Könyvajánló - Cecelia Ahern: Szeplők
Heuka írása
Öt ember. Öt lehetőség. Egy nő, aki a boldogságot keresi.
Cecelia Ahern legújabb könyvével, a Szeplők című regényével visszatért a kezdetekhez. A harmadik regénye óta kisebb-nagyobb mértékben jelen van írásaiban valami mágikus szál, ez azonban szinte tényregény. Ugyanakkor a tanulságok most sem maradtak ki a történet sorai közül.
Allegra Bird-nek nemcsak a neve, hanem a története is különleges. Spanyol származású édesanyja a születésekor elhagyta, ezért ír édesapja egyedül nevelte az iskolaérettségig. Tanulmányait bentlakásos iskolákban végezte, ahol azonban közel sem figyeltek rá annyira, mint egyedüli szülője. Allegrának volt egy szokása, amivel nyugtatta magát, amikor a lelkében vihar dúlt: az ír “örökség” részeként testét sok helyen szeplők borítják, ilyen terület a bal karja is, ahol különlegességként 5 pontocska a Cassiopeia csillagkép nem egészen szabályos W alakjában helyezkedik el. A fiatal lány ezeket a foltokat kötögeti össze önmaga megnyugtatására.
Először csak ujjával követi az utat, később tollal rajzolja meg, és amikor már nyomot hagy, elveszik az íróeszközeit. Arra azonban nem figyelnek, hogy nyújtsanak neki alternatívát az érzelmek feldolgozására, ezért később már pengével is megkarcolja az útvonalat, amely felnőttkorában is láthatóan kirajzolja a csillagképet. Igen, még felnőttkorában is a csillagképet követő szokáshoz nyúlik vissza, ha vigaszra van szüksége.
A középiskola elvégzése után elhatározza, hogy megkeresi szülőanyját, ezen folyamat első lépéseként Dublinba költözik. Miután a rendőrségi felvételije nem sikerül, parkolóőrként helyezkedik el. Hamar kiderül, hogy ennek a szakmának is megvannak a rutinjai. A fodrászszalon előtt mindig érvényesen és szabályosan parkoló autótól indulva a megszokott útvonalán halad minden nap, míg el nem érkezik a sárga Ferrarihoz, amely nem rendelkezik érvényes parkolójeggyel, ami miatt megbünteti.
Így megy ez két egész héten át, amikor a kocsi tulajdonosa is megjelenik, szóváltásba keveredik Allegrával és kijelenti, hogy az ember arra az öt emberre hasonlít leginkább, akivel a legtöbb időt tölti. Ez a mondat olyan mélyen beveszi magát Allegra gondolatai közé, hogy megrögzötten próbálja kitalálni, ki az ő öt embere. Arra a következtetésre jut, hogy a múltjában kell keresnie, ezért nagyon várja, hogy hazatérjen apjához a Valentia-szigetre. Ez az utazás azonban közel sem úgy sikerül, ahogy remélte.
A fővárosba visszatérve megpróbál új emberekkel kapcsolatot teremteni, hogy pótolja az ötösében megüresedett helyeket. Miközben próbál új barátokat találni, régi ismeretségeket feléleszteni, folytatja az aktmodellkedést is egy galériában.
“Úgy gondolom, hogy ugyan én ülök meztelenül a szoba közepén, valójában a művészek tárulkoznak ki előttem. Nekem itt van egy saját, másoktól elválasztott területem, és különlegesnek is érezhetem magam a figyelő tekintetek tükrében. Egy rejtvény vagyok, ami megoldásra vár. Csak a külső burkomat fedem fel, amit lefestenek, az róluk árulkodik, az ő belsőjük szivárog a vászonra, az ő titkaik tűnnek fel ott. A művészek inkontinenciája. Lehet, hogy én meztelen vagyok, de ők a lelküket mutatják meg. Ezt szeretem legjobban az aktmodellkedésben: a festők azt hiszik, én fedem fel magam, miközben ők tárulkoznak ki előttem.
És ezért még tizenöt eurót is kapok óránként.”
Természetesen az édesanyja felkutatását sem adta fel, azonban a lelkébe égett mondat, valamint az édesapjáért való aggódás legfoglalják a gondolatait és elrontja első találkozásukat. Ezután pedig egy újabb pont iratkozik fel az “Allegra aggódnivalói” listára: megmenthető még kapcsolata az anyjával?
Allegra kitartását figyelni vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Egyrészt jó, ha az ember világosan látja maga előtt a célját és képes küzdeni érte. Azonban ez a küzdés a történetben már átlép az észszerűség határán. Hiszen nem csak azt látja maga előtt, ahogy megvalósítja álmait - jó kapcsolatot ápol az anyjával, valamint megtalálja az életét befolyásoló embereket -, hanem másodpercre pontosan elképzeli, ezek hogyan is történnek meg. És természetesen, ha valami nem a tervei szerint alakul, az nagyon megviseli. Ekkor fogalmazódik meg az olvasóban a gondolat, hogy fel kell ismerni azt a pontot, amikor el kell engedni a görcsösen kergetett álmokat.
Számomra a könyv legfontosabb tanulságával mégis egy mellékszállal kapcsolatos esemény szolgált. Ezek a mondatok az olvasáskor is biztosították, hogy itt fognak szerepelni, de ma egy másik könyvben, egy más történetben hasonló üzenet fogalmazódott meg, újra eszembe juttatva, hogy ezt a gondolatot a könyvön kívül is érdemes elolvasni. Hiszen rámutat, hogy napjainkban hajlamosak vagyunk egyfajta kirakat-életet élni, ahelyett, hogy a pillanatot élnénk át.
“Felemelem a telefonom, és filmezni kezdem őket. Ma már minden ember így reagál, ha valami erőszakos, veszedelmes vagy különös dolgot lát. Először filmezünk, aztán gondolkodunk. Elvesztettük a józan ítélőképességünket. Az együttérzésünket. A normális reakcióinkat. Az ösztöneink arra utasítanak, hogy először cselekedjünk, aztán gondolkodjunk.”
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak.
A kötet kedvezményes áron megrendelhető a kiadó honlapján a borítóképre kattintva.
Fordította: Kurta Zsuzsanna
Tetszik, amit olvastál?
Akkor kövess minket a Facebookon is!
Megjegyzés küldése