Nincs olyan, hogy rossz idő

Könyvajánló -  Linda Åkeson McGurk: Nincs olyan, hogy rossz idő

Hogyan neveljünk egészséges, reziliens és magabiztos gyerekeket skandináv módra?

Amikor a svéd Linda McGurk az Egyesült Államokba költözik, hamar rádöbben, hogy a két nép természethez való viszonya nagyon különböző. Amit ő Svédországban felnőve és immár szülőként természetesnek gondolt, az máshol szokatlannak, néha egyenesen veszélyesnek tűnik. Míg a svéd gyerekek egész évben, mindenféle időjárási viszonyok között kint játszanak, a kisbabákat télen is a szabad levegőn altatják, az iskolások pedig fára másznak, békát fognak és komposztálni tanulnak, addig új lakóhelyén a legtöbb játszótér üres, az iskolában nagyon kevés a szünet, és alig van szabad játék a természetben.

Linda McGurk könyvében megvizsgálja a svéd gyermeknevelés alappilléreit, és azt, hogy miként biztosíthat az boldog gyermekkort két lányának. Megtudhatjuk, hogyan öltöznek a svéd gyerekek, hogy valóban minden körülmények között kint lehessenek, és hogyan nevelnek a skandinávok természetszerető, egészséges, reziliens és magabiztos gyerekeket.

 A svéd születésű és neveltetésű Linda az Egyesült Államokban köt ki, egy amerikai férj mellett. Persze már elsőre feltűnik a különbség a skandináv és az amerikai életmód között, de akkor látja meg igazán ezeket, amikor megszületnek a lányai, és bekerülnek az amerikai oktatási rendszerbe. Az, ami számára teljesen természetes volt, mert ő maga is és az egész környezete is úgy nőtt fel, az az Egyesült Államokban furcsa. Aztán amikor az édesapja megbetegszik, néhány hónapra a lányaival visszaköltözik Svédországba, és a hirtelen, éles különbség arra készteti, hogy megírja a tapasztalatait és a gondolatait.

A könyv elsősorban erről a néhány hónapról, a svéd nevelési elvekről és szokásokról szól, szemben az amerikaival. Mindkettőnek megvan a maga oka, és megvan a maga pozitivitása - de őszintén szólva hozzám is közelebb áll a svéd módszer. Mert sokkal természetesebb és természetközelibb. Nem olyan módon engedik szabadjára a gyerekeket, ahogy régen: csinálj amit akarsz, csak ne hozz szégyent a családra és főleg ne legyél láb alatt. Korlátok között, de szabadon és viszonylagos biztonságban élhetnek és nőhetnek.

Például egy hatalmas különbség - és ez egyébként évek óta vesszőparipám nekem is, folyton kijavítom páromat is - már maga egy apró kis felfogás, ami a könyv címét is adta: nincs olyan, hogy rossz idő. Persze vannak hatalmas, pusztító viharok (és sajnos egyre többre kell felkészülni), de nincs olyan, hogy rossz idő. Az esős idő nem rossz, a havazás nem rossz, a hideg nem rossz. Svédországban - és egész Skandináviában is - alapvető, hogy a gyerek minden nap legyen kint a szabad levegőn. Ezt otthon és az iskolai tanulásban is tartják, beépítették, rengeteg a természetben tartott óra, sokszor van erdei iskola, és régóta koedukált cserkészszövetségekbe léphetnek be a gyerekek, ahol sok hasznos dolgot megtanulhatnak.

Nagyon fontos szempont a korlátok közötti, de szabad döntés lehetősége. Már egészen kicsi kortól játszhatnak egyedül, egy bizonyos körön belül mozoghatnak szabadon. Ez itt, ahol éppen néhány hete akadt ki a nagy többség a távol-keleti realityn, ahol kicsi gyerekek mennek egyedül bevásárolni, tudom, nagyon elrugaszkodott dolog. Persze lehet mondani, hogy "régen ez más volt", meg "ma nagyobb a forgalom", meg "minden sarkon pedofilok lesnek rájuk", ebből csak egy igaz, a nagyobb forgalom. Ami megvan mindenhol.

