulysses Temper (fiatal katona, a tényleges főhős) Firenze előtt találkoznak, hullanak a bombák körülöttük. Evelyn az elrejtett műtárgyakat kutatja fel, osztályozza, és helyezi biztonságba. Ennek kapcsán merül fel, miszerint kétségtelen, hogy ami a szemnek jólesik, az felvidítja az embert, de mi a művészet benne? Miért az a legfontosabb egy festménnyel kapcsolatban, hogy az hogyan hat az emberre? Miért az a legnagyobb értéke egy műnek, amit az ember befogadás során reakcióként ad rá? Milyen viszonyban lehet ez a mindennapi élettel? Az idősebb nő és a fiatal katona találkozása egy életre kihat Ulyssesre.

A háború véget ér,  a férfi kedvenc századosa meghal az utolsó harcokban, Firenzében megment egy Arturo nevű férfit, majd Ulysses hazatér Londonba. Azzal kell szembesülnie, hogy amíg ő hat évig golyófogó volt, addig Peggy (a felesége) csak hetyegett és lett egy törvénytelen gyermeke is. Végül megbékülnek, de a válást nem kerülhetik el. Ebben a bonyolult élethelyzetben éri a főhőst évekkel később a hír: az olasz, akit megmentett a háború végén, örökül hagyta rá földi javait, ez pedig minőségi ugrást jelent az életszínvonalában, új és jobb lehetőséget tartogat számára a jelenlegi életénél. Akár megtartja, akár eladja a neki jutott ingatlant, szép kis summát ér - de megtartja, és a regény helyszíne áttevődik Firenzébe.

Feltárta a szívét ott az ágyon, felmetszette, szerelmi boncolás. Erre is rábírt akkor egy lányt egy szállodai szoba. Szeretkezés puha ágyneműben, szobaszervizzel. A tervezgetésre. És végig ott hallgatózott a háború...
Peg fölállt. Kilöttyintette a gint az ágyneműre. Néha látni se bírja a kölyköt. Az örök emlékeztetőt eltékozolt életére.

Gyönyörű, nem?

Folytonosság, emlékezet, család, újrakezdés, művészet, összefogás, szeretet, szerelem, megbocsátás - ezek uralják a művet. A regény különlegessége a karakterek alapos kidolgozottsága, akiket annak ellenére szeretni lehet, hogy teljesen hétköznapiak és esendők. Bármelyikünk behelyettesíthető a szereplők helyébe, ez a kötet legnagyobb erőssége. Helyben vagyunk, rólunk szól, rólunk is szól. Félelmetes, hogy egy rövid találkozás milyen hatással lehet egy vagy akár több ember életére is. Egészen biztos vagyok abban, hogy mindenkivel fordult már elő legalább egyszer az élete során, hogy sorsdöntő találkozásban volt része, ami megváltoztatta valamilyen szempontból a látásmódját a véleményét és tetteinek jövőbeni irányát. Igen, ilyen volt, van és lesz is, amíg világ a világ.

Elfogadni, ami jön, újrakezdeni, ha kell, ragaszkodni és szeretni, mert ezt muszáj ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat a világban, hogy helyünkön legyünk vagy odakerüljünk. Ebben a családregényben Anglia és Olaszország színterein járunk, miközben az évtizedek csak úgy rohannak mellettünk. Ulysses elmegy Olaszországba, hogy belakja az örökölt firenzei ingatlanát, de magával viszi Peg törvénytelenül született kislányát (aki sorvadozik anyja szeretetlenségétől), és magával viszi nagyrabecsült öreg barátját is (aki viszont nem megy a papagája nélkül). Új életet kezdenek valamennyien, összefogva és egymást gyámolítva, majd rövid időn belül beilleszkedve a település és a környék lakói közé.  A városban pedig emlékeznek rá, hogy ő volt az az angol katona, aki megmentette Arturo életét - azért ilyen hendikeppel kezdeni nem is olyan rossz, igaz? Egy papagáj, egy férfi, egy kislány és egy rövid gatyás öregúr, ők most a család, a nagybetűs család. Hogy mi lesz később? Hiszen évtizedekről szól a történet! Nos, ehhez el kell olvasnod ezt a kívül-belül gyönyörű könyvet! 

