Halászóember: "és legnagyobb dologidőben félkegyelműként lézeng a faluban a történelem"

"...és legnagyobb dologidőben félkegyelműként lézeng a faluban a történelem" - már ezért az egyetlen félmondatért érdemes volt kezembe venni a Magvető Kiadó gondozásában újranyomott Oravecz Imre verseskötetet, a Halászóember címűt. Benne van az idősödő költő életének jelentős része - ami önmagában még nem érdekelne -, de benne van apám, anyám, nagyszüleim sok rezdülése is, mindaz, ami a paraszti léttel és országunk történelmével kapcsolatos. Egy kis Mátra, egy kis Szajla, egy kis gyerekkor, egy kis csínytevés, egy kis háború, egy kis '56, egy kis amerikai emigráció - ez mind olvasható a műben verses formában. Helyenként akár szociográfiának is elmennek a költemények.

Könyvajánló - Oravecz Imre: Halászóember

Oravecz Imre verseskötete egyaránt szól jelenről, múltról, sőt, ha úgy tetszik, a jövőről is. A versek visszaidézik a költő gyermekkorát, fiatal és idősebb éveit, és a Mátra vidékét, sőt, Kaliforniát, ahol élete jelentős és meghatározó részét töltötte. Nem (csak) vidám versek összessége a mű, jelentős szerepet kap benne a háború, az 1945 utáni zűrös idők, a téeszesítés, a magántulajdon jelentős részének eltörlése, az 1956-os események, párttitkárok, pufajkások is jönnek-mennek ezekben a versekben.

A Szajla-völgye, a Mátrában megbújó kis falvak, erdők, patakok mind részesei Oravecz Imre emlékeinek, amelyek a régmúlt paraszti élet mindennapjairól, inaszakasztó dologidőkről, vidám összejövetelekről, estézésekről, de csibészségekről, diákcsínyekről is regélnek.

hajnalonta még fagyott,
és sajnáltam apámat,
hogy kint, a hidegben kell ennie,
de a rántottáért irigyeltem,

én is szerettem volna azt reggelizni,
összekeveretlenül vagy összekeverten,
de nem kaptam,
nem nagyon tojtak a tyúkok,
és anyám azt mondta,
apámnak kell a tojás,
mert ő dolgozik.

(Rántotta)

A költő anyámmal egyidős, jövőre beér a 80. esztendejébe, s mint ilyen, még zsigereiben érzi az elmúlt idők mezőgazdasági tevékenységeit, persze nem ilyen hivatalosan hívták annak idején ezt a dolgot, hanem sokkal egyszerűbben, mentek az életért, a kenyérért a földekre. Akkoriban egymásra épült minden, a növénytermesztés, az állattenyésztés, nem 1000 négyzetméteresek voltak az átlagtelkek, mint mostanában, hanem a háztáji is egy holdra rúgott, hát még kinn a határban a termőföld: lehetőség szerint, ameddig a szem ellát. A munkának megszabott ritmusa és rítusa volt, komótos gyorsasággal illett azt elvégezni, de sosem gyorsabban, mint azt a feladat megkívánta, megadva a tiszteletet a természetnek, úgy levágni a jószágot, hogy a legkevesebb szenvedéssel szabadítsuk meg az életétől.

A 60-as évek közepén tűnt el életünkből,
akkor került fel végleg a padlásra az orsó, a guzsaly, a motolla, az eszváta,
és a többi, a megmunkálásához szükséges eszköz,

addig velünk volt,
szervesen hozzánk tartozott,
és nem gondoltuk volna,
hogy eljön a nap,
mikor örökre búcsút veszünk tőle,
bár egykori jelentőségét régen elvesztette,
hiszen már szövetből varrott ruhákat hordtunk,
és mindössze törülköző, derékalj, kötény készült kendervászonból,
a felesleget pedig eladtuk ...