Rengeteg példát hoz az iskolai nevelés különbségéről is, hogy mennyivel fontosabb a környezettudatosság, a maradékmentesebb, hulladékmentesebb étkezés, és persze az öltözet: a réteges, de normális öltöztetés, aminek köszönhetően esőben, szélben is kint tartózkodhatnak, hogy szabadon és egyedül is felfedezhetik az erdőt - ismételten: korlátok között. 

A mi szemléletünk sokkal közelebb áll az amerikai szemlélethez, és abban is egyre eldurvul. Amikor én voltam gyerek, a környéken kint játszottunk leginkább, 7 éves koromtól egyedül mentem és egyedül jöttem haza legtöbbször a suliból, ami kb. 2 km-re van, több utcán és egy főútvonalon is át kellett kelni, utóbbinál eleinte még csak zebra sem volt, nemhogy lámpa - 12-13 éves voltam, amikor telepítettek az iskola elé egy nyomógombos lámpát. Előfordult, hogy kimásztunk a földszinti termünk ablakán osztályszinten, és elhagytuk az iskola területét hátul, a nem is körbekerített pálya mellett, meglátogattuk egy beteg osztálytársunkat. (Jófej volt a fizikatanár, az ő utolsó órájáról léptünk le, csupán egy egyest írt be mindenkinek, mert ő kérdezett minket, mi meg nem válaszoltunk alapon.) 14 éves koromtól bejártam Budapestre busszal - teljesen egyértelmű volt, hogy az első naptól kezdve egyedül megyek és jövök a legtöbb esetben. Igen, volt rá példa, hogy egy-egy napot, egy-egy órát legalább ellógtunk, és a suli helyett sétálni mentünk a környékre 2-3 barátommal és beszélgettünk. 1990-ben születtem - nem volt ez annyira egetverően régen. 

Ugyanakkor unokaöcséimet, akik 1999-ben és 2001-ben születtek, az anyjuk középiskolás korukban is hordta az iskolába, Budapestre, mert előfordult 1-2-szer náluk is, hogy nem a suliba mentek maguktól - tényleg évente 2-3 ilyen alkalom volt csupán. De onnantól kezdve, hogy bevitte őket és megvárta, hogy bemenjenek, nem volt kijárás, a kapukat bezárták, a portás pedig senkit nem engedett ki engedély nélkül. Ma ugyanez a helyzet, megfejelve még pár "biztonsági" intézkedéssel - párom portás egy általános iskolában... nincs olyan gyerek, aki egyedül menne, mehetne haza, mindenkiért megy anya vagy apa vagy nagyszülő, ha nem a megszokott ember megy érte, igazolni kell, és csak felügyelettel léphetnek ki az iskolából. 

A probléma az, hogy emellett igazi odafigyelés nincs a gyerekekre és az igényeikre, ezzel a hatalmas, látszatra építő "biztonsággal" csupán egy következő nemzedéket is tönkreteszünk. Tökéletes a skandináv nevelés? Nyilván nem - nincs olyan. De nincs kétségem afelől, hogy szülőnek és gyereknek is egyaránt sokkal jobbat tesz. Ezekre a különbségekre nagyon érdekes volt rácsodálkozni, még ha akadt némi hiányérzetem is a könyv kapcsán. Ez leginkább az amerikai apát érintette, aki alig jelent meg a lapokon, mintha egyáltalán nem szólt volna bele vagy nem is foglalkozott volna a gyerekek nevelésével. Lehet, hogy tényleg így is van. Elvégre ahogy nálunk is, náluk is évszázados hagyomány, hogy az apa nagyon ritkán és nagyon kevés dologban vesz részt ténylegesen a gyerekek körül. Ebben csak az elmúlt szűk 15-20 évben van némi változás, de lassan. 

Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!