Egyszóval az idő gyógyít. Többnyire. Néha nem kellő gonddal. Óvatlan pillanatokban visszatér a fájdalom, és emlékeztet az elmulasztottakra. A forrpontra, ahol minden megtörténhetett volna. De aztán elmúlik. A tél tavasszá szelídül, megjönnek a fecskék. Új test közelsége az ágyban. A szépség minden szükségletet fedez. A munka kitölti az életet, az eszmecserék inspirálnak. A magány csak egy vasárnap. Szétszórt ruhák. Üres tálak. Romló gyümölcs. A múló Idő. De élet mégis minden szépségével és bonyodalmával.

A szöveg megbűvölt, valahányszor unatkozni kezdhetnék olvasás közben, az tuti hétszentség, hogy mindig történt valami, akár csak egy apróság, egy semmiség, ami ami egy félmosolyra késztet, ami meghökkent a maga egyszerűségében, trivialitásában - ami hirtelen feldobja a szürke szöveget, pedig sem a szöveg nem szürke, se én nem unatkozom, de mégis, feldob egy evidenciát a mindennapokból, ami annyira triviális, hogy fel sem tűnne, ha nem írná le nekem a szerző. Oh, és már hajnali negyed négy, aludni kéne, döbbenek rá a sorokat kísérve a szememmel, nem pedig Sarah Winmann prózáját boncolgatni! Mert mégis, mit lehet ilyen mondatokra reagálni (napláne, letenni a  művet!), figyelj csak: "Ágyban alvás: egy alkalom. A legelső. Láttak vaddisznót meg sólymot meg csillaghullást az Alpok fölött. És megtanultak bízni egymásban mert csak ők voltak egymásnak." Na? Varrsz rá gombot? Olyan ez a történet számomra, mintha Anna Gavalda vagy Fredrik Backman kiemelkedő műveit olvasnám.

A könyvben csak úgy íródnak egymás mellé, alá a szavak, az olvasó pedig nem tehet mást, mint a követi az író gondolatait, miközben folyamatosan bólogat, hogy igen, így van ez, teljesen ismerősek az élethelyzetek. Semmi sem egyértelműen fekete, és semmi sem egyértelműen fehér. Olyan, mint az élet. Gyönyörű és esendő, helyenként pocsék és elviselhetetlen, gyakran annyira hétköznapi, mint az, hogy rendszeresen fogat mosok a fürdőszobában. Máskor féktelen és megmagyarázhatatlan. Rakjuk egymás mellé a napokat, reggel dolgozni járunk, este néha szórakozni, elalvás előtt pedig álmodozunk egy sort. Mindeközben feszülten várjuk, hogy kiderüljön végre, mi az élet értelme. Az nem lehet, hogy csak annyi legyen, mint amit fent felsoroltam. Kell, hogy legyen valami több is! Nos ezt a többet írta meg a szerző, méghozzá egy letehetetlen műben. Lassan csordogál, de olyan okosságokat oszt meg az olvasókkal, hogy így a hatodik évtizedben járva is tátva marad a szám - és aki ismer engem, az tudja, hogy ez azért nagy szó nálam. Nincs mit mondani azon túl, hogy juss túl az elején, és utána úgysem akarod letenni. Olvassátok!

Sarah Winman

Fülszöveg

1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. Különleges estét töltenek együtt.
Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is?
Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy festményeket mentsen meg a pusztulástól, és felidézze, milyen volt, amikor találkozott E. M. Forsterrel, és belehabarodott egy olasz szobalányba Firenzében, egy kilátással rendelkező szobában.
Ahogy Evelyn az igazságról és a szépségről beszél, Ulysses fejében szárba szökken egy gondolat, amely évtizedekre megváltoztatja életpályáját, sőt a szeretteiét is.

Sarah Winman Londonban él. Magyarul megjelent könyvei: Bádogember, Amikor isten nyúl volt.

Fordító: N. Kiss Zsuzsa

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

A képek a 21. Század Kiadó oldalairól származnak.

Cím: Csendélet

Eredeti cím: Still Life

Szerző: Sarah Winman

Fordító: N. Kiss Zsuzsa

Kiadó: 21. Század Kiadó

Megjelenés: 2021. december 03.

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789635681563