...mikor felnőttem,

anyám adott három hímzett vászontörülközőt,
nem használom egyiket se,
nem akarom,
hogy elkopjanak,
és a frottírhoz képest elég rossz nedvfelvevők is,
de ott tartom a szekrényben, a többi törülköző mögött,
néha benyúlok,
és megtapintom őket.

(Kender)

Van ezekben a versekben keresetlen vidámság is, huncutság, csibészség, keserédes öröm, de mindenekelőtt a közösség megtartó ereje, amely becsületben, jószándékban, és időben elvégzett cselekedetekben gyökerezik. 1945 után a paraszti élet alapját képező becsületkódex egyszerűen félre lett dobva, már nem volt szükség rá. Amíg egy háznál megbecsült szerepe volt egy jószágnak, ha ellett egy ló, a gazdája, ha kellett, akár egész éjjel strázsálta, amíg a folyamat végbe nem ment. Ezt a tevékenységet soha senkinek nem lehet megfizetni, vagy csinálja becsületből, az állat iránti szeretetből, de még jól felfogott gazdasági érdekéből is, vagy nem. Így fordulhatott elő, hogy a TSZ-istállóban a kanca megtaposta újszülött csikóját, mert az istállóban szolgálatot teljesítőnek lejárt a munkaideje. Ennyi - és ez az életérzés köszön vissza a versekben. Tékozolni, pazarolni, hozzánemértésből vagy nyegleségből, lustaságból kárt okozni a gazdaságban legnagyobb vétek volt a jószággal, földdel bánó emberek szemében. Akiről tudták, hogy nincs fogalma az állatról, a közelébe sem engedték a jószágnak.

Hajnalban halok majd meg, négy óra tájban,
mikor kint már ébredeznek a feketerigók,
senki se számít rá,
előző este még jól vagyok,
nem fogom fel, mi történik,
nem kap elég oxigént az agyam,
kijön belőlem valami lé,
furcsa hangokat adok,
egy betegtársam meghallja,
felkapcsolja a villanyt,
és riasztja az ügyeletes orvost,
de mire megérkezik,
már nem élek,
lepedőbe csavarnak,
és levisznek a kórház alagsorába,
vagy egy különálló, kis épületbe,
ha ott van a proszektúra,
tepsibe helyeznek,
és betolnak egy hűtőrekeszbe,
ezalatt fent összeszedik és egy nagy műanyagzsákba rakják személyes holmijaimat,
és jegyzőkönyvet állítanak ki róla,
a pénztárcám tartalmát külön kezelik,
és tanúk jelenlétében szekrénybe zárják,
mikor kinyit a felvételi iroda,
táviratot küldenek a fiamnak,
késve továbbítja a posta,
csak délután kapja meg,

először nem tudja,
mi a teendő,
felhív valakit telefonon,
és az megmondja,
másnap reggel bemegy az osztályra,
beszélni a kezelőorvossal,
és zacskóban ruhát hoz nekem,
de nem néz meg,
fél tőlem,
csak a pálinkaszagú, gumicsizmás ember kezébe nyomja a gyűrött, fekete öltönyt, cipőt meg a többit,
ki felöltöztet majd,
ha már felboncoltak,
és pénzt ad neki,
és megy intézni a temetést,
először nehezen boldogul,
de aztán belejön,
szeretne minél előbb túl lenni az egészen,
életemben többször céloztam rá,
hogy szülőfalumban szeretnék pihenni,
a fiam először úgy is tervezi,
de aztán letesz róla,
a többletköltség és a bonyodalmak miatt,
borús, esős, olyan semmilyen az idő,
mikor felravataloznak,
télutó van vagy tavaszelő,
nincsen igazán hideg,
mégis mindenki fázik és rosszkedvű,
a szertartásra többen eljönnek, mint gondoltam,
benne van az időpont az újságokban,

a fiam küszködik magával,
de nem sír,
közhelyesen beszél a pap,
és sok a művirág,
egy középszerű pályatársam hivatalos minőségben méltatja érdemeimet,
és szamárságokat állít rólam,
leróják kegyeletüket ellenségeim,
és jelen vannak azok a barátaim is,
kik elárultak,
de engem ez nem zavar,
én már mindenen túl vagyok,
hideg mellkasomon a vágás sötétpiros cipzárával nyugodtan fekszem a koporsóban,
és közömbösen tűröm,
hogy az idegen temető távoli zugába vigyenek,
és ott földbe eresszenek,
mikor mindenki szétszéledt,
és már leszúrták fölém az ideiglenes fakeresztet,
rázkódni kezd értem Szajlán egy tölgy, vagy könnyet ejt egy jukka valahol Kaliforniában.

(Jövőidő)

A Halászóember egyfajta szociográfiát is közvetít a befogadónak (szociográfia - társadalmi egységek életkörülményeinek leírása), aki olvasta Oravecz Imre regényeit, annak ismerős lesz a táj és a megtörtént eseményekről szóló költemények. A költő nem a levegőbe beszél (de furán hangzik!), erős önéletrajzi ihletésű az egész, sőt megírta saját halálát is (igen, megírta), és mennyire igaz, hogy mi történik, amikor már nem vagyunk. Amúgy semmi egetverőre nem kell gondolni, csak azt vetette papírra, amit mi magunk is tennénk egy szeretett családtagunk halála után. Annyira profánnak tetszik, pedig nem az. Egyszerűen csak életszerű. Pont.

Kincsekkel megrakodva mentem el a falumból legénykoromban,
üres kézzel tértem meg öregemberként.

(Amerikás keserve)

Több ciklusra is osztható a verseskötet tartalma, és ha megengedi a nagyérdemű a javaslatot, nem kell mindegyiket betűről betűre átolvasni, lesznek, amelyek nem fedik le kifejezetten a befogadó érdeklődési körét, azokat egész nyugodtan át lehet lapozni. Nem kötelező szenvedni versolvasás közben sem, de nem ám! Tessék egész nyugodtan tovább haladni a következő olyan oldalig, ami megfogja az embert és nem engedi tovább lapozni.

Fülszöveg

„Szajla esztendők múltán egyetlen valóságos és pontosan feltérképezett pontja életemnek, ahol álmomban is kiismerem magam. A hely, amelyet halálunk órájáig újra meg újra felkeres a képzelet, ahol együtt van minden, amire az életben csak szükségünk lehet. Számomra ez a hely a képzelet kiapadhatatlannak tetsző forrása. Új képzeteimnek is az ottaniakkal kell először megbirkózniuk.” (Oravecz Imre)

Az eredetileg 1998-ban megjelent Halászóember újabb kiadásával az életműsorozat egyik legfontosabb darabja lesz olvasható. A szociografikus igényű, egykor-volt Szajlát feltérképező költői szintézis alcíme szerint "töredékek egy faluregényhez", az életmű központi darabja eleven kapcsolatot létesít Oravecz Imre korábbi lírája és a közelmúltban megírt regényfolyama között is.


Oravecz Imre (Szajla, 1943. február 15.)

Kossuth-díjas költő, prózaíró, műfordító. 2006-tól a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. A Kossuth-díj indokolása szerint költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemesítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével érdemelte ki a kitüntetést. A versek után több prózai kötete is megjelent, ami tartalomban kapcsolódik a Halászóember verseskötetéhez, először azzal a sorozatcímmel, hogy Az álom anyaga, ami később módosult A rög gyermekei elnevezésre (Ondrok gödre, Kaliforniai fürj, Ókontri). Oravecz Imre jelenleg Szajlán él.

Források: magveto.hu, dia.hu

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak!

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is! 

A főkép Szajla község Facebook oldaláról származik.

Cím: Halászóember - Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987-1997

Szerző: Oravecz Imre

Kiadó: Magvető Kiadó

Oldalak száma: 560

Megjelenés: 2022. február 10.

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789631441567

Méret: 197 mm x 135 mm